Egy tech cég kulisszatitkai

“Akár győzök, akár veszítek, szeretem levonni a tanulságokat.”

2019. március 06. - EPAM

 

Földházi Péter 2012 nyarán csatlakozott a budapesti EPAM-hoz, mint Manual tesztelő, és ma már vezető tesztelő automatizálás területén. Sokan ismerik a cégen belül, és nem csak azért, mert már több mint 6 éve velünk van. Igazi közösségi ember, szereti elősegíteni és támogatni a szakmai kezdményezéseket, egy jó buliban, vagy sörözésben mindig benne van. Arra kértük, mesélje el hogyan is került az EPAM-hoz, hogyan tervezi a cégnél a jövőjét.

 

foldhazi.jpg

 

Hogyan kerültél az EPAM-hoz?

Nem ismertem az EPAM-ot korábban, és amikor a Telekomnál voltam gyakornok, házon belül kerestem a helyem, de nem volt éppen teljes munkaidős opciójuk számomra. Csapatvezetőm ajánlotta nekem az EPAM-ot, mert volt a cégnél ismerőse, aki azt mondta, hogy jól érzi itt magát, és szakmailag folyamatosan fejlődik. Valamint a volt főnököm még felkészülni is segített. Rajta keresztül belső ajánlásként indult el a folyamat, és egy órán belül csörgött a telefonom. Első körben manual tesztelőnek vettek fel, de már azzal a feladattal, hogy automatizálni is fogok rövid időn belül.

Milyen projekten dolgoztál eddig, és mivel foglalkozol/foglalkoztál az EPAM-nál? Milyen technológiákat használsz?

Első napjaim alatt összetalálkoztam egy kollégával, - ma már ő a csapatvezetőm - aki rögtön be is „húzott” egy automatizálós projektbe, ami egy belső használatú autotest framework kialakításáról szólt. Így 3 hónap alatt valóra vált az ígéret, miszerint beletanulhatok az automatizálásba. Az első éles projektemen pedig szinte rögtön kiutazhattam az ügyfelünkhöz Németországba, ahol eleve automatizálással foglalkozhattam. Térképleképezés tesztelése volt a feladatom, ahol sikeresen feltártam végül komoly hiányosságokat, valamint az első megoldás másfél-két óra alatt futott le, de a következő már mindössze 2-3 másodperc alatt. Nagyon jó kezdés volt számomra ez az utazás, főleg mert 10 perc sétára volt a Lindt csokigyár az ügyfelünk irodájától. Az első utam végén 4 kg csokival jöttem haza, de a második alkalommal már 14 kg is belefért. Ezt követő projektemen iOS-re kellett keretrendszert fejlesztenem, amiben egy iOS fejlesztő támogatott. Ekkor dolgoztam ki két új módszernek az alapjait, az egyik a Tri-Layer Testing Framework, a másik pedig a Flow Model pattern. Ezekről több konferencián és meetupon is előadtam, angolul és magyarul is elérhetőek az előadásaim az interneten. Azóta más projekteken is sikeresen alkalmaztuk ezeket a módszereket, és büszkén állíthatom, hogy a cégen belül egyre jobban elterjedt ez a szemlélet. Mobil területen elég sokat dolgoztam, és azon kevesek egyike lettem, aki Android és iOS oldalon is megállja a helyét. Alapvetően Selenium, UIAutomation, Robotium, Cloud megoldásokkal és .NET teszteléssel is foglalkoztam már az itt töltött évek során. A Testing Competency tagja is voltam, és igyekeztem a céges tesztelői közösség munkáját, és az előléptetési folyamatot magát támogatni, világ szinten egységesíteni. Mindezek mellett pedig beszálltam a szakmai interjúztatásba, ami az újonnan felvett kollégák tudásának felmérését illeti. Aktív tagja, és adott esetben vezetője vagyok annak a szakmai csapatnak, akik eldöntik, ki kaphat előléptetést. A HUSTEF konferenciával kisebb szervezési feladataim is akadnak (Programme Committee Member, Session Chair, Talent Programme stb.), és tavaly szeptember óta én szervezem a HTB meetupját, a Teszt és Teát, szóval nem unatkozom.

Milyen területen fejlődtél a legtöbbet, mióta az EPAM-nál dolgozol?

