Sorozatunkban olyan EPAM-os szakemberek mutatkoznak be, akik egészen máshonnan indultak, és végül mégis a technológia világában találták meg a helyüket, itt építik a karrierjüket és az identitásukat ma már sokkal inkább ez határozza meg, mint eredeti szakmájuk. A harmadik részben egy szociális munkás, Pakai Karolina és egy gyógyszerész, Imre Norbert mutatkozik be.
Olvasási idő:5 perc
„Mindig hiányzott, hogy lássak magam előtt egy határozott karrierutat”
„Végzettségem szerint szociális munkás és szociálpolitikus vagyok. Így kezdtem a karrieremet, ezzel indult a pályám. Sajnos azonban hamar világossá vált, hogy ha nem akarok éhen halni, el kell hagynom ezt a pályát. Így csöppentem a HR-be, amit sokáig nagyon élveztem, majd egy nap mindent - barátokat, jó állást, lakást, az addigi életemet - magam mögött hagyva, kiköltöztem Spanyolországba, ahol egy iskolában voltam önkéntes, az angol tanároknak segítettem, gyerekekkel beszélgettem angolul, korrepetáltam őket. Mivel az önkénteskedés határozott idejű volt, ki kellett találnom, hogy mi legyen a következő lépés. Aztán a COVID miatt haza kellett jönnöm.” – foglalja össze röviden Pakai Karolina, hogyan indult a pályája.
Hazaérkezve döntés előtt állt, hogyan tovább.
„Arra gondoltam, mi lenne, ha kipróbálnám magam az IT területén? Igazából már korábban is kacérkodtam vele, így nem volt teljesen légből kapott az ötlet. Addigra már több ismerősömmel beszélgettem erről, hogy mi is ez egyáltalán, mire lehet számítani, egyáltalán elképzelhető lenne-e egy ilyen éles karrierváltás. Mivel mindenki csak támogatott és lelkesített, belevágtam. Korábban mindig hiányzott, hogy lássak magam előtt egy határozott karrierutat. Egy pályát, ahol szépen felfelé lépegethetek, ami nem feltétlenül azt jelentette, hogy vezetőként látom magam, sokkal inkább azt, hogy tudásban, tapasztalatokban fejlődöm.” – mondja.
Szociális munkásként leginkább a személyiség kerül előtérbe, ezt „használja” a munkához a szakember, ezáltal kevéssé megfogható, mihez is ért leginkább az, aki ezzel foglalkozik, azon kívül, hogy emberekkel dolgozik. Karolinának hiányzott, hogy kézzelfoghatóbb legyen a tudása egy adott területen. „Emiatt sokan nagyon meglepődtek, mert nehezen tudták elképzelni azt, hogy emberek helyett "gépekkel" dolgozom. Bevallom, ettől én is tartottam, mert soha nem voltam az a típus, aki a szabadidejét a monitor előtt ülve tölti el. Épp ezért volt nagyon hasznos, hogy olyan emberekkel beszélgettem, akik ezzel foglalkoztak már régóta, így könnyen leomlottak a sztereotípiák építette falak.”
A ma már szoftverfejlesztő szerepkörben dolgozó fiatal nő számára az is nagyon fontos tényező volt a váltásban, hogy szeretett volna végre olyan közegben tevékenykedni, ahol valódi megbecsülést kap, minden értelemben.
„Most olyan munkát végzek, aminek van jövője, tehát biztos megélhetést ad. Nem vagyok sem helyhez, sem nyelvhez kötve, bárhol a világban, bárkivel együtt tudok dolgozni. Nekem ez a pálya a függetlenséget jelenti.”
„Szembejött a Java Mentorprogram”
„A Szegedi Tudományegyetemen végeztem gyógyszerészként, 2015-ben, majd a kutatás iránti érdeklődésem miatt a PhD fokozat megszerzésének rögös útjára léptem. Végül 2021 tavaszán védtem meg a doktori disszertációmat.” – mutatkozik be Imre Norbert, akit már kisfiúként is érdekelt a kémia és az emberi biológia.
„A gyógyszerészet jó választásnak bizonyult, a PhD pedig a kutatás és új jelenségek felfedezése miatt tetszett meg igazán. Egy idő után azonban mégis úgy éreztem, hogy megragadtam egy szinten, ahonnan csak nagyon nehezen lehetett volna feljebb jutni. Sajnos az egyetemi kutatás nagyon bürokratikus, hiába van egy jó csapat, ha akadályozza őket a rengeteg papírmunka, adminisztráció, a beszerzések lassúsága… Nem elhanyagolható az sem, hogy sajnos nem túl jövedelmező az egyetemi szféra egy pályakezdő számára.” – összegzi Norbi, miért foglalkoztatta a váltás gondolata.
„A COVID járvány alatt kezdtem el hobbi szinten foglalkozni a programozással, a Java nyelv elsajátításával, főleg különböző online oktatóplatformokon képezve magam. Azonban nem éreztem elégségesnek a tudásomat ahhoz, hogy egy új karrierbe kezdjek. Ekkor jött szembe az EPAM Java Mentorprogramja, ami pontosan azt nyújtotta, amire szükségem volt. Az akkor még 6 hónapos programot sikerült befejeznem 4 hónap alatt, hála a kiváló mentoromnak – aki mára közvetlen csapattársam – és annak, hogy valóban érdekelt a programozás világa. Tanultam, gyakoroltam, könyveket olvastam minden mennyiségben. Ezután szinte rögtön projektre kerültem, ahol kiváló szakemberekkel dolgozhatok azóta is nap mint nap.”
Az út, a tanulás nem ért véget; Norbi azóta levelező képzésen elkezdte a programtervező informatikusi szakot, mentoráltként részt vesz egy Data Engineer programban, illetve újabban mentorként is szerepet vállal a Java Mentorprogramban.
„Az igazat megvallva, a döntés meghozatala előtt én is nyugtalan voltam, de ez talán természetes, azonban utólag cseppet sem bántam meg, hogy belevágtam. Hiszen visszatekintve, az érettségitől vagy a forgalmi vizsgától is félt az ember. Szerintem mindenképpen fontos az erős belső motiváció, mint ösztönző erő. A váltásban az első lépés megtétele a legnehezebb, utána felpörögnek az események. Talán az első projekten töltött munkanapon éreztem azt, hogy bár a mentorprogram nagyon sok dologra felkészített, de azért attól a naptól kezdve valóban éles környezetben dolgoztam, szövevényes és bonyolult programokkal. Szerencsére számíthattam a csapatom tagjaira, akik rengeteg ramp-up előadást tartottak nekem, továbbá bármikor megkereshettem őket a felmerülő kérdéseimmel.”
Norbi számára az egyik nagy előnye az új szakmájának, hogy nagyon sokrétű foglalkozás, rengeteg felé lehet specializálódni, az egyes szerepkörök között van átjárás.
„Nagyon tetszik, hogy van egy karrierút, és ha az ember tanul, dolgozik érte, akkor nagyon gyorsan fejlődhet és léphet feljebb a ranglétrán. A szoftverfejlesztés olyan szakma, ami az idő múlásával csak egyre értékesebbé tesz a munkaerőpiacon. A legrosszabb dolog, ami történhet az, hogy valaki még több dologhoz fog érteni, mint azelőtt.”
Ha kedvet kaptál és Te is váltanál, jelentkezz a Mentorprogramba!
