Egy tech cég kulisszatitkai

Útmutató a hulladékmentes élethez - nem kell egyből tökéletesen csinálni! 

5 tipp - néhány bónusz mankóval - mely segít megtenni az első lépéseket. 

2022. július 15. - Kovács Timi, Debrecen

Mára már köztudott tény, hogy az elmúlt évtizedekben kialakított életmódunk a számtalan egyszer használatos és le nem bomló termékeivel nem fenntartható hosszútávon. A legtöbbünkben már meg is fogalmazódott a vágy arra, hogy ezen változtassunk, hisz senki nem akar olyan világban élni, ahol folyóink és tengerpartjaink a vízi élővilág helyett műanyagtól hemzsegnek. Mindez azonban általában megáll az elmélet szintjén, és nem alakul át cselekedetekké.  

De miért?  

Ez egészen egyszerű: mint a legtöbb új kihívásnál, félünk, hogy nem fogjuk jól csinálni. Emberi tulajdonság, hogy nem akarunk “hülyét csinálni magunkból,” hanem egyből tökéletesen akarjuk csinálni. Sokszor úgy vagyunk vele, hogyha nem tudunk teljesen a zero-waste módon, azaz hulladékmentesen élni, akkor mégis mi értelme?! A realitás az, hogy legtöbbünk nem tudja ezt az életmódváltást egyik napról a másikra megugrani, és ez teljesen rendben is van így. 

Ugrás helyett segítünk lépni. A műanyagmentes július keretében íme néhány igazán egyszerű tipp, mely segíthet elindulni ezen az úton. Ne feledd: ennek az útnak se most se a jövőben nem kell tökéletesnek lennie, a lényeg, hogy megpróbáld! 

pfj_blog_thumbnail_1200x630_2.png

1. Használd ki Magyarország iható csapvizét és ha teheted kerüld a műanyag flakonban árult ásványvizeket.  5.png

Ugyan emberi fogyasztásra tökéletesen alkalmas, sokan mégse szeretik a csapvíz ízét. Ez esetben is van megoldás, dobj egy kancsóba 1-2 citrom/narancs/uborka szeletet, és máris van ízesített vized! Nyáron nem elég hűsítő a csapból folyó víz? Dobj bele pár jégkockát, vagy tegyél egy kancsóval a hűtőbe, és máris van hideg vized! Elmennél otthonról és szeretnél magaddal innivalót vinni? Itt se kell az egyszer használatos műanyag falkonokra hagyatkoznod, hisz számtalan méretű, formájú és mintájú vizesüvegek és kulacsok közül válogathatsz már a boltokban.  

Emlékeztető: itt se kell a tökéletességre törekedni. Egy műanyag kulacs, bár szintén műanyag, sokkal fenntarthatóbb megoldás, mint a boltban vehető vizes palackok. De ha mégis olyan helyzetben találod magad, hogy ilyet kell venned, akkor se keseredj el, helyette inkább használd fel azt a flakont is minél többször, ahelyett, hogy egyből a kukában végezné! 

2. Felejtsd el az egyszer használatos műanyag zacskókat! Itt a zöldséghálók és vászontáskát ideje! 

Szerencsére ma már bármely boltban vagy piacon tudunk saját zöldséghálóval vásárolni, vagy akár anélkül! Érdemes észben tartani, hogy bizonyos termékeknél, mint például a banán, tekintve, hogy egy csomóban van, és fogyasztás előtt meghámozzuk,  nem is szükséges egyáltalán semmibe beletenni. Bármi máshoz pedig könnyedén használhatunk zöldséghálókat, melyet számtalanszor újra tudunk használni, és ha koszos lesz, könnyedén ki is moshatjuk. 1.png

Ugyanez vonatkozik a szatyrokra is. Akár csak a korábban említett kulacsoknál, itt is határtalan a választék! Megkezdve a nagy és praktikus IKEA-s vagy Auchan-os zsákoktól, egészen a személyiségünket tükröző, kistáskánkban is könnyen elférő vászontáskákig, mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet. 

Bónusz tipp: Előfordulhat, hogy megfeledkezünk zöldséghálóinkról, és ezek nélkül indulunk vásárolni. Ez esetben keressünk olyan alternatívákat bevásárlásunk során, mely nem igényel külön zacskót. A legjobb azonban, ha ezt el tudjuk kerülni, mely könnyen megtehető, ha zöldséghálóinkat bevásárlószatyrainkkal együtt tároljuk, így vásárlás előtt csak felkapjuk őket és lehet is menni.  

