“Nálam elég rögösen indult a programozás. A 90-es évek gyerekeként, az első számítástechnikai élményeim a Snoopy-s kvarcjátékhoz és a Prince of Persiához kötődnek. Akkoriban a napi rutin többnyire analóg eljárások mentén zajlott, és nem volt még minden íróasztalon számítógép. Úgyhogy egyszerűen 13 éves koromig nem tudtam, hogy mire lehet használni a PC-ket, azon kívül, hogy a szomszéd gyerekeknél eltörünk sok joystick-ot. Az iskolában viszont elég száraz volt az informatika oktatás, és 2 évig gyötörtek minket kettes és nyolcas számrendszer átváltási feladatokkal, az SVGA monitorok szabványaival, és a RAM/ROM különbségeivel, de valódi számítógépekhez nem engedtek minket.
Amikor leülhettünk végre a katódsugárcsöves PC-bézs számítógépekhez, akkor viszont azonnal lenyűgőzött az undo, a copy and paste és a bold/italic/underline funkciók végtelen tárháza. Indigópapíron és írógépen nevelkedtem, és ez nekem valódi dimenzióváltás volt. Nagyon élveztem, hogy „felnőttes” házi dolgozatokat tudok szövegszerkesztővel készíteni.
Később találkoztam a Photoshoppal, majd a Flash-sel. Nagyon élveztem, hogy közvetlenül manipulálhatom a végeredményt, és mozgó, animált dolgokat is készíthetek számítógépen.
Innen már tudatos döntés volt, hogy multimédia szakos középiskolába megyek. Amigán készítettünk 3D animációkat, animált GIFeket, régi Macintoshokon videókat.
Ezután a MOMÉn tanultam tovább, de itt nem tanítottak semmilyen webprogramozást, sőt webdesignt se. Mindössze egy 6 hetes kurzusunk volt CD-Rom készítés címmel, úgyhogy Directort tanultam, annak a programozási nyelvével, a Lingoval. A MOMÉs kurzus végén áthallgattam a Képzőre, intermédia tanszékre, ahol heti, tanrendi Macromedia Director órák voltak.
Közben felfedeztem a Dreamweavert, és annak a WYSIWYG szerkesztőjével kattogtattam össze honlapokat, de volt, hogy Directorban, vagy Flashben animáltam őket végig, key-framenként – nem működtek hibátlanul munkálataim eredményei ☺
A kezdeti felfedezésen túl nagyon frusztráló volt, hogy nem tudok sehogy se internetes honlapot készíteni, pedig nagyon szeretnék. Nem nagyon volt kitől kérdezzek. Akkoriban a designernek nem foglalkoztak programozással, és többnyire tandemben nyomultak egy programozóval – aki például a helyi kolesz rendszergazdája volt és fusiban készített táblázatos HTML oldalakat PSD-kből. Az egész dolog kultúráját jellemezte, hogy az esetek nagy részében olyan apróságok, mint hogy a gomboknak legyen hover állapota, lemaradtak.
Éreztem hogy ennél azért lehetne ezt jobban is csinálni, de nem volt túl jó rálátásom a szakmára.
Az okozott változást ebben a megrekedt állapotban, hogy Angliába költöztünk, és itt találkoztam olyan dizájnerekkel, akik tudtak programozni, vagy site-okat összerakni. Nagyon sok tanácsot kaptam, hogy milyen proramnyelveket lenne érdemes tanulnom, milyen CMS-sel ismerkedjek meg, hogyan vegyek tárhelyet, domaint, milyen dolgokra figyeljek oda a browser-kompatibilitás, accesibility terén. Valahogy leomlott a köd, valami átkattant az agyamban és elérhetőnek, könnyűnek kezdett tűnni az egész.
Elkezdtem fórumokon könyvajánlókat olvasni. Végigcsináltam a Friends of Ed néhány könyvének a leckéit. Feltúrtam a W3Schoolt, WordPress témákat töltöttem le, szedtem szét és raktam össze, aztán felfedeztem magamnak az internetes tutorialokat. Végül elkezdtem magamnak is WordPress témákat írni. Élveztem, hogy kezd kitisztulni a kép és működik a kezem alatt a dolog.
Elképesztő érzés volt, hogy akármilyen hülyeséget gondolok ki, előbb vagy utóbb össze tudom rakni, csak idő kérdése maximum. Emlékeim szerint azonban, anyagilag nehezen éltem túl azokat az időket, mert akkor már visszaköltöztünk Angliából, és ismerősöktől, kis ügyfelektől kaptam munkákat. Elég gyakran előfordult, hogy a munkára megbeszélt pénz 3–4 napra volt kalibrálva, viszont én hetekig bénáztam rajta, például egy nem működő PHP-n.
Úgyhogy voltak meredek helyzetek :) Szerencsére lettek munkatársak és ismerősök, akik hasonló utat jártak végig. Nagyjából örökké hálás vagyok azoknak a tapasztaltabb programozóknak is, akik néha segítettek, és átnézték a kódjaimat, hogy hol akadtam el.
Szóval dióhéjban így kezdődött… A következő 2–3 évben egyre több mindenféle brossúra oldalt készítettem, magyar és aztán külföldi KKV-knak. Aztán felvettek egy kicsi ügynökséghez, ahol webfejlesztéssel kapcsolatos feladatokat bíztak rám. Itt nagyon jól jött, hogy tudok programozni (vagyis sitebuildelni). Sokkal könnyebb volt az alvállalkozóinkkal együtt dolgozni, és honlapokat, blogokat is össze kellett raknom. És persze néha előfordult, hogy egyszerűen lelépett az alvállalkozó, úgyhogy elég jól jött, hogy be tudtam fejezni a félbehagyott munkát. Kalandos KKV idők :)
Szerettem ezeket a feladatokat, de ahogy nőttek körülöttem a csapatok és a cégek, sokkal profibb, tapasztaltabb emberek kerültek a programozói, sitebuilder, tech PM posztokra, én meg természetszerűleg gravitáltam a design és a UX területére.
Mostmár a programozást csak prototípus építésre, és sideprojektekre veszem elő. De nagyon szívesen foglalkozom vele, és titkon remélem, hogy még lesz alkalmam továbbfejleszteni magamban ezt a területet. De addig is maradjon a tanulság, hogyha vargabetűs is egy kezdet, akkor sem érdemes feladni :) “
Az eredeti cikk: http://devstories.hu/sztori/33/dobos-edua-dalma
