A videójáték tényleg agresszivvá teszi a gyereket? Hány óra "gépezés" jelent függést? Peppa Malaccal miért eszik jobban a gyerek? Csak három kérdés a nagyjából háromezerből, ami akár szülőként, akár felnőtt életünk „kütyü ügyeiben” felmerül bennünk és egyáltalán nem biztos, hogy magabiztosan vágjuk rá a választ. Megkérdeztük Tóth Dánielt, alias „A Pszichológus Pasi”-t, - aki valóban pszichológus és éppen az ilyen égető problémáink a szakterülete, és válaszait, tanácsait nem biztos, hogy zsebre tesszük! Megfogadni azokat azonban talán soha nem késő...
Hogyan kezdtél a digitális világ ránk gyakorolt hatásával, illetve ennek a pszichológiájával foglalkozni?
Serdülőkoromban szenvedélyes videójátékos voltam, így amikor elkezdtem a pszichológiai tanulmányaimat adta magát, hogy a digitális témakört kezdjem el kutatni. Az évek során folyamatosan bővült, gyarapodott ez a terület és minél inkább beleástam magam, annál tisztábban láttam, mennyire sok a kérdőjel az emberek fejében, mennyire sok a tévinformáció, a „bolhából elefántot” típusú probléma és párhuzamosan mennyire sok az olyan valós, ténylegesen komoly veszély, amivel nincsenek tisztában az emberek. Ezért kezdtem el egyfajta ismeretterjesztő tevékenységet folytatni és ezért hoztam a létre a YouTube csatornámat, „A Pszichológus Pasi”-t, még 2015-ben, ennek a szellemiségében kezdtem el cikkeket írni. Úgy látom, hogy 0-100 éves korig szinte minden helyzetben van valamilyen aspektus, ami fontos, ami hatással van ránk, amivel érdemes képben lennünk.
Szerinted mik azok a legalapvetőbb dolgok, amiket mindenkinek tudnia kell vagy kellene?
Úgy látom, hogy az egyik legbecsapósabb dolog az internetbiztonság tekintetében, hogy szinte kizárólag a külső veszélyekre szoktunk fókuszálni. Viszonylag sokat hallunk az internetes bűnözőkről, „ragadozókról”, ami valós veszély, de önmagunkra sokszor legalább olyan veszélyesek tudunk lenni, hiszen szokásaink számos módon elmehetnek a káros például függőség irányába. Ha nem vagyunk tudatosak, ha nem figyelünk oda, akkor kárt tudunk okozni, magunknak, és egymásnak. Sokszor pont a szülők követik el azokat a baklövéseket, amikkel aztán a saját dolgukat nehezítik meg de nagyon, hiszen ők adják a gyerek kezébe a kütyüt. Ezeknek a hibáknak az is az oka, hogy sokunkban nincs még tudatosság ezzel kapcsolatban, annyira újonnan robbant be az életünkbe a digitális technológia, nem alakult ki ennek a kultúrája. Úgy fogadtuk az okostelefont ahogyan egykor az indiánok az alkoholt, a „tüzes vizet”, egyből függőségi mintázatokba csúsztak, hiszen sem biológiailag, sem kulturálisan nem voltak rá felkészülve. Ez azt jelenti, hogy azzal a repertoárral, eszköztárral, amivel minket felneveltek a szüleink ma már nem tudunk felnevelni egy gyereket, mert kevés. Szükség van persze minderre, de mellé kell tenni nagyon sok olyan dolgot, ami korábban nem létezett.
Említetted egy fél mondat erejéig, hogy vannak dolgok, amikor bolhából csinálunk elefántot. Mire gondolsz pontosan?
Ilyen például a legelcsépeltebb sztereotípia, hogy a videójátékok agresszívvá teszi a gyerekeket. Nagyon sokan kutatták ezt az elmúlt 30-40 évben és ha erről kérdeznek, a rövid válaszom mindig az, hogy nem, nem teszi agresszívvá a gyereket a videójáték. A kicsit hosszabb, hogy nem nagyon. Kb. annyira mint amennyire egy focimeccs fel tud pörgetni egy szurkolót. Amivel jó, ha szintén tisztában vagyunk, hogy életkortól függően különböző dolgok másként hatnak ránk, így bizonyos tartalmakat különböző életkorokban ajánlott csak fogyasztani. Ugyanígy az életkortól függ az is, mennyi „digi idő” számít már károsnak, mert egészen különböző egy 20, egy 15, egy 10 vagy 5 éves egészségesnek mondható képernyőideje.
Mik a leggyakoribb hibák, amiket elkövetünk?
Visszatérő hiba a tudatosság hiánya. Kicsit erre treníroz minket a digitális kultúra is, de van egyfajta lusta működési módunk. Nagyon gyakori például, hogy az embereknek van egy jelszavuk és azt használják mindenhol. Gondolván, hogy azt nem felejtik el, biztos, hogy mindig eszükbe jut. Ha azonban mindenhol, minden platformon ugyanaz a jelszó, akkor, ha egy helyen valahol feltörik azt a jelszót, akkor azzal végig lehet lépegetni az összes felületet, amit használtunk.
Hogy lehet ezt a legegyszerűbben orvosolni, mit tanácsolsz, hogyan lehet jó jelszót adni?
Nagyon fontos, hogy kerüljük a sablon jelszavakat! Azt például nem is lehet igazából jelszónak nevezni, amikor valakinek öt darab „a” betű a jelszava vagy a „12345” számsor. Ugyanilyen a gyerekem neve, vagy a születési dátum. Ezeket a típusú jelszavakat kerülni kell, mert másodpercek töredéke alatt tudják feltörni. Minél komplexebb egy jelszó ugyanis, annál biztonságosabb. A jó jelszó minimum 8 karakter, van benne kis-és nagybetű valamint számok. Ha valaki fenn van három-négy különböző közösségi média platformon, akkor legyen mindegyikhez különböző jelszava, nyilván olyanok, amiket meg is tud jegyezni.
Pont ez a lényeg, a megjegyzés! Hiszen az emberek elfelejtik a jelszavaikat vagy fölfirkálják valahova, beírják a telefonba, ami szintén nem a biztonságot szolgálja.
Be lehet vetni különböző memória trükköket, ezek általában jól működnek. Azért is szeretik az emberek a gyerekük nevét használni, mert azt tudják, hogy nem fogják elfelejteni. De ha alapul az életem egy apró, ám fontos kis történetét veszem, mondjuk például azt, hogy a páromat Brüsszelben ismertem meg, piros sapka volt rajta és minden szónak az első betűjét rakom be a jelszóba, akkor ezt életem végéig nem felejtem el. Hiszen tudom, hol ismertem meg és azt is, milyen sapka volt rajta. Így máris van egy olyan rövidítésem, aminek önmagában nincs értelme, nem egy megtippelhető szó és egy egész jó jelszó lehet.
Mik azok a már kicsit nagyobb odafigyelést igénylő praktikák, amiket érdemes alkalmazni annak érdekében, hogy biztonságban tudjuk a dolgainkat, magunkat az interneten?
Az ember általában a pszichéje felől a legsebezhetőbb és ezt gyakran a hackerek is meg szokták erősíteni. Sokkal egyszerűbb elkérni valakitől a jelszavát, mint feltörni azt. Itt jönnek képbe azok a trükkök, amikor kapunk egy kamu e-mailt valakitől, aki úgy tesz, mintha ismerne minket valahonnan. Nagyon könnyű beférkőzni valakinek a bizalmába egy ellopott fényképpel, névvel, egy-két személyi adattal és aztán létrehozni egy kamu profilt. Az interneten mindig érdemes egy kicsit gyanakodni, óvatosnak lenni.
Melyek azok a területek, amelyek a legnagyobb veszélyt hordozzák magukban?
Ahhoz, hogy az interneten biztonságban legyünk, nagyon fontos, hogy tudatos felhasználókká váljunk, éppen ezért a legnagyobb veszélyben a gyerekek vannak. Minél fiatalabb életkorról beszélünk, annál kiszolgáltatottabb tud lenni egy gyerek, annál képlékenyebb az idegrendszere, a személyisége, minden kiforróban van. Az egyik legnagyobb veszélyforrás, amikor azt hiszi a szülő, hogy ha neki simán belefér napi egy-két óra játék vagy sorozatnézés, akkor az 5, 3 vagy 2 éves gyerekének is belefér. Ebben megint a lustaság kacsint vissza... Nagyon gyakori példa, hogy a kisgyerekes családban pelenkázásnál, etetésnél, utazásnál odarakják a gyerek orra elé a képernyőt, ami azt eredményezi, hogy nagyon hamar meg fogja szokni, követelni fogja azt. Ilyenkor aztán már azt mondják, hogy anélkül már nem is hajlandó enni, kezelhetetlenné válik a gyerek. Kialakul egy mintázat és bölcsődés korú, egészen pici gyerekeknél, akik napi szinten rendszeresen kütyüznek figyelemzavarok, viselkedészavarok, akár autisztikus viselkedésminták kezdenek megjelenni. Pusztán attól, hogy szegény gyerekek éretlen kis idegrendszere elkezd ahhoz alkalmazkodni, ami nem nekik való. De minden életkornak megvan a maga veszélyforrása. Ahogy idősebbek lesznek a gyerekek újabb és újabb szituációkkal kerülünek szembe, ami problémás lehet, ami veszélyeket hordozhat magában.
Gyakran látni, – vagyis lehetett látni, amikor még lehetett közösségi helyeken együtt enni - hogy az emberek beülnek egy menzára és egyedül esznek, akkor rögtön előveszik a telefont, kitámasztják a sótartóhoz, vagy a szalvétatartóhoz és evés közben elkezdik nézni a különböző videókat, olvassák a híroldalakat. Ez nem pont olyan káros, mint a gyerekeknél, amikor evés közben videókat nézetnek velük?
Nagyon fontos kérdés, hogy ez tudatos tevékenység, vagy egy reflex dolog. Addig, amíg tudatos, mert valamit el akarok intézni gyorsan, pár perc alatt, az egész más, mintha azért teszem, hogy ne kelljen gondolkoznom, az ételemre figyelnem, jelen lennem az „itt és most”-ban. A problémák is itt kezdődnek felnőttkorban és nagyon komoly vízválasztó szokott lenni, mely megkülönbözteti az egészséges felhasználást a függőtől. A klasszikus példa, hogyha valaki a kütyüvel kel és fekszik, az adott tevékenység az első gondolata reggel és utolsó gondolata este, akkor az könnyen jelenthet gondot. Ha minden másnál fontosabb lesz és elhanyagolja az evést, alvást, munkát, párkapcsolatot, bármi más fontosabb dolgot, akkor az ismét egy felkiáltójel. Hogyha nem tudja keretek között tartani, kontrollálni, hogy mennyi időt tölt vele, ha valamilyen külső ok miatt nem fér hozzá, mert mondjuk lemerül a kütyü, kellemetlen, diszkomfort érzései lesznek, ezek mind arra utalhatnak, hogy az illető elindult a függőség felé.
Van olyan saját tapasztalatod a témában akár jó, akár rossz, amit úgy gondolod, hogy érdemes példaként megosztani?
Pszichológusként azt kell, hogy mondjam, hogy sokkal nagyobb részben az emberen magán múlik, hogyan érzi magát a bőrében, semmint a körülményeken, a külső tényezőkön, és itt most gondolhatunk a jelen, pandémiás helyzetre is. Szép számmal láttam példát arra, hogy amikor valaki elkezdett tudatosabb felhasználóvá válni, tudatosabban élni az életét, odafigyelni arra, hogy mivel tölti az idejét, akkor más irányt tudott venni az élete. A pozitív példák, történetek mindig úgy kezdődnek, hogy valaki szembenéz azzal, hogy igazából nem érzi jól magát a saját életében. Amikor valaki elkezd tenni azért, hogy az életének legyen egy kijelölt iránya, hogy a saját boldogsága felé haladjon, akkor a helyére tud kerülni a kütyühasználat is. A kütyüzés majdhogynem testi-lelki fájdalomcsillapító tud lenni, csakhogy nagy különbség, hogy míg a fájdalomcsillapító vényköteles, van hozzá leírás a potenciális mellékhatásokról, hogy milyen dózisban és mennyi ideig szabad szedni, mert rá lehet szokni addig a kütyüknél ez hiányzik. Az az illúziónk, hogy vég nélkül, bármeddig használhatjuk ezeket, következmények nélkül. Ami, természetesen nem igaz.
Ha valaki ilyen jellegű problémával küzd, mit tanácsolsz neki?
Szerencsére elég szép mennyiségben lehet már magyar nyelven is találni anyagokat az interneten a témában, érdemes ezekben elmélyedni. Ha pedig valaki úgy érzi, hogy ennél több, konkrétabb segítségre, információra, tippekre, akár készségek fejlesztésére van szüksége, akár digitális nevelés kérdésben szülőként, akár magánemberként a saját életében, akkor érdemes szakemberhez fordulni. Érdemes keresgélni és olyan szakembert választani, aki szimpatikus, akiről úgy érezzük, járatos a témában és bizalmat tudunk szavazni neki. Természetesen hozzám is fordulhatnak.
