There’s no escaping it – we exist in a world where digital dominates so many aspects of our lives, and people undeniably expect multiple, easy-to-use touchpoints when connecting with a brand. In fact, 90% of users will move between devices to accomplish a single goal. If organizations fail to deliver an exceptional and seamless digital experience, they risk quickly becoming irrelevant.

For brands that have existed long before the digital revolution, adapting to this ecosystem can be overwhelming. But it is possible to champion the end-to-end experience. Take for example one of the oldest organizations in the world – the Red Cross.

Traditional methods for reaching donors and volunteers weren’t enough for the Hungarian Red Cross (HunRC), especially when it came to younger generations. With that in mind, the HunRC set out to expand their brand identity by acknowledging the digital space.

Before collaborating to revitalize their website, we worked with the HunRC to develop a blood donation app. After a successful launch, the HunRC decided that it was time to upgrade their website to feature a responsive, user-friendly design, consistent user interface optimized for desktop, tablet and mobile devices.

Part of providing the ultimate user experience involves not only viewing channels as interconnected sources of information with consistent objectives, but also understanding your audience at a very granular level. This was particularly important for the HunRC, as they have a broad target audience. Constant communication and transparency were crucial elements to this project’s success that helped us develop a highly engaging and informative experience.

After launching their new website on World Red Cross Day, the HunRC received more online donations in three months than they typically do in a year. They also saw an increase in site visits and maximized conversion across devices. On November 15, they received the Quality Award in the Social and Civil Organizations category for the revamped website at the 2017 Website of the Year Awards.

This recognition is a testament to the Hungarian Red Cross’s journey toward implementing end-to-end solutions that resonate with their audience. For the HunRC, this collaboration wasn’t just updating a website – it was also about adopting the mindset that the user experience is never-ending. The HunRC is even taking their omnichannel initiatives a step further…

Building a community of youths who view humanitarianism as a lifestyle required the HunRC to think about creative ways to inspire them to get involved “beyond the screen.” During the audience research phase, they found that young people frequently go to coffee shops to socialize. Taking their new approach to engagement and outreach into account, the HunRC is conceptualizing a coffee shop where young people can hang out, drink coffee and, of course, make donations from a percentage of their purchases in the process.

By changing their way of thinking, the HunRC has opened new avenues to attract more volunteers and donors, and has paved the way for continuous improvement as a brand.

A jelenlegi és az elmúlt szülő generációk számára is természetes volt, hogy már mielőtt a gyerekük megszületett körbevették magukat könyvekből szerezhető tudással, csecsemőgondozásról, gyereknevelésről. Ezek ma is elérhetők, de közben nem egészülnek ki az altatásról és a dackorszakról szóló fejezetek azzal, hogyan induljon el valaki a gyereke digitális nevelésében. A CRAFT Jövő utcája tudományos kiállítás egyik vendége lesz Tóth Dániel, virtuálpszichológus, akivel már előzetesen beszélgettünk arról, mi a szülők felelőssége, milyen lehetőségeik vannak a gyerekeik felkészítésében.

Mi az a fokozatosság, illetve tudatosság, melynek mentén egy kezdő szülő a csecsemőt elkezdi vezetni ezen az úton?

„Míg a digitális világra való felkészítést nem lehet elég korán elkezdeni, a „digi” világba való bevezetést érdemes alaposan megfontolni. Óvodás korban már meg lehet nézni, kipróbálni egy-egy oktató játékot, mesefilmet közösen, de fontos hogy ott legyünk a gyerek mellett és ezek után mindig beszélgessünk el az élményekről. Szintén nagyon fontos hogy az első években szülőként szigorúan őrizzük a kereteket, a digitális világban töltött időt inkább percekben és ne órákban mérjük. Az internet világába belépve a gyerek funkcionális felnőttnek számít, így egyedül csak akkor engedjük „bóklászni”, ha már felkészítettük mindarra, amivel itt találkozhat az internetes bűnözőktől kezdve, a trollokon át a felnőtteknek szánt tartalmakig. Így, amikor már egyedül engedjük felfedezni ezt a világot, az első készüléket, amit a gyerek kezébe adunk érdemes speciális szűrőkkel ellátni és gondoskodni róla, hogy csak neki való tartalommal találkozzon.„

Melyek azok az attitűdök, készségek, amik felé tudatosan lehet irányítani a gyerek nevelését, hogy később készen álljon a digitális világ befogadására, hogy képes legyen megfelelően kezelni, illetve más szempontból, a tevékenységek szempontjából a helyén kezelni ezt?

„A tudatosság messze a legfontosabb. Ez pedig leginkább úgy tud fejlődni, ha a gyerekünkkel rendszeresen beszélgetünk a digitális világ sajátosságairól. Arra érdemes megtanítani, hogy ő maga legyen minél tudatosabb felhasználó; hogy figyeljen rá, mivel, mennyi időt tölt, milyen viselkedéseket gyakorol online, és mindez hogyan viszonyul az offline életéhez. Például ne csináljon olyat online, amit offline se tenne, ne írjon másnak olyan kommentet, ami neki rosszul esne. Gondolkodjon, mielőtt letöltene valamit, megosztana magáról információkat.
Ezen készségek elsajátításához egy ideig a szülőnek képletesen ugyanúgy fognia kell a gyereke kezét, mint egykor, amikor járni tanította, ez a feladata most is. Jelen lenni, követni és figyelemmel kísérni.”

Jogosan hiszik-e a szülők, hogy lekéshetnek valamiről a gyerekeik, ha nem adnak “időben” a gyerek kezébe kütyüket?

„Egy buszról, vagy mozifilmről lekéshetnek, de a fejlődésük szempontjából semmiről nem maradnak le akkor sem ha, csak serdülőkorban vesznek először a kezükbe okos kütyüt. Ennek inkább a fordítottjára érdemes odafigyelni, vagyis bölcsődés és óvodás korú gyereket nem szabad rendszeresen órákra magára hagyni tablettel, okos telefonnal mert az rá nézve több szempontból káros,  viselkedési és figyelmi zavarokat eredményezhet.”

Hogyan tud maga a szülő felnőni a technológiai kihívásokhoz? Mit tehet azért, hogy ő is képben legyen?

„Ahhoz hogy az internet és digitális világ dzsungelében előforduló jelenségekre fel tudjuk készíteni a gyerekeket, nekünk is képbe kell kerülnünk olyan jelenségekkel kapcsolatban, mint a cyber bullying, sexting, szelfitisz, a függőség és az egészséges határok kérdése. Ezen témakörökben egyre több érdekes cikk és kutatás készül, az én ilyen témájú ismeretterjesztő videóim is elérhetők a Pszichológus Pasi youtube csatornán. Ugyanakkor ennek nem elég egyszer utánanézni, folyamatosan művelődni kell. Ebben nagy segítség lehet maga a gyerekünk, hiszen kifejezi, hogy mit szeretne, és ha mondjuk, hatéves csemeténk közli, hogy az új Mortal Kombat játékkal akar játszani, akkor kötelességünk megnézni, ez vajon neki való-e. Ráadásként tőlük remekül megtanulható, hogyan kell kezelni a legújabb eszközöket…

Szakemberként szerinted mi a legnagyobb kihívás, illetve a legnagyobb előny a gyerekek, illetve a szülők részéről a digitalizációban, a technológia soha nem tapasztalt gyorsaságú fejlődésében?

„A gyors fejlődés maga a kihívás. Korábban ötven év alatt nem fejlődött annyit a technológia, mint most tíz év alatt. A legnagyobb feladat ezzel úgy lépést tartani, hogy ezeket az eszközöket, lehetőségeket ésszel, tudatosan, és bölcsen tudjuk használni. A gyerekeknek ez még nehezebb, mert, ahogy az idősebb generáció tagjai napról- napra kicsit lemaradnak, a fiatalabb generáció napról-napra egyre inkább magára marad ebben a világban. Bár ezt ők rövidtávon nem bánják, hosszú távon kárát láthatják, a digitális világ ugyanis elsősorban a pillanatnyi impulzusokkal dolgozik. Nem nagyon fejleszt olyan dolgokat többek között, mint a türelem, az önreflexió, az empátia vagy a tudatosság, így ezek elsajátításában a szülőknek, tanároknak, azaz a felnőtteknek kell segíteni.”