3. Vizsgáld meg a heti bevásárlólistád! Biztosan sok termék van rajta, melyből létezik könnyen beszerezhető, fenntarthatóbb változat.  

Na itt aztán tényleg végtelen a lista. Bár életmódunktól függően sok eltérés lehet, rengeteg termék van, mely mindannyiónk otthonában megtalálható, és van rá jobb megoldás. Íme néhány példa, mely segíthet elindulni: 6.png

  • Műanyag fogkefe --> bambusz fogkefe 
  • Vattakorong --> újrahasználható textil vattakorong 
  • Szappan/tusfürdő/sampon műanyag flakonban --> papír csomagolású, szilárd termékek 
  • Műanyag vágódeszka/főzési kiegészítő --> mindez bambuszból vagy fából 
  • Papírtörlőkendő --> konyharuhák, rongyok, szivacsok
  • Műanyag kaspó --> Kerámia kaspó 

Bónusz tipp: A bevásárlólistád elemzésekor tedd fel azt a kérdést is, hogy van-e egyáltalán szükséged az adott termékre. A legjobb módszere a hulladékunk csökkentésének, ha már alapból kevesebb terméket vásárolunk és hozunk be otthonunkba. 

Emlékeztető: ne várd el magadtól, hogy egyből minden termékhez találj jó alternatívát. Meglehet, hogy ki kell próbálnod pár szilárd sampont, mire megtalálod azt, ami neked beválik.  

4. Fedezd fel a környékeden található csomagolásmentes boltokat! 

Nézz körbe a fürdőszobádban: minden tisztálkodószer műanyag flakonban van? Vess egy pillantást a spájzodba vagy hűtődbe is: ott is minden élelmiszer műanyag csomagolásban van? Ha közelebbről megfigyeljük, szinte7.png sokkoló, mennyi műanyagot tartunk egyszerre a házban, azonban ennek nem kell így lennie! Az egyre több helyen elérhető csomagolásmentes boltokban nagy mennyiségben tudsz kimért élelmiszert venni akár zsákokban, üveg tárolókban vagy egyéb fenntarthatóbb tárolókban. 

Emlékeztető: akár csak az alternatív termékeknél, itt Is előfordulhat, hogy kísérletezned kell pár hellyel, mire megtalálod a kedvenced. Továbbá ne szomorítson el, ha nem tudsz kizárólag ilyen boltokból vásárolni, már az is sokat jelent, ha pár alkalommal tudatosan ezt választod.  

5. Ha már vásárlás, nem kell mindenből újat venni! Ruhákból, bútorokból, elektronikai eszközökből és még sok másból tudsz használtat venni! 

Ez a tipp azért szuper, mert két irányba működik. Ha neked van bármid otthon, amit szeretnél lecserélni, ne az3.png legyen az első gondolatod, hogy kidobod. Az internet segítségével bármit könnyedén el lehet adni, mely egy abszolút “win-win-win" szituációt eredményez, hisz Te megszabadulsz attól amire már nincs szükséged, egy kis plusz pénzhez jutsz, és aki megveszi a terméket, az is jutányosabb árhoz jut ahhoz, amit szeretne. Használd ugyanezt az elvet, mikor Te szeretnél valamit vásárolni. Ha használt terméket vásárolsz, nem csak pénzt spórolsz, hanem rengeteg csomagolóanyagot is.  

Ez az 5 tipp talán a legegyszerűbben kivitelezhető változtatás, mellyel közelebb kerülhetsz egy kevesebb hulladékot termelő élethez. Ne feledd azonban, nem kell egyből tökéletesen csinálni, a lényeg, hogy megtedd az első lépéseket, próbálj ki új dolgokat és ne félj tanulni a hibáidból. 

Ha szeretnél még többet megtudni a fenntarthatóbb életmódról, és hogy egy EPAM-os hogy lett saját maga fenntarthatósági nagykövete, akkor következő lépésed Nagy Grétával készült podcast epizódunk legyen. 

Ha pedig kifejezetten a műanyagmentességbe ásnád bele jobban magad, mindenképp látogass el a Műanyagmentes Július Kihívás oldalára. 

A bejegyzés trackback címe:

https://epam.blog.hu/api/trackback/id/tr4317883763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása