Hogy mennyire meghatározó az első munkahely szerepe az ember életében, sokszor csak visszamenőleg látjuk. Ám előfordul olyan is, hogy valaki teljes tudatossággal építi a karrierjét és már egyetem mellett a lehető legjobb lehetőségeket keresi. Csivincsik Csaba junior tesztelőként az egyetemről került be a debreceni EPAM-hoz és bár még mindig egyetemi polgár, időközben már egy csapatot vezet.

„Kocka” gyerekből informatikus vagy épp a másik forgatókönyv, valami teljesen más érdeklődés, ami aztán mégis idekanyarodott?

Gyermekkoromban nem voltam túl nagy számítógépes „figura”, emlékszem még szakács akartam lenni, de aztán végül is nem arra vitt az élet. Recski vagyok, - kis falu fenn a Mátrában, Egertől nem olyan messze - onnan sodort a szél, egészen Debrecenig. Középiskolából jöttem ide továbbtanulni, programtervező informatika szakra. Egyetemi tanulmányaim közben az első munkahelyem lett az EPAM, ahol több, mint két és fél éve dolgozom és jelen pillanatban szoftvertesztelő lead vagyok az egyik projekten.

Milyen az élet Debrecenben? Milyen debreceni EPAM-osnak lenni?

Nagyon szeretem, egy igazán élhető város. A debreceni EPAM jellegzetessége, hogy mivel ez a legkisebb iroda Magyarországon, szerintem itt a legcsaládiasabb a hangulat, minden munkatársamat ismerem. Persze ebben a „home office szituációban” nem egyszerű a történet, tartani a kapcsolatot mindenkivel, de így is egy remek baráti társaság alakult ki az idők folyamán.

Hogyan kerültél az EPAM-hoz? Hogyan lehet egyetem alatt bekerülni egy ekkora céghez?

Kint töltöttem egy nyarat Amerikában, egy konyhán dolgoztam, majd visszatértem Magyarországra és a fejembe vettem, hogy mindenképpen a szakmámban szeretnék elhelyezkedni, ha már ezt tanulom. Volt egy óra az egyetemen „Kompetens szoftvertesztelés a gyakorlatban” címmel, amit felvettem, itt tetszett meg maga a tesztelés. Eközben folyamatosan kerestem a lehetőségeket, hol tudnék junior tesztelőként elhelyezkedni, elküldtem egy önéletrajzot az EPAM-hoz is. Visszahívtak, elindult az interjúfolyamat és végül bekerültem.

Mik voltak az első benyomásaid, mint új EPAM-os?

Tekintve, hogy ez volt az első informatikai munkahelyem, szinte minden új volt. Mindenféle tool-ok, amiket használunk, az, hogy számítógép előtt ülök napi nyolc órát, egyszóval tényleg minden. Egyúttal rettenetesen érdekes is volt, az atmoszféra, a profizmus, minden, ami körülvett egészen megdöbbentő volt, ahogyan a segítőkészség is, ami már az első pillanatokban érezhető volt.

Mit fed ez a családiasság, miben nyilvánul meg nap, mint nap?

Nemcsak a munkában találkozunk egymással, munkán kívül is. Gyakoriak a sörözések, a közös programok. Míg bent dolgoztunk az irodában, mindenkivel tudtam váltani pár jó szót a folyosón, a konyhában, ebéd közben és tényleg mindenki ismer mindenkit, nemcsak a munkával foglalkoztunk, hanem egymással is.

Mesélj, kérlek a munkáról, a pozíciódról!

Mikor elkezdtem ittdolgozni, egyből az egyik fontos webes applikációkat fejlesztő projektre kerültem. Junior tesztelőként az volt a dolgom, hogy az ügyfelek által előírt követelményeket átnézzem, azok megfelelőek-e, nincs-e bennük ellentmondás.Valamint, hogy a lefejlesztett funkció megfelelően működik-e, amennyiben hibát észleltem, nekem kellett azt jelezni a fejlesztők felé. Azóta több projekten dolgoztam már és jelenleg pedig Test Lead  feladatokat látok el.

Kikkel dolgozol szoros együttműködésben egy-egy projekten?

A legközelebbi munkatársaim természetesen a tesztelők, , mi biztosítjuk a termék minőségét. Ezenkívül a fejlesztőkkel kell folyamatosan beszélni, az ügyféllel is napi kapcsolatban állok, hogy minden sínen legyen és folyamatosan egyeztetünk arról, hogy merre és miként haladjon tovább a munka.

Mik azok a készségeid, amiket nap, mint nap használsz ehhez a munkához, amire a legnagyobb szükséged van?

Az ügyféllel a kommunikáció angolul zajlik, de nem elég jól beszélni angolul, a jó kommunikációs érzék is elengedhetetlen. Természetesen tesztelőként a precizitás nagyon fontos dolog, ez olyan készség, amit mindennap használni kell.

Mi az, amiben szerinted fejlődnöd kell?

Időmenedzsmentben szeretnék fejlődni. Nagyon sokrétű a munkám, igen sok részből áll, az ezekhez kapcsolódó feladatokat beosztani napi nyolc órában nem mindig a legegyszerűbb, de dolgozom rajta.

Milyen terveid vannak, hova szeretnél eljutni a következő időszakban szakmailag? Mit jelent számodra az EPAM?

Április 1-jén lettem tesztelői lead, és ez most nem tréfa. Még szoknom kell ezt az új pozíciót. A jövőre már vannak tervek, de még egyik sem kristályosodott ki teljes mértékben. Annyi biztos, hogy szeretnék minél több projektet megismerni, hogy tágabb látószögem legyen, így lássam a világot. Az egyetemet még nem fejeztem be, úgy érzem, hogy közel a nulláról nagyon sokat tudtam itt fejlődni, amihez minden segítséget megkapok. Így nekem az EPAM, a fejlődést jelenti.

Interjú Milad Vafaeifard-al, az EPAM senior szoftverfejlesztőjével, több jelnyelvi oldal megalkotójával

Milad 2016 márciusa óta dolgozik az EPAM-nál és az elmúlt években olyan színt hozott a csapatba, melyre minden munkahelyi közösségnek szüksége volna. A szoftverfejlesztés mellett azért is dolgozik, hogy a hallássérült és halló emberek kommunikációját megkönnyítse és jó példa legyen arra, hogy karriert bárki építhet, akkor is, ha fogyatékkal él.

Ahogyan ezekben az interjúinkban szokás, kezdjük mindjárt azzal, hogyan alakult a karriered, egészen a jelenlegi EPAM-os munkádig?

Az EPAM-os karrierem előtt 2014 táján kezdtem el foglalkozni az Angularral, amit nagyon szerettem. Emiatt amikor az EPAM éppen e téren gyakorlatot szerzett munkaerőt keresett, elnyertem az állást. A karrierem kapcsán fontosnak tartom elmondani, hogy szeretnék példát mutatni és bebizonyítani, hogy a siketek is minden olyan képesség birtokában vannak, amivel remekül együtt tudnak működni a halló kollégákkal. Azoknak, akik nyitottak erre meg tudom tanítani, hogyan lehet kommunikálni azokkal, akik siketek vagy gyengén hallók.

Mikor tanultál meg jelelni? Laikus kérdés: van közös jelnyelve a siketeknek vagy minden egyes nyelven másképp kell jelelni?

Születésem óta jelnyelvvel élek, pont úgy sajátítottam el, ahogyan a hallók is az anyanyelvüket. Azonban nem egy, hanem több különböző jelnyelvet használok, ilyenek például a HSL, az ASL és ISL. Az összes különböző jelnyelvnek megvan a maga gesztusai, melyek a különböző országokban különbözőek.

 Az EPAM Hungary Facebook oldalán már többször is bemutattuk a saját fejlesztésű, tech témájú jelnyelvi oldalaidat, melyeket azoknak készítetted, akiket érdekel ez a téma vagy maguk is jelelnek, jelelni szeretnének. Mi motivált arra, hogy siketként a többieknek is segítséget nyújts és a közösséget a tudásoddal támogasd?

Mind a Facebook, mind az Instagram oldalam 2018 óta működik és az volt a célom ezekkel a felületekkel, videókkal, hogy az IT világban dolgozó, tanuló hallásérült és a halló embereknek egyaránt segítsek abban, hogy többet megtudhassanak a jelnyelvi technikákról, szavakról, amiket bármilyen helyzetben remekül használhatnak a munkahelyi kommunikáció során. Legyen szó oktatásról, személyes- vagy munkamegbeszélésekről, online meetingekről vagy magáról a kódolásról. Ez a felület azonban nem egyoldalú, szerettem volna, ha interaktív a kapcsolat, mert számomra fontos az is, hogy meghallgassam a siketek sokszor teljesen különböző, a szoftverfejlesztés során szerzett tapasztalatait. Hiszen ki-ki teljesen más perspektívában lát dolgokat, és mindez egészen más a különböző országokban. 

Milyen tapasztalataid vannak a munkaadókkal kapcsolatban, hogyan viszonyulnak a siket emberek foglalkoztatásához?

Azt tapasztalom, hogy a munkaadók többsége tisztában van vele, hogyan kell viselkedni és dolgozni a fogyatékkal élőkkel, tudják, hogy felelősséggel tartoznak azért, hogy ezek az emberek beilleszkedjenek és jól érezzék magukat egy munkahelyi közegben. Van azonban néhány dolog, amire még mindig fel kell hívni a figyelmet és fontos megjegyezni ezeket a kölcsönös tisztelet jegyében. Ilyen például az is, hogy egy siket vagy gyengénhalló embernek sose mondd azt, hogy „süketnéma”! Azt sem veszik jó néven, ha „hendikepes”-nek nevezik vagy hasonló jelzőkkel illetik azt, aki hallássérült. Szintén faragatlanság a jelnyelvvel viccelődni, mutogatásnak vagy hadonászásnak minősíteni, hiszen ennek a nyelvnek pont úgy megvannak a szabályai, a jelkincse, ugyanolyan szépségei vannak, mint egy beszélt nyelvnek. A technológia révén egy mai hallássérült gyereknek már rengeteg lehetősége van arra, hogy könnyedén elsajátítsa a jelelést és igaz ez a hallókra is. A halló társadalom nagyon sokat tehet azért, hogy megkönnyítsék a kommunikációt, hiszen a jelnyelv alapjait igazán könnyű megtanulni. De az is rengeteget jelent, ha metakommunikációval, testnyelvi gesztusokkal segítenek abban, hogy könnyebben megértsük egymást. Manapság már jó technikák vannak arra, hogyan érthetjük meg egymást mi siketek és hallók. Azonban még van sok olyan gát, aminek át kell szakadnia ahhoz, hogy megszűnjenek az akadályok. Zárójelben jegyzem meg, hogy jelenleg a maszkviselés igencsak megnehezíti a siketek dolgát, hiszen a szájról olvasás ezáltal lehetetlenné válik. 

Ha már a koronavírus járványt említetted, ez a helyzet számodra is sok új kihívást tartogathatott, ráadásként, ami ellenben remek hír, nemrég született meg a kislányotok.

Bár az irodai munka tényleg egy nagyon jó motivátor, hiszen együtt, a többiekkel mindig inspiráló dolgozni, nekem a távmunkához is rengeteg technikai segítség áll rendelkezésemre és nagy boldogság, hogy mivel itthonról dolgozhatok, a kislányom fejlődésének minden percét élvezhetem. Ez a jelenlegi helyzet rugalmasabb, de összességében számomra nem jelentett nagyon nagy váltást a munkában.

Hobbid a fotózás, a Facebook-on futó EPAM Galéria sorozat egyik alkalommal a te képeidet mutatta be

Szeretek különböző témájú képeket készíteni, érdekel a modellfotózás, a rendezvényfotózás, de éttermeket is megörökítek, sportfotókat, természetfotókat is szívesen csinálok. Érdekel, hogy lehet egyensúlyt teremteni a fény és árnyék közt, milyen fényeket, árnyalatokat igényel egy-egy kép. Soha nem használom az automata módot, mindig manuálisan állítom be a gépet a fotók elkészítéséhez.

 A jövőt tekintve milyen szakmai terveid vannak?

Jelenleg a vezetés alapjait tanulom, van egy nagyon kicsi, de szuper csapatom és bár vezetőként szeretnék dolgozni a jövőben, a kódolást mindig is imádni fogom, hiszen ez a hivatásom. A vezetői szerep azért jelent kihívást számomra, mert szeretem segíteni az embereket a céljaik elérésében, támogatni őket abban, hogy a képességeiket kibontakoztathassák. Egyúttal szeretném bebizonyítani, hogy a siketek is képesek ugyanolyan karriert építeni, amilyet a halló kollégák, ugyanúgy képesek mindenre. Ez erőt adhat a fogyatékkal élő közösségnek, láthatják, hogy elérhetik ők is a céljaikat, függetlenül attól, milyen típusú fogyatékosságról van szó.

