Fejes Balázzsal (FB2), ős EPAM-ossal - aki egyben az EPAM hongkongi irodájának egyik alapítója - az alábbi, a podcast alapján készült rendhagyó, Balázs stílusát hűen tükröző interjút el kell olvasni! Hardcore LifeInTech rajongóknak meg persze mindkettőt ajánlott fogyasztani!
Kárpáti Judit podcast beszélgetése nyomán
Téged az EPAM berkeiben egyfajta nimbusz vesz körül, a trainee-től kezdve egészen a seniorig, szinte mindenki tudja, ki is az az FB2, ugyanakkor a történetedet már kevesebben ismerik. Hogyan lettél EPAM-os?
Röviden foglaljam össze az elmúlt 20 évet?
Ha majd unalmasnak találjuk legfeljebb megvágjuk.
Egyébként az is jó, ha kicsit unalmas az adás. Tudniillik nagyon sokan hallgatnak elalvás előtt podcast-ot, nekem is volt ilyen időszakom. Tök jó sötét van, mégis megy valamilyen entertainment az ember fülébe és ha kicsit unalmas, akkor jól be lehet aludni. Az EPAM-os karrier meg hosszú történet, nem fogok részletekbe menni, bár azért az elejét érdemes elmondani. Eredetileg egy Fathom Technology nevű céget alapítottunk úgy 20 éve, majd nagyjából 6 évvel később összeolvadtunk az EPAM Systems-el és ezt a nevet vittük tovább. Pár emberrel abból az eredeti csapatból igazából már előtte is együtt dolgoztunk és a másik Fejes Balázzsal, akit FB1-ként lehet ismerni az EPAM-on belül, 25-26 éve dolgozom együtt. Úgy alakult az FB1, FB2 név is, hogy a korábbi cégünkhöz, amit akkor AblakSoft-nak hívtak, először ő csatlakozott. Még olyan idők jártak, hogy el kellett mennie katonának - a mai fiatal kollégák nem élik át ezt az élményt - és én akkor csatlakoztam a céghez, amikor ő éppen nem volt ott. Tilesch Feri nevű kollégánk volt aztán az, aki ezt az FB1, FB2 elnevezést adta nekünk az időrend okán. Ez az EPAM-os múltam alaptörténete. Ami a karrieremet illeti, 20 éve Java fejlesztőként kezdtem a cégnél, majd projekt menedzserként folytattam. Az idők során aztán gyakorlatilag mindenben részt vettem, ami történik a cégnél, ezért van, hogy majdnem mindenkit ismerek és majdnem mindenki ismer engem is.
Nagyjából egyidősek lehetünk, a ’70-es-’80-as évek gyermeke vagy te is.
Ühüm. ’74-es, de neked nem kell megmondani.
’73 -as vagyok, úgyhogy tessék, én vagyok az idősebb.
Szuper, tegeződhetünk azért?
Igen, sőt.
Azokban az időkben azért nem volt annyire evidens, mint ma, hogy valaki erre a pályára megy. Nekem az emlékem azokból az évekből IT vonalon, hogy a bátyámnak vettek a szüleim egy ZX Spectrum-ot. Nálad ez hogyan indult, hogyan orientálódtál errefelé?
