Egy tech cég kulisszatitkai

A Mentorprogram nemcsak állást kínál, de garancia a jobb diplomaeredményre is!

2021. február 12. - Kárpáti Judit

Milyen a jó mentor és milyen a jó mentorált? Kiknek és miért érdemes jelentkezni az EPAM Mentorprogramra és egyáltalán hogyan zajlik a képzés? Török Márkkal, az EPAM Mentorprogram egyik mentorával beszélgettünk!

torok_mark_blog.png

Török Márk 2008-ban még egyetemistaként kezdett tanítani az ELTE-n, gyakorlati foglalkozásokat tartott diákjainak, majd miután elvégezte az egyetemet, kutatóként folytatta, dolgozott szoftverfejlesztőként külföldön és itthon is. Az EPAM-hoz egy megkeresés kapcsán került, Máltáról jött haza a lehetőség kedvéért, majd ismért külföldi tapasztalatok következtek, ezúttal egy másik cégnél, míg végül másodjára is csatlakozott az EPAM-hoz, ekkor már kifejezetten az oktatási mentor pozíció kedvéért.

Az előzmények alapján arra következtethet az ember, hogy nagyon rugalmas vagy a munkalehetőségek tekintetében. Külföldi és hazai ajánlatok egyetemi, céges karrier váltogatják egymást. Mi ennek a gyökere a személyiségedben?

Amikor először mentem ki külföldre dolgozni, kicsit a kalandvágy és a kíváncsiság hajtott. Nagyon hiszek abban, hogy egy másik országot, nemzetet, leginkább úgy tudunk megismerni, hogyha köztük vagyunk tartósan. Engem mindig jobban érdekelt, milyen valahol élni egy ideig, mint elmenni egy hétre nyaralni, mert számomra ez picit olyan, mintha valamilyen műanyagot, valami előkészítettet kapnánk. Ha kint van az ember huzamosabb ideig, akkor ezt nem lehet fenntartani, ez valahogy lemállik és ott van a valódi élet, ahogyan valójában élnek az emberek.

Az EPAM ajánlat annyira csábító volt, hogy Máltát is otthagytad érte.

Igen, jó ugródeszka volt, örültem neki. Érdekelt, milyen egy igazán jól működő, nagy cégnél dolgozni.

A mentorkodásért pedig másodszor is visszatértél.

Valóban. Ennek több oka is van, az egyik, hogy nagyon szeretem és értékelem az EPAM belső folyamatait és azokat az eszközeit, amikkel ezeket támogatja. Megfordultam más multiknál is és láttam, hogy az EPAM-ban ezek nagyon jól definiáltak, nagyon „tisztán vannak tartva”. A másik oka pedig az volt a visszatérésemnek, hogy sok tapasztaltot szereztem már az IT iparágban és elérkezettnek láttam az időt és megfelelőnek a helyet, hogy átadjam a tudásomat. Így most mentorként tehetem ezt a Mentorprogramban.

Mi a Mentorprogram lényege?

A Mentorprogram története úgy indult több mint 10 évvel ezelőtt a kollégák belső tréningeket kezdtek tartani a junior munkatársaknak, annak érdekében, hogy jobban haladjanak a fejlesztési munkák a projekteken. Tulajdonképpen ebből nőtte ki magát a program, ami ma már inkább arról szól, hogy kevés tapasztalattal, de némi programozási és angol tudással rendelkező jelölteket képezünk úgy, hogy versenyképes tudást szerezzenek. Olyat, amivel már boldogulni tudnak az EPAM-os projekteken.

Te mentorként, hogy látod a mentoráltakat? Mi az általános? Mi az, ami megfigyelhető és amit fontos elmondani azoknak, akik leendő mentoráltjaid lesznek majd?

Mindenképpen fontos, hogy legyen egy hozott tudás. Önmagában a Mentorprogram nem arról szól, hogy elkezdjük programozásra tanítgatni az embereket! Szeretnénk olyan jelölteket összeszedni, megtalálni, akik már tudnak programozni, azaz ismerik magát a programnyelvet, beszélnek angolul. Ez a belépő szint. Szeretjük, ha valakiben van érdeklődés, nyitottság, van valamiféle elhivatottsága a pálya iránt. Azokkal az emberekkel szeretek együtt dolgozni, akik szorgalmasak, motiváltak, rendszeresen, határidőre megcsinálják azokat a feladatokat, amit mentorként adok nekik, azaz föl tudják mérni azt, hogy a Mentorprogramban nagyon sokat kapnak. Jellemzően azok, akik ezt nem érzik, értik, lemorzsolódnak.

Ez nagyjából milyen arány?

A jelöltek 30 százaléka szokott lemorzsolódni és sokaknál ezt már az elején lehet látni. Akadnak, akik viszonylag gyorsan kiesnek, de olyanok is, akik önként távoznak a programból. Mindig van néhány olyan ember is, akik kifejezetten szomjazzák a segítséget, ami nekik nagyon nagy lökést tud adni. Ők aztán a képzés első harmadánál beérnek és a végén már nagyon szépen tudnak egyedül dolgozni.

Hogyan kerülhet be valaki a képzésbe és miként zajlik aztán a program?

Az első maga a felvételi, mely egy tesztet, illetve egy interjút foglal magában. Amint valaki bekerült a programba, beosztjuk egy csoportba. Vannak egyéni és csoportos mentorálások is, mindez attól függ, éppen hányan jelentkeznek egy adott időszakban. Szerencsésebbnek tartom a csoportos mentorálást, mert az egyetemistáknak jellemzően nagyon kevés tapasztalatuk van a csoportos munkában és nagyon jót tesz nekik, ha közösen dolgoznak, ötletelnek, tudnak egymásnak segíteni. Ezek mind fejlesztik azokat a készségeket, melyekre aztán szükség lesz élesben a munka közben. A program több hónapig tart és jellemzően heti 15-20 órányi elfoglaltságot jelent. A tanulásra, a tanult anyagok feldolgozására szánt időt a mentoráltak maguk osztják be, fontos, hogy ebben önállóak legyenek. Ami azonban nagyon lényeges és kötött, az a mentorokkal való konzultáció, mely napközben, azaz munkaidőben, heti 2-3 alkalommal történik, 1-1,5 órás időtartamban. Ezek azok az alkalmak, amikor a mentorált fölteheti a kérdéseit a mentornak, megbeszélhetik a feladatokat, a felmerülő problémákat. De olyan is előfordul, hogy a mentor kérdez, mely egyrészt azért fontos, mert szeretjük leellenőrizni, hogy a jelölt ténylegesen elsajátította-e az adott anyagot, márészről a mentoráltak is kapnak egy visszajelzést a tudásukról. Ami szintén nagyon fontos része a közös munkának az a házi feladatok átbeszélése, ellenőrzése, egy-egy kód review, hiszen az, hogy együtt megnézzük valakinek a kódját, afféle előfutára a projektszintű fejlesztésnek.

Milyen időmenedzsmentre van szükség ahhoz, hogy valaki sikeresen teljesíteni tudja a követelményeket?

Azt szoktuk mondani, hogy nem baj, ha valaki a képzés mellett dolgozik, de a gyakorlat azt mutatja, hogy ez nem igazán kivitelezhető. A Mentorprogram sokkal több időt emészt fel és jóval nagyobb odafigyelést igényel, mintsem, hogy dolgozni lehessen mellette. Amit szintén megkövetel a program, az a rendszeresség, tulajdonképpen arra épül a képzés, hogy a mentoráltak egy újfajta ütemezéshez szokjanak. Az egyetemen nem számít, bemennek-e vagy sem, a lényeg a félév végi teljesítmény. Itt azonban a mentornak nemcsak az a feladata, hogy leellenőrizze a házit vagy beírja a mentoráltak naptárába a megbeszélések időpontjait, hanem van egyfajta "atyai" szerepe is. Terelgeti, picit nyomja, hogy lépést tudjon tartani, haladjon a cél felé, ez nagy mértékben segíti a mentoráltat a későbbi akklimatizálódáshoz a projekteken.

Milyen a jó mentor, mik az ismérvei, szerinted?

Nagyon fontos, hogy empatikus legyen, rendelkezzen emberismerettel, aminek mentén képes felismerni az egyes személyiségjegyeket, így tudja azt, hogy kihez, hogyan kell fordulni. Szerintem nagyon fontos az is, hogy korrekt legyen egy mentor, ne az egójával dolgozzon. Az sem baj, ha egy kicsit szigorúbb, ám ebben legyen következetes.

Nagyon sokan az egyetemi éveik utolsó 1-1,5 évben kezdenek neki ennek a programnak. Mi ennek az oka? Nem érne rá jelentkezni már diplomával a kézben?

Az egyetemek nagyon jó képzést adnak, ám én azt látom, hogy azok, akik még az egyetem vége előtt elkezdik és be is fejezik a programot, esetleg párhuzamosan fejezik be az egyetemet és a mi programunkat, sokkal jobb minőségű szakdolgozatokat írnak, jobb eredménnyel diplomáznak.

Azok, akiket érdekelhet ez a program, hol tudnak jelentkezni?

Az EPAM karrieroldalán megtalálható az összes nyitott pozíció, így a képzésre is itt lehet jelentkezni, illetve tájékozódni róla.

Azt, aki sikerrel végzi el a programot, mi várja?

A program lényege, hogy fejlesztőket képezzünk, akik aztán az EPAM-nál dolgoznak. Nem árulunk tehát zsákbamacskát, aki a Mentorprogramot sikeresen elvégzi, annak állást kínálunk. Többször előfordul olyan is, hogy valaki még csak végzi a Mentorprogramot, de egy projekt már le is szerződtette.

 

Szerinted miben különbözik az EPAM más IT cégektől?

Abban, hogy professzionális. Mind a folyamatok, mind az, ahogyan a céget vezetik, sokkal magasabb szintű, mint amit én más, hasonló profilú cégeknél tapasztaltam.

 

 

Kapu az EPAM-os karrier felé, avagy minden, amit tudni akartál a Junior Front-End Online Programról

Március elsején indul az EPAM teljesen új képzése, a Junior Front-End Online Program, kifejezetten azoknak, akik már rendelkeznek némi programozási előismerettel, ám szeretnék jobban beleásni magukat a témába és specifikus, piacképes tudásra szert tenni.

„Sok a tehetséges jelölt, akik képességeik birtokában sem feltétlenül találják meg az utat a nagy cégekhez, hiszen ezeknek elég specifikus elvárásaik vannak a tudást és a tapasztalatot illetően. Ez a képzés pont abban tud segíteni, hogy azt a tudást nyújtja, amire szüksége van egy front-end fejlesztőnek az EPAM-nál.” – összegzi rögtön a lényeget Győri Judit, Head of Growth and Development.

gyori_judit_blog.png

A belépő

A  2021. február 14-e, éjfélig beérkezett jelentkezések alapján a jelöltek kiválasztása február második felében történik. A jelentkezőknek fontos tudni, hogy mivel a program angolul zajlik, ezért a legalább középszintű nyelvtudás feltétele a részvételnek. Először egy angol tesztet kell kitöltenie a jelölteknek, majd pedig egy olyan problémamegoldási és alapprogramozási készségeket felmérő feladatlapot, ami programozási nyelvtől teljesen független. "Először egy angol tesztet kell kitöltenie a jelölteknek, majd pedig egy Front-End (alap szintű JavaScript, HTML, CSS) tudást felmérő tesztet. Ha pedig ez a két teszt sikerül, akkor egy rövid beszélgetés következik az egyik toborzó kollégánkkal, melynek célja, hogy kiderüljön, ki is van a név mögött, milyen személyiség, mik a motivációi arra, hogy bekerüljön ebbe a programba.” – ismerteti Győri Judit a folyamatot. A teszteket online kapják meg a jelentkezők és azok kiértékelése után a rövid, szintén online interjúk alapján a kiválasztott csoporttal márciusban indul a program.

A képzés

A képzés ingyenes, rövid és fókuszált: a három hónap során heti háromszor vesznek majd részt webináriumokon, valamint elméleti és gyakorlati feladatokat fognak megoldani azok, akik szeretnének Front-End fejlesztőként dolgozni a jövőben. "Az ütemezést és a programot is oly módon építettük fel, hogy az egyetem vagy munka mellett is elvégezhető legyen, olyanoknak is lehetőséget jelentsen, akik esetleg karrierváltáson gondolkodnak. Az előadások az esti órákban lesznek, a gyakorlati és elméleti feladatok megoldására pedig mindenki egyéni időbeosztása szerint szánhat időt. "Mindenképpen szeretném kiemelni olyanok jelentkezését várjuk, akik ebben az időszakban ténylegesen tudnak fókuszálni, hiszen hetente legalább 15-20 óra időráfordítás szükséges ahhoz, hogy valaki sikeresen abszolválja a képzést. Aki elegendő időt és energiát tud fordítani a tanulásra, annak ez a program kaput nyithat az EPAM-os karrier felé.” – mondja Győri Judit.

További információ és jelentkezés a Junior Front-End Online Programra

Hallgasd meg a témában készült Mi fán terem a Junior Front-End Online Program? podcastunkat is!

Maradtak még kérdéseid?

Várunk február 11-én 17:30-kor kezdődő meetupunkra, ahol kérdéseidet is felteheted, így kiderül Minden, amit a Junior Front-End Online Program-ról tudni akartál 

„Nagyon fontos, hogy türelmesek legyünk magunkkal!”