A kulisszák mögé tekinteni ritkán adatik meg, főképp, ha egy olyan terület mindennapjaiba leshetünk be, ami szigorú szabályok mentén működik és csak olyanok ismerhetik ezt a világot, akik engedélyt kaptak rá, hogy itt dolgozzanak. Tyutyunkov Galin, Delivery Manager egy interjú erejéig bepillantást engedett azoknak a projekteknek a világába, amiket csak úgy ismerünk, ODC projektek.

Mindig izgalmas, hogy valakinek gyerekkorában milyen típusú érdeklődése volt, vajon ez vezetett-e jelenlegi szakmájához vagy akár éppen ellenkezőleg, valami teljesen mással foglalkozik ma.

Bár már elég régóta foglalkozom informatikával, a kollégákkal beszélgetve mindig meg szoktunk lepődni, hogy milyen különböző szakmákból landoltunk ezen a területen. Jómagam például képesített hajós vagyok, hajómotorokat is tudnék tervezni. De az informatika már középiskolás koromban is érdekelt, így elmondhatom, hogy fiatal koromból indul ez a vonzalom. Mielőtt megtaláltam azt, amit legjobban szeretek, a tesztelést, fejlesztettem már szoftvert, voltam projektvezető, sokféle területen kipróbáltam magam. Itt az EPAM-nál egy Vezető tesztelői szerepkörrel indult a karrierem, hét évvel ezelőtt, azóta is ezen a területen dolgozom, ugyanazokkal az ügyfelekkel foglalkozom. Sokaknak ez furcsa lehet, hiszen ennyi idő alatt már sok egyebet is kipróbálnak mások, de számomra ez így jó, élvezem és nagyon szeretem, amit csinálok. Jelenleg egy nagy nemzetközi bank fejlesztéseit vezetem Magyarországon, Delivery Manager-ként dolgozom, illetve én vagyok a projekten dolgozó kollégák vezetője adminisztratív területen is.

Azok a projektek, amiken te is dolgozol, úgynevezett ODC projektek. Mit takar általánosságban ez a rövidítés, hogy ODC?

Az ODC, azaz Offshore Development Center valójában azt fedi, hogy megpróbálunk egy olyan fejlesztői területet létrehozni, ami megegyezik az ügyfél irodáinak a felszereltségével és a technikai hátterével. Mi biztosítjuk tehát az összes olyan informatikai és emberi erőforrást, amit az ügyfél megkövetel a munka elvégzéséhez, jelen esetben egy bank szigorú előírásainak kell megfelelni, olyan fizikai környezetet kell teremtenünk, mely ezeket a nagyon szenzitív adatokat, információkat védi.

Mit jelent ez pontosan? Van-e különbség egy általános ODC projekt és egy ugyanilyen EPAM-os projekt között?

Úgy fogalmaznék, hogy minden egyes ODC projekt különbözik, hiszen az ügyfeleink sem egyformák. Minden egyes projektünk az adott ügyfél feltételeinek kell, hogy megfeleljen. Lehetnek ezek nagyon egyszerűek is, például kontrolláltabb területre való belépést fednek és semmi mást, ami minimális különbséget jelent egy normál irodai terület működésétől. Illetve a másik véglet, amikor igen komoly biztonsági és informatikai környezetet kíván meg az ügyfél, ahol többek között szigorúan ellenőrzött módon lehet belépni és kilépni, folyamatosan monitorozott munkakörülmények vannak, virtualizált környezetben dolgoznak a kollégák.

Nálatok van példa a kevésbé szigorúra és a nagyon szigorú protokoll szerintire is?

Igen, sőt, ugyanazon ügyfélnél, ugyanazon ODC projekteken belül is előfordulnak különböző feltételek. Lehetnek területek, ahova nem vihetsz be olyan elektronikai eszközt, amelyek nem jóváhagyottak és van, ahová a céges laptopot is nyugodtan beviheted, hogy megnézd a saját e-mailjeidet. De vannak olyanok is, ahova még egy tollat és papírt sem lehet bevinni. Itt, ahol én dolgozom, mindkettőre van példa. A projektjeink mibenléte, illetve az iparág meghatározza, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnünk. Ahogyan említettem is, mi egy nagy nemzetközi bank fejlesztéseit csináljuk, ezen belül sok-sok terület van, ebből adódóan más-más feltételeket szab az ügyfél is. Mert lehet, hogy olyan területen dolgozom, ahol szenzitív ügyfél adatokat láthatok és lehet, hogy van egy olyan projektem, ahol mondjuk a szabadságok nyilvántartását fejlesztik a kollégák és ott nem szükségesek annyira szigorú szabályok.

Előfordul, hogy egy ügyfél szigorú feltételeket szab, de egyébként nem biztos, hogy ez indokolt lenne?

Ez igen komplex dolog. Azoknak az ügyfeleknek, akik ilyen jellegű feltételeket követelnek meg, megvan az okuk arra, hogy miért ezen formátumban dolgoznak. Sokszor nem is az ő döntésük, hanem egy felügyeleti szerv követeli meg tőlük, hogy ilyen módon végezzék a munkájukat, így nekünk, mint beszállítónak nem lenne ildomos megkérdőjelezni, miért követelik meg ezt tőlünk is. Szoktunk tanácsokat adni mi is, egyeztetünk az ügyféllel, ez folyamatos kommunikáció és a mi tanácsainkat, észrevételeinket is figyelembe veszik.

A ti munkátok esetében különösen fontos a GDPR. Mi az, amire talán nem is gondol az ember ebben, de mégis oda kell figyelni?

Valóban, ez egy nagyon érdekes terület, folyamatosan figyelmet igényel. A követelmények egyike az is, hogy a személyes adatokat a lehető legszabályosabban kezeljük, nem csupán az ügyfeleinkét, hanem a saját embereink adatait is. Hiszen, mivel ez egy felügyelt terület, speciális kártyával lépünk be, mindenki a sajátjával és a kilépéshez is ugyanezt a kártyát használjuk. Ez tehát lehetőséget adna arra, hogy tárolni lehessen azoknak az adatait, akik ezen a projekten dolgoznak és ez akár visszaélésre is lehetőséget adhatna. Ugyanez igaz a kamerával megfigyelt beléptető kapukra is, melyek azt a célt szolgálják, hogy illetéktelenek ne tudjanak belépni. Azaz, mivel nem a saját fejlesztőkörnyezetünkben dolgozunk, hanem az ügyfél fejlesztői környezetét használjuk, ahova mindenki a saját azonosítójával lép be, az ügyfél akár kezelhetné azt is, hogy ki, mennyire produktív, hogyan dolgozik, hogy kommunikál, milyen szokásai vannak. A kollégáinkat felvilágosítjuk erről, elmondjuk, hogy mindez mennyi ideig kerül tárolásra és a kollégáknak van lehetőségük arra, hogy ne járuljanak hozzá ahhoz, hogy a személyes adataikat kezeljék vagy tárolják. Így, bár az információk az ügyfél birtokában lesznek, de nem tudja majd személyhez kötni azokat, hiszen nem azonosítható, kiről van szó.

Melyek a tipikus ODC követelmények?

Nagyon sok van és nagyon különbözőek, de azért van néhány jellemző. Ilyenek például a fizikai követelmények, azaz a munkaterület zárt. Olyannyira, hogy csak engedéllyel bíró kolléga tartózkodhat itt. Ahogy már említettem egy speciális kártyával lehet belépni és kamerás megfigyelés alatt vannak a kapuk. Ezenkívül azt is figyelnünk kell, milyen eszközöket és milyen módon visznek be, visznek ki a kollégák. Vannak olyan emberi tényezők is, amik megint csak a biztonságot hivatottak szavatolni. Ezekre külön tréningeken készítjük fel az itt dolgozókat, megtanítjuk nekik, hogyan kell ezeken a területeken belül végezni a feladataikat, milyen szabályoknak, adatbiztonsági előírásoknak kell megfelelni. Mivel az ügyfél, szeretne megbizonyosodni arról, hogy betartjuk ezeket a szabályokat, ezért időről-időre auditálnak minket. Ez történhet úgy is, hogy a megfelelő dokumentációkat bekérik, minden negyedévben vannak auditjaink, ahol végigjárják a területeket és megnézik, hogy az összes szabályt betartjuk-e. A fizikai biztonsági szabályokon túl vannak elektronikusak is, hiszen, ahogy említettem, virtualizált környezetben dolgoznak a kollegáink. Mindezeken kívül figyelnek arra is, hogyan és mit kommunikálunk, azaz a kommunikációt is monitorozzák.

Vannak, akik tartanak attól, hogy ilyen projektre kerüljenek. Mi ennek az oka? Van ennek az idegenkedésnek alapja?

Közel hét éve dolgozom ilyen projekteken, nem először találkozom ezekkel a dolgokkal. Azzal szoktam magyarázni ezt, hogy alapvető emberi tulajdonság, hogy az ismeretlentől félünk. Mert el lehet menni egy gyárlátogatásra és meg lehet nézni a gyárat, amiben majd lehet, hogy holnap dolgozni fogok. Ám, sajnos a mi ODC területünkre nem tudunk gyárlátogatást szervezni, mert ahhoz egyébként annak a kollégának már a projekten kell dolgoznia. Így csak elmesélni lehet, hogy itt dolgozni ugyanolyan jó, semmivel sem rosszabb, mint bármelyik más iroda területünkön. Érdekes feladatok vannak és teljesen „jól élhetők” ezek a projektjeink.

Kik azok, akinek tényleg nem javasolnád, hogy ilyen projekten dolgozzanak?

Senkit sem megbántva, de azt tapasztaltam, hogy azok a kollégák, akik szeretik a pörgős dolgokat, akik hozzá vannak szokva, hogy gyorsan összeraknak valamit és azonnal működik is, amit elterveztek, azoknak lehet, hogy ez a sok szabály nem fog segíteni. Ez egy kontrollált terület, így nem lehet a netről bármit „behúzni magamnak” és megcsinálni. Hisz akár emberéletek, súlyos dollármilliók sorsa foroghat kockán.

Megfordítva a kérdést, milyen az ideális kolléga? Milyen készségei vannak, mi az erőssége?

Azoknak való ez a munka, akik nyitottak arra, hogy olyan területeket is megismerjenek, amelyek nem általánosak, mely nem a technológia világa, hanem inkább üzleti terület, de akár az egészségügy is ilyen. Ezek a projektek erősen szabályozottak és nagyon rendszerezettek, ezért aki megfontolt, nagyon alapos, annak való inkább ez a fajta munka. Ám ezek a korlátok, szabályok nem terhet jelentenek sokaknak, hanem biztonsági faktort is, hiszen a munka minőségét is biztosítják. Nálunk az elvárások és a célok, sokkal jobban definiáltak. Nagyon sokat lehet ezekből a projektekből tanulni, többek között azt, hogyan működik egy ilyen nagy szervezet, mint egy bank.

Melyek azok a tényezők, amik kicsit kompenzálják azt, hogy ez a munka eltér az átlagostól?

A jelenlegi helyzet, nem egészen olyan, mint korábban, de bizony mi minden hónapban megünnepeltük a projektben dolgozó kollégák születésnapját tortával. Megtapsoltuk az ünnepelteket, beszélgettünk, jól éreztük magunkat együtt és a torták is mindig nagyon finomak voltak. Ezenkívül mivel a fejlesztői azért egy kreatív munka, próbálunk olyan környezetet teremteni, ahol a kollégák fel tudnak töltődni. Vannak játékkonzolok, el lehet vonulni egy fél órára és nyomkodni kicsit a gombokat, van két pingpong asztalunk, rendeztünk már pingpong bajnokságot is. Kioskokat üzemeltetünk az ODC területeken kívül, melyeken olyan dolgokat intézhetnek el, amiket a benti rendszereken nem. Mivel kicsit nehezebb a protokoll miatt csak úgy elugrani egy szendvicsért, ezért minden reggel kapnak az itt dolgozók friss reggelit, napközben gyümölcsöket, édességeket, gyümölcslevet.

Hogyan változtatta meg a munkátokat a járvány? Hiszen a ti esetetekben különösen nehéz feladat lehetett megfelelni az ügyfelek elvárásainak, a szigorú szabályoknak otthoni körülmények között.