Tóth Dániel virtuálpszichológussal a CRAFT Jövő Utcája tudományos kiállításon, május 5-én, 10 órakor találkozhatnak, ahol egy előadás után a jelen lévők kérdéseire is válaszol.

Most két olyan kollégánkat ismerhetitek meg, akik különösen szívükön viselik a felnövekvő generáció „mentorálását”, az informatikai képzések és a szakma szépségének népszerűsítését. Fenekes Erik 2006-ban csatlakozott az EPAM-hoz, mint tesztelési csoportvezető. 2016-óta Software Engineering Managerként az egyik legrégebbi ügyfél teamjét vezeti.  

Juhász Gábor vezető minőségbiztosítási mérnök kollégánktól nem áll távol az oktatás, ugyanis pályája kezdetén a hardver- és szoftverfejlesztés mellett, a villamosmérnöki diploma után a tanári diplomát is megszerezte. Középiskolai fejlesztési igazgatóhelyettesként töltött évei során, világbanki támogatással, a hagyományostól eltérő módszert és eszközöket vezetett be több iskolában a tanárok és diákok továbbképzésére.

A Programozd a jövőd! uniós támogatással megvalósuló kormányzati projekt keretében, hiteles szakmai előadók tolmácsolásában tavaly november és idén február között országszerte közel 5500 pályaválasztás előtt álló középiskolás ismerkedhetett az informatikai pályával: a szakirányú felsőoktatási képzésekkel és a szakterületben rejlő karrierlehetőségekkel. Az EPAM több ponton is kapcsolódott a kezdeményezéshez. Eriket és Gábort személyes tapasztalataikról kérdeztük.

Hogyan kapcsolódik az EPAM a Programozd a jövőd! kezdeményezéshez és Ti személy szerint hogyan veszitek ki ebből a részeteket?

Fenekes Erik:

Általánosságban elmondható, hogy nagyon jelentős munkaerőhiányra kell megoldást találni ebben az ágazatban. Egyik fő célkitűzésünk, hogy informáljuk és segítsük a fiatalokat a pályaválasztásban. Az EPAM igyekszik minél több pályaorientációs kezdeményezéshez csatlakozni. A programozd a jövőd! program keretében előadásokat szervezünk különböző iskolákba, ahol 45 percben szakmai előadásokon vehetnek részt a diákok. Ezek lehetnek akár több osztályt érintő nagyelőadások vagy kiscsoportos szakkörök is. Különlegessége még az EPAM-nak az Office Tours, azaz a szervezett irodalátogatások, melyek során betekintést nyerhetnek a diákok az informatikusok hétköznapjaiba, megtudhatják, hogyan dolgoznak együtt a különböző részlegek és játékos feladatokkal szemléltetjük nekik a szakma ágazatait.

Juhász Gábor:

Fontos leszögezni, és tudatosítani a diákokban, illetve az őket támogató pedagógusokban hogy az informatika nem csak a programírásról szól. Rengeteg területet felölel a business analyst-től (üzleti elemzőtől) kezdve az architectekten át a programozásig és projektmenedzsmentig, számtalan részterülete van. Ráadásul ebben a szakmában óriási a verseny. A megszerzett tudás 40 százaléka akár egy év alatt is elévülhet. A laikusok a felhasználói élményeik alapján a szakma kézzelfogható és látható részével találkoznak ezeken az eseményeken. Próbálom a diákokat az előadások alatt bevezetni a billentyűzet alatt és a képernyő mögött zajló folyamatok rejtelmeibe.

Milyen tapasztalatokkal gazdagodtatok az előadásaitok során? Milyen volt a fogadtatás a diákok részéről?

Gábor:

Jellemző volt minden előadástípus előtt, hogy amíg gyülekeztek a gyerekek kérdezgették a kísérő tanárokat, hogy ez meddig tart majd, mikor lesz vége. Az előadás harmadik percét követően viszont már látszott rajtuk az érdeklődés és elkezdtek kifejezetten jó kérdéseket feltenni, sikerült őket bevonni. Külön öröm volt számomra, hogy a fiúk és a lányok egyformán voltak kíváncsiak. Több helyre is visszahívtak előadni és volt, ahol nem fértek be egy terembe a diákok.

Erik:

Azt látom, hogy borzasztó nagy az információhiány, és egyértelműen szükség van ezekre az előadásokra. Próbálok a diákoknak bepillantást nyújtani a jelenünket és jövőnket meghatározó szakma rejtelmeibe. Olyan kérdésekre nyújtok választ, mint, hogy miért jó informatikusnak lenni és milyen a jó informatikus? Mik az előnyei? Milyen gyorsan fejlődik és milyen sok lehetőség rejlik benne? Szeretnénk lerombolni a szakmát övező sztereotípiákat. És persze a lányokra is kitérek az előadásokban, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy a fiúk sokkal inkább képesek beleugrani egy döntésbe, alacsony magabiztossági szint mellett is. A lányok közül viszont sokan, a tehetségesek közül sem próbálják meg. Pedig ez a szakma nem csak a férfiaké, a lányoknak igenis van helyük benne. Amikor elkezdtem kidolgozni az előadásom anyagát, megmutattam az unokanővérem gyerekeinek is és a részletekkel annyira sikerült felkelteni a leányzó érdeklődését, hogy végül csatlakozott a már futó informatikai fakultatív csoporthoz, majd informatikai karra adta be jelentkezését. Ez nagyon megerősített a Programozd a jövőd! előadásaink szükségességében és létjogosultságában.

Szakemberként hogyan értékelitek a mai informatikai képzés helyzetét?

Gábor:

Úgy látom, hogy a legtöbb segítséget az érettségi időszak közeledtével kapják a gyerekek, és sok helyről érkezik hozzájuk az információ. Viszont azt is érzékeltem az évek során, hogy egy nagyon erős „kapuzárási pánik” jellemzi ezt az időszakot. Arra vannak kondicionálva a felvételizők, hogy az egyetem bezárja a világot és egy meghatározott irányba viszi őket, amitől nem lehet később eltérni. A diákoknak pontosan azt tanítom, hogy bárhova is menjenek továbbtanulni, az informatika biztosan szerves része lesz az életüknek, hiszen a legtöbb szakmában ma már megkerülhetetlen. Megmutatom nekik, hogy egyes informatikai szakterületek hogyan kapcsolódhatnak az iskolai tantárgyakhoz, hogy például hogyan juthatnak el a biológiától, földrajztól az informatikáig. Így válik a mi szakmánk a „kapuzárási pánik” alternatívájává, és így tudják kitolni a fiatalok későbbre a döntéshozatalt, amit nem egyszerű 17-18 évesen megtenni.

Erik:

Bár már jobb a helyzet, mint annak idején, amikor én kerültem először kapcsolatba a szakmával, még mindig sokan vannak, akik a nem megfelelő tájékozottság miatt döntenek más pálya mellett. Pedig, ha többet tudnának róla és némi tehetségük is van hozzá, komoly karriert futhatnának be. Pont ezért igyekszem a diákoknak megmutatni azt is, hogy milyen egy tipikus napja egy fejlesztőnek. A közhiedelemmel ellentétben nem csak abból áll egy napunk, hogy a gép előtt ülünk és egész nap fel sem állunk, hanem rengeteg csapatmunka zajlik házon belül. Folyamatosan együtt kell működni, egyeztetni a divíziókkal és rengeteg a kutatómunka is van a programozáson kívül.

Hogyan fordulhatnak hozzátok a pályaválasztás előtt álló fiatalok?

Erik:

A honlapunkon és a Facebook oldalunkon minden elérhetőséget megtalálnak. Részt veszünk a különböző karrier expókon, egyetemi fesztiválokon. Májusban pedig a nemzetközi CRAFT konferencia keretein belül megrendezésre kerülő Jövő utcája fesztivál főszervezőjeként is jelen leszünk a Madách téren.

