Bölcsész, magyar - angol szakos diplomával, irodalomtudományi PHD-vel, egyetemi karrierrel. Így indult Séra-Ferencz Anna pályája a 2000-es évek elején. Ma, 2022-ben a világ egyik legdinamikusabban fejlődő és globálisan majd’ 60,000 alkalmazottat számláló IT óriásnál, az EPAM-nál 300 ember vezetője. Első ránézésre tűnik azonban csak szokatlannak az útja; s hogy miért, arról pontos képet rajzol a LifeInTech vele készített interjúja.
A Szeged és Budapest közti távolságot könnyedén hidalja át a Teams és a két éve már bejáratott gyakorlat; beszélgetni online is nagyszerűen lehet, főleg, ha az interjúalany személye izgalmasnak ígérkezik. Amennyire jó fogódzó egy találkozónál a helyszín, a személyiség és a megjelenés minden apró részlete, éppen annyira élesednek ki az érzékek a nem látható irányába egy online interjú esetében. Azért, hogy a beszélgetés zavartalan legyen - ne terheljük az online kapcsolatot - még a képet is megvonjuk magunktól és csakis egymás hangjára koncentrálunk. Megállapítjuk, hogy remekül halljuk – és mindketten bízunk abban, hogy majd értjük is - egymást, így minden mást kizárva, valóban csupán a lényeg marad; a mondanivaló.
A karriered nem feltétlenül nyílegyenes IT karrier, ráadásul egy olyan területről érkeztél, ami hagyományosan nem az informatika vizeibe torkollik.
Eredeti szakmám szerint valóban semmi közöm nem volt az IT-hoz. Magyar -angol szakon végeztem az egyetemen, majd irodalomtudományból szereztem PhD fokozatot és a klasszikus egyetemi karrierúton indultam el; tanítottam. Ha párhuzamba állítjuk az irodalomtudományt és az informatikát, úgy tűnhet, hogy a kettő ég és föld, semmi közük nincs egymáshoz. De akkor is láttam, és ma már különösen élesen rajzolódik ki a hasonlóság, hogy a problémák megértése és a különféle megoldási javaslatok kidolgozása mind a két területnek sajátossága. Az egyetemen azt tanítottam, hogy egy bizonyos problémának nem biztos, hogy csak egy jó megközelítése van, hogy több útvonalon is el lehet jutni a megoldásig. Ezeket a gondolati íveket mindig nagyon izgalmas volt bejárni számomra az irodalomtudomány területén, és úgy gondolom, hogy ugyanez jellemző a szoftverfejlesztésre is, ahol a fejlesztők azt vallják, hogy megoldhatatlan probléma nincs. A kérdés az, hogy milyen úton, milyen eszközökkel, mennyi idő alatt fogunk eljutni az adott megoldáshoz. Az volt és maradt is tehát a legnagyobb motivációm, hogy megértsek komplex helyzeteket, és ezekben a komplex helyzetekben különféle megközelítési módokat dolgozhassunk ki.
Pontosan mikorra tehető, hogy az egyetemi világból a piaciba léptél át? Miért szántad el magad a váltásra?
A 2000-es évek eleje, IT szempontból is egy izgalmas időszak volt; akkor kezdett felsejleni, hogy a digitalizáció, az online jelenlét, milyen érdekes terület lehet, emellett üzletileg mennyire profitábilis. De nem csak az üzleti, hanem a nonprofit szféráról, a közösségi platformok elterjedéséről, megjelenéséről is beszélhetünk. A számítógépek már a mindennapi élet részei voltak, nem számított egzotikumnak maga a programozás sem, kezdett bekúszni a mindennapokba, elindult az okos eszközök elterjedése és használata.
Már nem tudtam ezt az egész jelenséget megkerülni, hiszen kultúratudományi vonatkozásában is foglalkoztunk ezzel, és talán ez lehetett az, ami aztán az informatika felé terelt. Elkezdett érdekelni, hogy mi történik, hogy működnek ezek a szoftverek, a honlapok, és beleástam magam, egészen addig a pontig, amíg rájöttem, hogy tulajdonképpen ez az a terület, ahol dolgozni szeretnék.
A munkalehetőség magától jött vagy elébe mentél, mert annyira izgatott ez az egész?