Igen, kihívás volt számunkra és büszkén mondhatom, hogy a csapatunk felkészült volt, különböző terveket készítettünk előzetesen arra az esetre, ha nem tudunk majd bejárni az irodába. Március közepén, amikor úgy döntöttünk, hogy hazaküldjük a kollégákat, életbe lépett ez a terv. Egyrészt gondoskodtunk arról, hogy mindenkinek legyen eszköze, amin a munkáját végezheti, megbizonyosodtunk arról, hogy mindenkinek rendelkezésére áll az infrastruktúra ahhoz, hogy otthonról dolgozzon. Ezenkívül ügyfél oldalról is szükség volt számos olyan dologra, amivel ezt az új szituációt át lehetett hidalni, hiszen korlátoznunk kell az adatok kiszivárgásának a lehetőségét. Otthon nem állíthatunk kamerát vagy biztonsági őrt az emberek mellé, így tartottunk egy intenzív oktatást arról, hogy milyen szabályokat kell betartaniuk. Például ilyen az is, hogy a monitorjukra nem láthat rá senki más rajtuk kívül. Ez nem mindig volt egyszerű, hiszen nem mindenkinek olyan a környezete otthon, hogy ezt meg tudja valósítani. Arra is fel kellett hívni a kollégáink figyelmét, hogy bár fizikai akadálya nincs, mégse dolgozzanak kávézóban, mert ezzel megsértik a szabályokat. Meg kellett oldanunk a kommunikációs nehézségeket is, hisz amíg a csapat egy helyen dolgozik, addig ez sokkal könnyebben működik. Amikor virtualizált környezetben vagy és otthonról próbálsz valakit elérni, nem mindig megy olyan gördülékenyen. Ebből tanulnunk kellett és a csapatok saját maguk is elkezdtek „best practice-ket” alkalmazni, megosztották egymással is, ki, mit, hogyan csinál. Úgy gondolom, hogy végeredményben elég jól sikerült adaptálódnunk. Büszkén mondhatom, hogy a produktivitásunk sokszor még emelkedett is, ami pozitív irányba befolyásolta a dolgokat és még az sem kizárt, hogy az amúgy szigorú szabályokon az ügyfél ezután enyhíteni fog és hosszú távon is megmaradnak ezek a lehetőségek.

A beszélgetésünk elején gyorsan átugrottuk a hajós múltadat. Képes lennél még ma is megtervezni egy motort egy hajóba?

Nem, sajnos, ma már az autómban az olajszint nívópálcát sem húzom ki.

És a karrier, amit a hajók helyett választottál bejött? Jó hajóra szálltál?

Nagyon szeretem, amit csinálok, előremutató és pozitív dolgokat hozunk létre. Lehet, hogy nem életeket mentünk, mint egy mentőhajón, de lehetőséget biztosítunk az ügyfeleink számára, hogy produktívak és eredményesek legyenek.

Végh Norberttel, az EPAM Senior Director-ával még augusztusban beszélgettünk arról, hogyan kezelte a cég a járványhelyzetet, mik a tanulságok és hogyan látja ő a jövőt. Ahogy a beszélgetésben is elhangzott, jelenleg is minden percről-percre változik, így szavai már ma is más hangsúlyt kapnak, mint akár néhány hete. Az azonban állandó, hogy a nyílt és egyenes kommunikáció alapvető.

Emlékszel rá, hogy mi volt az első gondolatod, amikor világossá vált, hogy olyan helyzet alakult ki, ami korábban sosem?

Visszaugrom kicsit az időben, január 31-re. Ekkor tartottuk az EPAM téli partiját, ami egy több, mint ezer fős rendezvény volt. Már ezen az eseményen beszélgettünk több kollégámmal arról, mi történik éppen az ázsiai irodáinkban a COVID kapcsán és szóba került az is, miért korlátozzák az üzleti utakat. Itthon ekkor még nem volt ez a téma a napi közbeszéd része és erős kontraszt volt az itthon dolgozó és a sokat utazó, globális közegben mozgó kollégák nézetei között. Néhány hét elteltével aztán mi is leállítottuk az üzleti utakat és elkezdtük átgondolni, hogyan lehet korlátozni a személyes megbeszélések számát és létszámát, hogyan tudunk átállni virtuális meetingekre. Március elejére leálltunk az összes offline eseménnyel is. Így tehát január 31-e volt az a nap, amikor szembesültem vele, hogy itthon is szélesebb „platformra” kerülhet a járványhelyzet.

Azaz gyakorlatilag mire a nagy többség ezzel szembesült, addigra a fejetekben már volt egy kész forgatókönyv?

Így van. De nem azért, mert annyira okosak vagyunk, hanem egyszerűen azért, mert az EPAM ma már Japántól az Egyesült Államok nyugati partjáig jelen van. Ahogy sorban történtek az események, és  folyamatosan érkeztek az információk, nagyjából tudtuk előre, hogy mi lesz a következő lépés. Emellett nagy cégként van úgynevezett „üzletfolytonossági tervünk”. Rendszeresen kell tesztelnünk ezt és auditokon is át kell mennie időről, időre. Február elején volt az a pont, amikor leültünk és meghoztuk a döntéseket, felkészültünk arra, hogy élesben át kell állnunk a következő hetekben egy másféle működésre.

Aztán jött a kijárási korlátozás. Ez mennyire jelentett a tervben egy új pontot?

Mire Magyarországon életbe lépett a kijárási korlátozás mi már otthonról dolgoztunk. Februártól mindenkit bátorítottunk a távoli munkavégzésre, majd március elején-közepén néhány nap alatt minden magyarországi EPAM iroda átállt a távoli munkára. Globálisan is hasonlóan történt, három nap alatt az EPAM 98 százaléka távoli munkavégzésre kapcsolt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a az üzletfolytonosságért felelős csapattal a teljes munkavállalói kört, kb 1700 főt egyesével megvizsgáltunk abból a szempontól, hogy milyen feltételek adottak számukra ahhoz, hogy otthonról dolgozzanak. Mik a teendőink? Mely ügyfelektől kell erre külön engedélyt kérni? Az elsődleges cél az az volt, hogy mindenkit biztonságban tudjunk és az otthoni munka lehetőséget megteremtve haza tudjunk költöztetni - de nyilvánvalóan arra, hogy mindez ilyen gyorsan történik, ugyanúgy, ahol a világ, mi sem voltunk felkészülve. A helyzet rengeteg rugalmasságot követelt az emberektől, köszönettel tartozom mindenkinek.

Bár jelenleg is a vírushelyzet határozza meg a mindennapokat, de most már jópár hónap áll mögöttünk és vannak tapasztalatok. Hogy látod, hogyan hatott ez az emberekre, akik itt dolgoznak? Van-e képed arról, hogy hogyan viselték ezt az időszakot, ezt az átállást? 

Valóban, a történet nem ért még véget. Magunk mögött hagytunk egy világot és egy új világ kezdeténél tartunk. Számunkra nagyon fontos elem volt, hogy az első naptól folyamatosan szondáztuk, kérdeztük mind az ügyfeleinket, mind a munkavállalóinkat. Ez a mai napig így van, a rendszereinkben van egy alkalmazás, amely napi szinten lehetőséged nyújt arra, hogy az emberek visszajelezzenek, hogy a munkakörülményeik megfelelőek-e, hogy szükségük van-e bármilyen segítségre, hogy érzik magukat, hol terveznek munkát végezni a következő időszakban vagy hosszabb távon. 

Ennek megfelelően próbáljuk meg előkészíteni mind a közeljövőt, mind a hosszabb távú működést. Emellett nagyon fontos, hogy nyíltan, direkt módon kommunikáljunk a munkavállalókkal. Többszáz fős virtuális meetingeket tartottunk a helyzet értékeléséről, a várható lépéseinkről, illetve ezeken a megbeszéléseken lehetőség szerint az összes kérdésre válaszoltunk. Úgy, hogy néha a válasz az volt, hogy nem tudjuk. Ha valaki megkérdezte, „Mikor lesz ennek vége, mikor tudok visszamenni az irodába?” vagy, hogy „Garantálni tudjuk-e, hogy semmiféle tömeges elbocsátás nem lesz?”, akkor egyszerűen bevallottuk, hogy nem tudunk a kérdésre válaszolni. Mindenki másként éli meg a COVID-dal kapcsolatos kockázatokat, tehát egy nagyobb embertömegnél, nagyon különböző, sokszor teljesen ellentétes kérdésekkel, kérésekkel, félelmekkel szembesültünk.

Mint ahogy valószínűleg minden egyes ajtó mögött, az otthonokban, a home office-ban különbözőképp oldották meg a munka és a magánélet szétválasztását. Tudtatok ebben segíteni nekik?

Mindent megtettünk, hogy ebben is tudjunk segíteni és nagyon érdekes helyzetek adódtak. Más megközelítést igényelt az, akinek a munka mellett az online oktatás, akár több különböző korú gyerek felügyelete is a „nyakába szakadt” és megint mást az, aki egyedül él, vagy az, aki nemrég csatlakozott a céghez. Egészen más csatornákon, más gyakorisággal kellett segíteni őket. Nagyjából hetente kértük és a mai napig kérjük a kollégákat, hogy klikkeljék be nemcsak azt, hogy honnan dolgoznak és hogy minden feltétel adott-e a munkájukhoz, hanem arra is adjanak visszajelzést, hogyan érzik magukat. Ha azt láttuk, hogy valakinek segítségre van szüksége, akkor akár direkt módon is próbáltuk elérni, illetve van egy központi levelezőlistánk, ahova bárki, bármikor megírhatja a kérdéseit. Ha azt láttuk, hogy egy-egy téma kapcsán több hasonló kérdést merült fel, akkor azt publikáltuk a különböző belső fórumokon, nagyobb virtuális meetingeken. Emellett különböző rendszerességgel, eleinte naponta, kétnaponta küldtünk hírlevél jellegű update-et arról, hogy mi a helyzet aktuálisan a régiónkban, az országban, milyen szabályozások vannak, mit csinálunk az EPAM-on belül és mik a következő lépések, amiket tervezünk. Gyakorlatilag ezek voltak az eszközeink, emellett van néhány informális csatorna is, ahol a munkavállalóink kellő humorral és kritikusan meg szoktak jelenni. Például van egy zárt FB csoportunk is, aminek láthatóan megnövekedett a forgalma az elmúlt hónapokban.

Mi volt ezeknek az informális beszélgetéseknek a fő témája?

Nagyon érdekes volt látni, hogy a rengeteg problémafelvetés mellett a kollégákban milyen erős volt a vágy, hogy segítsenek és nagyrészt ennek nyomán születtek fantasztikus dolgok, amikre nagyon büszke vagyok. Felsorolni is sokáig tart: PC-ket adományoztunk olyan alapítványoknak, akik a digitális oktatásból kimaradó gyerekeket és tanárokat segítették eszközökkel, pénzbeli adományt juttatunk el mindhárom EPAM város, Budapest, Debrecen, Szeged karantén kórházának, önállóan feldolgozható Scratch online tananyagot fejlesztettünk gyerekeknek, az Egyesült Államokban saját maszkot tervezett a dizájn cégünk, melyeket itthon legyártattunk és eladományoztunk. A mai napig részt vesznek az amanoba.hu online oktatást segítő kezdeményezés munkájában önkéntes kollégáink. Emellett az EPAM Garage-t (kollégák által kezdeményezett EPAMosok tech „barkács” labja, többek között saját építésű 3D nyomtatókkal felszerelve – a szerk.) is igénybe vettük maszktartók 3D nyomtatására. Ezekre mind nagyon-nagyon büszke vagyok és ezúton is, ismételten köszönöm a kollégáknak, hogy felismerték, hol tudunk segíteni és aktívan közre is működtek.

A szavaidból az derül ki, hogy a körülményekhez képest kifejezetten jól vizsgázott a kialakított, új rendszer. Vajon tartósan erre rendezkedhetnek be az embereitek vagy ez csupán átmeneti megoldás?

Az a világ, ami korábban volt, a megszokott formájában nagy valószínűséggel nem fog visszatérni. Így mi is egy új típusú működésre készülünk. A pólus egyik végén az áll, hogy mindenki az irodában végzi a munkáját, a másikon, hogy mindenki otthonról. Valahol a kettő között „fogunk találkozni”. Amin jelenleg is dolgozunk, az az, hogy megteremtsük a lehetőségét annak, hogy azok, akik az irodában szeretnének dolgozni ezt biztonságosan megtehessék. Ennek érdekében mind a három városban, ahol jelen vagyunk, tehát Budapesten, Szegeden és Debrecenben több emeleten is átrendeztük az irodákat, hogy megfeleljenek a távolságtartás követelményeinek és a WHO ajánlásoknak. Így lehetőséget tudunk biztosítani azoknak, akik szeretnének állandó jelleggel az irodából dolgozni, illetve azoknak is, akik csak időszakosan vagy egy-egy napot szeretnének bent tölteni. Egy alkalmazáson keresztül egyszerűen foglalhatók helyek az irodában, ha például olyan fázisban van egy projekt, amihez mindenképpen  személyes egyeztetés kell, akkor a csapattagok be tudnak jönni néhány napra. Ez most különösen fontos, hiszen időközben az üzleti világnak azon része, akikkel mi dolgozunk - úgy tűnik - stabilizálódott, jelenleg több nagy projektünk indul. Nagyon aktívan toborzunk, és bár nem álltunk le korábban sem, júliustól kezdve újra teljes gőzzel keressük a leendő EPAMososkat.

Említetted, hogy szinte valós idejű, napi szintű visszajelzéseket kaptok. Hogyan tapasztaltátok, az embereknek mi a véleménye erről a (hoteling – a szerk.) rendszerről, amit most vázoltál? Hogyan érzik magukat?