Hogyan kell berúgni az újév motorját, ha épp energia és kedv sincs a motorozáshoz? Harangozó Judit, soft skills tréner nem csupán gyakorlati tanácsokat ad, hanem a saját életéből vett példákkal segít kicsit beindítani azt a motort. Ha meg már jár, a kedv is megjön Judit praktikus és bevált gyakorlatai nyomán!

harangozo_judit_blog.png

Az idei évben egy kis újítást vezetünk be, ugyanis nem rögtön a bemutatkozással, hanem egy sor villámkérdéssel kezdünk.

Tea vagy kávé?

Kávé, egyértelmű.

Mozi vagy filmcsatorna?

Mozi, európai művészfilmek.

"Büszkeség és balítélet" vagy "Anna Karenina"?

Anna Karenina.

Aktív vagy passzív pihenés?

Aktív.

Mit is kérdezhetnék a trénertől, meglepő lenne, ha nem az lenne a válasz, amit várok: félig tele vagy félig üres az a bizonyos pohár?

Lehet, hogy megleplek, ez helyzetfüggő. Kontextustól függ, hogy mennyire vagyok optimista.

A bemelegítés után jöhet a bemutatkozás. Honnan indult, hogyan alakult a karriered a jelenlegi munkádig?

Nyolc éve kezdtem képességfejlesztéssel és vezetőfejlesztéssel foglalkozni, előtte tanítottam, majd sales és marketing területen dolgoztam. A tanítás által jöttem rá, hogy nekem igazán az a fontos, hogy az embereket segítsem a fejlődésben, ezáltal magát a céget is természetesen. Amikor erre rájöttem, karriert váltottam és így kezdtem a jelenlegi munkámmal foglalkozni.  Azóta is nagyon élvezem. Két éve dolgozom az EPAM-nál, ahol Senior L&D Specialist (Learning & Development, az EPAM képzésekkel foglalkozó részlege - a szerk.) pozícióban vagyok, vezetői programok fejlesztésével és soft skills tréningekkel foglalkozom. Nekem ez a hivatásom, a szenvedélyem.

Az EPAM mennyiben más, mint az eddigi munkahelyeid?

Az EPAM-nál széleskörű képzési programok vannak, rengeteg kezdeményezés van, folyamatosan haladunk a korral. Nem a bevett sémák szerint dolgozunk, habár megvannak a soft skills fejlesztésben az általános gyakorlatok, de az EPAM valóban agilis módon reagált például az otthonról való munkavégzésre is, amit természetesen mi, trénerek is lekövettünk. Online képzéseket tartunk, behozzuk a legújabb technológiákat és mindezt nagyon családbarát, munkavállaló-barát módon csináljuk. Az EPAM egy végtelenül rugalmas cég.

Hogyan lehet egy ilyen rendhagyó év után egy újat kezdeni, belelendülni? Te hogyan indítod az évedet, milyen eszközeid vannak arra, hogy egy kevésbé nyugodt és kiegyensúlyozott év után mégis erőt gyűjts?

Alapvetően én a belső motivációban hiszek. Abban, hogy valamit fontosnak tartok, valamit szeretnék elérni. Ez nekem az emberek segítése, megoldások kidolgozása, törekvés arra, hogy jobbá tegyük a dolgokat. Amint megvan ez a belső motiváció, úgy kevesebb eszközre van szükség. Daniel Pink beszél a belső motivációról, hogy amikor autonóm tudsz lenni valamiben, és van egy nagyobb célod, akkor ez egyértelműen könnyeddé teszi az odavezető utat. Ha már eszközökről beszélünk, akkor kell egy pontosan definiált cél, hogy mi az, ami nekem fontos, a nagyobb lépéseket pedig le kell bontani kisebb lépésekre. Tervezés, tudatosság kell hozzá. Tehát szerintem a legfontosabb az, hogy tudd, hogy mit akarsz.

Ha az embernek van is egy vezérfonala, mégis nehéz haladni, amikor hiányzik a szükséges energia. Mit javasolnál, hogyan lehet a motivációt frissen tartani, hiszen, ha fogy az erő, akkor nehezebb a tervezett tempóban haladni.

Mindenképpen nagyon fontos, hogy türelmesek legyünk magunkkal. Üljünk le, fogadjuk el, hogy most nincs annyi energiánk! Semmi baj, ez nem változtat a célokon. Adjunk magunknak időt! Ahogy a szoftverfejlesztésben is ott a „Minimum Viable Product”, úgy mi is operálhatunk most a minimum elvárható szinten. Adjunk magunknak egy kis pihenési időszakot! Priorizáljuk, hogy mi a fontos! A kötelezőket megcsináljuk, ilyenek például a család, a gyerek dolgai. Ha nagyon le vagyunk merülve, akkor leülhetünk és csinálhatunk egy „életkerék gyakorlatot”. Rajzolunk egy kört, osszuk fel 8 területre, nézzük meg azt, hogy mik az életünk fontos területei! Ilyen, például a szakmai fejlődés, párkapcsolat, egészség, önfejlesztés, pénzügyek. Nézzük meg, hogy hol nincs most energiánk! Tervezzünk lépéseket arra, hogy akkor, amikor visszanyerjük az erőnket, merre szeretnénk menni. Addig pedig olyan dolgokat csináljunk, amik jók nekünk, amikből lehet energiát meríteni és töltődni.

Említetted a célokat, annyiféle módszert lát az ember maga körül ezek elérésére. Van-e ebben valamiféle középút, vagy olyan módszer, amire mondhatjuk, hogy működik, amivel jól lehet haladni, elérni a kitűzött célt?

Mindenki önmaga érzi, hogy mennyire csinálja jól. Ha van célod és van egyfajta tudatosság abban, hogy mit szeretnél elérni, az szuper. A hogyan, az rád van bízva. Nem kell, hogy kőbevésett legyen a cél sem, ezek folyamatosan változnak egyébként, kijelölsz valamit aztán lehet, hogy megváltozik. De ne sodródjunk az életben, mert hogyha te nem jelölöd ki a célokat magadnak, akkor valószínűleg mások, a társadalom ezt örömmel megteszi. Az első kör, hogy körülbelül érezd, hogy merre kell menni. Vannak metódusok, hogyan lehet a célokat kitűzni, elérni, de lehet, hogy ez neked nem fog bejönni. Csinálhatsz egy SMART-ot (célkitűzési metódus - a szerk.), de az is lehet, hogy nem fog tetszeni. Akkor legalább már tudod, hogy mi az, ami nem tetszik és te hogyan akarod csinálni. A legfontosabb, hogy ráébredj, hogy neked mi a megfelelő. Mert nem biztos, hogy egy másoknak bevált módszer lesz a megfelelő. Találd meg azt a fajta rugalmasságot, amiben meg tudod valósítani azt, amit szeretnél.

Mi a helyzet, ha valaki még magát a célt keresi?

Ez egy nagyon fontos önismereti kérdés újra, ami idővel változhat is. Feltenném a kérdést magamnak, hogy mi az, amit szeretek csinálni? Mi a szenvedélyem? A japánoknál van egy kifejezés, az ikigai. Az a jelentése, hogy mi az, amit szeretek csinálni, mi az, amiből esetleg még pénz is jön és a társadalomnak is szüksége van rá. Ezek keresztmetszetéből jön ki az, hogy mivel kell foglalkoznom. Tehát az első lépés magamnak feltenni azt a néhány kérdést, hogy mi az, amiben jó vagyok, mi az, amit szeretek csinálni, ami a szenvedélyem, a válaszok alapján körvonalazódik majd, hogy merre szeretnék menni. Egy másik szakember, a vezetőfejlesztéssel foglalkozó Simon Sinek szerint először is azt kell tudnom, miért akarunk valamit. A miért után kialakul aztán a hogyan és a mit csinálok is.

Egyébként Te hogy csinálod ezt a saját életedben?

Megnézem, hogy miben vagyok erős és mi az, ami visszatölt. Például spanyolt tanulok, jógázom, így ezekhez kapcsolódhatnak a nagyobb céljaim. Mivel nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, ezért megvizsgálom, a szakmámban mi az, amit még megtanulhatnék, hogy még jobb legyek benne. Mi az, ami a személyiségemet építi, ami hosszabb távon megfelelő lesz számomra. Magammal beszélgetek egy kicsit, ugyanakkor figyelem az emberek visszajelzéseit is, hogy miben vagyok jó. De a legfontosabb a saját hangom, a belső iránytűm.

Tegyük fel Judit, hogy már van cél és motiváció is. Nekilendül az ember így januárban, csak éppen nem jól osztja be az erejét. Az energiamenedzsment az egyik szakterületed, hogyan lehet jól beosztani az erőt? Mire kell figyelni? Hogyan lehet ezt jól tervezni?

Először is nézzük meg azt, ha már így benne vagyunk a januárban és belevágunk a nagy célokba, hogy egyáltalán időszerű-e most ezzel foglalkozni, vagy éppen ki vagyok merülve és nem most kellene belevágnom. Másrészt nézzük meg azt is, hogy tényleg a saját célomat akarom-e teljesíteni. Mi az, amit az előző évből továbbviszek, mi az, amit el akarok hagyni? Tényleg az én céljaimról van szó? Miután ezt definiáltuk, akkor jönnek a munkás hétköznapok. Tisztában kell lennünk azzal, hogy mikor van a biológiai csúcsformánk, hiszen valaki reggeli ember, más pedig éjszakai bagoly, mindenkinek máskor van olyan időszaka a nap folyamán, amikor tele van energiával. Jó ekkorra időzíteni a fontos, világmegváltó dolgokat, találkozókat, megbeszéléseket. Azt is fontos tudni, hogy az ember körülbelül 1,5-2 órát tud egy huzamban fókuszálni, tehát okosan és tudatosan kell időzíteni a szüneteket. Tegyük lehetővé ezt a fajta odafigyelést, kapcsoljuk ki a mindenféle közösségi média platformokat! A naptárunkba is érdemes „fókusz időket” foglalni magunknak, a „pomodoro technika” nagyszerű erre, lényege, hogy 20 percig csak a feladatra fókuszálunk, utána tartunk 5 perc szünetet és ezt még négyszer elismételjük, így van két produktív óránk. Tervezzünk be olyan extra időt is, amit a nem várt események megoldására használhatunk. Ha megvagyunk a tudatos tervezéssel, akkor ne csak a feladatra fókuszáljunk, hanem önmagunkra is! Öngondoskodási tervben leírhatjuk, hogy mi a fontos nekünk, mitől lennénk jól. Ez lehet fizikai, szellemi, érzelmi, szakmai vagy éppen pénzügyi jóllét is, aminek érdekében a már korábban említett visszatöltő tevékenységeinket érdemes végezni.

Hogyan indítottad el az évedet? Van valamilyen személyes tipped, trükköd arra, hogy ez az év ideálisan induljon és jól alakuljon minden körülmény dacára?

Nekem tavaly nyáron volt egy „leülésem önmagammal”, hogy mire is használom ezt a „covidos” évet. Kitűztem új célokat, amiket azóta is viszek tovább. Például 20 éve szereztem meg a jogosítványt, de nem vezettem, így most vettem gyakorlóórákat. Kis feladat volt, de megugrottam és sikerélményt adott. Beiratkoztam online tanfolyamokra, például most mindfulness-el foglalkozom, ezt folytatom is. Itt a munkahelyemen is elindítottunk egy új kezdeményezést, amivel a vezetők képességfejlesztését célozzuk. Megvannak tehát a céljaim, amiknek a megvalósításában haladok. Van egy olyan listám, amin azok a dolgok szerepelnek, amiktől jól érzem magam és ha „nagyon január van” és sötétség, fényhiány, ha ki vagyok merülve, akkor megteszek és kipipálok erről a listáról dolgokat. Tudatos vagyok a kapcsolataim ápolásában is, gondoskodom a testi-szellemi jóllétemről, futok, jógázok. Összességében igyekszem a mindennapokba olyan kis dolgokat beépíteni, amik folyamatosan energiát adnak és viszem tovább a nagyobb célokat. Azt javaslom, hogy januárban inkább kisebb dolgokat igyekezzünk kitűzni magunk elé, azokat könnyebb teljesíteni! Ez ad majd nekünk sikerélményt, hogy folytassuk tovább és egész évben fenntartsuk ezt az energiát.

Egy kerek történet: Kristóf EPAMos útja a középiskolai szakmai gyakorlattól egy éles projektig

Rákóczi Kristóf szoftverfejlesztő az EPAM-nál és bár 2019 szeptemberében, az egyetem elvégzése után kezdett el a cégnél dolgozni mint junior fejlesztő, karrierje tulajdonképpen már középiskolás korában, tizenhat évesen indult. Hogyan lehetséges ez? Erről is beszélgettünk Kristóffal!

rakoczi_kristof_1200x630.png

Pontosan mik a napi feladataid, mit takar ez a pozíció pontosan, amiben most dolgozol?

Jelenleg egy utazási szektorban tevékenykedő ügyfélnek a projektjén dolgozom, mint back-end fejlesztő. Erre a projektre 2019 októberében kerültem, különböző, üzleti szempontból kritikus rendszerekért vagyunk felelősek. A pozíció, amit jelenleg betöltök elég szerteágazó, mivel a szoftverfejlesztés nagyjából mindegyik fázisában van szerepem, a tervezéstől a megvalósításon és a tesztelésen át, egészen odáig, hogy az ügyfélnek átadjuk a produktumokat. Mindemellett az általunk fejlesztett rendszerekhez biztosítunk 7/24-es ügyeletet, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogyha bármi probléma van, akkor megpróbáljuk azt minél hamarabb elhárítani.

Hogyan indult az EPAM-mal a kapcsolatod?

Először 2016 nyarán találkoztam a céggel, amikor is volt lehetőségem részt venni az EPAM által szervezett egyik nyári gyakorlaton, amit középiskolásoknak szerveztek. Ez egy két hónapos program volt, ahol fele-fele arányban foglalkoztunk front-end, illetve back-end fejlesztéssel. A program lényegében abból állt, hogy feladatokat kaptunk, amiknek a megoldását elsajátítottuk, utána pedig projektfeladatok formájában kellett ezeket gyakorolni. Volt egy mentorunk is - egy tapasztalt EPAM fejlesztő -, aki bármiben segített, hogyha elakadtunk. A program számomra nagyon pozitív élmény volt, mert betekintést nyerhettem abba, hogy milyen egy szoftverfejlesztő cégnél dolgozni, ráadásul egy ilyen kaliberű cégnél. Megtapasztalhattam mit is jelent valójában a programozás, milyen itt a légkör. Nekem, mint középiskolásnak nagyon jó tapasztalat volt, mert így egy sokkal tisztább képet kaphattam arról, hogy milyen fejlesztőként dolgozni és hogy valóban ezt szeretném-e csinálni.

Mi volt az első benyomásod? Ahhoz képest, amit előtte elképzeltél egy IT cégről, mi volt, amit ott akkor megtapasztaltál?

Felülmúlta az elképzeléseimet. Egy nagyon modern környezetben, nagyon jó légkörben ismerkedtünk meg a céggel, a programokra élvezet volt bejárni, az elejétől kezdve szuper élmény volt.

Mi fogott meg leginkább a technológián kívül?

Például a munkához való hozzáállás, a kollégák viszonyulása hozzánk. Már a kezdetektől mindenki komolyan vett minket és kollégának tekintettek. Az is nagyon tetszett, hogy rengeteg lehetőség volt fejlődni, például különböző ingyenes oktatási platformokhoz kapnak hozzáférést a dolgozók, amit már akkor is tudtam, hogy nagyon hasznos dolog lehet, hogyha ennél a cégnél dolgoznék majd a jövőben.

Azóta az eKids program óta már eltelt négy év, elvégezted a Szegedi Tudományegyetemen szoftvertervező informatikus szakát. Menet közben hogyan alakult az EPAM-mal a kapcsolat?

Az első, már említett középiskolás nyári gyakorlat után egy online Code Camp volt a következő programom, amit a cég szervezésében végezhettem el. Itt már csak back-end-el foglalkoztunk és olyan tudásra tettünk szert, amit a napi munkában is használnak a fejlesztők. Adalékként kaptunk egy tiszta képet arról, hogy mik azok az irányok és technológiák, amikkel érdemes foglalkozni, mi az a tudás, amit érdemes megszerezni, hogy valakiből a jövőben szoftverfejlesztő lehessen.

Diákként nem mindegy az sem, hogy mennyi időt vesz igénybe egy-egy ilyen program.

A Code Camp nyáron zajlott, úgyhogy szerencsére akkor nem volt mellette iskola, azonban 2019 elején jelentkeztem a hathónapos Java Mentoring programra, amire már napi néhány órát érdemes volt rászánni, hogy gördülékenyen haladhasson a program. Ezt egyetem mellett csináltam, így voltak kihívások az időbeosztást tekintve. Ettől függetlenül ez is teljesíthető akkor is, ha valaki esetleg iskola mellett jelentkezik erre a programra.

Mikor jutott eszedbe először, hogy szeretnél EPAM-os lenni?

Már az első nyári gyakorlat után éreztem, hogy ez egy olyan cég, ahol szívesen dolgoznék. Igazán pozitív élmény volt az összes program, amin részt vettem, mindegyikkel csak egyre jobban és jobban erősödött bennem, hogy az EPAM-nál szeretném elkezdeni a karrieremet.

A karrieredet, ami már el is indult és haladtál is benne, hiszen máris kettes szintre léphettél.

Igen, valóban. 2019 szeptemberében kezdtem el dolgozni, mint junior fejlesztő és 2020 szeptembere óta pedig már kettes szintű fejlesztőként folytathatom.

Hogy élted meg ezt a sikert? Tulajdonképpen, ha azt vesszük, te az EPAM-os karrieredet 16 évesen kezdted el építeni.

Végül is igen és nagyon örülök, hogy így alakult. Mindig olyan voltam, hogy amit szeretnék elérni, azért meg is dolgoztam, komolyan vettem már viszonylag fiatal korom óta a karrierépítést.

Mi volt számodra ennek a „diákból kolléga” folyamatnak a legfontosabb tanulsága?

Kihívás volt az, hogy a mentoring programot az egyetem mellett végeztem és az időbeosztással azért okosan kellett bánni. Tanulságnak leginkább azt tudnám mondani, hogyha megvan az emberben a kellő elhivatottság és szorgalom, akkor igazából akár egyetemi végzettség, illetve előzetes tapasztalat nélkül is fel tudja magát fejleszteni egy olyan szintre, ami már elegendő ahhoz, hogy valaki elkezdhesse a karrierjét. Persze számomra az EPAM-os programok nagy szerepet játszottak ebben, de úgy gondolom, hogy akár ezek nélkül is el lehet ezekre a szintekre jutni.

Kiknek ajánlanád az EPAM e-Kids programjait?

Azoknak mindenképp, akik programozók szeretnének lenni, illetve nem tudják még hogy nekik való-e és ki akarják benne magukat próbálni. Illetve azoknak is, akik már tudják, hogy ezzel szeretnének foglalkozni, viszont még nincsen tapasztalatuk és szeretnének arról egy képet kapni, hogy milyen irányokba érdemes elmenni.

Gondolom most egy karrierugrás után még az új szerepkörben próbálsz komfortosan mozogni, de kizártnak tartom, hogy a te céltudatosságoddal ne lenne már a fejedben a következő lépés.

Igen, így van, szeretnék folyamatosan tovább fejlődni és majd a következő fokozatot is elérni néhány éven belül. Jelenleg például egy felhő alapú Solution Architect képzésen veszek részt, melynek eredményeként, remélem, hogy a jövőben még több lehetőségem lesz a cégen belül, olyan projektekben dolgozni, amik igazán érdekelnek.

Kicsit a napi helyzetre is utalva, téged hogyan érintett az otthonról való munkavégzés?

Az átállás könnyű volt, a cég nagyon támogatott ebben minket. Gyakorlatilag egy hétvége alatt el tudtam hozni mindent, ami a munkámhoz szükséges és a következő hétfőn már itthonról dolgoztam teljes kapacitással. Nehézsége azért volt nyilván, kellett egy bizonyos idő, amíg erre átszokik az ember, míg kialakult egy napirend, ami tényleg jól működött. Ma már élvezem, hogy nem kell bejárni az irodába, itthonról tudok dolgozni.

Van esetleg valami olyan jó gyakorlat, amit kialakítottál magadnak ebben az időszakban?

Próbálok minden nap ugyanakkor felkelni, illetve a munka közben gyakori szüneteket tartani, mert azért az sem jó, ha az ember egész nap a számítógép előtt ül, érdemes felállni, mozogni. Nekem ez vált be, különösebb más praktikára nem volt szükségem.

Van egy ilyen visszatérő játékunk, ami nagyon egyszerű. Mit jelent neked az EPAM, ha három szóban kell összefoglalnod?

Karrier, flexibilitás, önképzés.

Best of LifeInTech 2. – avagy a legjobb gondolataitok, amik egy részbe nem férhettek bele!

Mi történik, ha a legjobb interjúk legemlékezetesebb mondatait összegző cikkbe nem fér el az összes? Lesz belőle két cikk! Sok-sok érdekes, ki nem hagyható gondolat gyűlt össze 2020-ban, amelyeket érdemes magunkkal vinni idén is. Értékes emberek, maradandó gondolatai.

best_of_2resz.png

Bánky Bea, People Experience Manager a munkahelyi boldogság fontosságáról: „Sok ember számára a karrier adja a siker egyik fontos forrását és hogyha valaki napi 8 órát dolgozik egy olyan pozícióban, ahol nem érzi igazán jól magát, akkor az egy demoralizáló és depresszív állapot lehet. Viszont, ha valaki szereti és jól csinálja azt, amit csinál, akkor el tud repülni ez a 8 óra. Nagyon nem mindegy, hogy milyen hangulatban telik ez az idő, hiszen életünknek egy tényleg jelentős részét, bár most online, a munkahelyünkön töltjük.”

 Idén is folytatódik a „Mit csinál a....” sorozatunk, ahol az egyéni karrierutak mellett a kollégáink részletesen beszélnek a szerepkörükről is. Ennek a sorozatnak volt része az a beszélgetés is, Iván József, Software Testing Manager, az EPAM-os tesztelők munkáját mutatta be:

Ha nem érzem jól magam abban, amit csinálok, akkor sosem leszek benne igazán jó. Meg kell találni, hogy mi az, amit szívesen csinálsz. Rengeteg lehetőség van a szakosodásra, mindenki megtalálhatja a maga speciális területét, így tud kiteljesedni az ember. (...) Tudatában kell lenni, hogy tesztelőként alapvetően másfajta szemléletre és gondolkodásmódra van szükséged, mint fejlesztőként. Viccelődni szoktunk vele, de mégis igaz, hogy jobban szeretem megtalálni mások munkájában a hibát, mint hogy az én munkámban találjam meg.

Fejes Róbert, Delivery Manager visszatérő interjúalanyunk. Sok olyan gondolata van, amit érdemes újra és újra elővenni:

„...a karrierem, nem nagy lépésekből épült fel, hanem a kicsi, apró mindennapokból. A mindennapi kihívásokból, hiszen minden nap egy kicsit más, egy kicsit más felé mutat. Visszatekintve persze vannak benne pontok, amikre nagyon büszke vagyok, de amit ki kell emelni azok a hétköznapok, amiket az ember a legjobb tudása szerint kell, hogy csináljon. Figyel a lehetőségekre, arra, hogy kinek hol tud segíteni, hogyan tudja a legtöbb értéket megteremteni és ha így teszi a dolgát, akkor szépen halad előre.

Ha valaki menedzsment irányba indul el, akkor nagyon fontos tudnia, hogy emberekkel fog dolgozni. Figyelni kell a reakcióikra, cselekedeteikre,meg kell érteni, mi motiválhatja őket, tudni kell beleképzelni magunkat az ő helyzetükbe, megérteni a másik oldalt és nem mindenáron a saját elképzeléseinket erőltetni, mert különben nagyon szépen el lehet egymás mellett beszélni.

 Fazekas Dóra, a Cambridge Econometrics angol kutató, tanácsadó cég budapesti irodájának vezetője egyike volt azoknak, akik bár nem EPAM-osak, de a téma, amiről beszélgettünk vele nagyon is kapcsolódott a céghez. Dóra szakterülete a környezetgazdaságtan, így a fenntarthatósági kampányunk részeként fejlesztett EPAM Carbon Footprint kalkulátorapropóján podcastoltunk vele. A 2020-as best of-ból nem maradhatott ki a következő gondolata:

„Legjelentősebb hatása annak van, hogy mennyit repül az ember. A nagy tengerentúli utak teszik ki a magánemberek szén-dioxid lábnyomának a legnagyobb részét. Második a sorban a húsfogyasztás, ezt pedig a fogyasztás mennyisége követi, azaz, hogy mennyit vásárolunk. Ez a három dolog tehát, aminek mérséklésével egyénként is sokat tehetünk a fenntarthatóságért.”

Egy szeptemberi beszélgetésben Tyutyunkov Galin, Delivery Manager engedett bekukucskálni a szigorúan zárt un. ODC (Offshore Development Center) projektek világába. Azoknak való ez a munka, akik nyitottak arra, hogy olyan területeket is megismerjenek, amelyek nem általánosak, mely nem a technológia világa, hanem inkább üzleti terület, de akár az egészségügy is ilyen. Ezek a projektek erősen szabályozottak és nagyon rendszerezettek, ezért aki megfontolt, nagyon alapos, annak való inkább ez a fajta munka. Ám ezek a korlátok, szabályok nem terhet jelentenek sokaknak, hanem biztonsági faktort is, hiszen a munka minőségét is biztosítják. Nálunk az elvárások és a célok, sokkal jobban definiáltak. Nagyon sokat lehet ezekből a projektekből tanulni, többek között azt, hogyan működik egy ilyen nagy szervezet, mint egy bank.

 Végh Norbert, az EPAM magyarországi vezetője ősszel mesélt a megelőző félévről, a járványhelyzet üzleti/menedzsment kihívásairól és kicsit a jövőről is:

Az a világ, ami korábban volt, a megszokott formájában nagy valószínűséggel nem fog visszatérni. Így mi is egy új típusú működésre készülünk. A pólus egyik végén az áll, hogy mindenki az irodában végzi a munkáját, a másikon, hogy mindenki otthonról. Valahol a kettő között „fogunk találkozni”.(...). A pontos válaszok azonban még váratnak magukra, annak, aki ma tudja a válaszokat, valószínűleg túl nagy az önbizalma vagy nem mond igazat. Egy azonban minden körülmények között biztos, hogy továbbra is igen fontos lesz a rendszeres és nyílt kommunikáció, annak minden nehézségével együtt.

 Fejes Balázs (FB2), ős EPAM-os, az EPAM hongkongi irodájának egyik alapítója így vélekedik az életfogytig tartó tanulásról:

Szerintem a legtöbb ember, aki szoftverfejlesztéssel foglalkozik és szereti is azt, fontos eleme ez az életének, annak az önálló tanulás az, ami inkább működik. Hihetetlen, hogy manapság Youtube-on, meg a LinkedIn Learning platformon, az összes ilyen site-on milyen minőségű tananyagot fogadhat be az ember önállóan. Én egyébként a mai napig tanulok, követem az újdonságokat, hogy szakmailag karban tartsam a tudásomat.

 Szintén emlékezetes a Milad Vafaeifard-al, az EPAM senior szoftverfejlesztőjével, több jelnyelvi oldal megalkotójával készült interjú is:

Jelenleg a vezetés alapjait tanulom, van egy nagyon kicsi, de szuper csapatom és bár vezetőként szeretnék dolgozni a jövőben, a kódolást mindig is imádni fogom, hiszen ez a hivatásom. A vezetői szerep azért jelent kihívást számomra, mert szeretem segíteni az embereket a céljaik elérésében, támogatni őket abban, hogy a képességeiket kibontakoztathassák. Egyúttal szeretném bebizonyítani, hogy a siketek is képesek ugyanolyan karriert építeni, amilyet a halló kollégák, ugyanúgy képesek mindenre. Ez erőt adhat a fogyatékkal élő közösségnek, láthatják, hogy elérhetik ők is a céljaikat, függetlenül attól, milyen típusú fogyatékosságról van szó.

Józsa Péter projektmenedzser nem meglepő módon a projekt menedzsementről mesélt: „Tehát van egy világos cél, adott kompetens embereknek egy csoportja, akik minden erejükkel azon dolgoznak, hogy a célt határidőre megvalósítsák, a költségeket nem túllépve, kiváló minőségben. Azonban az ilyen példaszerű projekt olyan, mint a jeti, csak néhányan látták vagy nekik is csak meséltek róla: azaz nincs. Egy projekt ezerféleképpen csúszhat el, kezdve onnan, hogy az ügyfél nem tudja pontosan, hogy mit akar vagy pontosan tudja, de igazából nem arra van szüksége. Vagy éppenséggel tudja, hogy mit akar, de nem tudja jól elmondani, a fejlesztők nem értik pontosan. Előfordulhat, hogy alábecsülték az erőforrásokat, nem a megfelelő emberek ülnek a megfelelő székekben, rosszul válogatták össze a csapatot, rosszak a folyamatok. A projektmenedzsernek pedig az a dolga, hogy mindezeket a potenciális problémákat, kockázatokat megoldja. Tehát kicsit olyan, mint a ponyvaregényben Mr. Wolfe, a „megoldóember”. Azzal a különbséggel, hogy a projektmenedzsmentben a projektmenedzser nemcsak megoldja ezeket a problémákat, hanem előre látja a kockázatokat és még azelőtt kézbe veszi őket, mielőtt ezekből problémák válnak.

 Nagy Gábor DevOps Team Lead azt mutatta be, hogy „mit csinál a DevOps-os”:

„Az, hogy a DevOps-os mennyire tudja támogatni a fejlesztési folyamatot, a vállalat, a projekt érettségétől függ. A döntéshozók akik kitalálják, hogyan épüljön fel az adott projekt, az ő víziójukon, a szervezett érettségén múlik, hogy a DevOps Engineer, mennyire tudja jól összekötni a szereplőket és segíteni a szoftverfejlesztési életciklust és lesz belőle valóban DevOps-os vagy csupán átnevezett System Administrator. Úgy gondolom, hogy ebben az EPAM elöl jár, itt ez egy több életcikluson átívelő szerepkör valóban.

 Rátai Dániel feltaláló, informatikus, nem mellesleg EPAM-os, az internet jövőjéről (PhD munkájáról) is mesélt:

Ma van egy olyan világhálónk, ami gyakorlatilag komplett idegpályaként köti össze az emberiséget és ebben olyan lehetőségek vannak, amit még messze-messze nem aknáztunk ki. Ahogyan most működik a kapcsolattartás, az egymás közötti kommunikáció az interneten, az mindennek nem a végleges formája, hanem csupán egy stáció, olyan, mint például az evolúció során a bogaraknál a dúc idegrendszer, melyből egyszer csak ki kellett alakulnia egy központi idegrendszernek és tovább kellett fejlődni annak a modellnek, ahogyan működik egy idegpálya. Hasonlóan ehhez a neten is nagy paradigmaváltások következnek és kiderül majd, hogy nagyon másfajta módon is tud működni az a globális idegpálya, ami behálózza az emberiséget. És ez meg hozhat magával megoldásokat olyan problémákra, amikről most még azt hisszük, hogy lehetetlen.

Széni Zoltán, az EPAM EMEA régióért felelős People (HR) vezetője foglalta össze legjobban az EPAM esszenciáját:

Nagyon sokféle, teljesen különböző „tűz és víz” ember dolgozik itt, más és más temperamentummal. Azt gondolnád, ha összezárod őket egy terembe, az fel fog robbanni. És valóban nagyon szenvedélyesen tudnak érvelni, nagyon különböző véleményük van dolgokról, de tiszteletben tartják, hogy mindenki más, és mindenkinek lehet más a véleménye. Az EPAM pont attól ilyen különleges, hogy ennyi színes egyéniség nagyon jól megfér egymással és nagyon eredményesen tud együtt dolgozni. Ettől működik minden: ettől marad egyben, ettől erős, ettől hatékony, amit itt csinálunk.

 A LifeInTech blog és podcast csatorna tartalmait EPAM-osok készítették, EPAM-osoknak és azoknak, akiket érdekel, hogyan működik ez a cég, miként és mit dolgoznak az itt alkotó szakemberek. Szeretnénk megköszönni minden interjúalanyunknak, beszélgetőtársunknak és az olvasóinknak is, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy értéket hozhattunk létre és megoszthattuk az itt összegyűlt hatalmas mennyiségű tudás egy-egy szeletét, hogy megismerhettünk kulisszatitkokat, karrierutakat, nézőpontokat és véleményeket.

Idén, 2021-ben folytatjuk, Veletek, Rólatok, Nektek!

„Arra törekszünk, hogy a Practice-ek, lokációtól függetlenül működjenek.”

Kiss Richárd System Engineering Manager-rel beszélgettünk munkáról, fejlődésről és arról, hogy mit is jelentenek az EPAM-nál azok a bizonyos Practice-k.

kiss_ricsi_blog.png

Honnan indult az IT-s karriered, mi volt a kezdőpont?

Szabadúszó webfejlesztőként kezdtem és nekem kellett az üzemeltetést is megoldanom. Ezt követően egy startup-hoz szerződtem mint szoftverfejlesztő, ahol idővel „bejött a képbe” a Cloud és a Big Data, ekkor ért el ugyanis Magyarországra a „Big Data láz”, és erre ez a startup is felült. Az üzemeltetés és automatizáció azért ugyanúgy a feladataim között maradt. Mikor „kinőttem” ezt a vállalkozást, multicégeknél dolgoztam, melyek szintén a Big Data területen mozogtak és budapesti csapatokat alapítottak. Közéjük tartozott az EPAM is, ők is megkerestek. Ide Big Data fejlesztőként kerültem, majd sok izgalmas projekten keresztül, megjárva a ranglétrát jelenleg System Engineering Manager pozícióban dolgozom.

Mennyi időt vett igénybe eljutni ide?

A Big Data felfutása olyan 2007-2008 környékére tehető, ekkor kezdtek el Magyarországon is érdeklődni a cégek a technológia iránt. Tehát a kezdetek óta nagyjából 12-13 év telt el, míg a jelen szerepkörömbe kerültem.

Autodidakta módon lettél IT-s vagy szakirányú tanulmányokat folytattál?

Már egészen kiskoromtól kezdve játékfejlesztő szerettem volna lenni, majd tizenévesen autodidakta módon kezdtem el tanulni, ez vonzott a szakirányú iskola felé is, ahova jártam. De az autodidakta tanulás folyamatos maradt, mert szerintem a jelenlegi iskolarendszer nem nyújt friss tudást ezzel a területtel kapcsolatban. A Cloud és a Big Data legalábbis 2007-ben még nem volt a része a tananyagnak egyik iskolában sem.

Mi lett a játékfejlesztéssel, mint gyerekkori álommal?

Megmaradt álomnak, mert időközben rájöttem, hogy egy komoly játékprogram lefejlesztéséhez nagyon nagy csapat kell. Nemcsak szoftverfejlesztők, hanem designerek is. Ez pedig egy sokkal komplexebb probléma, mint applikációkat fejleszteni.

Megcáfolhatsz, de úgy képzelem, hogy szereted azt, amit csinálsz és ha valóban így van, akkor mesélj arról, hogy mi az, ami miatt erre a területre kalauzoltad magad és ami miatt végül ezt választottad az évek során?

Abszolút jól fogalmaztál, a szakmám a hivatásom és a hobbim is. Nálam nem áll meg az élet a napi nyolc óra után, sokszor utána is ezzel foglalkozom. Hogy kerültem ide, erre a területre? Ez nagyon jó kérdés! Először, amikor az ember még nem ír applikációkat, akkor ez a feladat önmagában is elég komplexnek tűnik mindenféle layer-ekkel és a kérdéssel, hogyan kommunikálnak ezek egymással? De miután már csináltál több applikációt, megszokottá, természetessé vált mindez. Ekkor kezdtem érdeklődni a komplex rendszerek iránt és itt jött be a képbe a DevOps. Egy komplex rendszerben több applikáció működik együtt, melyek kommunikálnak és ez borzasztóan izgalmas, de ebből is csinál az ember 20-30-at, még mindig izgalmas, ráadásul még mindig van feljebb. Ilyen például a Cloud, ahol már komplex rendszerek beszélgetnek egymással. A jelenlegi munkámnál, - hogy megint egy szinttel följebb lépjünk - azoknak az embereknek segítem a munkáját, akik írják ezeket a nagyon komplex felhőalapú rendszereket, ez pedig még ad egy plusz komplexitást a dolognak számomra.

Miben áll ennek a segítségnyújtásnak a lényege?

Mint System Engineering Manager tulajdonképpen támogatom a karrierútjukat, ami azt jelenti, hogy segítek a tudásukat frissen és karbantartani. Motiválom őket, hogy a jelenlegi piaci trendek irányába haladhassanak.

Honnan a késztetés, hogy másoknak segíts?

Mint DevOps-os, üzemeltetésért felelős ember tulajdonképpen a munkaköröm része, hogy segítsek az embereknek, tehát ez már nagyon régóta „benne volt a pakliban” nálam. Amikor az EPAM-hoz csatlakoztam, épp egy új Big Data csapatot épített a cég Budapesten, segíteni kellett a kollégáknak felvenni a fonalat, nem mindenki volt annyira jártas a big data-ban, mint én. Oktatásokat, tréningeket szerveztem és tartottam, és ez az EPAM-os karrierem során ez aztán mindvégig megmaradt.

A beszélgetésünk egyik fő témája, a karriered mellett tulajdonképpen az úgynevezett Practice-ek. Mik ezek pontosan?

Organizációs egységek, ahol az adott terület specialistáit gyűjtjük össze. Én egészen konkrétan a Cloud and DevTest, SecOps Practice-ben vagyok és annak is a Cloud and DevOps részét viszem, ahol Network Engineer-eket, DevOps-osokat, SecOps-osokat gyűjtünk össze. Azért van egy kicsit elkülönítve ez a Practice és ezek a specialisták a cégen belül, mert nekik teljesen más technológiai segítség kell a karrierútban, mint mondjuk egy back-end fejlesztőnek. Ezekben a Practice-ekben a vezetők, valaha szintén specialisták voltak, így ők teljesen képben vannak a szakmával, technológiákkal és a piaci trendekkel kapcsolatban, ezáltal sokkal hatékonyabban tudják a kollégák szakmai fejlődését segíteni.

Hogyan működnek ezek az egységek?

Viszonylag önállóan. Jelenleg Budapesten ötvenen vagyunk, Szegeden harmincan, Debrecenben öt fővel kezd működni hamarosan. Alapvetően ez egy nagyon friss Practice Magyarországon, tavalyelőtt alakult meg Budapesten, majd egy évvel később csatlakozott Szeged és ahogy említettem Debrecen is bekacsolódik.  Arra törekszünk, hogy lokációtól függetlenül működjünk, ennek az alapját pedig az EPAM szervezeti struktúrája és kommunikációs csatornái jelentik, így nem lógunk ki az általános EPAM szervezetből.

Milyen rendszerességgel egyeztettek, beszéltek? Milyen eseményeitek vannak?

Pezsgő szakmai élet zajlik nálunk is. Meetup-okat szervezünk havi, kéthavi rendszerességgel, a szakmai vezetőkkel pedig heti rendszerességgel egyeztetünk.

Mondj egy-két témát, amit érinteni szoktatok, hogyha összejöttök?

Nagyon „hot topic” például a Kubernetes, szinte minden meetup-on legalább egy előadás van, ami ezt érinti.

Miként menedzseled az idődet, hiszen az elmondottak alapján szerteágazóak és nagy felelősséggel járnak a feladataid. Miként oszlanak meg a Practice és az adott projekt feladatai?

Egy Engineering Manager idejének a nagy része az alatta lévő emberek támogatásával telik, persze emellett a projekten is részt vészek. Azt mondanám, hogy 50-60 százalékban a Practice életében veszek részt és a maradékban pedig projektet viszek.

Hogyan hatott a Practice életére a COVID?

Igazából nem változtatta meg. Az EPAM itthon és globálisan is nagyon jól kezelte a COVID-os időszakot, gyorsan át tudtunk állni otthoni munkavégzésre és ez volt a dolog kulcsa.

Még a beszélgetésünk elején elmesélted, hogy elég sok helyen dolgoztál, kis cégeknél is, így már jó sok tapasztalat van mögötted. Ennek fényében milyennek látod az EPAM-ot?

Nem titok, hogy úgy gondolom, az EPAM eddigi karrierem legjobb munkáltatója,  a legjobb cég, ahol eddig dolgoztam. Ha egy szóval kellene leírnom, akkor nekem az EPAM a lehetőséget jelenti. Aki az EPAM-nál dolgozik, megtalálja a számítását, hiszen annyi projekt van, annyiféle pozíció, hogy ha valaki ebben a szegmensben valamilyen specializációt keres, az EPAM-on belül biztos megtalálja. És ami a legfontosabb, hogy a vezetői támogatni fogják abban, hogy el tudja érni a karriercélját.

Mi felé haladsz jelenleg, mi az a cél, amit te tűztél ki magad elé a következőkre?

Nagyon friss a Practice, ezért sok dolgunk van még a folyamatok kialakításával, főleg azért, mert Magyarországon több lokáció is csatlakozott hozzá. A tudásbázisokat egyesíteni, a lokális folyamatokat pedig egységesíteni kell annak érdekében, hogy hatékonyan tudjunk működni. Ez a jövőbeni célom.

 

 

Balatoni nyaralásról ugrott be az interjúra, 12 éve EPAM-os

Göllner Balázs Solution Architect 2008 óta dolgozik az EPAM-nál, évtizednyi tapasztalattal a háta mögött, szakmáról, cégkultúráról és retro konyhai robotgépekről is beszélgettünk.

blog_gollner.png

Reál vagy humán gyerekkori indíttatás?

Mindig is erősen műszaki érdeklődésű voltam és ez nagyon széles spektrumot fedett le onnantól elkezdve, hogy gyerekként szétszedtem a nagyanyám turmixgépét, autót szereltem...

Várj egy percre, és össze is raktad utána a robotgépet?

Nem, sajnos és ezért ez az első, nagy azóta is emlegetett családi konfliktus volt az életemben. Viszonylag kicsi voltam még, olyan hatévesforma, ráadásul rendszerváltás környéki dolog volt ez, így nagyon fájt a felnőtteknek, hogy azt a drága jó turmixgépet én egy kicsit leamortizáltam. Azt hiszem, hogy nagyapámnak vagy apámnak kellett végül összeraknia. Azóta annyi változott, hogy mostanában, amit szétszedek, azt már össze is tudom rakni és nem kell egy kis dobozban elvinni az alkatrészeket valaki másnak, hogy helyrehozza helyettem.

Akkor végül is a válasz az eredeti kérdésemre, hogy reál vonal a kezdetektől determinált. Hova jártál suliba?

Egyébként az hozzátartozik a képhez, hogy engem nagyon érdekelt a történelem is és kifejezetten sokat gondolkodtam, hogy informatikusnak menjek vagy történésznek. Aztán a gimnázium után a Pázmány ITK-ra jártam műszaki informatika szakra és már az egyetem alatt elkezdtem dolgozni, ismerősökön keresztül. Ezek kisebb munkák voltak, mind valamilyen módon a webhez köthető, ilyen-olyan honlapok készítése, ilyen-olyan káeftéknek. Így, egy ismerősön keresztül kerültem egy hardverfejlesztéssel foglalkozó magyar céghez is - ma már startup-nak mondanánk - nagy teljesítményű akkumulátor töltőket gyártottak. Egyre többet kellet dolgoznom és döntésre jutottam, a munka és az egyetem nem fért meg egymás mellett, úgy, hogy el kellett tartanom az időközben alapított családomat is. Miután a cég csődbe ment, több magyar cégnél is szerencsét próbáltam, de egyik sem fogott meg annyira, hogy maradjak is huzamosabb ideig. Aztán 2008-ban egy blogban olvastam az EPAM-ról, korábban soha nem hallottam egyébként róla. Fejlesztőket kerestek és az egész cég szimpatikusnak tűnt. Beadtam a jelentkezésemet és amikor behívtak, feljöttem Pestre interjúzni.

Hol éltetek egyébként?

Vicces sztori, ugyanis Budapesten éltem egész életemben, abban a két hétben éppen nyaraltunk a Balatonakarattyán, onnan jöttem fel.

Ezek szerint akkor sikerült a nyaralásról feljőve egy állást szerezni.

Igen. Az interjú egyébként nagyon gyors volt, nem volt szó több körről, szakmai beszélgetés volt, az un. tech kör, kérték, hogy várjak egy kicsit, igyak meg egy pohár vizet majd visszajött a leendő Resource Managerem, hogy szeretnének velem dolgozni, a D2 szinten kezdhetek. Mondtam, hogy én is nagyon szeretnék velük dolgozni, ott helyben megállapodtunk a fizetésről, kezdési időpontról és azzal a lendülettel mehettem is vissza Balatonakarattyára nyaralni. Egy hónappal később pedig .NET fejlesztőként elkezdtem az EPAM-os pályafutásomat.

Ennek már 12 éve. Mi az, ami valakit, aki ilyen fiatal és ebben az iparágban dolgozik ilyen hosszan egy cégnél tart?

Az elején az tartott itt, hogy olyan emberekkel dolgozhattam, akik borzasztóan okosak és rengeteget tanulhattam tőlük mind konkrét szakmai kérdésekben, mind általános szervezési, projektvezetési tapasztalatban, mind pedig azzal kapcsolatban, hogyan kell emberekkel közösen dolgozni, őket vezetni, ügyfelekkel kommunikálni. Én tényleg nagyon fiatalon kerültem ide, 23 évesen, előtte pedig, ahogyan említettem is, csak kisebb magyar cégeknél dolgoztam, úgyhogy nem igazán volt gyakorlatom abban, hogy kell valamit igazán jól, profin csinálni. Az elején a fő hajtóerő az volt, hogy nagyon sokat tanultam itt. Ez aztán később változott abba az irányba, hogy a rengeteg lehetőség volt a motiváció forrása. .NET fejlesztőként kezdtem, de már két évvel később váltani tudtam iPhone fejlesztői track-re. Volt egy kollégám, akivel nagyon megtetszett nekünk ez a terület és addig rágtuk a budapesti vezetés meg a Sales fülét, hogy hozzanak ilyen projekteket, míg végül beadták a derekukat. Nagyon szerettem ezt a munkát, viszonylag sokáig maradtam ezen a területen, majdnem hét évig, ezalatt aztán eljutottam először a Senior, majd később a Lead szintekig.  Éreztem, hogy új kihívásra van szükségem és azt találtam ki, hogy milyen jó lenne, ha több platformot is érintő fejlesztésekbe vehetnék részt. Szerencsére ez a „skill” akkor felfutóban volt az EPAM-ban, így egy tréninget és vizsgát követően 2017-ben hivatalosan is átváltottam erre a track-re, két évet dolgoztam, mint Solution Architect. Azért menet közben még történtek érdekes dolgok. Nőtt a mobilfejlesztő közösség és célszerűnek tűnt őket Line Management vonalon is különválasztani a többi fejlesztőtől. 2018-ban lehetőségem nyílt, hogy Line Manager szerepkört vállaljak és a budapesti mobilfejlesztők hozzám kerültek, így innentől kezdve már nemcsak azért voltam felelős, hogy egy adott technikai problémára megoldást nyújtsak, hanem az is feladatommá vált, hogy 30+ ember részéről felemerülő bármilyen, az EPAM-os munkájukkal kapcsolatban felmerülő kérdésre találjak választ.

Mit is csinál egy Line Manager az EPAM-nál?

Ha valakinek problémája adódik, első körben hozzám jön, hogy oldjuk meg azt. Erre sok esetben nagyon könnyű a megoldás, hiszen egy nagy cégnek mindenre van folyamata. De azért néha akadnak fehér foltok, amikor önállóan kell kitalálnunk, hogyan oldjunk meg úgy egy dolgot, hogy az adott illetőnek is a megelégedésére szolgáljon, a cégnek is jó legyen és egyúttal betartsunk minden törvényi szabályozást. Sok egyéb mellett hozzám tartoznak az utolsó körös interjúk, bértárgyalások, feladatom, hogy a csapatom tagjainak olyan projekteket keressek, ahol ki tudják bontakoztatni a képességeiket. Azért is felelős vagyok, ha valaki már úgy érzi, hogy egy adott projekten megunta azt, amit csinált, másfél-két év után, akkor onnan „kirotáljam”, a helyére keressek olyan embert, aki oda ideális lesz.

Tizenkét év alatt az embernek a személyisége is rengeteget változik. Hogy értékelnéd, miben látod leginkább a változásodat?

Ez így igaz. Amikor beléptem a céghez, egy nagyon impulzív, azonnal döntést hozó, véleményt formáló ember voltam, nem mindig gondoltam végig, hogy az, amit mondok és az, ahogyan mondom a legmegfelelőbb kombináció-e. Ezen a téren fejlődtem talán a legtöbbet. Ez apránként változott és hogyha ez nem következett volna be, akkor mindazok a dolgok, amiket elértem, nem jöttek volna össze.

Ebben a változásban volt valami direkt tudatosság? A cég segített?

Igen és ami számomra a legnagyobb segítséget jelentette, az a negyedéves visszajelzés kampány volt. Régebben negyedévente, mostanában félévente írunk visszajelzéseket azokról a kollégákról, akikkel együtt dolgozunk. Majd az ő Line Managerük ezeket a visszajelzéseket összesíti, anonimizálja és az illetőnek ad egy visszajelzést arról, hogy mi az, ami az adott időszakban jól ment és mi az, amin alakítani kell, hogy az illető következő karriercélja vagy az EPAM-os pozíciója jó irányba haladjon. Ez nekem nagyon sokat segített, szerencsére nagyon jó Line Managereim voltak és az általuk javasoltak alapján aztán a céljaimhoz lehetett megfelelő tréningeket, mentorokat keresni. De az első szempont számomra az volt, hogy egy objektív visszajelzést kapjak arról, hogy mi az, amiben nekem fejlődnöm szükséges.

Milyen készségekre van szükséged a munkádhoz, minek veszed legnagyobb hasznát a mindennapokban?

Szeretek beszélgetni és kíváncsi vagyok az emberekre, meghallgatom őket és ez egy fontos dolog. Akiben ezek nincsenek meg, az nagyon nehezen boldogulna ebben a munkakörben.

Neked a munka mellett egy csomó más tevékenységed is van az EPAM-nál, ott voltál például a ma már ikonikusnak számító EPAM Garázs létrehozásakor és azóta is benne vagy a csapatban, amelyik működteti. Egyáltalán, mi az EPAM Garázs?

Úgy kell elképzelni, mint egy kis műhelyt, ami mindenki számára nyitva áll, hogy az ott lévő eszközöket, alkatrészeket használja és ezzel megvalósíthassa a saját ötletét. Pár hasonló mentalitású kollégával összefogtunk, mondván mindig kell csinálni valamit, ami kézzel fogható, hiszen mind szoftverrel dolgoztunk és ez nem volt elég, kellett valami, amit meg lehet a maga valójában fogni. Kitaláltuk, hogy jó, akkor építsünk egy 3D nyomtatót, akkoriban jelentek meg az első, az átlagemberek számára is elérhető modellek. Rendeltünk Kínából komponensenként egy nyomtatót, gondoltuk, hogy majd az irodában összeszereljük és már előre örültünk, hogy ez milyen király lesz. Az EPAM-os irodák általában mind open space irodák, hatalmas tér egybenyitva. Amikor egy ilyen helyen elkezdesz fúrni, kalapálni, vágni, közben beszélgetni, azt nem nagyon csípik azok, akik ez idő alatt dolgozni szeretnének. Elkezdtünk beszélgetni a budapesti menedzsmenttel, hogy hol lehetne egy ilyen labor/műhelyt kialakítani, úgy, hogy ne zavarjuk munka közben a kollégákat. Ezt a részét karoltam fel a dolognak és végül lett egy szoba, ami ki lett nevezve EPAM Garázsnak.


epamgaragejpg.jpg

Ahol azóta a legvadabb, legmenőbb projektek valósulhattak meg. Tudsz mondani néhány példát?

Az egyik érdekes projekt egy Polargraph nevezett rajzgép előállítása volt, ami egy táblára rajzolt egy folytonos vonallal mindenféle vektoros ábrákat. A valóságban persze sokkal jobb volt, mind így elmesélve, szerettünk dolgozni ezen. Egy másik projekt, ami egyben az utolsó is volt, még a járvány előtt, egy arcfelismerő rendszer megalkotás, ami azt próbálta megoldani, ha egy dolgozó otthon felejti a beléptető kártyáját, akkor azonosítani tudják a portán. De a mindenféle kütyük elkészítésén kívül olyan is előfordul, hogy valaki bent bütyköl össze műanyag elemekből egy műalkotást, aminek valójában nincs is köze a technológiához, de cserébe jól néz ki.