Gábor:

Az EPAM eKids programunkon keresztül sok rendezvényt, workshopot szervezünk, egyre több iskolával vagyunk kapcsolatban. Az iskolák pedig jelentkezhetnek pályaorientációs napjainkra, ahol testközelből ismerhetnek meg minket a diákok. Ráadásul nyitott az irodánk, bárki bejelentkezhet egy vezetett irodalátogatásra – akár diákok is a szüleikkel vagy tanáraikkal.

Ez itt a REKLÁM helye: ha érdekelnek EPAM eKids programjaink, iratkozz fel hírlevelünkre: https://epa.ms/ekidsform

“Közel 23 éve lehetett, hogy a kezembe akadt életem első számítógépe, az akkoriban egyedülálló Commodore 64-es. Mint minden gyerek, az első ami eszembe jutott ekkor, hogy „videójáték”. Ekkoriban igen közel álltam ahhoz, hogy hívő legyek, ugyanis igazi lutri volt, hogy a szalagos meghajtóról betölt-e a játék, vagy sem, így imádkozni kellett, hogy működjön. Irigykedtem is az unokatestvéreimre, akiknek a floppy meghajtóval nem kellett ilyen problémákkal küszködniük.

Amikor végleg feladtam a harcot, akkor került képbe az, hogy bizony itt nem csak játékok vannak, hanem bele lehet nyúlni a dolgokba a jó öreg BASIC nyelven. Tetszett, hogy a számítógép felett ily módon uralkodni tudtam, azt tette, amit én akarok, ha azt akartam, hogy írja ki „Hülye vagyok”, szó nélkül megtette :).

Azonban az idő csak telt, és ez a programozás szál pár évet még váratott magára, egészen az első saját 486-osomig, itt valahol 97-et írhattunk, amikor kijött az Imperium Galactica. A játék nagyon magával ragadott, olyannyira, hogy elhatároztam, „játékfejlesztő leszek, ha nagy leszek” (ez utóbbi még várat magára :D).

Sajnos rá kellett jöjjek, hogy az akkori tudásom közel sem elegendő az ilyesmihez, a BASIC, mint programnyelv pedig végképp. Ekkoriban mindenki a Turbo Pascal-t ajánlgatta, amibe el is kezdtem beletanulgatni. Az utcánk sarkán volt egy számtech guru, akit akkoriban rengeteget nyaggattam, de lévén pár évvel idősebb volt, mint én, sokkal többet tudott a programozásról, mint én.
Az ő tanácsára is jelentkeztem a Békéscsabai Gészibe, ahova végül egy apróságon csúsztam el, ez pedig kicsit derékba törte az informatikai pályámat. Teljesen más irányba tanultam, de a számítástechnika iránti szerelmem cseppet sem lankadt. 

2006-ban jelent meg a Java programozás 24 óra alatt, aminek neki is estem, viszont ez autodidakta módon elég nagy falatnak tűnt, mert Minecraft ide vagy oda (ami akkoriban még nem is létezett ugye), a Java nem tűnt annak a nyelvnek, amiben egyhamar játékot lehetne írni. Ezért valahol a Swinges dolgok közepénél letettem róla.

Ekkoriban az egyik Gésziben végzett ismerősöm állásinterjús történetei alapján indultam el a PHP irányába, ugyanis arra panaszkodott, hogy most mindenhova ez kell. Több se kellett, elindultam ebbe az irányba és meglepően gyorsan tudtam látványos hatást elérni a webes dolgokkal. Ekkoriban már felhagytam a Hódító nevű játékkal, ami szintén webes felülettel ment, ráadásul körökre osztott volt, gondoltam ez kell majd nekem, egy hasonlót kell írni! 
El is kezdtem hát, hetekig bújtam az internetet, meglepően sok írás volt, már akkoriban is a php-ről/html-ről és a http protokollról, így szinte mindent meg tudtam oldani, a mai szemmel kőbaltásnak tűnő módszerekkel. Ekkoriban ismerkedtem össze a World of Warcraftnak hála az egyik zseni barátommal, aki visszatérített a „hákolás” rögös útjáról, mert habár jóval fiatalabb volt nálam, egy szolid évtizeddel megelőzhette a kortársait, ha programozásról volt szó. Mivel egyedül fejlesztettem mindent, ezért sosem kellett figyelnem a kódminőségre, nem volt szempont, hogy más is átlássa amit írtam, de ezek után jobban elkezdtem erre figyelni és mint a kódminőség is jobban érdekelt ezek után. 
Ez a kis pet project is végül halálra ítéltetett, pedig tényleg mindent megtettem az ügy érdekében. Csak tárhelyem volt, ennélfogva nem tudtam cronjobot sem futtatni, így a körök futását sem tudtam ilyen módon megoldani. Vicces belegondolni, hogy végül ezt úgy hidaltam át, hogy amikor oldallátogatás történt, akkor futottak le az utolsó oldallekérés óta eltelt körök és kerültek kiértékelésre az egyes csaták stb.

Ezt az időszakot egy közel 6 éves szünet követte, 2012-t írunk. Fejlesztőmérnökként dolgoztam egy agrárcégnél, ahol használnunk kellett egy kis fejlesztőcég Delphiben írt toolját, amivel voltak bajaink és hiába kis cég volt, elég ritkán jöttek ki az esetleges javítások, a hotfix fogalmát nem igazán ismerték és telefonos supportra hagyatkoztunk sok esetben. A gond azonban nem feltétlenül itt volt, hanem a kimenetnél és bemenetnél, mert ez utóbbi nem midnig volt megfelelő számunkra, utóbbira pedig igencsak érzékeny volt a program. Az emberek már ekkor is imádták az excelt, mindent abban kellett produkálni, így gondoltam miért is ne lehetne megírni mindezt CLI PHP-ben? Így neki is láttam, hogy ezzel is gyorsítsuk az ezzel járó rengeteg adminisztrációs munkát. 
Itt volt először, hogy pénzt kaptam azért, amiért programozok, habár nem ez volt a munkaköri leírásomban. Viszont itt valami kattant belül és egyre több mindennek jártam utána. Rengeteg tutorialt néztem, mindent próbálgattam és napról napra kevesebb értelmét láttam, amikor nem ezzel foglalkoztam.
Nem hozott lázba más, így nem sokkal ennek a kis programnak a megírása után elkezdtem nézelődni PHP-s munkák után. Végignéztem a követelmények listáját, 4 éve se volt sokkal kevesebb, full stack esőembereket kerestek lehetőleg három PHP framework ismeretével, viszont lelkesedés az volt bőven, így neki is álltam, hogy utánajárjak mindennek, hiszen nem felkészületlenül megyünk csatába.

Az akkori gyenge pontom a JavaScript volt. Egyszerű dolgokat meg tudtam oldani, de nem hittem volna, hogy később ennyire belenyúlok. A kiképzés ennek ellenére sikerrel járt, felvettek egy kis céghez, ahol végre napi 8 órában csinálhattam ezt. Az elején féltem, hogy mindez megrontja a programozással való kapcsolatomat, de nem így történt. Az évek során keresgéltem önmagam, hogy mi is az, amiben egységnyi hozzáadott energiával többet tudok kihozni magamból, mint az átlag. Ekkor éreztem úgy, hogy a programozásban megtaláltam mindezt. A cég, ahova felvettek, habár PHP fejlesztőként vett fel, de úgy voltak vele, hogyha egy programnyelven megtanult az ember fejleszteni, akkor a többi már csak szintaktikájában más. Ez alól természetesen kivétel a Perl, ami az ördög műve, de ez más kérdés :). Ennélfogva elég hamar belecsöppentem a C#-ba, ASP.NET fűszerezéssel. Utána AngularJS-el is foglakozni kellett, event-driven NodeJS microserviceket összerakni, különböző toolok is bejöttek a képbe, Vagrant/Docker. A rengeteg újdonsággal szabadidőmben is kísérletezgettem és ezek dokumentálására kezdtem el vezetni a letscode.hu-t, közel két évvel ezelőtt, 2014 végén. 

Csak ráncoltam a szemöldököm az olyan tanulmányok láttán, miszerint a fejlesztők nem szeretik a változást, az újdonságok bevezetését.
Mindemellett egyéni vállalkozásba is kezdtem, mert ha már szabadidőm java részében is ezzel foglalkozok, miért ne kapnék érte pénzt? :) 
Rengeteget tanultam ennél a cégnél, viszont egy idő után már annyi projektbe belenyúlt a kezem, hogy azok menedzselése és a fejlesztéssel töltött idő mérlege felborult, váltanom kellett. Mérlegeltem, hogy merre is váltsak, az egyéni vállalkozást építsem-e tovább, de féltem, hogy teljesen felemészt majd, mert sajnos az a fajta ember vagyok, aki nehezen tud megálljt parancsolni magának és túlvállalnám magam. A döntés idén tavaszra ért meg, így májusban kezdtem el az EPAM-nál dolgozni, mint Java fejlesztő. Itt végre alkalmam nyílt bepillantani abba, hogy is megy a fejlesztés Enterprise környezetben, egy nagy projekten. Egyelőre tetszetős, de hogy mi is sült ki mindebből, csak egy év múltán mernék válaszolni :)  (Az eredeti cikk 2016 decemberben íródott – a szerk.) 

Manapság rengeteg embert képeznek át programozóvá és a legtöbb ismerősömet magam is csak buzdítani tudom erre. Csodás élmény, ahogy az ember, habár nem minden esetben olyan látványos, és végképp nem kézzel fogható; de mégis a semmiből teremt valamit, aminek szinte csak a képzelete szab határt és ezt az élményt mindenkinek ki kell próbálnia!” 

Az eredeti cikk itt található: http://devstories.hu/sztori/42/papp-krisztian

Az Innopolis Open egy, középiskolás diákok számára kiírt, évente megrendezett programozási verseny. A verseny olyan algoritmikus programozási feladatokból áll, amelyek számos programozási technikát és több nehézségi szintet ölelnek fel.  A verseny egy online fordulóból és - az előbbin sikeresen szereplők számára - egy Innopolisban rendezett, on-site fordulóból áll.

A verseny döntőjét idén februárban a Kazan melletti Innopolis City-ben az Innopolis Egyetemen rendezték meg. Hazánkat az EPAM támogatásával többek között Kiss Gergely, a Fazekas Mihály Gimnázium tanulója képviselte.

Innopolis Oroszország új high-tech városa, 2012-ben alapították Tatárföldön – és öt év alatt 5000 fős, 21. századi településsé fejlődött. Informatikát és robotikát oktató egyeteme köré új Szilícium-völgyet álmodnak a város vezetői – azért is adnak helyet nemzetközi megmérettetéseknek, hogy minél többen megismerjék a várost. (forrás: NJSZT)

Hogy sikerült a verseny?

Az elején azt volt az érzésem, hogy nem haladok elég gyorsan a feladatokkal. Bár élőben lehetett követni, hogy hogy állnak a versenyzők, direkt próbáltam nem ezt nézni és a többiekre figyelni, hanem a megoldásokra koncentráltam. A verseny végéhez közeledve, amikor rápillantottam az aktuális állásra, kiderült, hogy egyáltalán nem álltam rosszul és a többiek szintideit nézve el tudtam dönteni, hogy melyik feladatokra térjek még vissza. 21. helyen végeztem, amiért ezüst fokozatú díjat kaptam. Nagyon büszke vagyok, hogy egy nemzetközi tanulmányi versenyen az élmezőnyben voltam és, hogy a magyar indulók közül a második lettem.

Hányan vettetek részt a döntőn?

A döntőn nemzetközileg 250-en vettek részt, ebből 9-en voltunk magyarok. Egy arany, egy ezüst és egy bronz díjjal tért haza a delegációnk, úgyhogy véleményem szerint, a magyar csapat megállta a helyét.

Hogy érezted magad?

Hosszú volt az odautazás, kétszer is repülőre szálltunk, de a magyar csapat emlékezetes társaságnak bizonyult, úgyhogy nem unatkoztam. Elég későn érkeztünk meg végül, de az egyetem kényelmes kollégiumi szobákkal várt és sikerült jól kialudnom magam. Külön örültünk, hogy a kollégiumot és az Innpopolis egyetemet egy híd-folyosó köti össze, így nem kellett kimenni a -20 fokos hidegbe.  

A csapattársakkal és a külföldi diákokkal is szóba elegyedtünk, a kísérő tanárokkal pedig elmentünk városnézésre is Kazánba, ahol a látvány kárpótolt minket a szibériai hideg miatt. Lenyűgöző volt a Kazan Kremlin épülete, de még jobban tetszett a hazaút során Moszkvában tett kirándulásunk. Hálás vagyok az EPAM-nak, amiért támogatta a kiutazásunkat, mert sok új tapasztalattal gazdagodtam, amiket hasznosítani fogok tudni a további versenyek során is.

Mesélj kicsit a feladatokról, miket kellett elvégezni?

5 darab algoritmizálási feladat volt, mindegyik ugyanannyi pontot ért.

Ezek úgy néznek ki, hogy írni kell egy-egy programot, amely beolvas valamiféle adatot (például egy listányi szám, egy gráf, egy hosszú szöveg stb.) és kiszámolja majd kiírja egy jellemzőjét a bemenetnek. Az elkészített programot szervereken többször is letesztelik, többféle bemenetre. A program bizonyos időn belül le kell fusson és nem használhat több memóriát a megadott mennyiségnél. Jellemzően megadják előre, hogy mekkora méretű bemeneti adatra (pl.: lista hossza, gráf csúcsainak száma) kell működnie a programnak. A legelső feladatban egy hosszú szöveg volt a bemenet, amit egy program által kiszámolt lépéssorozattal egy másik szöveggé kellett alakítani. Ezt követte egy matematikai jellegű feladat, majd egy gráfokkal kapcsolatos, amiben azt kellett megmondani, hogy az ország egy-egy pontjához képest, hol található legközelebb olyan település, amelyben működik egy adott szervezet. A negyedik, ötödik feladatok számítógépes játékokhoz kapcsolódtak és nyerő, illetve túlélő stratégiákat kellett tervezni.

Hogyan értékelnéd a szervezést?

Nagyon jól megtervezett programmal vártak minket, nem volt semmi komplikáció és külön örültünk, hogy betervezték a városnézést is számunkra. Több előadást is meghallgattunk, természetesen magáról az egyetemről is, de a számítástechnika különböző területeiről is tanulhattunk újdonságokat. A versenyen kívül pedig egy kihívást is meghirdettek, ahol párokban kellett együttműködni. A szervezők nagyon segítőkészek voltak, sok önkéntes diák is részt vett a lebonyolításban. Ha bármilyen probléma felmerült, akkor azonnal utánajártak és segítettek. Arra is figyeltek, hogy verseny előtti napon legyen egy próba, ahol ki lehet próbálni a programozói környezetet és segítséget lehetett kérni, ha elakadtunk valahol, így garantálva a gördülékeny lebonyolítást.

Mi a következő célkitűzés?

Nemrég volt az informatikai programozás OKTV, ahol az élmezőnyben végeztem és most várom a hivatalos eredményt. Közeledik a Közép-Európai- és a Nemzetközi Informatika Diákolimpia magyar csapatának válogató versenye, amin én is esélyesként indulok és egyértelműen az ottani sikeres szereplés a legközelebbi célkitűzésem. Közben természetesen folyamatosan dolgozom a programozási rutinom fejlesztésén, például rendszeres internetes versenyeken való részvétellel. Az algoritmizáláson kívül a számítástechnika többi része is foglalkoztat, így azokról is folyamatosan új ismereteket próbálok szerezni.

“Örülünk, hogy támogathattuk Gergő utazását és ezzel kicsit mi is részesei lehettünk ennek a nagy kalandnak. Jó érzés tehetséges diákokkal találkozni, nemcsak mert mert a jövő kollégáit látjuk bennük, hanem inspiráló a nyitottságuk és vállalkozókedvük. Gratulálunk és további sikereket kívánunk!” (Körözsi Tamás,  Programvezető, Egyetemi Kapcsolatok és Oktatási Programok, EPAM)

“Nálam elég rögösen indult a programozás. A 90-es évek gyerekeként, az első számítástechnikai élményeim a Snoopy-s kvarcjátékhoz és a Prince of Persiához kötődnek. Akkoriban a napi rutin többnyire analóg eljárások mentén zajlott, és nem volt még minden íróasztalon számítógép. Úgyhogy egyszerűen 13 éves koromig nem tudtam, hogy mire lehet használni a PC-ket, azon kívül, hogy a szomszéd gyerekeknél eltörünk sok joystick-ot. Az iskolában viszont elég száraz volt az informatika oktatás, és 2 évig gyötörtek minket kettes és nyolcas számrendszer átváltási feladatokkal, az SVGA monitorok szabványaival, és a RAM/ROM különbségeivel, de valódi számítógépekhez nem engedtek minket.

Amikor leülhettünk végre a katódsugárcsöves PC-bézs számítógépekhez, akkor viszont azonnal lenyűgőzött az undo, a copy and paste és a bold/italic/underline funkciók végtelen tárháza. Indigópapíron és írógépen nevelkedtem, és ez nekem valódi dimenzióváltás volt. Nagyon élveztem, hogy „felnőttes” házi dolgozatokat tudok szövegszerkesztővel készíteni.

Később találkoztam a Photoshoppal, majd a Flash-sel. Nagyon élveztem, hogy közvetlenül manipulálhatom a végeredményt, és mozgó, animált dolgokat is készíthetek számítógépen.

Innen már tudatos döntés volt, hogy multimédia szakos középiskolába megyek. Amigán készítettünk 3D animációkat, animált GIFeket, régi Macintoshokon videókat. 

Ezután a MOMÉn tanultam tovább, de itt nem tanítottak semmilyen webprogramozást, sőt webdesignt se. Mindössze egy 6 hetes kurzusunk volt CD-Rom készítés címmel, úgyhogy Directort tanultam, annak a programozási nyelvével, a Lingoval. A MOMÉs kurzus végén áthallgattam a Képzőre, intermédia tanszékre, ahol heti, tanrendi Macromedia Director órák voltak. 

Közben felfedeztem a Dreamweavert, és annak a WYSIWYG szerkesztőjével kattogtattam össze honlapokat, de volt, hogy Directorban, vagy Flashben animáltam őket végig, key-framenként – nem működtek hibátlanul munkálataim eredményei ☺

A kezdeti felfedezésen túl nagyon frusztráló volt, hogy nem tudok sehogy se internetes honlapot készíteni, pedig nagyon szeretnék. Nem nagyon volt kitől kérdezzek. Akkoriban a designernek nem foglalkoztak programozással, és többnyire tandemben nyomultak egy programozóval – aki például a helyi kolesz rendszergazdája volt és fusiban készített táblázatos HTML oldalakat PSD-kből. Az egész dolog kultúráját jellemezte, hogy az esetek nagy részében olyan apróságok, mint hogy a gomboknak legyen hover állapota, lemaradtak. 

Éreztem hogy ennél azért lehetne ezt jobban is csinálni, de nem volt túl jó rálátásom a szakmára. 

Az okozott változást ebben a megrekedt állapotban, hogy Angliába költöztünk, és itt találkoztam olyan dizájnerekkel, akik tudtak programozni, vagy site-okat összerakni. Nagyon sok tanácsot kaptam, hogy milyen proramnyelveket lenne érdemes tanulnom, milyen CMS-sel ismerkedjek meg, hogyan vegyek tárhelyet, domaint, milyen dolgokra figyeljek oda a browser-kompatibilitás, accesibility terén. Valahogy leomlott a köd, valami átkattant az agyamban és elérhetőnek, könnyűnek kezdett tűnni az egész. 

Elkezdtem fórumokon könyvajánlókat olvasni. Végigcsináltam a Friends of Ed néhány könyvének a leckéit. Feltúrtam a W3Schoolt, WordPress témákat töltöttem le, szedtem szét és raktam össze, aztán felfedeztem magamnak az internetes tutorialokat. Végül elkezdtem magamnak is WordPress témákat írni. Élveztem, hogy kezd kitisztulni a kép és működik a kezem alatt a dolog. 

Elképesztő érzés volt, hogy akármilyen hülyeséget gondolok ki, előbb vagy utóbb össze tudom rakni, csak idő kérdése maximum. Emlékeim szerint azonban, anyagilag nehezen éltem túl azokat az időket, mert akkor már visszaköltöztünk Angliából, és ismerősöktől, kis ügyfelektől kaptam munkákat. Elég gyakran előfordult, hogy a munkára megbeszélt pénz 3–4 napra volt kalibrálva, viszont én hetekig bénáztam rajta, például egy nem működő PHP-n. 

Úgyhogy voltak meredek helyzetek :) Szerencsére lettek munkatársak és ismerősök, akik hasonló utat jártak végig. Nagyjából örökké hálás vagyok azoknak a tapasztaltabb programozóknak is, akik néha segítettek, és átnézték a kódjaimat, hogy hol akadtam el.

Szóval dióhéjban így kezdődött… A következő 2–3 évben egyre több mindenféle brossúra oldalt készítettem, magyar és aztán külföldi KKV-knak. Aztán felvettek egy kicsi ügynökséghez, ahol webfejlesztéssel kapcsolatos feladatokat bíztak rám. Itt nagyon jól jött, hogy tudok programozni (vagyis sitebuildelni). Sokkal könnyebb volt az alvállalkozóinkkal együtt dolgozni, és honlapokat, blogokat is össze kellett raknom. És persze néha előfordult, hogy egyszerűen lelépett az alvállalkozó, úgyhogy elég jól jött, hogy be tudtam fejezni a félbehagyott munkát. Kalandos KKV idők :) 

Szerettem ezeket a feladatokat, de ahogy nőttek körülöttem a csapatok és a cégek, sokkal profibb, tapasztaltabb emberek kerültek a programozói, sitebuilder, tech PM posztokra, én meg természetszerűleg gravitáltam a design és a UX területére. 

Mostmár a programozást csak prototípus építésre, és sideprojektekre veszem elő. De nagyon szívesen foglalkozom vele, és titkon remélem, hogy még lesz alkalmam továbbfejleszteni magamban ezt a területet. De addig is maradjon a tanulság, hogyha vargabetűs is egy kezdet, akkor sem érdemes feladni :) “  

Az eredeti cikk: http://devstories.hu/sztori/33/dobos-edua-dalma

A múlt heti meetup után két kolléganőnket mutatjuk be nektek, akik egy hagyományosan férfiasnak gondolt ágazat két nagyon különböző területén erősítik csapatunkat. Csoknyai Anna IT recruiterünk és Muhari Nikoletta senior szoftverfejlesztőnk (és resource team lead-ünk) rácáfol minden idejétmúlt sztereotípiára, ráadásul nem csak az a közös, hogy EPAM-osok és nők, hanem mindketten hivatalos Mensa tagok is.

- Hogyan kerültetek annak idején kapcsolatba az EPAM-mal? Mikor döntöttétek el, hogy itt szeretnétek dolgozni?

Anna: - Jó pár évvel ezelőtt dolgozott itt egy ismerősöm fejlesztőként, aki folyton arról áradozott, hogy mennyire jól érzi magát az EPAM-nál,  mennyire szeret itt dolgozni. Bíztatott, hogy én is jelentkezzek, biztos volt benne, hogy nem bánnám meg. Azonban akkor még nem volt itt az ideje, de valahogy mindig is a látóteremben maradt a cég. Szóval folyamatosan érett bennem a gondolat, hogy jelentkeznem kéne ide. Amikor pedig elhatároztam, hogy munkahelyet váltok, pont IT researcher pozícióba kerestek embert - így kezdtem itt dolgozni. (Az IT reseacher munkája, hogy felkutassa a potenciális jelölteket. – A szerk.)