Nekem abszolút más volt a történetem...mert nem ZX Spectrumom volt, hanem Commodore-om. Még általános iskolás voltam, amikor Bécsből, meg innen-onnan külföldről, szürke importtal lehetett behozni ezeket a fantasztikus számítástechnikai eszközöket. Engem egyrészt a játék része fogott meg nagyon, a videójátékok, amiket ezeken a számítógépeken lehetett játszani, másrészt kíváncsi voltam, hogy készülnek ezek a dolgok. Úgyhogy elkezdtem vásárolni az akkoriban kapható számítástechnikai újságokat, papírról gépeltem be a forráskódot és úgy futtattam le. Egy csodának tűnt, hogy működik a forráskód, egyszerűbb játékokat tudtam írni és szerintem nagyon sokunknak volt akkor nagy élmény, hogy valamiben így el tud az ember mélyedni, felfedezni és hatalmas varázslatként megélni, hogy amit kitaláltam, megcsináltam, az működik. Egyébként, aki emlékszik még ezekre a korai időkre, fel tudja idézni, milyen volt, ha elütötte szedéskor az újság készítője a basic forráskódot. Csak néztük, hogy miért nem működik... De olyan is volt, hogy a rádióból lehetett rögzíteni zajszerű hangokat és ha kazettás számítógépe volt az embernek, akkor be lehetett tölteni ezeket. Úgyhogy az egész nagy varázslat volt számomra, megfogott, sikeresnek éreztem magam benne, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy mivel szeretnék foglalkozni.
Hol kezdted ezt aztán komolyabban tanulni?
A komoly tanulás az igazából önálló tanulást jelentett és otthon történt. Elvégeztem egy kétéves „Gábor Dénes dolgot”, de ez igazából csak a hivatalossá tétele volt a tanulásnak. Szerintem a legtöbb ember, aki szoftverfejlesztéssel foglalkozik és szereti is azt, fontos eleme ez az életének, annak az önálló tanulás az, ami inkább működik. Hihetetlen, hogy manapság Youtube-on, meg a LinkedIn Learning platformon, az összes ilyen site-on milyen minőségű tananyagot fogadhat be az ember önállóan. Én egyébként a mai napig tanulok, követem az újdonságokat, hogy szakmailag karban tartsam a tudásomat.
Amikor elkezdtünk beszélgetni, említetted, hogy a gyerekeket lezavartad a strandra. Ők fogékonyak erre egyébként?
A két pici számára, akik 4 és 2 évesek teljesen természetes közeg. Be kell osztani, ki, mikor, mennyi időre kaphatja meg az iPad-et, a gépet. Nagyon vicces, hogy a négyéves lányom a munka laptopomat is iPad-nek hívja, hiszen számára az az alapkészülék, csak egy kicsit fura, hogy a laptopon van billentyűzet. Van az első házasságomból két egyetemista gyerekem is, a nagylányom, 21 éves, filmrendezőnek tanul Angliában, ami érdekes dolog, mert nekem is mindig vágyam volt ilyesmivel foglalkozni. A fiam történelemmel foglalkozik és habár ő is szereti a videójátékokat, de az IT része a dolognak nem igazán érdekli. Próbálom rávenni, hogy a történelem szak mellett vegye fel az egyetemen a data science témát is, mert a kettőnek a kombinációja nagyon izgalmas és piacképes tudás lehet majd.
Az előzményeket most már ismerjük, azonban 2013 táján egy nagy változás történt az életedben, amikor elhagytad ezt a földrészt, egy teljesen más kultúrába kerültél, egy teljesen más ország, teljesen más szokásrendszerében folytattad az életedet, a karrieredet.
Teljesen véletlenszerűen történt mindez. A feladataim közé tartozott még réges-rég, hogy olyan cégeket kerestünk, akiket esetleg megvásárolnánk. Egy auditálás során egy kínai céget is bevizsgáltunk és bár az akvizíció nem történt meg, ízelítőt kaptam Ázsiából. Aztán amikor a következő lehetőség adódott, egy hasonló audit, illetve egy induló hongkongi projekt kapcsán, itt maradtam. Tehát nem alaposan megtervezett karrierútvonal kicsúcsosodása ez, hanem „itt ragadtam”.
Ez azért mégiscsak maga után von némi logisztikát, hiszen a nagy gyerekeidnek is hatalmas változás lehetett ez akkor.
Ők egyrészt élvezték a kaland jellegét, kipróbálhatták magukat egy hongkong-i iskolában, meg mindent, ami ezzel az új élettel járt. Másrészt rettenetesen hiányoztak nekik a barátok, haverok meg minden, szóval az nehéz ügy volt. A két pici meg már itt született, nekik ez a normális.