Ez nehéz kérdés. Azt látjuk, hogy az emberek szorosabban kötődnek a céghez ebben a rugalmasabb kontextusban, ami jelenleg rendelkezésre áll. Attól függően, hogy milyen események zajlanak, a vírus milyen kockázatot jelent, változik azoknak az embereknek a száma, akik egy vagy több napot az irodában töltenének. Ez is hatással van tehát arra, hogy ki mennyire elégedett azzal, hogy milyen lehetőségek vannak. Az egyik oldalon van egy lehetőség, ami szabadságot ad, a másik oldalon meg van egy korlátozó tényező, ami ezt a szabadságot elveszi. A változók a vírushelyzet mellett gyakorlatilag hétről-hétre alakulnak, ezért nehéz egyértelműen válaszolni erre a kérdésre, sajnos.

Mi a helyzet az ügyfelekkel, hogyan érintette őket az, hogy ti most más keretek között, máshonnan, máshogyan dolgoztok?

Az EPAM ügyfélportfoliója elég összetett, minden iparágban jelen vagyunk és a járványnak nagyon eltérő hatása volt a különböző területeken. Az utazással, turizmussal kapcsolatos iparágakat egészen másképp érintette, mint mondjuk az egészségügyi szolgáltatókat. Olyat is láttunk, hogy egy adott ügyfelet negatívan érintett az első időszak, most pedig sokkal erősebb az üzletük, mint korábban. Hogy egy példát is mondjak, egy parkolási szolgáltatással foglalkozó ügyfélnek egyik napról a másikra eltűntek a bevételei, az összes projektjüket le kellett állítani. Majd az idő előrehaladtával, ahogyan a korlátozásokat elkezdték feloldani, változott a helyzet. Ma ott tart ez a cég, hogy nemcsak hogy a korábbi időszak szintjére emelkedett a bevétele, hanem amiatt, hogy a közösségi közlekedés a háttérbe szorult, komoly problémái adódtak abból, hogy nem bírja el a rendszere a terhelést. Az összes olyan projektjük, ami néhány hónappal ezelőtt úgymond „ment a levesbe” most gőzerőre kapcsolt. Összeségében tehát a makró helyzet - ha a teljes ügyfélportfoliót nézzük - stabilizálódott, de nem lenne reális, ha azt mondanám, vagy bárki azt mondaná, hogy üzleti szempontból helyre állt a világ rendje. Nem tartunk itt. Továbbra is napi szinten figyelni kell, hogy mi történik az ügyfelekkel, mi történik a különböző országokban és egy nagyon-nagyon labilis környezetben operálunk.

Volt olyan az elmúlt néhány hónapban, amikor azt érezted, hogy most tényleg nagyon nehéz döntést kell hoznod?

Májusban volt ilyen, az akkori nagyon bizonytalan üzleti környezetben kellett felelős döntéseket hozni.. Az elsődleges cél az volt, hogy hosszútávon megőrizzük a munkahelyeket, ezért közös megegyezéssel ideiglenesen részmunkaidőre állítottunk kollégákat. Bár összességében ez csak néhány százalékát jelentette a munkavállalóinknak, mégis nyilvánvalóan nagyon nagy terhet rótt minden érintettre. Ma már örömmel mondhatom, hogy az eltelt idő alatt folyamatosan hoztuk vissza az embereket teljes munkaidőre.

Egy IT cég szemszögéből melyek azok a területek, melyek a most alakuló életünk részei maradnak, mi lesz teljesen új?

Azt gondolom, hogy továbbra is szükség van fizikai jelenlétre, így én nem hiszek abban, hogy minden virtuális lesz. Még az IT cégeknél is, akik ökoszisztémában, kultúrában sokkal jobban fel voltak készülve erre helyzetre, egy hibrid működési modellre kell átállni, ami sokkal nagyobb rugalmasságot igényel, mint, a korábbi, megszokott működés. A pontos válaszok azonban még váratnak magukra, annak, aki ma tudja a válaszokat, valószínűleg túl nagy az önbizalma vagy nem mond igazat. Egy azonban minden körülmények között biztos, hogy továbbra is igen fontos lesz a rendszeres és nyílt kommunikáció, annak minden nehézségével együtt.

Ha azt gondolod, te már mindent tudsz erről a témáról, akkor is akadhatnak olyan tippek és trükkök, melyek nem feltétlenül tudatosodnak a fejedben, amikor a napi feladataidat végzed. Pályer Kriszta az EPAM Soft Skill trénere nagyon gyakorlatias, praktikus tanácsokkal szolgált az augusztus végi eKids Konferencián, ezeket gyűjtöttük most csokorba!

Képzeld el, hogy úgy telnek a napjaid, hogy remekül be tudod osztani az idődet, a feladataidat határidőre leadod, mindig marad időd a pihenésre és munkavégzés közben sosem kalandozik el a figyelmed! Bónuszként egy szép, rendezett íróasztalt is vizualizálhatsz, lelkiismeretesen locsolt és zölden burjánzó szobanövénnyel, hegyes ceruzákkal és csupa olyan tollal, ami nem fogyott ki. Ha ez Nálad így van, nyugodtan hagyd abba az olvasást, ez a cikk nem neked szól. De ha nem, akkor mi a nagy átlag valósága ehhez képest? De mi a jelen valósága ehhez képest? Az öt napra tervezett feladatot, az utolsó két napban, megfeszített munkával hozod össze, pihenésre nem is gondolsz és a szobanövényed sem az íróasztalon, te is, ő is túlélésre játszotok, míg végre jut majd idő aludni és locsolni...

 Mi hiányzik a jó időbeosztáshoz?

Adódik a kérdés mire lenne szükség? Még több időre? Sajnos, egy nap mindenkinek csak 24 órából áll, így ez nem megoldás, ráadásul, ha az idő beosztásával van gondja valakinek, soha nem az időből fakad a probléma. Íme a legfontosabb három tényező, ami rengeteget segíthet:

1. Rangsorolj!

Gondold át, hogy mi a célod, hosszú távon! Ha tudod, mi a célod, gondold végig, mire van ehhez szükség, milyen alcélokra bonthatod a célod eléréséhez vezető utat! Nézd meg, mire kell koncentrálnod, mik azok a dolgok, amik segítenek elérni a célt és igyekezz ezt folyamatosan fejben tartani! Mérlegeld, mi támogat a célok elérésében, mik azok a feladatok, amikkel mindenképp kell foglalkoznod ennek érdekében! Itt következik a lényeg: rangsorold ezeket különböző szempontok szerint! Nagyon fontos, hogy kézírással írd le, mert ez az egész testedet, a benne lévő energiákat is mozgósítja. A kézírás a memóriát és a figyelmet is aktiválja, hiszen lelassulunk, sokkal koncentráltabbak vagyunk közben, a rövidtávú memóriából a hosszútávúba kerül át a cél. Három célnál azonban ne legyen több a fejünkben, akár milyen távú célra gondolunk is. Érdemes azt is megvizsgálni, reális-e a cél, elég-e az idő, amit kitűztem ahhoz, hogy elérjem? A megfelelő időt is rendeld tehát az egyes hozzá a feladatokhoz! Vannak tényezők, melyek elvonhatják a figyelmet, ezt tudatosíthatod magadban, így betervezheted a fegyvereket ezek ellen is!

2. Gyűjts energiát magadnak!

A feladatok elvégzéséhez kiegyensúlyozott lelkiállapotban kell lenni, ezért mindig pihend ki magad! Építs napi rutint, e nélkül mindig újabb és újabb döntéseket kell majd hoznod, mely plusz energiát vesz el! Vegyél fel hasznos szokásokat, amelyek támogatják a célodat, legyen kerete a napodnak, a már említett jól begyakorolt rutin, amin nem kell gondolkozni. Listázz, hogy lásd a feladataidat! Ez arra tanít, hogy tervezz és mindent időben elvégezz! Kezdj a legnehezebb feladattal, hiszen, ha ezt elvégezted, megkönnyebbülsz, ez pedig erőt ad a többi feladathoz! Apróságnak tűnik, de ha végeztél egy feladattal, több energiát ad, ha áthúzod, mintha kipipálod. A nap végén feküdj le és aludj el időben, aludj eleget, mert az sem mindegy, mikor kelsz! A jó minőségű alvás feltétele, hogy ne legyen közel a mobiltelefon, le legyenek zörejek, fények.

3. Összpontosíts!

Egyszerre csak egy dologra figyelj és élvezd ki, hogy egy dologra irányul a figyelmed! Tűzz ki időkeretet és csak ezzel az egy dologgal foglalkozz addig! Találd ki azt is, mivel jutalmazod meg magad, ha befejezted a feladatot! Legyen akár a figyelemelterelőd - telefonbeszélgetés, facebook böngészése, egy kis chat - a jutalmad! A gyakorlásban van a módszer kulcsa, ezért, ha az elején nem sikerül tökéletesen koncentrálni, de legközelebb is időkerettel, jutalommal dolgozol, már jobban fog menni!

 Ha szeretnéd megnézni Kriszta előadását, kattints!

Fejes Balázzsal (FB2), ős EPAM-ossal - aki egyben az EPAM hongkongi irodájának egyik alapítója -  az alábbi, a podcast alapján készült rendhagyó, Balázs stílusát hűen tükröző interjút el kell olvasni! Hardcore LifeInTech rajongóknak meg persze mindkettőt ajánlott fogyasztani!

Kárpáti Judit podcast beszélgetése nyomán

Téged az EPAM berkeiben egyfajta nimbusz vesz körül, a trainee-től kezdve egészen a seniorig, szinte mindenki tudja, ki is az az FB2, ugyanakkor a történetedet már kevesebben ismerik. Hogyan lettél EPAM-os?

Röviden foglaljam össze az elmúlt 20 évet?

Ha majd unalmasnak találjuk legfeljebb megvágjuk.

Egyébként az is jó, ha kicsit unalmas az adás. Tudniillik nagyon sokan hallgatnak elalvás előtt podcast-ot, nekem is volt ilyen időszakom. Tök jó sötét van, mégis megy valamilyen entertainment az ember fülébe és ha kicsit unalmas, akkor jól be lehet aludni. Az EPAM-os karrier meg hosszú történet, nem fogok részletekbe menni, bár azért az elejét érdemes elmondani. Eredetileg egy Fathom Technology nevű céget alapítottunk úgy 20 éve, majd nagyjából 6 évvel később összeolvadtunk az EPAM Systems-el és ezt a nevet vittük tovább. Pár emberrel abból az eredeti csapatból igazából már előtte is együtt dolgoztunk és a másik Fejes Balázzsal, akit FB1-ként lehet ismerni az EPAM-on belül, 25-26 éve dolgozom együtt. Úgy alakult az FB1, FB2 név is, hogy a korábbi cégünkhöz, amit akkor AblakSoft-nak hívtak, először ő csatlakozott. Még olyan idők jártak, hogy el kellett mennie katonának - a mai fiatal kollégák nem élik át ezt az élményt - és én akkor csatlakoztam a céghez, amikor ő éppen nem volt ott. Tilesch Feri nevű kollégánk volt aztán az, aki ezt az FB1, FB2 elnevezést adta nekünk az időrend okán. Ez az EPAM-os múltam alaptörténete. Ami a karrieremet illeti, 20 éve Java fejlesztőként kezdtem a cégnél, majd projekt menedzserként folytattam. Az idők során aztán gyakorlatilag mindenben részt vettem, ami történik a cégnél, ezért van, hogy majdnem mindenkit ismerek és majdnem mindenki ismer engem is.

Nagyjából egyidősek lehetünk, a ’70-es-’80-as évek gyermeke vagy te is.

Ühüm. ’74-es, de neked nem kell megmondani.

’73 -as vagyok, úgyhogy tessék, én vagyok az idősebb.

Szuper, tegeződhetünk azért?

Igen, sőt.

Azokban az időkben azért nem volt annyire evidens, mint ma, hogy valaki erre a pályára megy. Nekem az emlékem azokból az évekből IT vonalon, hogy a bátyámnak vettek a szüleim egy ZX Spectrum-ot. Nálad ez hogyan indult, hogyan orientálódtál errefelé?

Nekem abszolút más volt a történetem...mert nem ZX Spectrumom volt, hanem Commodore-om. Még általános iskolás voltam, amikor Bécsből, meg innen-onnan külföldről, szürke importtal lehetett behozni ezeket a fantasztikus számítástechnikai eszközöket. Engem egyrészt a játék része fogott meg nagyon, a videójátékok, amiket ezeken a számítógépeken lehetett játszani, másrészt kíváncsi voltam, hogy készülnek ezek a dolgok. Úgyhogy elkezdtem vásárolni az akkoriban kapható számítástechnikai újságokat, papírról gépeltem be a forráskódot és úgy futtattam le. Egy csodának tűnt, hogy működik a forráskód, egyszerűbb játékokat tudtam írni és szerintem nagyon sokunknak volt akkor nagy élmény, hogy valamiben így el tud az ember mélyedni, felfedezni és hatalmas varázslatként megélni, hogy amit kitaláltam, megcsináltam, az működik. Egyébként, aki emlékszik még ezekre a korai időkre, fel tudja idézni, milyen volt, ha elütötte szedéskor az újság készítője a basic forráskódot. Csak néztük, hogy miért nem működik... De olyan is volt, hogy a rádióból lehetett rögzíteni zajszerű hangokat és ha kazettás számítógépe volt az embernek, akkor be lehetett tölteni ezeket. Úgyhogy az egész nagy varázslat volt számomra, megfogott, sikeresnek éreztem magam benne, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy mivel szeretnék foglalkozni.

Hol kezdted ezt aztán komolyabban tanulni?

A komoly tanulás az igazából önálló tanulást jelentett és otthon történt. Elvégeztem egy kétéves „Gábor Dénes dolgot”, de ez igazából csak a hivatalossá tétele volt a tanulásnak. Szerintem a legtöbb ember, aki szoftverfejlesztéssel foglalkozik és szereti is azt, fontos eleme ez az életének, annak az önálló tanulás az, ami inkább működik. Hihetetlen, hogy manapság Youtube-on, meg a LinkedIn Learning platformon, az összes ilyen site-on milyen minőségű tananyagot fogadhat be az ember önállóan. Én egyébként a mai napig tanulok, követem az újdonságokat, hogy szakmailag karban tartsam a tudásomat.

Amikor elkezdtünk beszélgetni, említetted, hogy a gyerekeket lezavartad a strandra. Ők fogékonyak erre egyébként?

A két pici számára, akik 4 és 2 évesek teljesen természetes közeg. Be kell osztani, ki, mikor, mennyi időre kaphatja meg az iPad-et, a gépet. Nagyon vicces, hogy a négyéves lányom a munka laptopomat is iPad-nek hívja, hiszen számára az az alapkészülék, csak egy kicsit fura, hogy a laptopon van billentyűzet. Van az első házasságomból két egyetemista gyerekem is, a nagylányom, 21 éves, filmrendezőnek tanul Angliában, ami érdekes dolog, mert nekem is mindig vágyam volt ilyesmivel foglalkozni. A fiam történelemmel foglalkozik és habár ő is szereti a videójátékokat, de az IT része a dolognak nem igazán érdekli. Próbálom rávenni, hogy a történelem szak mellett vegye fel az egyetemen a data science témát is, mert a kettőnek a kombinációja nagyon izgalmas és piacképes tudás lehet majd.

Az előzményeket most már ismerjük, azonban 2013 táján egy nagy változás történt az életedben, amikor elhagytad ezt a földrészt, egy teljesen más kultúrába kerültél, egy teljesen más ország, teljesen más szokásrendszerében folytattad az életedet, a karrieredet.

Teljesen véletlenszerűen történt mindez. A feladataim közé tartozott még réges-rég, hogy olyan cégeket kerestünk, akiket esetleg megvásárolnánk. Egy auditálás során egy kínai céget is bevizsgáltunk és bár az akvizíció nem történt meg, ízelítőt kaptam Ázsiából. Aztán amikor a következő lehetőség adódott, egy hasonló audit, illetve egy induló hongkongi projekt kapcsán, itt maradtam. Tehát nem alaposan megtervezett karrierútvonal kicsúcsosodása ez, hanem „itt ragadtam”.

Ez azért mégiscsak maga után von némi logisztikát, hiszen a nagy gyerekeidnek is hatalmas változás lehetett ez akkor.

Ők egyrészt élvezték a kaland jellegét, kipróbálhatták magukat egy hongkong-i iskolában, meg mindent, ami ezzel az új élettel járt. Másrészt rettenetesen hiányoztak nekik a barátok, haverok meg minden, szóval az nehéz ügy volt. A két pici meg már itt született, nekik ez a normális.

Neked mit jelent ez a régió, ez a hely?

Amikor megérkeztem még most is emlékszem arra, hogy mikor kiszálltam a repülőgépből a levegőnek az illata is más volt, mint Európában. Alapvető fontosságú, hogy aki ide jön dolgozni, élni, szeresse az érdekes, a teljesen más, ázsiai ételeket. Aki élvezi az ebédet minden nap, mint én, annak sokkal könnyebb elfogadni a helynek az egyéb aspektusait, ami esetleg nagyon más és nem olyan vonzó. Annak, aki gasztronómiailag kalandvágyó és szereti az ázsiai kajákat, Hongkong egy fantasztikus hely. Körülbelül 60 Michelin-csillagos éttermünk van itt a városban és akkor emellett az utolsó sarki tésztaárus is fantasztikus dolgokat tud produkálni. Úgyhogy nekem nagy vonzerő volt az egésznek a hangulata, a felfedezés izgalma.

Te is főzöl egyébként? Mert ebből ahogy ezt elmondtad, nekem az az érzésem, hogy te szeretsz főzni is, nemcsak enni más főztjét.

Igen, szoktam néha, habár mostanra nagyon elkényelmesedtem. Természetesen néha kell magyar kaját is főzni, van Magyarországról bőröndben importált disznózsírunk, meg ilyenek, még a COVID előtti időkből. Szóval szeretek főzni, de el vagyok kényeztetve a helyi dolgoktól.

Hogyan telnek egyébként a hétköznapok? Mennyieben más egy EPAM-os hétköznap ott, mint egy magyar EPAM-os hétköznap?

Az egyik dolog, ami nagyon-nagy változás, hogy mi itt egy pici startup vagyunk. Oké, most már több mint 6 éve építjük a régiót és a nulláról olyan 900 emberre sikerült növekedni, de még nincsenek kialakulva úgy a céges funkciók, nekem is hétről-hétre más a fókusz, a feladatköröm, mindig másra kell koncentrálni. És tetszik ez a startup hangulat. Nyilván nagyon nagy kihívás itt kialakítani valamiféle brandet az EPAM-mal kapcsolatban, azt, hogy az ügyfélkörünk megismerjen minket itt a régióban, az IT iparban dolgozó potenciális kollégák is tudjanak az EPAM-ról és értsék, hogy miért érdemes hozzánk jönni. Ez mind-mind nagy kihívás.  És bár Hongkongban lakom, de az egész régióban dolgozom, Tokió, Szingapúr, Sydney is ide sorolandó, Sanghajban is nagyon sok ügyfelünk van. Ez mind az én világom. A vírus előtti időkben ez azt is jelentette, hogy ezeket rendszeresen be kellett járnom, ami nekem nagyon nagy kaland, imádok utazni és ez lehetőség egyrészt a gasztronómiai felfedezésre és a fotózásra is, ami szintén az életem része.

Egyszerre legalább három témát fedtél le, amire szerettem volna rákérdezni, és akkor egy kicsit felborítva a tervezett vonalát ennek a beszélgetésnek a COVID-os utalásodra „csapok le”. Ti voltatok az elsők, akiknek ebben a helyzetben, mint EPAM irodának valamilyen lépést kellett tenni. Hogy zajlott ez ott? Mi most a helyzet?

A kínai oldalon kezdődött és az volt a feladat, hogy lehetővé tudjuk tenni a távmunkát a kollégáknak. Éjszakába nyúló krízis hívások, tervezgetés, meg minden ezzel járó dolog kellett, hogy ez jól menjen. De igazából szerencsére a cég már elég hosszú ideje fel volt arra készülve, hogy távmunka alapon elérhetővé tegyük a belső rendszereinket, az infrastruktúrát kialakítottuk ehhez, amúgy is a növekedési terveink között volt ennek a kihasználása, így gyakorlatilag csak minél több embernek be kellett kapcsolni ezeket az eléréseket, rendszereket. És hát kitalálni, hogyan működjön a koordináció, mit csináljunk, ha valakinek nincs otthon számítógépe, hogyan jut el az irodából a gép hozzá például. Ez nagy kihívás volt, aztán a következő nagy láncszem az volt, mikor Szingapúrban, Japánban és Hongkongban is volt második hullám. De addigra már nagyjából kitaláltuk, hogyan működnek ezek a dolgok és munkavégzés szempontjából bizonyíthatóan működik az EPAM ilyen rendszerben is. Nyilván az egyéni probléma, ki, hogy éli meg ezeket a kihívásokat, hogyan működünk gyerekek mellett, hogyan tudjuk beosztani az időnket. De cég szempontjából ez a helyzet rákényszerített bennünket, hogy szintet ugorjunk, mint szervezet. És ez tök jó.

Azt mondtad, hogy imádsz utazni és ez például most nem az a dolog, ami olyan üdvös volna. Te mit gondolsz erről, hogy fog ez változni?

Ez nagyon nehéz kérdés. Vicces dolog, mert ugye beszéltünk is róla talán, hogy podcastokat is szoktam csinálni és a húgom mindig le szokott szúrni, mikor az adásban túl depresszív dolgokat mondok, főleg ezzel a vírus dologgal kapcsolatban. Nem vagyok túlzottan optimista, hogy itt hamar rendbejönnek a dolgok. Most Hongkongban egy újabb hullám indult be megint, megjelentek ismét a korlátozások, nem lehet vacsorázni éttermekben, csak elvitelre szolgálnak ki, maszk viselése kötelező szinte mindenütt. Úgyhogy megint egy olyan fázis van, amikor bezáródunk és nem feltételezném, hogy ennél sokkal jobban megúszná Európa vagy más régiók a világban. Úgyhogy szerintem ez a dolog még egy darabig velünk lesz, még egy évet biztosan fogunk ezzel a zombi apokalipszissal küzdeni. Ezt el kell fogadni. Nekem nyilvánvalóan nagyon fájdalmas dolog volt, mikor rádöbbentem, hogy nincs utazás, nincs kimászkálás. A másik dolog, amit már említettem, a fotózás. Nagyon szeretek utcai fotókat készíteni és ne tudd meg, mennyire megsínylettem, hogy nem lehet arcokat fotózni az utcán, mert mindenki maszkot visel. Aztán van egy olyan fázisa ennek a szenvedésnek, hogy elfogadja az ember a helyzetét. Kitaláltam azokat a kreatív projekteket, amiket most is tudok csinálni, amikbe belefér a maszk, vagy, ami nem tartalmaz embereket, vagy ami a városra, az architektúrára, építészetre fókuszál és kialakítottam egy relatíve fenntartható életmódot. Nyilván, mint mindenkinek, nekem is vannak depresszív hullámok ebben, nehéz ügy. És akkor még ott van a munka oldala is. Hogyan működjön a szervezet? Hogyan koordináljunk? Hogyan reagáljunk arra, ami a piacon történik az ügyfeleinkkel vagy a potenciális ügyfeleinkkel? Ez meghosszabbította a napjaimat, 12-14 órás munkanapokból állt az elmúlt 5-6 hónapom. Most tartok ott, hogy próbálok korlátokat szabni ezeknek a dolgoknak, próbálok néhány felkérésre nemet mondani, néhány globális hívásba nem becsatlakozni és kicsit visszastrukturálni az életemet valami normálisabbra.

Ehhez kapcsolódnak akkor a hobbik, amikről beszéltél, amik már-már nem is hobbik, hiszen majdnem mindegyiket profi szinten űződ. Podcastokat is több mint tíz éve készítesz és akkor még nem is nagyon volt ez a formátum elterjedt, pláne nem itthon. Honnan jött ez az ötlet, hogy te ezzel foglalkozz?

Egyrészt fogyasztója is vagyok ennek a dolognak, nekem nagyon működik ez a fajta hanganyag. Amikor otthon laktam a városon kívül éltünk, napi két óra utazás alapvető része volt az életemnek ahhoz, hogy bejussak az irodába. És ez a két óra rendkívül jó lehetőség volt arra, hogy hangoskönyvet vagy podcastot hallgasson az ember. Fogyasztóként nagyon hamar ráéreztem ennek az ízére. Alkotóként meg a blogolás világából jöttem, amit anno eléggé aktívan folytattam és valahogy úgy éreztem, hogy ez a fajta médium jobban működik a számomra. Volt egy közösség Magyarországon a blogok körül, annak nem voltam fontos része és az tök jó mikor az ember egy új médiumot talál, amiben kiemelkedhet, nem egy meglévő versenybe kell valahogy bejutni, hanem magad definiálod a versenyt. Ez is nagyon megtetszett nekem benne és ebből alakult ki, hogy elkezdtem mindenféle témákkal játszani. Mi az, ami működik ebben a formában, mi az, ami nem működik? Így kezdtem bele, aztán kialakítottam egy olyan kört, akik barátok és alkotótársak ebben a témába. Több mint tíz éve mennek az adások.

Hányan hallgatták a legnépszerűbb műsoraidat?