3dnyomtato.jpg

Fiatalon kezdted és fiatalon jutottál magas szintre is. Merre tovább, mi jelent még ösztönzést számodra?

A személyiségemtől nagyon távol áll, hogy megelégedjek azzal, amit éppen most csinálok. Ami engem motivál még most is, az, hogy az EPAM-nál mindig lehet váltani. Ha kitaláltam, hogy valami mást szeretnék, mindig volt erre mód és ha látták, hogy mi a cél, akkor támogattak ebben. A technológiától semmiképp nem szeretnék elszakadni, úgy képzelem a jövőt, hogy amellett, hogy emberekkel foglalkozom, ott marad nekem az IT része is a munkának.

Mi lenne a tanácsod egy olyan srácnak, aki most indulna el ezen a pályán?

Nagyon fontos, hogy az, aki ebben képzeli el magát, ne csak távolról érdeklődjön, ne csak olvasgasson, videókat nézegessen! Inkább vágjon bele, kezdje el és csinálja!

 

Best of LifeInTech 2020 – avagy a legjobb mondataitok egy helyen! /1. rész

Sok minden igen, de az biztosan nem változott idén sem, hogy a LifeInTech blog minden egyes interjújában elhangzottak olyan mondatok, amikre érdemes volt odafigyelni. Az elmúlt években szokássá tettük, hogy kiválogatjuk a jó mondatok közül is a legjobbakat és megosztjuk veletek ezt a gyűjtést itt, a blogon.  Így tettünk ezúttal is!

best_of_1resz.png

Lajter Ági, ex-recruiter, jelenleg Communications Speacialist üzenete az állásinterjúra készülőknek: „Annak, aki csak szeretne „beleülni a tutiba” nem való az EPAM. Szeretjük az olyan embereket, akik gondolkoznak, ötletelnek, képesek csapatban dolgozni és nyitottak a változásra. Arra, hogy mindig megújuljunk. Hiszen az EPAM történetét végigkíséri a megújulás és azt hiszem, ez itt a kulcsszó. Mindig azt szoktam mondani, hogy aki szeret pörögni, aki szereti, hogy változik az élet és elfogadja, hogy ez az élet része, annak az EPAM lesz a legjobb hely, ahol dolgozhat.” 

Kocsár Máté, Software Engineer a Mentorprogramról: „Szeretek számolni, olvasni és mindenféle új dologgal foglalkozni. Erre tök jó volt ez a program; számos témát gyűjtöttek össze egy helyre. Egyfajta vezetett tanulás volt, egy kijelölt úton kellett végighaladni, miközben végig jól éreztem magam. Úgy gondolom, hogy a mentorprogram pont annyira nehéz, amennyire belemélyedsz, amennyire mély tudást akarsz szerezni a témákban.” 

Kittka András, a Funside vezetőjének tanácsa szülőknek, a Biztonságos Internet Nap alkalmából készült interjúból: „Ha azt gondoljuk, hogy gyermekünk online életét teljes kontroll alá tudjuk vonni. Ez egész kicsi korban még igaz lehet, de már az általános iskola alsóbb osztályaiban is, ha egy gyermek ki szeretné kerülni a szülői felügyelet, akkor előbb vagy utóbb meg fogja találni rá a módot. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy a közösen lefektetett szabályok mentén történő óvó gondoskodást már a kezdetekben kiegészítse - majd idővel felváltsa - a mentoráló, segítő és nevelő szülői hozzáállás, mert hosszabb távon ez az, amit magával tud vinni gyermekünk, akkor is, ha mi éppen nem vagyunk ott mellette egy adott szituációban.” 

Juhász Gábor, Chief Process Engineer, mellesleg a legidősebb EPAMos, véleménye a életkorról:  „Néha észreveszem, hogy bácsiként akarnak kezelni, de ez nagyjából öt percig tart és szándékosan nem szoktam észrevenni. Mert akárkik is ülünk az asztal körül, mindannyian három éve tanultuk meg a szakmát, hiszen szakmának az nevezhető, ami ma eladható. 

(...) A legfontosabb, hogy ebben a szakmában egy év alatt az ember a tudásának a 40 százalékát elveszíti. Így nem a kor a döntő, hanem a tudás.”

Hegedüs Andrea, Senior Administrative Specialist, aki egy 93 országot bejárt ember tapasztalatával segíti felkészíteni az EPAMosokat ügyfélinterjúkra: „Mindenkinek azt szoktam mondani, hogy jó lenne, ha létezne az úgynevezett „chill pill”, amit az emberek bevehetnének interjú előtt, ugyanis nem az angolon fog állni vagy bukni a dolog. Még csak azt sem mondhatom, hogy nagyon szigorúan a technikai tudáson. Ugyanis szerintem, ha valaki csillogó szemmel érkezik az képes megcsillogtatni az egyéniségét és azt mondani, hogy „én ezt nagyon szeretném, mindent meg tudok tanulni és tudom, hogy a tojáshéj a fenekemen, de itt vagyok, használjatok”, akkor félig nyert ügye van.”

Rezes Ádám, a Gunsinger hardrock zenekar frontembere a kódolás és zeneszerzés párhuzamáról: „Van egy bizonyos fajta hozzáállás, ami a zenéléshez és a kódoláshoz is kell. Mindkettő nagyon kreatív tevékenység és szintén közös bennük, hogy bizonyos fajta koncentrációt igényelnek, sok időt vesz igénybe, hogy „szöszmötölünk” valamin. Logikára is szükség van és a flow is közös, amibe kerülök, ami benne tart a kreatív alkotó állapotban, akár kódolok, akár zenélek.”

Szikszai László, Lead Software Test Automation Engineer, a debreceni EPAMos közösség, az Idea Pool „apukája”: „Egy kollégám azért csatlakozott az Idea Pool-hoz, hogy fejlessze az előadói készségeit. Két évvel később az egyetemi szakmai napokon hallottam előadni és leesett az állam, olyan hatalmasat fejlődött. Szóval egyértelmű, hogy az emberekre, a közösségünk tagjaira vagyok a legbüszkébb.”

Pályer Kriszta, az EPAM soft skill trénerének kulcsfontosságú tanácsa: Amikor elérkeztünk ahhoz a fordulóponthoz, hogy mindenkinek hirtelen otthonról kellett dolgoznia, úgy döntöttem, hogy ezt a tréninget fogom átalakítani. Szerettem volna tudatosítani, hogy mi is történik most velünk és hogyan tudunk ebből a helyzetből minél többet kihozni egyénenként. Nincs fontosabb annál, hogy felismerjük, bármilyen változás történik velünk, annak lehetnek pozitív hatásai is az életünkre és egészen más kontextusban tudjuk megvizsgálni saját magunkat, a környezetünket, a munkánkat, a körülöttünk lévő dolgokat, csupán azáltal, hogy a dolgok egyszerűen másképp működnek, mint ahogyan megszoktuk.

Radányi Zoltán, Director - Experience Design, a Vöröskeresztnek pro bono fejlesztett koronavírus tájékoztató weboldal kapcsán: „Akárcsak mi, az EPAM-nál mindenki arra törekszik, hogy a maga módján segítséget nyújthasson ebben a válsághelyzetben. (...) Azt javasoltam a csapatnak, ne azt helyezzék a fókuszba, hogy amit csinálunk, az jótékonyság, ezt felejtsék el.  Összpontosítsanak inkább a cél megértésére és a lehetséges hatásokra. Ennek megértése sokat segített a projekt sikeréhez.” 

Földházi Péter, Lead Software Test Automation Engineer  véleménye a járványhelyzet hosszútávú hatásairól: „Az elsődleges, hogy a cégek így megtapasztalták, hogy ha otthonról dolgoznak az emberek, - olyan munkákról beszélek, melyek otthonról végezhetők - az nemcsak hogy rendben van néha, hanem talán még hatékonyabb is, mint az irodai munkavégzés. Kifejezetten szociális típus vagyok, de ha nagyon fókuszálni akartam a munkára, korábban is előfordult, hogy délelőtt otthonról dolgoztam és csak utána mentem be az irodába megbeszélésekre. Azt gondolom, hogy sokkal kisebbek lesznek az irodák és valószínű, hogy a csapatok váltásban fognak találkozni, dolgozni, rotálva egymást az irodában, hogy ne legyen egyszerre túl sok ember bent.”

 

"Kevés az, hogy le van írva: így kell. Mert ezek az emberek meg akarják érteni a dolgokat, vitatkoznak és sokszor igazuk is van.”

Széni Zoltán több évtizednyi nemzetközi munkatapasztalattal a háta mögött négy éve igazolt az EPAM-hoz. Vezetői szemléletét nem csupán saját habitusa határozta meg, hanem a hipersebességű növekedésből adódó, a hazai környezetben szokatlan közeg is. A szeptemberi podcast beszélgetés interjú változata az év végén is időszerű, egy színes karrierút és egy rendhagyó év tanulságaival.

Széni Zoltánnal, VP, az EPAM EMEA régióért felelős People (HR) vezetőjével beszélgettünk.

microsoftteams-image_7.png kép: Virtuális Téli Party 2020, EPAM UK

Megkerülhetetlen kérdés, hogyan alakult a karriered, mi vezetett az EPAM-ig?

Londonban dolgozom, egy elég nagy régiót vezetek, ami Európát és a Közel-Keletet foglalja magában, jelenleg 17 ország. Eredetileg pénzügyet, számvitelt, nemzetközi gazdaságtant tanultam. Ebből a szempontból talán kicsit meglepő, hogy HR-el foglalkozom. Dolgoztam annak idején még a szocialista rendszerben is, majd a rendszerváltást követően először külföldön szereztem tapasztalatot. Dolgoztam különböző tanácsadó cégeknél, pl. Németországban nagy bankoknak építettünk számítógépes rendszereket. A munkám akkor még főleg az üzleti működés modellezéséről és fejlesztéséről szólt, majd később egyre több lett az olyan projekt, ami változásmenedzsmentről, szervezetfejlesztésről szólt. Így lett egyre több olyan munkám is, aminek már kifejezetten HR vetülete volt. Számos HR tanácsadási projektet csináltam, majd végül  egy nagy nemzetközi tanácsadó céghez hívtak belső HR vezetőnek. Izgalmas feladatnak gondoltam, amit majd pár évig csinálok, aztán később visszamegyek tanácsadónak. Az élet aztán úgy hozta, hogy mindig jött egy következő izgalmas feladat. Először egy országért voltam felelős, aztán kaptam egy régiót, majd jött egy nagy fúzió és kimentem Oroszországba, ahol a FÁK államokért voltam felelős. Később még nagyobb régiót majd végül globális pozíciót kaptam. A néhány évből végül 20 év lett ugyanannál a cégnél. Mindig jött egy új lehetőség, olyan feladat, ahol valami újat kellett csinálni, valami addig nem létezőt felépíteni. Négy éve kerültem az EPAM-hoz és ez is beleillik ebbe a képbe, mivel korábban itt sem létezett még ez a pozíció. Izgalmas és szép feladat, hogy az EPAM fejlődését, növekedését támogassam.

Mindig nagyon fontos egy-egy karriernél, hogyan alkalmazkodik a család, ha külföldre vezet a megbízás. Nálatok ez hogyan alakult?

A nemzetközi munka mindig a szívem csücske volt, kifejezetten inspirál, hogy nemzetközi porondon mit tudok csinálni. Öt különböző országban éltem és dolgoztam. Volt amikor egyedül, volt, amikor már a feleségemmel és később olyan is, amikor már a gyerekekkel együtt. A feleségem támogatása rengeteget segített a karrierem alakulásában. Két fiam van, most már nagyok. A nagyobbikkal még sokat voltam együtt, a kisebbik már beleszületett abba, hogy egyfolytában utazom. Ő legfeljebb megkérdezte, hogy most épp hova megyek, mikor jövök vissza, esetleg hoztam-e valamilyen ajándékot. Nagyon érdekes, hogyan alakul most már az ő életük is „nemzetközi irányba’. A nagyobbik fiam 20 éves, Olaszországban jár egyetemre. A kisebbik még középiskolás, meglátjuk mit hoz az élet, de ő is nemzetközi óvodába járt, aztán osztrák, most pedig angol iskolában tanul. 

Ha már a nemzetköziségről beszélgetünk, egyszer az egyik podcastunkban egy beszélgetés során  hangzott el, hogy egészen más egy stockholmi családias EPAM iroda, és egész más mondjuk egy budapesti. Mennyiben alkalmazkodik ezekhez a különbözőségekhez a HR?

Ez mindig attól függ, hogy az ember milyen perspektívából nézi a dolgokat. Még ha csak egy országon belül is nézzük, a különböző EPAM irodákban, mint például Szegeden, Debrecenben és Budapesten egy sor olyan tényező van, amit figyelembe kell venni. Nem pont ugyanaz fontos az embereknek, így nem ugyanúgy kell a HR-t csinálni. Ha egyet hátralépünk, igaz ez Európára is: rengeteg olyan szituáció van, amikor az ember szembesül azzal, hogy nagyon más egy német, holland, olasz, magyar vagy egy svéd kollégával együtt dolgozni, egészen más dolgok mozgatják az embereket. Ugyanakkor ha még magasabb szintről nézzük, a világ egészét nézve azt látom, hogy rengeteg minden összeköt bennünket, “európaiakat”. Az, ahogy az ügyfelekkel együtt dolgozunk, Európában nagyon hasonló, és nagyon különbözik, attól, ahogyan ezt tesszük a Közel-Keleten vagy Ázsiában. De persze mi, akik ebben a régióban dolgozunk nyilván érzékeljük a magunk kulturális különbségeit is, rengeteg nagyon izgalmas sztori van. Még az előző cégemnél egyszer vezettem egy projekteket, ahol a csapat többsége holland és német volt. Egy többnapos meeting után jópár dologban megállapodtunk. Egy héttel később volt egy megbeszélés arról, hogy hol tartunk. A német kollégák sorolták, hogy megcsinálták, befejezték, kész vannak a feladattal. A hollandok hallgattak és néztek rám. Ők úgy fogták fel, hogy a korábbi megbeszélésen nagyon jót beszélgettünk, egy csomó vélemény elhangzott, de odáig szerintük nem jutottunk el, hogy ezt meg is kéne csinálni. De ha például bizonyos dolgokhoz meg kell nyerni embereket, abban is sok kulturális különbség van. Svájcban például kifejezetten a tények, az adatok azok, amikkel meg lehet győzni az embereket, míg Magyarországon és Kelet-közép Európában a kapcsolatok erőssége, a bizalom, a barátság fontos mozgatórugó.

Nemcsak az egyes nemzetek gondolkodása, maga a HR is különböző egy-egy iparágban. Miben más az IT iparban?

Egy ilyen cégben a tudás a fő érték, így rengeteg magasan képzett, kvalifikált ember van. Nyelveket beszélnek, nagyon sokan akár több diplomával, de mindenképpen komoly tudással és sokéves szakmai tapasztalattal rendelkeznek. Tájékozottak és igencsak határozott véleményük van mindenről. Ha pedig egy igényes, magas elvárásokkal rendelkező társaságnak része az ember, nem nagyon lehet azzal érvelni, hogy ‘én mondom, Széni Zoltán’. Az is nagyon kevés, hogy “ez le van írva valahol, ilyen-olyan cégpolitikában”. Az emberek meg akarják érteni a dolgokat, vitatkoznak, és sokszor igazuk is van. A másik fontos tényező, hogy a tech iparban dolgozó embereknek rengeteg választási lehetőségük van. Folyamatosan bombázzák őket jobbnál jobb cégek, jobbnál jobb ajánlatokkal. Ez egy igen kompetitív közeg, ahol nagyon meggondolják, hogy miért mennek valahova dolgozni és miért maradnak ott. Egy másik jellemző, hogy ha valaki, valamit tud a technológiai szektorban ma, az nem garancia arra, hogy pár év múlva is piacképes lesz. Egy csomó új technológia jön, bizonyos tudások felértékelődnek, bizonyos tudások elavulnak. Emiatt rendkívül fontos, hogy nemcsak be kell vonzani az embereket, hanem olyan körülményeket kell teremteni, amelyben a tudásukat folyamatosan naprakészen tudják tartani és ahol folyamatosan tanulni és fejlődni tudnak. Hozzánk sokan azért jönnek dolgozni és azért is maradnak itt, mert nagyon jó tanulási lehetőségek vannak: többszáz tréningből, kurzusból lehet válogatni, a határ a csillagos ég. Emellett itt a kollégák egymástól is folyamatosan tanulnak, a cégkultúra része, hogy megosztják egymással a tudásukat.

Milyen új dolgokat hozott az otthoni munkavégzés a mindennapjaitokba? Hogyan lehet a virtuális térbe adaptálni mindazt, ami a cég sajátja, amitől működik?

A munkavégzés és az ügyfelek elégedettsége szempontjából jó a helyzet, a hatékonyság vagy az eredményesség még tovább is javult. Másik oldalról azért azt is pontosan látni kell, hogy sok olyan dolog elvész, ami egy irodai környezetben adott. Egyre inkább hiányoznak az embernek a kollégái. Persze, nagyon klasszak a videókonferenciák és eleinte mindenki nagyon élvezte is őket, de amikor már nyolc-tíz hónapja változatlan a helyzet, akkor már mégsem szereti őket annyira az ember. A járvány pont azt vette el tőlünk, vagy legalábbis megnehezítette megmutatni, milyen EPAM-osnak lenni. Sokat gondolkodunk azon, hogyan lehet visszacsempészni az un. "EPAM-spirit"-et az életünkbe és sokszor felmerül, hogy mi az, amit ezért a HR-esek, vezetők tudunk tenni.

Fontos, hogy a virtuális térben is mindannyian azt érezzük, hogy egy emberi közösségben dolgozunk. Például a HR csapatunknak van rendszeres online találkozója, amit közös limonádézásnak hívunk. Háromszor-négyszer egy héten fél óra, amikor aki éppen ráér becsatlakozik. Csak egy szabály van: nem beszélünk munkáról. Ilyenkor látom a többiek gyerekét, kutyáját, elmesélik, mivel telt a hétvége. Egy másik példa itt Londonban a korábbi, pénteki közös sörözés online verziója. Persze felmerült, hogy mennyi van értelme egy sörözésnek a virtuális térben, de március óta még mindig él a dolog. Jönnek a kollégák, hozzák az italukat és ilyenkor kicsit ki tudjuk ereszteni a gőzt, közvetlenebbül megosztani dolgokat egymással. Azóta volt virtuális borkóstoló és virtuális főzőtanfolyamon is dolgozunk, de vannak például gyerekprogramjaink is. Nagyon sok kezdeményezés indult el az EPAM-ban és ezek nagyon jól működnek.

Most sok új kolléga érkezik a céghez és említetted, hogy ők nem is látták még az irodát, soha nem jártak ott. Hogyan oldottatok meg olyan dolgokat, mint például egy ember beléptetése?

Sok új dolgot hozott a 2020-as év, ilyen lett a virtuális beléptetés, az “onboarding” is. Nem tartozik a kedvenceink közé, mert itt is nagyon fontos a személyes kapcsolat.  Ideális esetben az újonnan belépő bejön az irodába, leül szemben veled, és úgy telnek az első napjai, hetei, hogy a többiek segítenek, mindent elmagyaráznak, megmutatnak, körbevezetik. Mindez a virtuális közegben persze sokkal nehezebb, ezért az onboarding portálunkat például alaposan ‘felturbóztuk’, így reményeink szerint az új belépőknek így is pozitív élmény a találkozás a céggel. Egyre több helyen indult un. buddy-program is, ahol egy-egy kolléga személyesen segít az új belépőnek eligazodni a cégen belül.

Minden HR-es beszélgetésnek kötelező eleme volt régen, hogy leültették az embert, beszélt, beszélt és egyszer megkérdezték, hogy hol látod magadat három év múlva? Ez a kérdés még menő vagy ezt már kiiktatták az interjú kérdések köréből?

Szerintem ez a kérdés mindig trendi marad. Lehet, hogy egy időben gyakrabban megkérdezték, de szerintem teljesen jogos, jó kérdés ma is.

Ha ez a helyzet, akkor tőled is meg lehet nyugodt szívvel kérdezni, hol látod magad három év múlva?

Egy olyan iparágban dolgozunk, ahol elképesztő sebességgel változik minden. Háromévente ráadásul nagyjából megduplázzuk a cég méretét. Még emlékszem, amikor jöttem, akkor világszinten talán 17.000-en voltunk, most meg lassan már közel vagyunk a 40.000-hez. Szerintem ha minden így folytatódik, három év múlva ismét egy másik, nagyobb és megújult EPAM-ot fogunk látni. Mindenféle szempontból új lesz az a közeg és ennek egy nagyon nagy részét ma még nem ismerjük, de reményeim szerint én is része leszek mindennek.

Szerinted mi az EPAM legnagyobb erőssége?

Nagyon sokféle, teljesen különböző „tűz és víz” ember dolgozik itt, más és más temperamentummal. Azt gondolnád, ha összezárod őket egy terembe, az fel fog robbanni. És valóban nagyon szenvedélyesen tudnak érvelni, nagyon különböző véleményük van dolgokról, de tiszteletben tartják, hogy mindenki más, és mindenkinek lehet más a véleménye. Az EPAM pont attól ilyen különleges, hogy ennyi színes egyéniség nagyon jól megfér egymással és nagyon eredményesen tud együtt dolgozni. Ettől működik minden: ettől marad egyben, ettől erős, ettől hatékony, amit itt csinálunk.

„Merni kell idiótának lenni, abból jönnek ki a jó dolgok„

Rátai Dániel feltaláló, informatikus. Tizennégy benyújtott szabadalmát jegyzik. Még nem töltötte be huszadik életévét, amikor Leonardo elnevezésű találmánya a világon elsőként tette lehetővé, hogy egy teljesen átlagos személyi számítógépet komplett virtuális valóság berendezéssé lehessen átalakítani. 2005-ben találmányával az INTEL ISEF-en a világ legnagyobb tudományos ifjúsági versenyén hat első díjat nyert az arizoniai Phoenix-ben. Magyar indulónak sem előtte, sem azóta nem sikerült ezt elérnie. Többek között átvehette a Gábor Dénes díjat, a Magyar Örökség díjat, a Magyar Tudományos Akadémián. Az Intelius International Enterpreneuership díjat a New York-i tőzsdén, valamint elnyerte a Tech Award-ot is, ami a Szilícium-völgy egyik legjelentősebb díja, mellyel az emberiség javát leginkább szolgáló technológiák alkotóit jutalmazzák. Jelenleg az ELTE-n egy új programozási paradigma kidolgozásán dolgozik, valamint Lead Consultant az EPAM-nál.

blog_template_1200x630.png

Vele beszélgettünk.

Megnéztem a TED előadásodat, aminek a címe a „Káoszból kozmoszt” és olyan nagy hatással volt rám, hogy muszáj, hogy ezzel kezdjük a beszélgetésünket. A téma egy olyan új programozási paradigma, melynek köszönhetően demokratizálható az információ áramlás. Az előadásra egy évvel ezelőtt került sor és az azóta eltelt időben éppen arra lenne talán a legnagyobb szükségünk, ahhoz, hogy élhető legyen a világ az emberiség számára, amiről te beszélsz, amit te kutatsz. Mi pedig laikusként benned és a kutatókban bízva szeretnénk egy kicsit optimisták lenni. Hogyan érzel a jelenlegi helyzettel kapcsolatban, annak fényében, hogy amikor tavaly elhangzott az előadásod, tulajdonképpen még a látóhatáron sem volt a COVID.

Ha nagyobb összefüggésében nézzük a jelenlegi helyzetet, akkor a középkorban magának az egyénnek sokkal nagyobb problémái voltak, mint egy ma élő embernek, ugyanakkor, ha össztársadalmi szinten vizsgáljuk ezt, már más a kép. Ha a középkorban egy nemzetnek volt egy problémája, az adott nemzetet érintette, ma pedig minden probléma globális szintű és ráadásul ezekre a problémákra, nincsenek megoldásaink egyelőre. Nézzük például a globális felmelegedést vagy az információs tér problémáit, lásd a Netflixen futó Social Dilemma című filmet, amelyben arról beszélnek, hogy ez a fajta mód, ahogy most működik a világháló, szinte törvényszerűen előbb-utóbb polgárháborús állapotokat idézhet elő globális szinten. Hogy azért némi optimizmusra adjak okot, ezek mellett a gerincroppantóan nagy problémák mellett a másik oldalon viszont ott áll, hogy olyan eszközeink is vannak ezeknek a problémáknak a megoldására, amik a történelemben soha eddig. Ma van egy olyan világhálónk, ami gyakorlatilag komplett idegpályaként köti össze az emberiséget és ebben olyan lehetőségek vannak, amit még messze-messze nem aknáztunk ki. Ahogyan most működik a kapcsolattartás, az egymás közötti kommunikáció az interneten, az mindennek nem a végleges formája, hanem csupán egy stáció, olyan, mint például az evolúció során a bogaraknál a dúc idegrendszer, melyből egyszer csak ki kellett alakulnia egy központi idegrendszernek és tovább kellett fejlődni annak a modellnek, ahogyan működik egy idegpálya. Hasonlóan ehhez a neten is nagy paradigmaváltások következnek és kiderül majd, hogy nagyon másfajta módon is tud működni az a globális idegpálya, ami behálózza az emberiséget. És ez meg hozhat magával megoldásokat olyan problémákra, amikről most még azt hisszük, hogy lehetetlen. Ezer szálon folynak a technológiai fejlesztések és én igenis látom azt, hogy kulturális-morális értelemben is - bár még természetesen bőven van hova fejlődni - de azért folyamatosan lépkedünk egyről a kettőre. Azért nagyon fontos látni, hogy honnan jöttünk és most hol vagyunk, merre tartunk, hogy ne feltétlenül egy pesszimista világkép éljen bennünk, mert iszonyatosan lélekterhelő tud lenni, hogyha azt érezzük, hogy ebből nincs kiút.

 Össze tudod foglalni a kutatásod lényegét, hogy mit is takar a „káoszból kozmosz”?