Neked mit jelent ez a régió, ez a hely?
Amikor megérkeztem még most is emlékszem arra, hogy mikor kiszálltam a repülőgépből a levegőnek az illata is más volt, mint Európában. Alapvető fontosságú, hogy aki ide jön dolgozni, élni, szeresse az érdekes, a teljesen más, ázsiai ételeket. Aki élvezi az ebédet minden nap, mint én, annak sokkal könnyebb elfogadni a helynek az egyéb aspektusait, ami esetleg nagyon más és nem olyan vonzó. Annak, aki gasztronómiailag kalandvágyó és szereti az ázsiai kajákat, Hongkong egy fantasztikus hely. Körülbelül 60 Michelin-csillagos éttermünk van itt a városban és akkor emellett az utolsó sarki tésztaárus is fantasztikus dolgokat tud produkálni. Úgyhogy nekem nagy vonzerő volt az egésznek a hangulata, a felfedezés izgalma.
Te is főzöl egyébként? Mert ebből ahogy ezt elmondtad, nekem az az érzésem, hogy te szeretsz főzni is, nemcsak enni más főztjét.
Igen, szoktam néha, habár mostanra nagyon elkényelmesedtem. Természetesen néha kell magyar kaját is főzni, van Magyarországról bőröndben importált disznózsírunk, meg ilyenek, még a COVID előtti időkből. Szóval szeretek főzni, de el vagyok kényeztetve a helyi dolgoktól.
Hogyan telnek egyébként a hétköznapok? Mennyieben más egy EPAM-os hétköznap ott, mint egy magyar EPAM-os hétköznap?
Az egyik dolog, ami nagyon-nagy változás, hogy mi itt egy pici startup vagyunk. Oké, most már több mint 6 éve építjük a régiót és a nulláról olyan 900 emberre sikerült növekedni, de még nincsenek kialakulva úgy a céges funkciók, nekem is hétről-hétre más a fókusz, a feladatköröm, mindig másra kell koncentrálni. És tetszik ez a startup hangulat. Nyilván nagyon nagy kihívás itt kialakítani valamiféle brandet az EPAM-mal kapcsolatban, azt, hogy az ügyfélkörünk megismerjen minket itt a régióban, az IT iparban dolgozó potenciális kollégák is tudjanak az EPAM-ról és értsék, hogy miért érdemes hozzánk jönni. Ez mind-mind nagy kihívás. És bár Hongkongban lakom, de az egész régióban dolgozom, Tokió, Szingapúr, Sydney is ide sorolandó, Sanghajban is nagyon sok ügyfelünk van. Ez mind az én világom. A vírus előtti időkben ez azt is jelentette, hogy ezeket rendszeresen be kellett járnom, ami nekem nagyon nagy kaland, imádok utazni és ez lehetőség egyrészt a gasztronómiai felfedezésre és a fotózásra is, ami szintén az életem része.
Egyszerre legalább három témát fedtél le, amire szerettem volna rákérdezni, és akkor egy kicsit felborítva a tervezett vonalát ennek a beszélgetésnek a COVID-os utalásodra „csapok le”. Ti voltatok az elsők, akiknek ebben a helyzetben, mint EPAM irodának valamilyen lépést kellett tenni. Hogy zajlott ez ott? Mi most a helyzet?