Niki: - Engem az EPAM-os állásinterjúmon az interjúztató kolléga rugalmas és profi hozzáállása teljesen megfogott. Úgy éreztem, pont ilyen emberekkel akarok együtt dolgozni. Tetszett a színes környezet, az, hogy nem kell business dresscode-ot követni. Az emberek kiegyensúlyozottnak és boldogoknak tűntek rögtön az első perctől fogva.

- Meséljetek kicsit arról, hogy hogyan kerültetek a jelenlegi pozíciótokba az EPAM-on belül?

Anna: - Emberi erőforrás management szakon szereztem bachelor diplomát, mestert pedig később a BME vezetés szervezés szakán. 2016-ban researcherként kezdtem az EPAM-nál, egy év után pedig előléptettek IT recruiternek.

Niki: - Mérnök informatikus szakon, szoftverfejlesztő szakirányon végeztem a Gábor Dénes Főiskolán. Több helyen dolgoztam junior JAVA fejlesztőként, majd egy ideig vállalkozóként fejlesztettem alkalmazásokat Androidra. Jelenleg Android rendszerekre specializálódott senior szoftverfejlesztő vagyok.

- Hogyan néz ki egy átlagos munkanap az EPAM-nál?

Anna: - Recruiterként általában egy reggeli interjúval indul a nap, ami egy órát vesz igénybe. Utána kezdetét veszi a technikai körök szervezése, egyeztetések a kollégákkal. Heti kétszer találkozom menedzserekkel, akikkel átbeszéljük, hogy az adott héten milyen típusú jelöltek és milyen pozíciók vannak. Ha nincs több megbeszélés, akkor az időm nagy részét a jelöltek felkutatásával töltöm. Sokukkal tartom a kapcsolatot, interjúkat szervezek. Alapvetően az EPAM budapesti nyitott pozícióira vagyok dedikálva, de néha besegítek a debreceni irodának, de az is előfordul, hogy egy-egy külföldi projekt kapcsán is kell interjúztatnom. A megszokott pozíciók mellett, amikre folyamatosan keresünk kollégát, mindig kihívást jelent, ha egy speciálisabb területre kell megtalálni a megfelelő embert. Ezt kihívásként élem meg és kimondottan élvezem.

Niki: - Elég változatos szokott lenni, és talán meglepő, de kicsit kevesebbet is ülök a gép előtt, mint szeretnék, mivel resource team lead is vagyok. Ez azt jelenti, hogy van egy kisebb csapatom, akiknek abban segítek, hogy csak a programozásra koncentráljanak, és segítem a szakmai fejlődésüket. Emiatt nem csak programozok, hanem számos megbeszélésre is járok. Reggel egy úgy nevezett „stand up”-pal kezdünk, ahol a csapat összes tagja elmondja, mit csinált előző nap és mit tervez aznapra, van-e valami probléma, amit esetleg meg kell oldani. A projektekkel kapcsolatos technikai és a recruitmenthez kapcsolódó meetingeken kívül számos extra tevékenységben is részt veszek, például különböző szakmai meetup-okon szoktam prezentálni, ha pedig van időm, szívesen tartok előadásokat általános és középiskolákban többnyire arról, hogy milyen is egy programozó élete/munkája.

- Miben különbözik a korábbi munkahelyeitektől a jelenlegi? Miben más az EPAM?

Anna: - Teljesen más, mind a munka, mind a kollégák tekintetében. Elejétől a végéig mindent önállóan csinálhatok,  így nagyobb a döntési köröm. Állásbörzékre, konferenciákra járunk, amelyeken, ahogy időm engedi, én is szívesen részt veszek. Ez fontos, hogy mindig naprakész legyek, bár a cég minden tekintetben támogatja a szakmai fejlődésem. Az EPAM abban is különbözik a korábbi munkahelyeimtől, hogy pl. a különböző pozíciókkal kapcsolatban szakmai tréningeket is kapunk a kollégáktól, ezáltal jobban átlátjuk az egyes pozíciók specifikumait. Nagyon megkönnyíti a toborzást, hogy házon belül mindig számíthatunk a segítségükre.

Niki: - Nagyon jól össze lehet egyeztetni a munkát magánélettel. Előfordulnak extra túlórák, hiszen határidőket kell betartanunk, de erről lehet tárgyalni a vezetőinkkel. Rugalmas a munka, sok projekten lehet otthonról is dolgozni, ha esetleg lebetegednének a gyerekek, vagy várni kell otthon a szerelőre.

- Kellett-e szembenéznetek sztereotípiákkal, „gender specifikus” nehézségekkel a karrieretek során?

Niki: - Ha teljesen őszinte akarok lenni, azért találkoztunk már előítéletekkel- leginkább  még a tanulmányaim során. Van olyan hely, ahol az állásinterjúon rákérdeznek a magánéletre, családalapítási tervekre, holott ezt már törvény is tiltja. Egyes munkaadók rettegnek attól, hogy valaki elmegy szülési szabadságra. Ennek azonban üdítő ellentétét tapasztaltam az EPAM-nál. Szerencsére egyre több fiatal lány végez informatikai területen, itt is szépen gyarapodunk és én, személy szerint semmilyen nehézséget nem tapasztaltam cégen belül nőként. Ez számomra tényleg az álom munkahely, ráadásul szakmailag is elismernek.

Anna: - Az én szakmámban más cégeknél is gyakran nők vannak többségben, nekem szerencsére egyáltalán nem voltak negatív tapasztalataim.

- Mindketten Mensa tagok vagytok. Ami azt jeleni, hogy az IQ-tok meghaladja a 130-as értéket. Ezt csupán az emberek 2% éri el. Mit jelent számotokra ez az érdem?

Anna: - 7-8 évvel ezelőtt a főiskolán szerveztek egy MENSA IQ-teszt írást, és úgy gondoltam miért ne próbáljam meg. Elmentem, a teszt körülbelül 1 órát vett igénybe, és utána megkaptuk postán az eredményt. Pár hét múlva a postaládába kaptam egy nagyon szép oklevelet arról, hogy az IQ-m 132-134 között van és megkaptam a tagságról szóló tájékoztatót is. A 130> eredmény nem jár automatikus tagsággal, természetesen van egy jelképes éves tagdíj, amiért viszont cserébe nagyon érdekes programokon lehet részt venni. Tulajdonképpen ez egy felület, ahol hasonló gondolkodású emberek ismerkedhetnek egymással, eszmecserét folytatnak és közösséget alkotnak.

Pont egyébként egy másik EPAM-os kollégám bíztatására léptem be a klubba, úgyhogy rajtunk kívül is vannak nálunk Mensa tagok. Úgy tudom, tervbe van véve egy cégen belüli tesztírás, úgyhogy biztos leszünk még többen is. J

Niki: - Nekem már régóta szerepelt a bakancslistámon, mert kiskorom óta imádtam a logikai játékokat és a rejtvényeket. Egy hétvégén leültem, összeírtam hogy mit szeretnék csinálni az életemben és ez is felkerült a listára. Egy nagy bögre kávé után pedig elmentem megcsinálni a tesztet és sikerült. Nagyon jó közösség, nagyon nyitottak ott az emberek és szerinetem nagyon jól éreznék magukat az EPAM-os kollégák is. Érdemes megpróbálni a tesztet, nem mindenkinek sikerül elsőre, de nem kell elkeseredni. A tagsággal járó programok viszont nagyon sokszínűek és hétköznapi emberként sokra nem is nyílna lehetőség eljutni. Legutóbb az egyesülettel például az állatkertbe az igazgató vezetésével tekinthettünk be a kulisszák mögé legutóbb.