Amit talán a legtöbben hallgattak, meg ismertek az a Heti meteor című műsor volt, amit Józsi barátommal csináltunk jó pár évig. Annak olyan 4-5000-es hallgató bázisa volt. Most aktívan két podcast fut, az egyik a Konnekted, amiben tech témákról beszélgetünk, ennek 1500-2000 hallgatója van. Ami nagyon érdekes meg izgalmas számomra, hogy van egy igen aktív, core hallgatóbázis, akik egy chat csatornán aktívan kommentelnek, ötleteket hoznak, hogy miről beszéljünk, információkat adnak hozzá. Szóval, ahogy szép magyar szóval mondjuk, jó az engagement. Ezen a csatornán 255 ember van, ami szerintem tök nagy szám. A másik podcast, a Hármas Könyvelés, ami irodalmi adás, könyvekről beszélgetünk. Ez sokkal kisebb közönséget vonz, de nem baj, mert ez megint egy nagyon jó közösség, a hallgatók között vannak írók, alkotók, kiadók, lelkes olvasók. Annak, hogy ezt sikerült 10+ éven át, az az oka, hogy megvannak a barátok, akikkel ezt visszük és amikor mondjuk én vagyok depressziósabb, vagy kevésbé izgatott az adott témával kapcsolatban akkor van, aki elviszi a hátán a dolgot, és amikor meg én pörgök, akkor meg mások tudnak pihenni egy kicsit. És persze továbbra is lelkesen hallgatok podcast-okat, még így is, hogy nem nagyon mozdulunk ki itthonról, azaz nem útközbeni elfoglaltság.

Van egy olyan top 3, amit ajánlanál a LifeInTech hallgatóinak?

Ó, én nagyon speciális dolgokat hallgatok, szerintem mindenki a saját ízlésének megfelelően alakítsa ki a maga kedvenceit. Sok fotózással, videójátékokkal kapcsolatos podcastot hallgatok. Jó pár éven át csináltuk a Konnektor címen futó gameing podcastot, ami népszerű volt, de aztán kimaradtam belőle, mert az időeltolódás miatt nem tudtam becsatlakozni. Ebből indult a Konnekted, így a tech és játék témákat is tovább tudtam vinni. Nekem egy tök jó módja ez, hogy hozzám hasonló emberekkel tudjak kommunikálni, az alkotótársakkal meg a közönséggel is. Van egy olyan kellemes érzésem, hogy ezzel visszaadok a közösségnek. Anno a Budapest New Technology Meetup-nak voltam az egyik szervezője, azt is sok éven át csináltam és nekem annak a szervezése meg ezeknek a podcast tartalmaknak a gyártása az, amivel úgy érzem, hogy visszaadok az otthoni kis közösségnek. A fotózás meg az a dolog, ami az enyém és inkább rólam szól, mint a közösségről.

A legtöbben ennyi minden mellett, amit te csinálsz elégedettek volnának azzal, hogy sikeresek a munkájukban, van családjuk, boldog magánéletük. Miért olyan fontos az, hogy visszaadjál a közösségnek?

Hú, nagyon bonyolult kérdés ez. Talán a Heti meteor meg a Budapest New Technology Meetup, meg ezek az adások azért fontosak, mert én alapvetően egy nagyon zárkózott, befele forduló ember vagyok. Azok a dolgok, amik engem érdekelnek, azok egy nagyon szűk réteget érdekelnek. Nekem tök jó érzés volt találkozni élőben olyan emberekkel, akik ugyanennek a kicsi, szűk rétegnek a részei. A podcast szerintem abban jó, hogy szűk rétegeket lehet elérni vele. Mert, aki réteg érdeklődésű nem biztos, hogy a közvetlen környezetében a családjában, a szomszédságban, a faluban, a kerületben vagy akár a munkahelyén olyan emberekkel személyesen találkozik, akik pont azok iránt a dolgok iránt érdeklődnek, mint ő. És tök jó belecsatlakozni ebbe a folyamba, hogy „nahát, csomó embert érdekel ez a dolog” és megtudni, hogy ki mit gondol, mi a véleménye.

Szerinted az a srác, aki bepötyögte az újságból a kódokat, mit szólna a mostani FB2-höz?

Szerintem magára ismerne. Ha megnézzük, mikkel foglalkoztam akkor, akkor ezek nagy része máig megmaradt. És akkor még ott van mellette, hogy azért csak befutottam egy jó karriert. Úgyhogy szerintem rendben lenne velem.

Egy mai srác, aki olyasmi, mint te egykor, mivel indulhat ma el, mi az, amit tanácsolnál neki? Mi az amit vezérfonálként követnie érdemes annak, aki most kezd IT karrierbe?

Nálam azért működnek ezek a dolgok, mert tényleg szinte megszállottként rengeteg energiát fektetek bele. Szinte mindennap képzem magam, mindennek utána olvasok. Minden egyes meetingre, akár ügyfeles, akár belső meeting alaposan felkészülök, hogy a szakmai tudásom továbbra is hiteles legyen és működjön. A podcast-okkal kapcsolatban is mindig mindent alaposan megtervezek. Tudom, hogy mikorra kell elolvasnom a heti könyvet, úgy választok témákat, hogy érdekes dolgokról lehessen a könyvvel kapcsolatban beszélgetni. Mindenbe, amivel csak foglalkozom nagyon sok energiát fektetek, hogy valami kiemelkedőt tudjak létrehozni a munkámban, vagy akár a művészeti próbálkozásokkal, a fotózásban. Úgyhogy érdemes megszállottnak lenni és fókuszálni, mindent beleadni. Szokták is kérdezni, hogy lehet a munkával, a családdal, a kreatív dolgokkal egyszerre ilyen minőségben foglalkozni. Nyilván nem lehet mindent egyszerre, úgyhogy én magamnak egy olyan rendszert alakítottam ki, melyben szezonálisan 200 százalékban a munkámra fókuszálok, majd jön egy olyan időszak, amikor mindenkinek elmondom, a kollégáknak is, meg a főnökömnek is, hogy ebből kicsit vissza kell venni és másra kell fókuszálnom az elkövetkezendő három hónapban, hogy fel tudjak töltődni. Ami meg az IT iparágat és a kezdőket illeti, egyszer mindenkinek kell az EPAM-nál dolgozni, aki ebben a szakmában van. Ez a legjobb hely arra, hogy az ember belekóstoljon, hogy működik ez igazán nagy méretben és igazán komoly ügyfelekkel, meg érdekes technológiákkal. Úgyhogy, ha kezdő vagy, gyere, ki kell próbálni!

 Hallgasd meg a podcastot is!

"Érdemes megszállottnak lenni és mindent beleadni"

Egy hardcore innovátor csapat, egy szuper inspiráló alapítvány és egy tárgy, ami szimbólummá vált. Az EPAM “legmerészebb” újítói, az EPAM Continuum csapata áprilisban megalkotta a GENTL Mask-ot, a nyílt forráskódú, többször használható, kényelmesen viselhető arcmaszkot. Itthon továbbgondoltuk, és összefogtunk a Salva Vita Alapítvány Segítő Vásárlás csapatával, így megváltozott munkaképességű emberek közreműködésével elkészülhetett 1000 darab GENTL Mask, melyeket azoknak adunk, akiknek most a legnagyobb szükségük van rá. Ügy, sikertörténet, jótékonysági lánc. Ez mind együtt és még sokkal több...

Interjú Béni Ritával, a Segítő Vásárlás Program koordinátorával.

Mivel foglalkozik cégetek, az AMIJÓ Kft., hogyan kapcsolódik a Salva Vita Alapítványhoz?

Kreatív stúdió vagyunk, művészeti, oktatási, illetve szociális projektfejlesztéssel foglalkozunk A Salva Vita Alapítvány által koordinált Segítő Vásárlás program megvalósításában is közreműködünk, inkluzív dizájn termékeket fejlesztünk terméktervezők és szociális műhelyek segítségével. Küldetésünk, hogy a Segítő Vásárlás program minél sikeresebb legyen. A Salva Vita Alapítvány 1993-ban jött létre, megalakulása óta a fogyatékos és megváltozott munkaképességű személyek esélyegyenlőségéért, társadalmi integrációjának megvalósításáért dolgozik. Kiemelt célunk a munkaerő-piaci esélyegyenlőség, és munkahelyi sokszínűség kialakításában való közreműködés. A befogadó szemléletű cégek és fogyatékos munkavállalók közötti munkaközvetítés mellett számos további program megvalósításával kívánjuk ezt elősegíteni.

Mi a te feladatod mindebben?

A Segítő Vásárlás Program koordinátora vagyok már 4 éve. A Salva Vita Alapítvány vezetőségével együttműködve azért vagyok felelős, hogy ez a program sikeres legyen, jól működjön, és évről-évre fejlődjön. Fontos számunkra, hogy elterjedjen a köztudatban, hogy a fogyatékossággal élők is képesek szép termékeket, korszerű, trendi tárgyakat alkotni, és a vásárlók jó érzéssel vegyék kézbe termékeinket. A társadalmi felelősségvállalásra nyitott cégek ajándékozási tevékenységét egyedi terméktervezéssel és fejlesztéssel segítjük. A Segítő Vásárlás program olyan minőségi termékeket értékesít, amelyek megváltozott munkaképességű emberek közreműködésével készülnek, vállalati partnereink egyedi igényeihez igazodóan. Termékeink megvásárlásával ügyfeleink a megváltozott munkaképességű emberek munkahelyeinek megőrzését és új munkahelyek teremtését támogatják.

Tudnál mondani pár olyan terméket, ami különösen eredeti vagy a tervezőiteknek különösen kedves volt?

Az elmúlt években több termékfejlesztési projektet valósítottunk meg, és az újonnan fejlesztett tárgyak egy rész megvásárolható webáruházunk, a www.bolt.segitovasarlas.hu, oldalon. Forgalmazunk papír-írószereket, dísztárgyakat, kézműves finomságokat, lakáskiegészítőket, illetve egyedi termékeket is.

Ilyen egyedi termék az EPAM orvosi minőségű, nyílt forráskódú arcmaszkja, a GENTL Mask is. Hogyan indult, alakult ez az együttműködés?

Április környékén érkezett a megkeresés, akkor, amikor a COVID-19 miatt nagyon fontossá vált az emberek egészségének megőrzése, hogy védjük egymást, figyeljünk oda egymásra. Az EPAM Continuum csapata a helyzetre való tekintettel megalkotta a GENTL Mask-ot, a nyílt forráskódú, többször használható, kényelmesen viselhető arcmaszkot, amely gyártásához szociális üzemet kerestek. Így kerültünk látóterükbe. Bár az Amerikában kifejlesztett tervrajz adott volt, sok időt vett igénybe mire kidolgoztuk, hogyan lehet itthoni körülmények között, nagy mennyiségben gyártani a maszkokat. Felkutattuk a szükséges alapanyagokat, és az angol nyelvű műszaki leírásokat, szabásmintákat egyeztettük a gyártókkal. Maga a gyártási folyamat nagyjából egy hónapot vett igénybe, 1000 darab maszkot készítettünk a Fény Felé Alapítvány és a Búzavirág Alapítvány varrodáiban. Az elkészült maszkokat az EPAM Hungary olyan alapítványoknak adományozta, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Mennyire volt rendhagyó ez a felkérés? Hogy éltétek meg azt, hogy ennyire aktuális dolgot kell most megszervezni és legyártani?

Ez egy teljesen új megbízás volt, ilyet még nem csináltunk, bár minden vállalati felkérésre azt lehet mondani, hogy egyedi, hiszen a cégek igényeikhez igazodunk, így mindig adódnak olyan kérések, helyzetek, amikhez alkalmazkodnunk kell. Viszont ez a felkérés egy nagyon nehéz időszakban érkezett, a covid sok kihívás elé állított mindannyiunkat. Az eddigi évek során partnereink ajándékozási célra szánt terméket rendeltek tőlünk, de az EPAM egy adott tervrajz alapján gyártatott és a végterméket jótékony célra szánta. A maszkok gyártásával egyrészt a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatását segítették, ugyanakkor az elkészült termékek adományozásával további szervezeteket támogatott az EPAM.

Mennyiben nehezítette a járványhelyzet a gyártást?

A gyártási folyamat teljesen eltért a megszokottól, mert az új termék létrehozásához nem volt lehetőségünk találkozókat vagy üzemlátogatásokat szervezni. Az alapanyagokat is csak online tudtuk kiválasztani. Egyetlen személyes találkozót sem tudtunk összehozni, mindent telefonon, online kellett egyeztetni, ami lassította a folyamatokat, ugyanakkor, izgalmas volt az új munkamenet. Az EPAM Hungary csapata részéről óriási bizalmat éreztünk. Együtt kerestük meg azokat a webáruházakat, ahol az alapanyagokat kiválasztottuk, majd a varrodák mintadarabokat készítettek, amit postai úton juttattak el a fejlesztésben résztvevő személyeknek. Miután megérkeztek a teszt termékek, skype-on egyeztettünk a minőségről, méretekről, változtatási igényekről. A műhelyekben nagyon szigorú egészségmegőrző óvintézkedések betartásával készültek a maszkok, nagyon odafigyeltek az előírt szabályokra, amelyeket a vírushelyzet megkövetelt. Végül aztán minden nehézség és szokatlan körülmény dacára időben elkészült 1000 darab arcmaszk, és megvalósult egy különleges projekt.

„Mit csinál a ...” sorozatunk legújabb részében Sólyom Zsófiával, az EPAM Scrum Masterével beszélgettünk. Zsófi több, mint négy éve dolgozik az EPAM-nál, jelenleg két csapatot támogat és egy, az utazás- és szállásfoglalás területén tevékenykedő ügyféllel dolgozik együtt.