Manual tesztelésből 1,5 év alatt lettem senior, automatizálást végző tesztelő, és 3 éve vagyok vezető tesztelő. Most külföldre készülök, lehetőleg Amerikába és inkább szakmai tanácsadó irányban szeretnék tovább fejlődni, ami azt jelentené, hogy többet dolgoznék együtt szorosan az ügyfeleinkkel, és a projektek előkészítésében vennék aktívabban részt.

Szeretsz részt venni az interjúztatásban, miért fontos ez neked?

Szociális alkat vagyok, könnyen megtalálom a közös hangot másokkal, úgy gondolom, hogy hasznos lehet a napi munkában is sokféle embert, gondolkodásmódot megismerni. Jó a jelöltekkel később találkozni, amikor már itt dolgoznak és látni azt, hogy akkor jó visszajelzést adtál róluk. Plusz vannak azért olyan dolgok, amik nem kerülnek elő a napi munkában, viszont interjúzás közben széleskörű tudást kell felmérni, és így toppon kell tartani a saját tudásod is. Amúgy is szeretem magasra tenni a mércét és van bennem egészséges versenyszellem. Azt a fogalmat, hogy feladni, nem ismerem.  Akár győzök, akár veszítek, szeretem levonni a tanulságokat.

 Mi volt az eddigi legjobb élményed az elmúlt 6 év alatt?

2016-ban egyik budapesti kollégámmal kiutazhattunk Philadelphia-ba, az EPAM saját szervezésű éves konferenciájára (SEC), és még belefért mellé egy körutazás Chigagoban és New Yorkban is. De ami ennél is fontosabb volt, hogy igazán VIP-nek érezhettem magam. Mivel előadó voltam, külön részlegeket alakítottak ki számunkra és külön partit is szerveztek, az étel, ital kínálatról ne is beszéljünk! Találkoztam a top managementtel, és a cég alapítójával is, Ark Dobkinnal, aki teljesen közvetlen volt, és még azt is felajánlotta, hogy elvisz a hotelünkig.

Milyennek látod az EPAM-os cégkultúrát? Részt veszel-e céges eseményeken, vannak-e csapatépítők, van-e bármilyen sportesemény ?

Sok az önszerveződő esemény, sok kisebb közösség alakult már ki cégen belül, ami jó, és amúgy sincs a rendezvényeknek kötelező „szaga” – akár mindenkit érint a cégben, akár nem. Például az egész mobile department elmegy bowlingozni időről időre, rendszeresek a nagy sörözések. Összcéges rendezvényeken pedig mindig vannak érdekes anekdoták, amiken lehet aztán együtt nevetni. Negyedévente pedig vannak csapatépítők, akár közös ebédek, bowling, gokart, vagy egy kiállítás megnézése közösen.

Mit szeretsz a legjobban az EPAM-ban?

Már az első napokban, hónapokban nyilvánvaló volt, hogy sok tudásra lehet itt szert tenni egy helyen, és mindenki segítőkész. Az a mentalitás, miszerint nem az a baj, ha kérdezel, hanem az, ha nem kérdezel, nagyon szimpatikussá vált. A rekreációs szobák is nagyon jó lehetőséget adtak arra, hogy összehozzák a csapatot, és egyéb munka utáni programok a Grundon is rendszeresek voltak. Jó itt szakmailag és emberileg is a közösség. Nagyon fontos, hogy itt valóban bíznak bennem, megadják a lehetőséget a fejlődésre. Fontos volt például számomra, hogy már a próbaidő alatt utazhattam. Ha itt tényleg beleteszed az energiát, gyorsan tudsz fejlődni. Éltem ezzel a lehetőséggel, talán kicsit őrült módon is, de rengeteget tanultam belőle.

 Mit ajánlanál annak, aki most indulna el a tesztelői pályán?

Dolgozz jól, és az eredményeidet tedd nyilvánvalóvá mások számára is! Ez utóbbi különösen fontos, különben elmaradhat az elismerés, sőt akár még rossz munkaerőnek is elkönyvelhetnek. Az elismerés a legjobb érzés a kemény munka végeztével.

hustef.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://epam.blog.hu/api/trackback/id/tr3714620408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása