Egy tech cég kulisszatitkai


“Akár győzök, akár veszítek, szeretem levonni a tanulságokat.”

2019. március 06. - EPAM

  Földházi Péter 2012 nyarán csatlakozott a budapesti EPAM-hoz, mint Manual tesztelő, és ma már vezető tesztelő automatizálás területén. Sokan ismerik a cégen belül, és nem csak azért, mert már több mint 6 éve velünk van. Igazi közösségi ember, szereti elősegíteni és támogatni a szakmai…

Tovább

„ A célom az volt, hogy bemutassam, milyen egyszerű az Azure használata”

“Gépi tanulás és mesterséges intelligencia a Microsoft felhőszolgáltatásán, az Azuron” címmel tartott előadást a GPU Day-en Rajz Vivien, az EPAM  senior szoftverfejlesztője  Vivien arról beszélt, hogy az Azure szolgáltatásai hogyan segíthetnek vállalati környezetben, illetve, hogyan tudják a diákok…

Tovább

„Kutatók vagy fejlesztők, mindannyian a lehetőséget látjuk”

Az idei GPU Day már a nyolcadik a sorban, a rendezvény a kezdetek óta kétnapossá duzzadt és mind a fejlesztők, mind a kutatók egyik jelentős fóruma lett az évek alatt.  A rendezvény tapasztalatairól és az idei előadásokról beszélgettünk Harangozó Szilveszterrel, az egykori szervezővel, aki ma már az…

Tovább

“Nem győzöm hangsúlyozni a folyóson szerzett tudás fontosságát!”

A júniusi Budapest Data Fórum jelentős, ám kifejezetten szűk szakmai réteget vonzó konferencia, amelyen a kollégáink minden évben előadóként és hallgatóságként is képviseltetik magukat. Salló László, az EPAM Delivery Managere rutinos mindkét szerepben, ám ezúttal arról beszélt miből profitált az…

Tovább

„Nem elég egyszer utánanézni, folyamatosan művelődni kell…!”

A jelenlegi és az elmúlt szülő generációk számára is természetes volt, hogy már mielőtt a gyerekük megszületett körbevették magukat könyvekből szerezhető tudással, csecsemőgondozásról, gyereknevelésről. Ezek ma is elérhetők, de közben nem egészülnek ki az altatásról és a dackorszakról szóló…

Tovább

CRUNCH KONFERENCIA – egy EPAMer szemével Szűcs Attila mesélt nekünk az élményeiről

Október 19-én és 20-án került sor immár harmadik alkalommal a CRUNCH Konferenciára, amely méltán a legnevesebb, BigData és adatvezérelt vállalkozások témája köré szerveződő konferencia ma Magyarországon. Az EPAM által évek óta szponzorált konferencia nyitva állt az adatelemzésben és feldolgozásban…

Tovább

Ott voltunk az AMUSE-on is! Anna Juli Rosenfeld beszámolója

„Másfél éve vagyok UX designer az EPAM-nál. Úgy lettem ide felvéve, hogy én leszek a „kis junior”, akit majd a cég nevel ki. Hát, meg kell mondjam, ez eddig elég jól megy :). Egy szuper csapatban dolgozom, folyamatosan fejlődök, és a főnököm most azt is elintézte, hogy idén valamennyien ott…

Tovább
süti beállítások módosítása