Magamnak kerestem. Egy kis szegedi kreatív ügynökségnél helyezkedtem el, projektmenedzserként. Izgalmas munka volt, sokféle lehetőséggel, a szakma alapjait itt tanultam meg. De azért van egy fontos momentum még mögötte, amit elmesélek; a tanszéken, ahol a Szegedi Tudományegyetemen dolgoztam, talán az országban elsőkként kezdtünk el szerkeszteni egy filmtudományi magazint, az Apertúrát. Ennek a munkának a kapcsán láttam aztán, hogy egy ilyen online felület létrehozásának milyen feltételei vannak, mennyire sokféle tényezőnek kell együtt állnia ahhoz, hogy ez valóban jól működjön. Ami talán mai szemmel nem akkora dolog, de számomra teljes újdonság volt és megfigyelhettem általa, milyen döntések mentén születhet meg egy online folyóirat.
Azt mondod, a szakma alapjait itt, ennél a kis ügynökégnél sajátítottad el. Egy olyan váltás kapcsán, amilyen a tiéd is, hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy na, ez aztán lehetetlen, mert mégis, hogy lehetne már egy irodalmárból informatikus csak úgy? Hogy zajlott ez pontosan, milyen tanulási folyamatot igényelt?
Erre szokás azt mondani, hogy menet közben tanultam meg, és persze rengeteg önképzés, olvasás által, azaz semmilyen intézményi képzésben nem vettem részt. A munka, projekt technikai részét pedig olyan mértékig ismerem, amennyi szükséges, teljes mértékben megbízom a fejlesztők véleményében és tudásában.
Miként kerültél a kis cégtől az IT óriás, EPAM-hoz?
A látókörömben volt a cég, mert egyszer megkeresett egy recruiter. Aztán eljött az idő, amikor ide is saját indíttatásból jelentkeztem. Elérkezett a megfelelő pillanat és bekerülhettem a szegedi csapatba, projektmenedzserként.
Mi vonzott az EPAM-ban?
Nagyon érdekes volt megismerkedni a szervezeti kultúrájával, ami nagyon részletesen kidolgozott és dokumentált volt ahhoz képest, amit én korábban láttam. Ez persze abból is adódott, hogy - már hét éve is, amikor idekerültem – világszerte számos lokáción van jelen a cég, és ehhez biztosítani kell egy olyan keretrendszert, amelyben minden alkalmazott, attól függetlenül, hogy Los Angelesben, Budapesten vagy Szegeden él, tisztán átlátja a cég működését. Ezen kívül a projektek komplexitása és nagyságrendje is hihetetlenül izgalmasnak ígérkezett, a különféle szerepkörök sokaságáról nem is beszélve. Szellemileg igazi kihívást jelent a mai napig az, mennyire differenciált az egész rendszer és hogyan kapcsolódnak össze a különböző szereplők. Az EPAM évről évre növekszik. Nem csupán a piaci trendeket, de a saját belső növekedését is követve vezet be újabb és újabb, az itt dolgozók munkáját szolgáló szoftvereket, folyamatokat, hoz létre új szerepköröket, ami az embereknek egészen változatos karrierutakat és lehetőségeket biztosít. Ezt azért is különösen fontos megemlíteni, mert az általános nézet az, hogy egy nagy szervezet lassan változik. Nem igaz ez az EPAM-ra, sőt! Az elmúlt hét évben is rengeteget változott és nagyon jó részese lenni ennek, végig követni ezt.
A választásaid és az út, amin haladsz azért nagyon érdekes, mert azt példázza, hogy mennyire tág lehetőségeket biztosít az informatika, hogy milyen téves beidegződés az, hogy humán érdeklődéssel ezen a terepen nem sok babér teremhet. Mikor a fiatal lányok pályát választanak, és talán éppen az irodalom érdekli őket, akkor legkevésbé jut eszükbe nekik vagy a szüleiknek, hogy ez akár az IT iparágban is gyümölcsöző karriert jelenthet.
Ez valóban nagyon fontos kérdés, és különösen azért, mert rengeteg minden megváltozott az elmúlt 20 évben, ha már említettem korábban is azokat az időket. Igen, az én példám mutatja, hogy lehetséges humán végzettséggel akár vezetői pozícióban dolgozni az IT-ban. S bár elsőre – ahogyan már említettem - ellentmondásnak tűnhet, de valójában az egyetemi pályafutásom alatt ugyanúgy emberekkel foglalkoztam, ahogyan most, és nagyon elvont problémákra kerestünk különféle megoldási javaslatokat, ugyanúgy, ahogyan most. A kettő tehát cseppet sem áll olyan távol egymástól és megmutatja, hogy mennyit változott az idők során – talán éppen a digitalizáció térnyerése miatt - hogy mit nevezhetünk hivatásnak.