A kínai oldalon kezdődött és az volt a feladat, hogy lehetővé tudjuk tenni a távmunkát a kollégáknak. Éjszakába nyúló krízis hívások, tervezgetés, meg minden ezzel járó dolog kellett, hogy ez jól menjen. De igazából szerencsére a cég már elég hosszú ideje fel volt arra készülve, hogy távmunka alapon elérhetővé tegyük a belső rendszereinket, az infrastruktúrát kialakítottuk ehhez, amúgy is a növekedési terveink között volt ennek a kihasználása, így gyakorlatilag csak minél több embernek be kellett kapcsolni ezeket az eléréseket, rendszereket. És hát kitalálni, hogyan működjön a koordináció, mit csináljunk, ha valakinek nincs otthon számítógépe, hogyan jut el az irodából a gép hozzá például. Ez nagy kihívás volt, aztán a következő nagy láncszem az volt, mikor Szingapúrban, Japánban és Hongkongban is volt második hullám. De addigra már nagyjából kitaláltuk, hogyan működnek ezek a dolgok és munkavégzés szempontjából bizonyíthatóan működik az EPAM ilyen rendszerben is. Nyilván az egyéni probléma, ki, hogy éli meg ezeket a kihívásokat, hogyan működünk gyerekek mellett, hogyan tudjuk beosztani az időnket. De cég szempontjából ez a helyzet rákényszerített bennünket, hogy szintet ugorjunk, mint szervezet. És ez tök jó.
Azt mondtad, hogy imádsz utazni és ez például most nem az a dolog, ami olyan üdvös volna. Te mit gondolsz erről, hogy fog ez változni?
Ez nagyon nehéz kérdés. Vicces dolog, mert ugye beszéltünk is róla talán, hogy podcastokat is szoktam csinálni és a húgom mindig le szokott szúrni, mikor az adásban túl depresszív dolgokat mondok, főleg ezzel a vírus dologgal kapcsolatban. Nem vagyok túlzottan optimista, hogy itt hamar rendbejönnek a dolgok. Most Hongkongban egy újabb hullám indult be megint, megjelentek ismét a korlátozások, nem lehet vacsorázni éttermekben, csak elvitelre szolgálnak ki, maszk viselése kötelező szinte mindenütt. Úgyhogy megint egy olyan fázis van, amikor bezáródunk és nem feltételezném, hogy ennél sokkal jobban megúszná Európa vagy más régiók a világban. Úgyhogy szerintem ez a dolog még egy darabig velünk lesz, még egy évet biztosan fogunk ezzel a zombi apokalipszissal küzdeni. Ezt el kell fogadni. Nekem nyilvánvalóan nagyon fájdalmas dolog volt, mikor rádöbbentem, hogy nincs utazás, nincs kimászkálás. A másik dolog, amit már említettem, a fotózás. Nagyon szeretek utcai fotókat készíteni és ne tudd meg, mennyire megsínylettem, hogy nem lehet arcokat fotózni az utcán, mert mindenki maszkot visel. Aztán van egy olyan fázisa ennek a szenvedésnek, hogy elfogadja az ember a helyzetét. Kitaláltam azokat a kreatív projekteket, amiket most is tudok csinálni, amikbe belefér a maszk, vagy, ami nem tartalmaz embereket, vagy ami a városra, az architektúrára, építészetre fókuszál és kialakítottam egy relatíve fenntartható életmódot. Nyilván, mint mindenkinek, nekem is vannak depresszív hullámok ebben, nehéz ügy. És akkor még ott van a munka oldala is. Hogyan működjön a szervezet? Hogyan koordináljunk? Hogyan reagáljunk arra, ami a piacon történik az ügyfeleinkkel vagy a potenciális ügyfeleinkkel? Ez meghosszabbította a napjaimat, 12-14 órás munkanapokból állt az elmúlt 5-6 hónapom. Most tartok ott, hogy próbálok korlátokat szabni ezeknek a dolgoknak, próbálok néhány felkérésre nemet mondani, néhány globális hívásba nem becsatlakozni és kicsit visszastrukturálni az életemet valami normálisabbra.
Ehhez kapcsolódnak akkor a hobbik, amikről beszéltél, amik már-már nem is hobbik, hiszen majdnem mindegyiket profi szinten űződ. Podcastokat is több mint tíz éve készítesz és akkor még nem is nagyon volt ez a formátum elterjedt, pláne nem itthon. Honnan jött ez az ötlet, hogy te ezzel foglalkozz?
Egyrészt fogyasztója is vagyok ennek a dolognak, nekem nagyon működik ez a fajta hanganyag. Amikor otthon laktam a városon kívül éltünk, napi két óra utazás alapvető része volt az életemnek ahhoz, hogy bejussak az irodába. És ez a két óra rendkívül jó lehetőség volt arra, hogy hangoskönyvet vagy podcastot hallgasson az ember. Fogyasztóként nagyon hamar ráéreztem ennek az ízére. Alkotóként meg a blogolás világából jöttem, amit anno eléggé aktívan folytattam és valahogy úgy éreztem, hogy ez a fajta médium jobban működik a számomra. Volt egy közösség Magyarországon a blogok körül, annak nem voltam fontos része és az tök jó mikor az ember egy új médiumot talál, amiben kiemelkedhet, nem egy meglévő versenybe kell valahogy bejutni, hanem magad definiálod a versenyt. Ez is nagyon megtetszett nekem benne és ebből alakult ki, hogy elkezdtem mindenféle témákkal játszani. Mi az, ami működik ebben a formában, mi az, ami nem működik? Így kezdtem bele, aztán kialakítottam egy olyan kört, akik barátok és alkotótársak ebben a témába. Több mint tíz éve mennek az adások.
Hányan hallgatták a legnépszerűbb műsoraidat?
Amit talán a legtöbben hallgattak, meg ismertek az a Heti meteor című műsor volt, amit Józsi barátommal csináltunk jó pár évig. Annak olyan 4-5000-es hallgató bázisa volt. Most aktívan két podcast fut, az egyik a Konnekted, amiben tech témákról beszélgetünk, ennek 1500-2000 hallgatója van. Ami nagyon érdekes meg izgalmas számomra, hogy van egy igen aktív, core hallgatóbázis, akik egy chat csatornán aktívan kommentelnek, ötleteket hoznak, hogy miről beszéljünk, információkat adnak hozzá. Szóval, ahogy szép magyar szóval mondjuk, jó az engagement. Ezen a csatornán 255 ember van, ami szerintem tök nagy szám. A másik podcast, a Hármas Könyvelés, ami irodalmi adás, könyvekről beszélgetünk. Ez sokkal kisebb közönséget vonz, de nem baj, mert ez megint egy nagyon jó közösség, a hallgatók között vannak írók, alkotók, kiadók, lelkes olvasók. Annak, hogy ezt sikerült 10+ éven át, az az oka, hogy megvannak a barátok, akikkel ezt visszük és amikor mondjuk én vagyok depressziósabb, vagy kevésbé izgatott az adott témával kapcsolatban akkor van, aki elviszi a hátán a dolgot, és amikor meg én pörgök, akkor meg mások tudnak pihenni egy kicsit. És persze továbbra is lelkesen hallgatok podcast-okat, még így is, hogy nem nagyon mozdulunk ki itthonról, azaz nem útközbeni elfoglaltság.
Van egy olyan top 3, amit ajánlanál a LifeInTech hallgatóinak?
Ó, én nagyon speciális dolgokat hallgatok, szerintem mindenki a saját ízlésének megfelelően alakítsa ki a maga kedvenceit. Sok fotózással, videójátékokkal kapcsolatos podcastot hallgatok. Jó pár éven át csináltuk a Konnektor címen futó gameing podcastot, ami népszerű volt, de aztán kimaradtam belőle, mert az időeltolódás miatt nem tudtam becsatlakozni. Ebből indult a Konnekted, így a tech és játék témákat is tovább tudtam vinni. Nekem egy tök jó módja ez, hogy hozzám hasonló emberekkel tudjak kommunikálni, az alkotótársakkal meg a közönséggel is. Van egy olyan kellemes érzésem, hogy ezzel visszaadok a közösségnek. Anno a Budapest New Technology Meetup-nak voltam az egyik szervezője, azt is sok éven át csináltam és nekem annak a szervezése meg ezeknek a podcast tartalmaknak a gyártása az, amivel úgy érzem, hogy visszaadok az otthoni kis közösségnek. A fotózás meg az a dolog, ami az enyém és inkább rólam szól, mint a közösségről.
A legtöbben ennyi minden mellett, amit te csinálsz elégedettek volnának azzal, hogy sikeresek a munkájukban, van családjuk, boldog magánéletük. Miért olyan fontos az, hogy visszaadjál a közösségnek?
Hú, nagyon bonyolult kérdés ez. Talán a Heti meteor meg a Budapest New Technology Meetup, meg ezek az adások azért fontosak, mert én alapvetően egy nagyon zárkózott, befele forduló ember vagyok. Azok a dolgok, amik engem érdekelnek, azok egy nagyon szűk réteget érdekelnek. Nekem tök jó érzés volt találkozni élőben olyan emberekkel, akik ugyanennek a kicsi, szűk rétegnek a részei. A podcast szerintem abban jó, hogy szűk rétegeket lehet elérni vele. Mert, aki réteg érdeklődésű nem biztos, hogy a közvetlen környezetében a családjában, a szomszédságban, a faluban, a kerületben vagy akár a munkahelyén olyan emberekkel személyesen találkozik, akik pont azok iránt a dolgok iránt érdeklődnek, mint ő. És tök jó belecsatlakozni ebbe a folyamba, hogy „nahát, csomó embert érdekel ez a dolog” és megtudni, hogy ki mit gondol, mi a véleménye.
Szerinted az a srác, aki bepötyögte az újságból a kódokat, mit szólna a mostani FB2-höz?
Szerintem magára ismerne. Ha megnézzük, mikkel foglalkoztam akkor, akkor ezek nagy része máig megmaradt. És akkor még ott van mellette, hogy azért csak befutottam egy jó karriert. Úgyhogy szerintem rendben lenne velem.
Egy mai srác, aki olyasmi, mint te egykor, mivel indulhat ma el, mi az, amit tanácsolnál neki? Mi az amit vezérfonálként követnie érdemes annak, aki most kezd IT karrierbe?
Nálam azért működnek ezek a dolgok, mert tényleg szinte megszállottként rengeteg energiát fektetek bele. Szinte mindennap képzem magam, mindennek utána olvasok. Minden egyes meetingre, akár ügyfeles, akár belső meeting alaposan felkészülök, hogy a szakmai tudásom továbbra is hiteles legyen és működjön. A podcast-okkal kapcsolatban is mindig mindent alaposan megtervezek. Tudom, hogy mikorra kell elolvasnom a heti könyvet, úgy választok témákat, hogy érdekes dolgokról lehessen a könyvvel kapcsolatban beszélgetni. Mindenbe, amivel csak foglalkozom nagyon sok energiát fektetek, hogy valami kiemelkedőt tudjak létrehozni a munkámban, vagy akár a művészeti próbálkozásokkal, a fotózásban. Úgyhogy érdemes megszállottnak lenni és fókuszálni, mindent beleadni. Szokták is kérdezni, hogy lehet a munkával, a családdal, a kreatív dolgokkal egyszerre ilyen minőségben foglalkozni. Nyilván nem lehet mindent egyszerre, úgyhogy én magamnak egy olyan rendszert alakítottam ki, melyben szezonálisan 200 százalékban a munkámra fókuszálok, majd jön egy olyan időszak, amikor mindenkinek elmondom, a kollégáknak is, meg a főnökömnek is, hogy ebből kicsit vissza kell venni és másra kell fókuszálnom az elkövetkezendő három hónapban, hogy fel tudjak töltődni. Ami meg az IT iparágat és a kezdőket illeti, egyszer mindenkinek kell az EPAM-nál dolgozni, aki ebben a szakmában van. Ez a legjobb hely arra, hogy az ember belekóstoljon, hogy működik ez igazán nagy méretben és igazán komoly ügyfelekkel, meg érdekes technológiákkal. Úgyhogy, ha kezdő vagy, gyere, ki kell próbálni!
Hallgasd meg a podcastot is!