A Mensa nemzetközi egyesület, amelyet 1946-ban alapítottak Angliában. Ma mintegy 140 ezer tagja van a világ száz országában. Magyarországi szervezete a Mensa HungarIQa. A Mensa célja, hogy összefogja a magas intelligenciájú embereket, tekintet nélkül korukra, nemükre, származásukra vagy társadalmi helyzetükre. Egyetlen tagsági kritériuma az emberek két százalékára jellemző intelligenciaszint elérése valamely – a Mensa felügyelő pszichológusa által elfogadott – intelligenciateszten. (forrás: Mensa HungarIQa )

- Milyen előnyökkel jár az IT karrier?

Anna: - Alapvetően azért választottam ezt a területet, mert engem kifejezetten érdekel az informatika. Egyrészt a technológia egyre nagyobb hangsúlyt kap a mindennapi életben, dinamikusan fejlődik, folyamatosak az újítások. Nagy a felvevő piac, a kínálat viszont kicsi, így megvannak a recruitment terén is a kihívások, de éppen ettől lesz izgalmas.

Niki: - Szerintem fontos előny, hogy könnyű összeegyeztetni a magánélettel, nem csak nőknek. Sok férfi kollégám marad otthon például a beteg gyerekkel, odébb tudunk rakni egy meetinget, ha szülői értekezlet van. A folyamatos megújulás rengeteg izgalommal jár, és aki szereti a változatosságot, annak kimondottam ajánlom. Emellett gyakoriak a kisebb projektek és lehetőség van külföldre is utazni. Voltam például már Hollandiában, Angliában és Németországban is.

- Mit tanácsolsz azoknak a lányoknak, akik egy napon szeretnének elhelyezkedni az IT  szektorban?

Anna: - Ami nekem sokat segített , hogy már volt pár munkahelyem, így megtapasztaltam, hogy mi az, amit nem szeretek, és mi az, amit szívesen csinálok. Nagyon fontos , hogy milyen csapattal és csapaton belül milyen feladatkörökben tudok jól dolgozni. Kellett idő, hogy ez kialakuljon. Szóval azt tanácsolom, legyenek bátrak és merjenek váltani, ha rájöttek mit is szeretnének csinálni!

Niki: - A főiskola alatt megtanultam, hogy a lányok általában később kezdenek el foglalkozni a programozással, és emiatt azt hiszik hátrányból indulnak. Pedig a főiskolán az alapoktól kezdődik minden. Úgyhogy, ha valaki épp a felsőoktatási intézmény kiválasztása előtt áll, és még sosem programozott ne féljen, nem késett le semmiről! Nem feltétlenül kell matekzseninek lenni a fejlesztéshez; a hétköznapi munka során nagyon ritkán van szükség komoly matematikai tudásra. Ha pedig még egy dolgot kiemelhetek a pályaválasztás előtt álló fiatalok számára, az az, hogy ne a filmekből és a pop-kultúrából megismert, a pincében kódoló kockás inges figurákra asszociáljanak, ha meghallják, hogy valaki programozó, mert ez kicsit sem fedi a valóságot. Rengeteg féle ember dolgozik itt, és a folyamatos csapatmunka miatt pedig a jó szociális készség kifejezetten fontos előny ebben a szakmában.

Anna: - Pontosan! Én például pont itt szerettem bele és lettem jóga-függő a közös EPAM jógaórák során. Ráadásul sok csapatépítőt szervezünk, továbbképzéseket tartunk a dolgozóknak, barátságos légkörben telik nálunk a munka. Csak ajánlani tudom! (És nem csak azért, mert ez a munkám :) )

-          Mi motivált arra, hogy vezető legyél?

-          Az emberekből nem azért lesz vezető, mert elhatározzák, hogy azok akarnak lenni – hanem azért, mert mások mennek utánuk. Engem leginkább az motivál, hogy az egész egy nagy utazás. Az út akkor indul, amikor elkezdenek követni, mert szükségük van egy csapatra – mint ahogy legtöbbünknek szüksége van egy csapatra. Ezért is fontos, hogy ha nem beszélsz a levegőbe és keményen dolgozol, az emberek követni kezdenek. Egy idő után látni fogod a saját munkád a többiek eredményében, látni fogod, ahogy a példád megváltoztatja a többieket, magyarul hatással vagy mások életére –és ezáltal olyan célokat érsz el, amelyekre egyedül nem lettél volna képes. A csapatodtól tanulhatsz és a csapatodra számíthatsz – így pedig kialakul egyfajta bizalom.

-          Hogyan emeled be a változásokat a vezetésbe?

-          Minden nap kell valami újat tanulni. Amikor utazom, vagy mielőtt lefekszem aludni, próbálok valami újat tanulni vagy olyasmit olvasni, amiről fogalmam sincs. Imádok a fizikáról olvasni és felfedezni bonyolult összefüggéseket. Igazából bármit szívesen elolvasok, a lényeg, hogy betűk legyenek. Olvasás (tanulás) közben próbálsz áthelyezkedni egy másik „mentális állapotba”, találni egy új nézőpontot, amivel azután próbára is tudod tenni magad. Ha például jön egy új ügyfél vagy belépünk egy új üzleti területre az ember kénytelen valamennyire elmélyedni és utánajárni a témának, hiszen enélkül nem is lehet komolyabb beszélgetést kezdeményezni. Naprakésznek kell lenni az égető kérdésekben, a technológiában, ez pedig folyamatos fejlődést kíván. A változás nem egyszerre jön, hanem lépésről lépésre megy végbe, minden egyes lépést önmagában kell megérteni és az embernek magáévá tenni. Ráadásul mindezt belső motivációval, szenvedéllyel csinálni, szeretni az újdonságok elsajátítását és élvezettel fejleszteni önmagad. Számomra ez egy viszonylag egyszerű folyamat. Sokszor el kell engedni a dolgokat, egy lépést hátralépni, megérteni azt, hogy a világ folyamatosan változik és ezért ki kell lépni a megszokott sémákból. A többiekre valószínűleg más, de rám kifejezetten a sci-fi olvasás van ilyen hatással.

-          Mi a helyzet a mentorálással? Mentoráltál már vezetőt?

-          Egy jövendőbeli vezető mentorálása nagyon érdekes lehet. Még nemigen volt hozzá szerencsém, de mindenképpen szeretnék a jövőben. Azonban néhány inspiráló embernek voltam mentora és sokat tanultam is belőle. Mentornak lenni nagyon izgalmas, hiszen ez egy kétirányú utca, ez is egyfajta utazás, amely során a mentor és a mentorált együtt tanul, hogy együtt érjenek el egy következő szintet. Az igazi kihívás az, hogy olyan embereknek kell érthetővé tenni egy adott témát, akik nem ismerik a kontextust, akiknek nincs meg a háttértudásuk. Ahogy pedig haladtok ezen az úton próbálod saját magadnak is elmagyarázni a dolgokat azáltal, hogy az ő szemszögükből tekintve újraértelmezed. Ez az egész egy folyamatos eszmecsere, egy párbeszéd, mi több ha egyszer elindítottál valakit, nyomon is követed az úton; egyrészt érdekel a fejlődésük, másrészt nyitottabbá is válsz, hiszen kénytelen vagy figyelembe venni az ő nézőpontjukat is. Számomra ez leginkább arról szól, hogy kölcsönösen állítjuk kihívások elé egymást, ezáltal pedig valami újat tanulunk. Persze az is fontos, hogy kérdezzen a mentorált, a mentor pedig az adott témát érintő mélyebb összefüggésekre világítson rá. Szóval ez egy nagyon érdekes folyamat. Nem gondolom, hogy egy szülő-gyerek vagy tanár-diák kapcsolathoz hasonlítana, inkább valami más. Valami, ami intellektuálisan sokkal gyümölcsözőbb mindenki számára.

Ha szeretnétek FB1-től még többet hallani (tanulni), klikk a tavaly májusi TEDx Executive Salon előadására. Érdemes!

Mik a karrier céljaid? Mivel szeretnél foglalkozni?