Az Eli Pariser által megfigyelt és általa elnevezett filter buborék talán már közismert fogalom. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a különböző „ajánló algoritmusok” a közösségi média különböző platformjaiban, több ezer mérési pont alapján vizsgálva a felhasználót összeállítják a találati listánkat, azt, ami megjelenik előttünk. Kattintásra maximalizálnak ezek az algoritmusok, aminek van egy olyan mellékhatása, hogy nagy élvezettel és addiktív módon fogyasztjuk a nekünk kínált tartalmakat. Mivel ezek úgy vannak kiválogatva, hogy a mi mintánkhoz illeszkednek, ezért nem találkozunk, vagy csak minimális számban ellenvéleményekkel vagy ellenkező álláspontokkal. Mindig a kényelmes tartalmak lesznek kiválogatva számunkra, amitől a szélsőségek még szélsőségesebbek lesznek. Mindennek következtében nem is vagyunk tudatában annak, hogy máshogy is működik a világ, hogy máshonnan is lehet nézni a dolgokat, hogy van egy másfajta valóság is. Pariser hívta fel a nagy tech óriások figyelmét arra, hogy hangolják úgy az algoritmusaikat, hogy minden oldalról érkezzenek információk a tartalomfogyasztóhoz, különben az emberiség a szélsőségek irányába halad és szétszakadozik a társadalom. Ezt a munkát el is kezdték a közösségi média cégek, például a Twitter, aki próbálja például tagekkel feltűzdelni a twittjeit, annak alapján, hogy mi az igazságtartalma egy-egy bejegyzésnek. Ezt mind manuális, mind algoritmikus úton keresve végzik, de ez felveti annak a kérdését, hogy mi alapján cenzúráznak, egyúttal a hatékonysága is megkérdőjelezhető ennek a munkának. Hiszen a probléma gyökere az, hogy emberi gondolkodást igénylő feladatot próbálunk meg rábízni egy gépre. Egy tartalomról eldönteni, hogy az helyes vagy nem helyes, morálisan megkérdőjelezhető-e vagy sem, ehhez morális világkép kell. Tehát egy algoritmustól várjuk el azt, hogy morális világképe legyen és ez alapján tudjunk szűrni információkat. Ma pedig még nem tartunk ott – talán szerencsére - hogy ténylegesen emberi agyat tudjunk szimulálni. Leegyszerűsítve, azt, hogy rendszerezzük az emberek által létrehozott információt, nem tudjuk másképp megoldani csak úgy, ha mi magunk emberek rendszerezzük. Az én alaphipotézisem, hogy mi lenne akkor, hogyha azt mondanánk, hogy behúzzuk a tudatunk egy mélyebb szintjét ebbe a rendszerezési folyamatba, a képi látás, a képi gondolkodás képességét használva. Hiszen ebben mind a mai napig erősebbek vagyunk, mint bármilyen szuperszámítógép. Pont ezzel a képességünkkel döntik el a különböző weboldalak is azt, hogy éppen egy élő hús-vér ember nézi a weboldat vagy egy algoritmus. Ha ezt a hatalmas információ mennyiséget képi módon, képi strukturálással, közös képi alkotással próbálnánk megrajzolni, együtt alkotnánk meg a központi idegrendszerét a világhálónak, akkor nemhogy kereshetővé válna az internet, - mint ahogy most is kereshető a Google által - hanem átláthatóvá is válna az, ami körbevesz minket.  Egy ilyen rendszernél már nem kerülünk filter buborékba, mert mindannyian ugyanabból a képből indulunk ki, mindannyian ugyanazt látjuk. És bár lehet, hogy valami minket jobban érdekel és valamilyen tudatalatti mechanizmus szerint éppen ennek a globális képnek az egyik része nekünk jobban tetszik, azt nagyítjuk ki, de tudjuk, hogy honnan mentünk oda és tudjuk, hogy mi minden az, amit nem fedeztünk fel. Erről szól ez a projekt, hogy hogyan lehet olyan képi alkotó szabályrendszert létrehozni, amit használva nagyon egyszerűen, de akár több millió vagy milliárd ember is közösen tud egy képet létrehozni. Olyat, ami egyébként linkel saját magára, ahogy az agyban a szinapszisok összekötik az agynak a szerkezetét, de linkel a teljes világhálóra is, egyfajta információs gerincet adva annak.

 Hol tartasz jelenleg a megvalósításban?

Ez annyira újfajta megközelítést és megoldásokat igényel, hogy a PhD kutatásom lényege is arról szól, hogy lehet mindezt technológiailag megvalósítani. Már szerencsére tartok ott, hogy ez elképzelésem megvalósítható és az is körvonalazódott, hogyan. De még rengeteg munka van hátra, hogy ez tényleg fel is épüljön.

Nagyon érdekelne az alkotás folyamata. Mi történik, amikor valamilyen felismerésre jutsz, ezen a tudományterületen miként jön az ihlet?

Többféle technikát is szoktam alkalmazni. Egyfelől van az, amikor egyszer csak jön az ötlet és heuréka és hú. Egyébként pont ez a kutatás is egy ilyen bevillanó ötlet volt, teljesen máson gondolkodtam és akkor állt össze a fejemben és jött az, hogy ÚRISTEN!

Emlékszel, hogy mit csináltál éppen?

Emlékszem igen, pont a feleségem szüleinél voltunk. Ültem a kanapén és azon gondolkoztam, hogyan tudok kitalálni és összerakni egy háromdimenziós modellező szoftvert, aztán bekattant, hogy az egyik algoritmussal közösségi képet is lehetne csinálni és gyakorlatilag másodpercek alatt, szinte villámcsapás szerűen állt össze, hogy ez mihez vezethet. Sokkoló élmény volt és onnantól fogva nem hagyott nyugodni, össze is raktam az első prototípust egy hétvége alatt. Megint épp egy családi összejövetel zajlott, jöttek hozzánk és volt ott egy 11-12 éves srác, aki remek tesztalanynak tűnt. Feküdt a szőnyegen, odaadtam neki a laptopot, hogy tessék, akkor próbálgasd és két órán keresztül nem tudtuk leszedni a gépről, mert csak ezt rajzolgatta, próbálgatta. Később még hat különböző prototípust építettem, mire eljutott a dolog odáig, hogy tényleg működik és beindul a képi evolúció, jelenleg pedig már a skálázódáson van a hangsúly. Visszatérve az alkotási folyamatra olyan is előfordul, hogy nincs idő várni az ihletre, amikor muszáj gyorsan ötletet vagy olyan technológiai megoldást produkálni, ami egyszerűen idáig még nem volt. Ilyenkor nekem az a technikám, hogy megpróbálom a fejemből kikapcsolni a dumagépet. Amikor gondolkodunk, akkor általában egy „beszélőgép” megy a fejünkben, ami a gondolatainkat nyelvvé alakítja.  Tudatosan hátra lépek egy kicsit és kikapcsolom ezt a beszélőgépet, próbálom elengedni a gondolataimat, hogy természetes formájában történhessen a gondolkodás. Merthogy minden egyes szó lassítja ezt, illetve be is szűkíti azt a halmazt, amire gondolni tudunk. Van egy pár ezer szavas szókincskészletünk és ennek szavaihoz hozzátapadnak a gondolataink, közben pedig a természetes gondolkodás sokkal szabadabb ennél. Megpróbálom ebbe az irányba irányítani magamat és általában jó dolgok szoktak születni. Aztán ott a klasszikus brainstormingos megoldás, amikor van egy probléma és leírom az első száz megoldást, ami eszembe jut. Gondolkodás nélkül, jó vagy nem jó, tök mindegy. Ha pedig valamit írni kell és nincs ötletem, apu megoldását szoktam alkalmazni, miszerint, nem baj, ha rossz, amit írok, de kezdjem el írni. Így beindul az alkotás folyamata.

Pár éve  itt a LifeInTech blogon meg is jelent egy interjú, amiben sokat beszélgettünk a kisgyerekkorodról, a gyerekkorodról. Hogyan éled meg a mai fejeddel azt, amin keresztül mentél a sikerekig, amikor elismerték a tudásodat?

Már nem tudom hány éves voltam csak az érzésre emlékszem, hogy felnőttekkel vagyok, akik talán a szomszédaink, nem közvetlenül a család és bennem van az érzés, hogy sokkal többre vagyok képes gyerekként, mint amit ők gondolnak rólam. Emlékszem, nem értettem, hogy miért hiszik azt, hogy egy gyerek csak ennyire képes. Ők már elfelejtették azt, hogy milyen volt, amikor ők voltak gyerekek? Nagyon erősen emlékszem, hogy megfogadtam magamnak, hogy soha nem fogom elfelejteni, hogy milyen gyereknek lenni.

Amikor elkezdtünk beszélgetni mondtad, hogy lehet, hogy fogok madárcsipogást hallani, ami nem egy madártól származik, hanem a nyolchónapos kislányodtól. Ő jó alany arra, hogy ezt a fogadalmadat leteszteld.

Igen, ez eszembe is jut néha. Nagyon érdekes, hogy szülőként az ember mennyi mindent átél a gyerekkorából és mennyire előjönnek dolgok. Pláne, mikor keresgéljük, hogy mi a helyes a gyereknevelés szempontjából, mit, hogy érdemes csinálni. Ilyenkor óhatatlanul is előjön az, hogy ez velünk, hogy volt a gyerekkorunkban. Próbáltam mindig is megőrizni a játékot magamnak, azt, hogy merni kell idiótának lenni, abból jönnek ki a jó dolgok.

Vagy hogy játéknak tekinted, amit csinálsz és akkor attól működhet. Hogy nem veszed olyan komolyan, hogy az megakadályozza utána a legvadabb dolgoknak a kiagyalását is.

Előfordult, hogy annyira őrült ötletem támadt egy háromdimenziós megjelenítő létrehozása kapcsán az akkori cégünkben, hogy az alvállalkozó fogta magát és azt mondta, most akkor elmegy, ezt nem vállalja, lehet, hogy fizetünk érte, de szerinte ez teljes badarság. Egyébként igaza volt, tényleg, csak ugye az, hogy merni kell idiótának lenni, az alapja annak, hogy utána jönnek azok az ötletek is, amik nem hülyeségek. Hogy ilyen vagyok, azt nagyban köszönhetem a szüleimnek. Ha azt mondtam, hogy kitaláltam az örökmozgót, akkor anyu kérte, rajzoljam le és menjünk együtt a szabadalmi hivatalba, szabadalmaztatjuk az örökmozgót.

A gyerekkori ötleteken, a Leonardon, saját cégen keresztül hogyan jött a képbe az EPAM?

Éppen véget értek a „Leo-s idők”, a saját céges tapasztalatokon is túl voltam, szerettem volna kipróbálni, milyen, ha egy olyan cégnek dolgozom, ami nem az enyém. Elmentem a HVG állásbörzéjére szétnézni, hogy milyen lehetőségek vannak.

A sikerek, díjak, elismerések özöne után, fogtad és besétáltál egy HVG állásbörzére?

Persze. Láttam, hogy jön egy új időszak az életemben, tájékozódni akartam, gondoltam, miért ne menjek el? Nézelődtem, amikor egyszer csak rám köszönt egy ismerős, „Szia Dani, te mit csinálsz itt?”  Kiderült, hogy az EPAM-nál dolgozik a HR-en, mondta, hogy „Gyere hozzánk!”. Így indult, aztán úgy folytatódott, hogy hamarosan megállapodtunk, hogy tanácsadóként fogom erősíteni az EPAM csapatát.

Hogyan alakult aztán ez az együttműködés?

Olyan projekteken voltam, ahol épp az én extra tudásom hiányzott vagy ahol úgy tudtam hozzáadott értéket nyújtani, hogy közben én is fejlődhettem. Volt, ahol Big Data szakértőként dolgoztam, volt, ahol a Leonardo-s tapasztalatokkal tudtam segíteni, részt vettem pre-sales folyamatban, máskor egy cég 3D-s grafikával kapcsolatos projektjébe hívtak meg. Számomra azért volt nagyon fontos ez a váltás, mert az EPAM-nál kapcsolódhattam egy olyan bázishoz, ahol irdatlan mennyiségű tudás és tapasztalat van felhalmozva, rengeteget tanulhatok és fejlődhetek ezáltal. Most pedig lehetőségem van emellett a PhD-men dolgozni, úgy, hogy szinte teljesen erre fókuszálhatok.

Sokszor felmerül egy-egy interjú kapcsán, hogy mi a következőkre a motiváció. De itt annyira esetlennek érzem ezt, hiszen az, amit csinálsz egy hihetetlen horizont, a megvalósítása hatalmas távlat. Milyennek látod ezt a távlatot?

Jó kérdés, mert bár látom már a megoldás technológiai részét, de azért nagyon komplex mindezt összerakni. Még évekbe telik. Szokták kérdezni, hogy mi az, amivel foglalkozom, mondjam el, röviden. Akkor viccesen azt szoktam mondani, hogy világbéke. Szeretem az olyan projekteket, aminél kockázatosabb a kimenetel, aminél kérdés, tényleg összeáll-e. Mert itt bármikor lehetséges, hogy a feltételezés nem úgy működik, hogy valami hibádzik abban a rendszerben, ami épül, hogy lehetnek tényezők, amik keresztbe húzzák a dolgokat. Sokkal egyszerűbb valami olyat felépíteni, ahol van egy fix üzleti terv, megvan, hogy ki a vásárló, mi a hozzáadott érték, milyen problémát, hogyan oldunk meg. De én valahogy nagyon szeretem az ilyeneket, hogy igen, kockázatos, na de ha sikerül... Akkor Atyaúristen, felrobban a világ és valami hatalmas dolgot sikerül csinálni.

 

Hallgasd meg a podcastokat is!

Gyökeresen változtathatja meg az internetezést a magyar kutató, Rátai Dániel munkája - 1. rész

Rátai Dani kutatói karrierjét az óvodában kezdte - 2. rész

süti beállítások módosítása