Általánoságban mit takar a Scrum Master pozíció, hogyan lehet leírni annak, aki esetleg még sosem hallott erről a szerepkörről?

Maga a scrum egy keretrendszer az agilis projektmenedzsmentben, ő határoz meg bizonyos szerepköröket a scrum csapatban, melynek ő a támogató vezetője. Tulajdonképpen olyan, mint egy coach, aki a csapatot támogatja annak érdekében, hogy az elérje a céljait, segít egy biztonságos légkör kialakításában. Olyat, ahol az emberek mernek hibázni, mely hibákból aztán tudnak tanulni és folyamatosan fejlődnek, megosztják egymással a tudásukat, az esetleges elakadásokat, amibe beleütköznek. Az ilyen csapatban az emberek hatékonyan tudnak együtt dolgozni, számíthatnak egymásra és a Scrum Master ahhoz is hozzájárul, hogy motiváltak, illetve sikeresek legyenek. Célja, hogy egy önműködő csapatot hozzon létre, ahol igazából már nincs is rá szükség. Követi azt a projektet, feladatot, amin éppen a csapat dolgozik, előrejelzéseket készít, facilitálja, koordinálja a csapatmegbeszéléseket, segíti a kommunikációt a csapat tagjai között és elhárítja azokat az akadályokat, amelyekkel a csapat szembesül.

Mennyire fedi mindez azt, amit az EPAM-nál csinál egy Scrum Master?

Vannak egyezőségek, de vannak plusz feladatok is, amik az EPAM-ban felmerülnek. Az EPAM egy szoftverfejlesztő cég, az ügyfelek megbízásait teljesítjük, ám az ügyfél sokszor mást követel meg, mint ami a „nagy könyvben” meg van írva a Scrum Master-i munkakörről, úgyhogy a pozíció vagy a munkakör eltérő is lehet annak függvényében, hogy mit várnak el tőlünk. Ezenkívül minden csapat más, úgyhogy egy Scrum Master-nek, mint egy puzzle-nek igazodnia kell a csapat képéhez, olyan formát kell öntenie, mely pontosan illeszkedik hozzájuk. Valamely csapatnál előtérbe kerülnek bizonyos feladatok, máshol háttérbe, mert a csapat már van annyira önműködő, érett, hogy önállóan meg tudják oldani ezeket. Az EPAM-nál kiemelt feladat az ügyféllel való kapcsolattartás, láthatóvá tesszük a csapat eredményeit, az éppen elérhető kapacitásaikat. Ami azért is fontos, mert a fejlesztők az idejük nagy részében fejlesztéssel szeretnének foglalkozni, hiszen ők ebben a legjobbak, ez egy olyan munka, amiben el kell mélyülniük és nem szerencsés, ha megszakítják őket ebben. Így a Scrum Master egyfajta védelmet is biztosít, hogy a csapattagok a munkájukra tudjanak fókuszálni.

Ez az első ilyen pozíciód, vagy már korábban máshol is dolgoztál ilyen szerepkörben?

Korábban más cégeknél, mint Scrum Master nem dolgoztam, az EPAM-nál is ez az első ilyen szerepköröm, viszont ezen a projekten már támogattam egy másik csapatot is korábban, majd jött egy lehetőség, hogy két újabb csapathoz csatlakozzak és éltem is ezzel a lehetőséggel. Így már két éve vagyok ezen a projekten és már három csapattal volt szerencsém együtt dolgozni.

Milyen tapasztalatra, képzettségre volt szükség ahhoz, hogy te ezt a pozíciót megkapd, illetve mire van szükség ahhoz, hogy valaki ebben a szerepkörben dolgozhasson?

Scrum Master-ek a leggyakrabban az IT szektorban kapnak lehetőséget, de most már nem csak IT cégek állnak át az agilis projektmenedzsmentre és vezetik be a scrum-ot. Az IT végzettség előnyt jelent, de nem feltétel, nekem sincsen szoftverfejlesztői végzettségem, képzettségem. Viszont előtte huzamosabb ideig az informatika területén mozogtam, felszedtem azt a tudást, azokat az alapvető ismereteket, amik elegendőek voltak ahhoz, hogy ebbe a pozícióba kerüljek. Közgazdászként végeztem, az egyetemen volt projektmenedzsment tárgy, tehát ezen a területen már voltak ismereteim, de ezeket természetesen még bővítenem kellett, illetve a scrum-mal jobban meg kellett ismerkednem. Ebben egyébként nagyon sokat segített az EPAM, számos kollégától kaptam segítséget, volt mentorom. Tudtam gyakorolni, különböző belső tréningeken, meetup-okon vettem részt. Amit még kiemelnék, hogy elég erős soft skill-ekre van szükség ebben a pozícióban, amik sok esetben az ember személyiségéből fakadnak, ezért nehéz ezeket elsajátítani, de természetesen nem lehetetlen.

S melyek azok?

A legerősebb, vagy legjelentősebb soft skill, szerintem a nyitottság. Az embernek folyamatosan aktívan kell figyelnie és magába szívnia az információkat, amik a külvilágból érkeznek. Jó kommunikációs, szervezési készségek is kellenek hozzá, továbbá jó rendszerezettség, jó időbeosztás, kreativitás, illetve empátia az emberek iránt, hiszen a Scrum Master egy csapatot támogat, folyamatosan emberekkel dolgozik együtt, akiket meg kell érteni, akikkel meg kell találni a közös hangot. Nagy előny még ebben a pozícióban, ha az ember lelkes, pozitív személyiségű, olyan, akinek általánosságban jó kedélye van és kellemes hangulatot tud maga körül teremteni.

Tehát a Scrum Master egy szuperhős. :-) Mi az, ami a szuperhősnek nehéz? Ami kihívás, amivel neki is meg kell küzdeni?

Nem tartom magunkat szuperhősnek, de van azért sok nehézség, amivel szembesülünk és nekünk is meg kell küzdenünk ezekkel. Például ilyen, hogy sokszor két tűz között vagyunk. A csapatot képviseljük, támogatjuk és szeretnénk, ha ideális környezetben dolgozhatnának, hogy a munkájukat gördülékenyen tudják végezni, másik részről ott van az ügyfél, az ő elvárásainak is meg kell felelni. E kettő között valahogy meg kell találni az egyensúlyt, hogy az ügyfél is elégedett legyen és a csapat is motivált és eredményes tudjon maradni. Szintén kihívás, hogy a csapatok folyamatosan változnak, az embereknek változhat az élethelyzete, vagy jöhet egy nehezebb projekt. Ilyenkor új kihívásokkal szembesülünk, úgyhogy a csapat érettsége folyamatosan változik. Megtalálni ezekre a problémákra a megfelelő megoldást sokszor nem egyszerű. De sokat jelent ebben például az is, hogy van agile meetup-nk is, aminek a szervezésében aktívan részt veszek és havi szinten találkozik az agilis közösség az EPAM-ban.

Hogyan épül fel a hierarchia ebben a szerepkörben, amiben te dolgozol?

Én is kezdő Scrum Master voltam az EPAM-nál, egy projektkoordinátori pozícióból váltottam erre a szerepkörre. A scrum guide pontosan leírja, hogy a scrum framework, azaz keretrendszer, hogyan is néz ki, ugyanakkor vannak projektspecifikus elemek is, amikkel meg kell ismerkedni. Nem elég a scrum-ot ismerni, hiszen sosincs olyan, hogy tiszta scrum, hanem más projektmenedzsment módszertanokból is fel kell tudni használni bizonyos jó gyakorlatokat. Folyamatosan bővíteni kell az embernek az eszköztárát, majd el kell kezdeni ezt a sok tudást átültetni a gyakorlatba, ami nem egyszerű. Gyakorlat teszi a mestert, a Scrum Master-t, úgymond. Úgyhogy először én is csak megfigyelő pozícióban voltam jelen, majd kaptam egy csapatot és szimultán végeztem a projektkoordinátori munkámat. Egy idő után, amikor sikerült elegendő tapasztalatot szereznem már két csapatot is el tudtam vállalni. Akik már tapasztaltabbak, akár három csapattal is tudnak támogatni. Ennél többet már nem szerencsés, mert nem jut kellő figyelem az emberekre, minden csapatra, minden projektre. Ha valaki már tényleg nagyon sok tapasztalatot szerzett, akkor egyfajta tanácsadói, agilis coach szerepkörbe léphet, ahol már csak egy adott probléma megoldására fókuszál, amiben ő tud segíteni, mert olyan széles az eszköztára, hogy tudja mit kapjon elő belőle.

Mióta az EPAM-ban dolgozol mi az, amit a legnagyobb sikerednek könyvelsz el?

Említettem már, hogy projekten először csak egy csapatot támogattam és nekem nagyon nagy ajándék volt, hogy elkezdhetek gyakorlati tapasztalatot szerezni. Majd viszonylag rövid időn belül, körülbelül nyolc hónap elteltével jött egy másik lehetőség, hogy két másik csapatot is átvehetek, akik egy elég fontos projekten dolgoztak. Több, nálam tapasztaltabb jelöltet is meghallgatott az ügyfél, de végül engem választott ebbe a pozícióba, ami számomra nagy sikerélmény volt. Majd utána ezt a határidős és egyben jogi vonatkozású projektet sikerült az egyik csapattal sikeresen teljesítenünk. Nagyon büszke voltam az egész csapatra, illetve nagyon örültem, hogy engem választottak, bizalmat szavaztak nekem és végül be tudtam bizonyítani, hogy képes vagyok erre a feladatra.

Számodra mi az EPAM lényege, hogyan írnád le?

Az EPAM kiváló szakmai közösséget jelent nekem, akikkel emberileg is nagyon jól együtt tudok működni. Korábbi munkahelyeimen sosem éreztem azt, hogy tényleg ennyire jól tudok másokkal együtt dolgozni és mindennap motiváltan kezdek bele a munkába. Olyan kiváló szakemberek dolgoznak ennél a cégnél, akiktől lehet tanulni és akik meg is akarják osztani ezt a tudást a másikkal. Mindennap történik valami izgalmas, valami, amitől az ember több lesz.

Fazekas Dóra, a Cambridge Econometrics angol kutató, tanácsadó cég budapesti irodáját vezeti, szakterülete a környezetgazdaságtan. Az EPAM által fejlesztett ökológiai lábnyom kalkulátor és az ehhez kapcsolódó, nemrég elindított zöld kampány apropóján beszélgettünk vele arról, mit tehet az egyén a fenntarthatóságért és mik azok az alapok, amit mindenkinek tudnia kell, ha felelősen gondolkozik a témáról.

Miként indult a karriered, a téma iránti, az átlagnál nagyobb érzékenységed?

„A természet szeretete mindig is jelen volt az életemben, gyerekkorom óta, a környezetgazdaságtan témával aztán egyetem után egy PhD keretein belül kezdtem el foglalkozni és azóta is ezen a területen dolgozom. Amikor PHD-ztem az emisszió kereskedelmi rendszer nagyon új téma volt és azért választottam, mert azt gondoltam, minél újabb egy téma, annál könnyebben lehet kutatni és esetleg még újat is hozzátenni. Ez egyébként az Európai Unión belül egy olyan kereskedelmi rendszer, amiben kibocsátási egységekkel kereskedhetnek cégek vagy akár államok is egymás között. Először egy, a jelenlegi cégemhez hasonló, másik klímakutatással, illetve annak közgazdasági hatásaival foglalkozó kutatócégnél kezdtem el dolgozni, Angliában, Cambridge-ben. Bár időközben családi okok miatt hazaköltöztünk, továbbra is angol cégnek dolgoztam, csak már itthonról. Innen jött aztán a Cambridge Econometrics magyar leányvállalatának ötlete is. Kis hazai csapatunk tanácsadói tevékenysége a fenntarthatóság három pillérét fedi le. Ezek a gazdasági vonatkozások, a társadalmi vonatkozások és a környezeti vonatkozások, mindezeknek a témáknak mi a gazdasági, valamint a munkaerőpiacra gyakorolt hatásait vizsgáljuk, illetve azt, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása hogyan alakul."

Az EPAM rendszeresen, de ezúttal külön kampányban foglalkozik is fenntarthatósággal. Szerinted mi a jelentősége annak, hogy a cégek is elkezdenek foglalkozni azzal, hogy a munkatársaikat edukálják ezen a téren?

„Az EPAM-os kampány most egy szén-dioxid lábnyom számító kezdeményezést indított el, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy mindenki megmérheti, hogy jelenleg mennyi az ő személyes szén-dioxid kibocsátása. A szén-dioxid egy olyan üvegházhatású gáz, aminek a légkörben egyre növekszik a koncentrációja és ez okozza a globális felmelegedést, illetve a klímaváltozást is. Ez utóbbi annyiban más, mint a felmelegedés, hogy extrém időjárási jelenségekkel is jár. A kampány azért fontos, mert tudatosítja a munkavállalókban azt, hogy miért kell ezzel foglalkozni, mit jelent az, hogy klímaváltozás, ő maguk mit tesznek ehhez hozzá, illetve mit tehetnek azért, hogy kevésbé terheljék a környezetüket és kevésbé járuljanak hozzá az ilyen üvegházhatású gázok kibocsátásának növekedéséhez.”

Mi befolyásolja leginkább az ökológiai lábnyomunkat?

„Legjelentősebb hatása annak van, hogy mennyit repül az ember. A nagy tengerentúli utak teszik ki a magánemberek szén-dioxid lábnyomának a legnagyobb részét. Második a sorban a húsfogyasztás, ezt pedig a fogyasztás mennyisége követi, azaz, hogy mennyit vásárolunk. Ez a három dolog tehát, aminek mérséklésével egyénként is sokat tehetünk a fenntarthatóságért.”

Ha már a fenntarthatóság szót említed, sokan talán nem is vagyunk teljesen tisztában azokkal a fogalmakkal, amelyeket e témában olyan sokat hallunk. Melyek a leggyakoribb tévedések, tisztázatlan fogalmak?

„Külön kell választani a klímaváltozás témakörét és tágabb értelemben a környezetszennyezést. Bár nagyon fontos lépés, hogy elkezdték betiltani az egyszerhasználatos műanyagokat, azonban ennek nincs köze a klímaváltozáshoz. A klímaváltozást az emberi felhasználásból eredő üvegházhatású gázok emelkedő kibocsátása okozza, bár sokáig vitatták, hogy mennyire van összefüggésben az emberi tevékenységgel, vagy mindez csak egyszerűen a Föld kílmájának ciklikus változása. Az üvegházhatású gázok koncentrációját a levegőben mérik és ezáltal határozzák meg, hogy a levegő egymillió részecskéjében mennyi az üvegházhatású gázok aránya. Ez pedig sajnos növekvő trendet mutat. Sokat hallunk a párizsi klímaegyezményról: ez az ENSZ klímaegyezménye, melyben kormányok határoznak meg célkitűzéseket, illetve, azt, hogyan, milyen eszközökkel, intézkedésekkel érhetők el ezek a célok. A megállapodás Párizsban, 2015-ben született és azt célozta meg, hogy az iparosodási forradalmi átlag hőmérséklethez képest ne emelkedjen 2100-ra 2 Celsius foknál többet a globális átlaghőmérséklet. Ezt követően jelent meg a klímaváltozás tudományos testületének, az IPCC-nek, azaz nem politikusoknak, hanem tudósoknak az ajánlása, miszerint nem elég a 2 Celsius fok, 1, 5 Celsius foktól lenne élhetőbb a világ. Nagyon fontos megjegyezni, hogy 2 és 1,5 Celsius fok nem tűnik soknak, ám ez egy átlag hőmérséklet, éppen, hogy az extremitások, a szélsőségek fognak felerősödni, vagy már erősödnek is. Extrém hidegek és melegek, forró nyarak lesznek, a csapadék eloszlása is jelentősen változik, illetve egyre gyakoribbá válnak a nagyon sok szélsőséges időjárási jelenségek."

Hogyan lehet ezeket a számokat, előrejelzéseket egy kicsit közelebb hozni az emberekhez? Hogy a magukénak érezzék és belevágjanak, változtassanak?

„Nagyon nehéz a meglévő szokásokat megváltoztatni, ugyanakkor azt látom, hogy a fogyasztók egyre tudatosabbak. A fiatalok talán még inkább, én emiatt vagyok nagyon bizakodó és optimista. Hogy a mi gyerekeink generációja már egy sokkal tudatosabb életet kezd. De ahhoz, hogy ezt a magatartásváltozást elősegítsük mindenképpen felülről jövő szabályozásra és intézkedésekre van szükség. Amíg ennyire olcsó fapados járatokkal repülni, addig nincs meg az ösztönzés az emberek számára, hogy kevesebbet repüljenek. A húsállat tenyésztésének sokkal nagyobb a környezeti terhelése, mint a növénytermesztésnek, sokkal nagyobb terület kell hozzá, illetve sokkal több vizet használ fel. Egyes számítások szerint egy hamburgernek 1000 eurónak kellene lennie ahhoz, hogy kevesebbet fogyasszunk belőle. Itt persze bejön a képbe ismét, hogy a már meglévő társadalmi különbségeket ez még jobban fel fogja erősíteni, hiszen lesznek rétegek, akik megengedhetik maguknak, hogy saját repülőgéppel utazzanak és bármennyi 1000 eurós hamburgert egyenek, míg a nagy többség pedig nem fog ezekhez hozzájutni.”

Ez a szakmád és gyakorlatilag ezzel foglalkozol nap, mint nap. A saját életedben te, hogyan valósítod meg ezeket a dolgokat?

„Persze, én is bajlódom vele és nem tudok mindent megvalósítani, de mostanában jöttem rá, hogy sokat tehetek azzal is, ha megpróbálok jól válaszolni a barátaim, ismerősem kérdéseire, melyek egyre gyakoribbak, ahogyan ez a téma is egyre többször kerül elő. Egyfajta küldetés lehet ez, melyben segítek, hogyan tudnak ők is hozzájárulni a változáshoz. Emellett hosszú távon szeretnék elektromos autót a családnak, a meglévő helyett, a gyerekeim sokkal tudatosabbak, átadom nekik, amit lehet, a vírushelyzet pedig például abban segített, hogy kiderült, a munkám jóval kevesebb repüléssel, utazással is megoldható.”

Ha csak egyetlen dolgot emelhetsz ki, mi lenne az, ami számodra ebben a témában kiemelten fontos?

„Hatást elérni. Mindig olyan munkát szerettem volna, aminek látom értelmét és ezt sikerült megvalósítanom. Azzal, amit nap, mint nap csinálunk, hatással vagyunk, akár a politikai döntéshozókra, akár a cégek döntéshozóira. Most van egy olyan új projekt, melynek az a témája, hogy a pénzügyi szektort hogyan érinti a klímaváltozás. Ez teljesen új terület, nekem is és a cégünknek is és nagyon érdekes, hogy bankokkal, pénzügyintézetekkel, magán nyugdíj pénztáraknak számítjuk ki, hogy a már meglévő portfolióikat hogyan fogja egy felmelegedési forgatókönyv érinteni. Mik azok az eszközök, amikbe már nem lesz érdemes befektetni, ha nem csinálunk semmit és tényleg nagyon erős felmelegedés következik be. Vagy pedig feltételezzük azt, hogy sokkal többet teszünk annál, mint amit eddig tettünk és elérjük a 1,5 vagy 2 Celsius fokos kitűzött hőmérsékletemelkedési célt. Kiszámoljuk ezeket a lehetőségeket, ezáltal tudatosabbá válnak a pénzügyi fedezetek. Nekem ez nagyon erős küldetésem."

Fazekas Dórával készült podcast beszélgetést itt hallgathatod meg. Ha kíváncsi vagy mekkora az ökológiai lábnyomod, megtudhatod az EPAM Carbon Footprint Calculator segítségével.

A „dolgozói elkötelezettség” nem új keletű kifejezés, az ezredforduló óta pedig olyannyira népszerű lett, hogy talán már közhellyé is vált. Egyre nagyobb a verseny a legjobb munkaerőért, így a cégek számára is egyre fontosabb a munkavállalók érzelmi kötődése a céghez. A kötődés azonban nem a maradási hajlandóságot jelenti, pontosabban nem csupán azt. De akkor mit kell tenni, hogy az emberek szeressék a munkahelyüket?

Dacára, hogy a köznyelvben gyakran a hűséggel, elégedettséggel, motiváltsággal azonosítják, a „munkavállalói elkötelezettség” nem azonos mindezzel. Ha valaki egy adott cégnél marad, nem jelenti azt, hogy elkötelezett is, a hűség nem jelenti, hogy az elvárton felül is teljesít – de akkor miről is van szó? Nincs általánosan elfogadott definíció, a munkahelyi elkötelezettség az egyén és a szervezet között kialakult kapcsolat, jó esetben  egyfajta pozitív érzés: az elégedettség és a munka, munkahely, iránti lelkesedés közös eredménye. Az ún. szociális csere elmélete szerint az elkötelezettség egyfajta viszonzásként fogható fel, csak úgy, mint az emberi kapcsolatokban: ha többet fektetünk egy kapcsolatba, többet is nyerünk vele vissza.

És hogy miért is fontos ez a téma? Az elkötelezett munkavállalók és - mivel ez egy kétirányú utca - a munkavállalóik irányába elkötelezett szervezetek, az elvártnál jobban teljesítenek. Tehát összességében ez a fajta kötődés a hűség, elégedettség, motiváltság együtt, megfűszerezve egyfajta munkahelyi büszkeséggel.

 A boldogság nyomában

 „Sok ember számára a karrier adja a siker egyik fontos forrását és, hogyha valaki napi 8 órát dolgozik egy olyan pozícióban, ahol nem érzi igazán jól magát, akkor az egy demoralizáló és depresszív állapot lehet. Viszont, ha valaki szereti és jól csinálja azt, amit csinál, akkor el tud repülni ez a 8 óra. Nagyon nem mindegy, hogy milyen hangulatban telik ez az idő, hiszen életünknek egy tényleg jelentős részét, bár most online, a munkahelyünkön töltjük.”

 „A munkatársak attitűdjét és tapasztalatait igyekszem megismerni, feltárni és adatvizualizációs technikákkal bemutatni, hogy mindezek alapján megalapozott HR döntéseket hozhasson az EPAM vezetése.” - mondja Bánky Beáta People Experience Manager, aki másfél éve tölti be ezt a - a cég életében tulajdonképpen új - pozíciót.

A téma fontosságát az is jól illusztrálja, hogy haladó gondolkodású cégeknél kifejezetten erre a feladatra vesznek fel, komoly szakmai múlttal rendelkező szakembereket. Bea politikai újságírói, tanácsadói és elemzői múlttal és sok év tapasztalattal váltott és saját bevallása szerint jelenlegi munkájában mindent megtalált, amit korábban is szeretett, csak akkoriban nem egy munkakörben. „Ez a munka folyamatosan kihívások elé állít, sosem válik rutinná. Folyamatos a tanulás és rengeteg akár a jövőben megvalósuló lehetőséget rejt magában az egész terület. Van tehát munka bőven, amit érdemes elvégezni azért, hogy az emberek minél elégedettebbek legyenek, ez egy igazán jó cél számomra.”

Adatok, sztorik, szenvedély

Az adatgyűjtés, kutatás egyik platformja a Peakon, melyet az EPAM-nál Bea csapata is használ. Fényévnyi távolságra van ez már attól, amikor a személyzetis hatalmas stóc papírral járta körbe az irodát és a kávészünet végén mindenki asztalán ott feküdt a kötelező, szigorúan névtelennek mondott kitöltőív. Ezen a felületen keresztül rendszeresen folytatható a kutatás, az eredmények összehasonlíthatóak iparági átlagokkal, ráadásul teljesen anonim. Azonban hiába az adatgyűjtés, a kitöltés, ha nincs, aki elemezze, összehasonlítsa a rengeteg adatot, és szöveges információt. A szabadszavas válaszok száma mára már százezer felett van, és amely önmagában értékes információs bánya. „A munkának ez a része azzal jár, hogy rengeteg kommentet kell átfésülni és felfedezni, bennük a közös pontokat. Az adatokból szűröm ki a lényeget, megkeresem a legszemléletesebb vizuális eszközöket, ami egy másodperc alatt megmutatja, hogy mi bontakozik ki az adatokból. Például a kommentekből kirajzolódó szófelhők egyértelműen megmutatják, hogy mi a fontos a kollégáknak és ez egyúttal ki is rajzolja a cégkultúrát. Valójában az újságírás is ilyen, történetek bontakoznak ki és én mutatom be őket úgy, hogy mások is megértsék. Nekem ez a szenvedélyem.”– mutatja be Bea a munkája lényegét.

Mindenki másképp szereti 

Az EPAM több, mint 37000 dolgozót számlál, 30+ különböző országban és bár egy cég, ugyanazokkal a célokkal, mégis hatalmas különbségek vannak az egyes irodák között. „Másként tekintenek a cégre és a munkájukra a húsz fős svéd irodában, amely leginkább egy baráti társaságra hasonlít és másként egy olyan nagy, 1700 fős lokáción, mint Magyarország. De még a budapesti, debreceni és szegedi irodák közt is jelentős különbség van, így egészen mások a történetek is, melyek egy-egy kutatás során kibontakoznak.

Még egy lényeges aspektus: nem csak a meglévő kollégáink boldogságfaktorainak ismerete fontos, hanem hogy ezeket megmutatva a külvilágnak, a leendő EPAMosokat is be tudjuk vonzani a céghez. Így a hívószó nem csak üres marketingszlogen lesz, hanem olyan üzenet, ami „gyakorló” EPAMosoktól jön. Így végül, amikor csatlakoznak a céghez, azt fogják érezni, hogy valóban azt kapták, amire „feliratkoztak”."

Forrás: Harter és társai, 2002, Truss és társai, 2006, Armstrong - Taylor, 2014, Saks, 2006, Koncz, 2013