Ezelőtt 20, 30 vagy 50 évvel, szüleink, nagyszüleink számára furcsa volt, ha valaki nem azt a munkát végezte, amihez kapcsolódott a diplomája. Ma egy munkáltató viszonylag ritkán kér diplomát. Vannak olyan hivatások, - például az orvosi - ahol nehezen képzelhető el, hogy valaki önképzéssel sajátítsa el a szakmát. De például a kódolás alapjait meg lehet tanulni autodidakta módon is, és igenis lehet valakiből nagyon jó szakember ezen a területen, miközben kémia szakon végzett vagy éppen bölcsész. Mindenkit arra bátorítok, hogy próbálja ki az informatikát, mert nagy baj nem lehet belőle, hogyha valaminek az alapjait megtanulja az ember. Maximum kiderül, hogy mégsem neki való ez a terület. De amiatt, hogy valaki humán beállítottságúnak gondolja magát, kár kizárni más lehetőségeket.
Ma már 300 ember munkájáért felelsz, egy nagy csapatot irányítasz. Milyen út vezetett idáig?
Kezdetben projektmenedzserként dolgoztam, de már akkor is nagyon érdekelt, hogyan működik a nagy egész, maga a szervezet. Eleinte egy egészen kis csapattal foglalkoztam, majd fokozatosan került hozzám több és egyre nagyobb egység. Hét év alatt értem el oda, hogy ma már a teljes szegedi fejlesztő csapatot támogathatom a munkámmal. Kulcsfontosságú tehát, hogy apránként, nem egyik napról a másikra lettem 300 ember vezetője. Ehhez a fejlődéshez szükség volt arra is, hogy látszódjon, nekem való a feladat és a feletteseim megbíznak bennem annyira, hogy egyre nagyobb és nagyobb felelősséggel ruházzanak fel. Mindez kölcsönös bizalom és kitartó, éveken át befektetett energia eredménye. Ez pedig azért fontos, mert azt példázza, hogy az EPAM-nál nincsenek kőbe vésett karrierutak; bármely szerepkörben kezdesz dolgozni, pár év múlva egy teljesen másikban folytathatod. Ez az, ami rettentően izgalmassá teszi az itteni munkát.
Amellett, hogy ilyen távlat is elérhető, már talán nem is téma, hogy felsővezető is válhat egy nőből egy informatikai nagyvállalatnál. Vagy mégis az? Kell erről beszélni?
Még mindig kevés nő van az IT-ban, nem titok, hogy arányaiban a férfiak vannak nagyobb létszámban jelen és ebből adódik, hogy vezető pozícióban is kevesen vagyunk. Ám nem azért van vezető pozícióban kevés nő, mert őket kizárják ebből a szerepkörből, hanem azért, mert összességében, létszámban még mindig alulreprezentáltak ebben az iparágban. Viszont a tendencia javul, és az a véleményem, hogy ez egy hosszú távon megoldandó feladat, amin folyamatosan dolgoznunk kell. Az én esetemben a kezdetektől nem volt szempont, hogy nő vagy férfi vagyok, amikor egy-egy pozíciót megkaptam és ebben nagy szerepe volt annak, hogy az EPAM cégkultúrája tudásalapú.
A mai gyereknevelésben talán már egyre kevésbé jellemző, az, ami a korábbi évtizedekben meghatározó gyakorlat volt, hogy a reál tárgyak a fiúk terepe, a lányoké meg a gyöngyfűzés és a versmondás. Ráadásul, ahogyan az én példám is mutatja, humán érdeklődéssel is vezethet út az informatikába. Ha lassan is, de ezek az utak, minták lassan egyre inkább láthatóvá válnak, sokasodnak, így hosszú távon érezhető lesz a hatása és nem lesz szokatlan vagy említésre méltó az, ha egy vezető nő. A helyzet a jó irányba változik, így én bizakodó vagyok.
Mit csinál a ... projektmenedzser?
A projektmenedzser feladata alapvetően az, hogy a projekteken dolgozó emberek munkáját megszervezze, illetve az ügyféllel egyeztessen; tulajdonképpen közvetítő az ügyfél és a csapat között. A cég mérete miatt szükség van arra is, hogy a projekteken kívül az egyes szervezeti egységek munkáját is összefogja és koordinálja valaki, illetve gondoskodjon arról, hogy az emberek megkapjanak minden támogatást ahhoz, hogy a munkájukat hatékonyan tudják végezni. Így ezek a feladatok is a projektmenedzser hatáskörébe tartoznak.
Bővebben a projektmenedzser szerepkörről itt tájékozódhattok!