Az biztos, hogy szoftverfejlesztéssel szeretnék foglalkozni. Egyelőre próbálom minél jobban kiszélesíteni a látókörömet aztán kiderül majd, hogy merre tovább. Amikor megkérdezik, hogy mivel foglalkozom azt szoktam mondani, hogy a számítógépeknek csinálok „lelket”. Fontos számomra, hogy nyomot hagyjak a szakmában. Amit megtanultam, amit tudok azt idővel szeretném majd másnak is átadni. Seniorként vagy csapatvezetőként tudom elképzelni a jövőmet.

Mit gondolsz miben és milyen mértékben segít, segített az egyetemi képzés a karrier céljaid elérésében?

Az informatikai egyetemi képzés szerintem rettenetesen elavult. Kapcsolatszerzésre és barátokat szerezni jó, de másra az én meglátásom szerint nem. Az ott tanultakat a gyakorlatban szinte egyáltalán nem használtam. A programozási részét biztosan nem. Minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy a mentorprogram az első hónapban több hasznos dolgot tanultam, mint az egyetem négy éve alatt. Az egyetem nem az aktuális technológiákat oktatja. Emellett nem képes arra, hogy személyre szabottan figyeljen a képzésében résztvevőkre. Különösen tetszett a mentorprogramban, hogy rám figyeltek, és nem csak egy voltam a sok között.

Miért jelentkeztél a programunkra?

Kalandosan kerültem a programba. Az EPAM-ról már sok jót hallottam korábban és idővel szerettem volna ott dolgozni. Aztán adódott a lehetőség és én éltem vele. Nem bántam meg, sőt! Biztos vagyok benne, hogy sokkal jobban jártam a 6 hónapos online mentorprogrammal, mint egy akár rövidebb tantermi oktatással.

Voltak-e előzetes elvárásaid, és ha igen, akkor mik?

Nem nagyon voltak elvárásaim, úgy gondoltam megyek előre aztán lesz, ami lesz. Még most is csak a szárnyaimat bontogatom. Kaptam egy irányvonalat, ami alapján már tudok tovább haladni. Olyan vagyok, mint a gépi tanulás. Összegyűjtöm az információkat és a következő lépésemet azok alapján teszem meg.

Hogy érzed sikerült fejlődnöd a program során? Ha volt fejlődés röviden leírnád, hogy miben fejlődtél?

Rendkívül sokat fejlődtem. Szakmai szempontból különösen. A Java egy teljesen új nyelv volt számomra. Mostanra pedig már ebben tudok a legjobban kódolni. Egy hatalmas löketet kaptam a programtól.

Mennyire érezted a mentorodat segítőkésznek a program során?

Nagyon sokat kaptam és tanultam a mentoromtól. Minden szempontból példakép lett számomra, emberileg és munkatársként egyaránt. Lenyűgözött a módszertan, ahogyan foglalkozott velem. Megtanította, hogyan kezeljem mások tudásbeli hiányosságait. Hogyan véleményezzem a munkájukat, hogy fogalmazzak, hogy adjak visszajelzést másról úgy, hogy az építő jellegű legyen, és ne bántó. Nekem ez rendkívül sokat segített. Az építő jellegű kritikát mindig megkaptam tőle, de úgy, hogy éreztem rajta a segítő szándékot. Általa tudom ma már szakmailag is érthetően kifejezni magamat, hogy bárki megértsen. Máig érezhető rajta a „számomra épp olyan fontos mások szakmai fejlődése, mint a sajátom” szemlélet.

Hogyan tovább? Mik a terveid a következő időszakban, a karrieredben?

Lassan két hónapja dolgozom az EPAM-nál, de még mindig az államat támasztom fel a földről, hogy ilyen munkahely létezik. Az állandó visszajelzések, amiket kapok, intenzívebben visznek előre, hogy elérhessem a céljaimat. Pár éven belül, szeretnék majd relokalizációval Amerikába menni és dolgozni.

Kinek ajánlanád elsősorban a programunkat?

Érettségi után bárkinek, aki informatikával akar foglalkozni. Ne az egyetemre menjen, egy csomó időt elvesztegetni, hanem ide jöjjön tanulni a mentorprogramba.

Ha pár szóval kellene összefoglalnod, hogy mit kaptál a mentorprogramtól, mik lennének azok?

Jó szemléletmód. Hasznos tudás, ami elég, hogy elindulj a szakmában. Barátok. Segítő kezek mindenhol.

Jelentkezéshez kattintsatok IDE! 

Az interjú eredetije itt olvasható:

http://blooment.org/interviews/tamas_gaspar_interview.html

Jelentkezz a Mentorprogramra!

Vagy ha még nem vagy biztos akkor  gyere el  az EPAM Mentorprogram - Farsangi ‘Challenge’-re Február 8-án 17:00–19:00és tudj meg többet  a programról!

Mik a karrier céljaid? Mivel szeretnél foglalkozni?

Továbbra is programozással, szoftverfejlesztéssel szeretnék foglalkozni.

Mit gondolsz miben és milyen mértékben segít, segített az egyetemi képzés a karrier céljaid elérésében?

Segített elindulni, ízelítőnek jó volt, de életképes gyakorlatot nem adott. A jelenlegi tudásomat nagyrészt a mentorprogramnak köszönhetem.

Miért jelentkeztél a programunkra?

Épp fejlesztői állást kerestem, amikor rátaláltam a programra. Pont belevágott abba, amit csinálni szerettem volna. Azért jelentkeztem, mert úgy éreztem, hogy rám fér a fejlődés mielőtt munkába állnék.

Voltak-e előzetes elvárásaid, és ha igen, akkor mik?

Jobb fejlesztő akartam lenni a program végére, ami sikerült is. A program végig nagyon gyakorlatias, az elmélet is a gyakorlat elmélete. Nincsenek benne sallangos, haszontalan részek. Amivel foglalkoztunk, arra a későbbi munka során mind szükségem volt eddigi tapasztalataim alapján.

Hogy érzed sikerült fejlődnöd a program során? Ha volt fejlődés röviden leírnád, hogy miben fejlődtél?

Mint fejlesztő nagyon sokat fejlődtem. Olyan technológiákkal ismerkedtem meg amelyek ismerete nélkül a lényegi fejlesztői munka nem lehetséges. A program piacképes tudást ad.

Mennyire érezted a mentorodat segítőkésznek a program során?

A mentorom nem volt kifejezetten “kézfogós” típus, amely az én tanulási szokásaimnak teljes mértékben megfelelt. Mindig pontosan elmondta, hogy mit vár el, mire kell figyelnem, minek érdemes utánanéznem. Bármikor kérdezhettem tőle, ő mindig segített.

Hogyan tovább? Mik a terveid a következő időszakban, a karrieredben?

EPAM teljes gőzzel. Szeretnék Senior szintre eljutni előbb-utóbb, mindeközben jó kapcsolatokat kiépíteni.

Kinek ajánlanád elsősorban a programunkat?

Frissen végzett informatikusoknak ajánlanám elsősorban, akik már tudnak programozni. A program célja nem a programozás alapjainak elsajátíttatása, hanem a minőségi szoftverfejlesztés mentalitásának, illetve releváns technológiáknak az átadása. Hobbi programozóból profivá lehet válni, hogy egy bizonyos kolléga szavaival éljek.

Ha pár szóval kellene összefoglalnod, hogy mit kaptál a mentorprogramtól, mik lennének azok?

Szakmai szemlélet, életszerű gyakorlat és nem utolsó sorban egy nagyon jó állás,amit mind a programnak köszönhetek.

Jelentkezéshez kattintsatok IDE! 

Meghoztuk a kedved?

Jelentkezz a Mentor programunkra!

Vagy ha még nem vagy biztos akkor gyere, nézz be hozzánk és tedd fel a kérdéseidet! Nézz körbe, informálódj, hiszen most lehetőséged van korlátok nélkül, személyes vezető kíséretében betekinteni a kulisszák mögé, kérdezni és meglátni a hétköznapokat, a nálunk dolgozókat a türkiz-fehér logó mögött.teheted meg! 

EPA.MS/LOOKBEHIND

Az interjú eredetije itt olvasható:

http://blooment.org/interviews/david_bango_interview.html