Egy tech cég kulisszatitkai

Beszélgetés a PHP-ról: „nem a nyelv a döntő, hanem a programozó kvalitásai.”

2021. április 07. - EPAM

Nagy Máté IT karrierje különösen indult, mert bár az egyetem mellett PHP fejlesztőként helyezkedett el, mégsem érezte, hogy hosszú távon valóban ez az ő útja. Ám egy váltás végül teljesen átformálta a véleményét, és ma már személyes küldetésének érzi, hogy másoknak is megmutassa a PHP programnyelv szépségeit.

microsoftteams-image_28.png

Interjú Nagy Mátéval, aki a szegedi EPAM-ban  Lead Software Engineer.

Mi a történeted? Milyen úton jutottál ez EPAM-ig?

Egyszerre hosszú és rövid ez a történet... A Szegedi Tudományegyetemre jártam, programtervező informatikusként végeztem. A tanulás mellett egy szegedi kisvállalkozásnál kezdtem el dolgozni PHP fejlesztőként; juniorként kezdtem, később projektmenedzser lettem, majd lépésről lépésre haladva eljutottam egészen a vezető fejlesztői szintig. Bár az egyetemen is ezt tanultam, valahogy mégis ódzkodtam a PHP fejlesztéstől, úgy éreztem, nem ez az én utam. Időközben többször is megkerestek az EPAM-tól, aztán egyszer végül beadtam a derekam és elmentem egy kávézós beszélgetésre. Utólag bevallhatom, nagyon meglepődtem, mert egészen mást gondoltam a multi-környezetről, munkakultúráról, mint amit a beszélgetés közben vázolt a recruiter. Elfogadtam az ajánlatot, a belépésem után pedig meg is tapasztaltam, hogy minden egybevág az előzetesen elmondottakkal, szóval nagyon kellemesen csalódtam. Ugyanolyan barátságos hangulat fogadott, mint annál a kis cégnél, ahol egyetem mellett dolgoztam:  olyan volt az egész, mint sok kis kkv összecsomagolva egy nagy cégbe.

Hogyan alakult az eddig itt töltött 2,5 éved?

Senior fejlesztőként  kezdtem dolgozni az EPAM-nál, és pillanatok alatt projektre kerültem. Majd ugyanilyen gyorsan léphettem magasabb szintre is, a projekten már vezető fejlesztőként dolgozhattam, ha titulusom szerint nem is, de szerepköröm alapján mindenképpen. Mivel sikerült hamar beilleszkednem és eredményes volt a munkám, a lehetőségeim is szépen gyarapodtak a cégnél. Például egy hónapot tölthettem az egyik ügyfélnél az USA-ban, egészen pontosan Los Angeles-ben. Ezt követően ismét Szegeden folytattam a munkát, és hamarosan már nemcsak a szerepem, de papíron is vezető fejlesztő lettem.

Min múlott, hogy PHP fejlesztő lettél? Miben különbözik ez a többi programnyelvtől és miért választja valaki pont ezt?

Ahogyan említettem is, mindig ódzkodtam a PHP-tól, az egyetemen a Java volt a fő területem, és amikor munkát kerestem, akkor is inkább ilyen pozíciók felé húzott a szívem. De mivel gyorsan kellett a munka és a PHP-s feladatra vettek fel, így aztán ebbe az irányban indultam el. Ahogy egyre jobban elmélyedtem benne, úgy ismertem és szerettem meg ezt a munkát. A PHP fejlesztés, rossz imidzsével ellentétben, egy ugyanolyan komoly, és legalább annyi szakmai tudást igénylő terület, mint bármelyik másik, népszerűbbnek tartott programozási nyelv. Rájöttem, hogy nem a nyelv a döntő, hanem a programozó kvalitásai.

Mit csinál általánosságban egy PHP webfejlesztő az EPAM-nál? Hogyan kell elképzelni a feladataidat, a napodat?

Valójában ugyanazt csinálom, mint bármelyik másik fejlesztő. Ami egy kicsit specifikus a PHP nyelv kapcsán, hogy igen változatos projektekbe kerülhet az ember, hiszen míg a többi nyelvhez viszonylag specifikus domainek tartoznak, addig itt nagyon gyakran a full stack vonal a jellemző. Ami kifejezetten az én munkámat illeti, meglehetősen sokrétűnek jellemezném, ugyanis nemcsak vezető fejlesztőként dolgozom – egyébként a jelenlegi projektemen Solution Architect szerepkörben vagyok –, hanem én vagyok a szegedi iroda PHP fejlesztőinek a Resource Managere is. Ez gyakorlatilag egy menedzseri pozíció, és a napi teljes munkaidős fejlesztői feladataim mellett egyengetem a kollégáim karrierjét is. Vezető fejlesztőként, ahogyan a nevében is benne van, vezetem a projektet - ugyanakkor nagyon sok minden függvénye, hogy pontosan mit ölel fel a munkám. Általánosságban elmondható, hogy összefogom a csapatot, technikailag irányítom a munkát, koordinálom a lépéseket, ügyelve, hogy „senki ne lépjen a másik lábára”. Segítem a csapatot szakmailag, ha valahol elakadnak, illetve kapcsolódási pont vagyok számukra a projekt más szereplőivel,  hiszen rajtam keresztül fut a kommunikáció többek között a Business Analyst-al, a Project Managerrel vagy akár az ügyféllel.  Feladatom továbbá a kívülről, vagy a csapat felől jövő problémák kezelése mindkét irányban. Mindezeken felül vezető fejlesztői felelősség a projektben a fejlesztés menetének meghatározása, hogy milyen eszközöket, rendszereket használjon a csapat és mi módon alkalmazza ezeket. A feladatok sokrétűségéből adódóan minél magasabban helyezkedik el valaki a ranglétrán, értelemszerűen annál kevesebbet programozik, hiszen nagyon sok időt vesznek el az egyéb teendők. Említettem a Resource Manager-i szerepkörömet is, nos, nagyon a szívemen viselem a PHP fejlesztés jövőjét, ezért igyekszem e téren megtenni, amit lehet. Az EPAM teljes mellszélességgel támogat ebben is: szervezem a szakmai mentorprogramot, segítek megtervezni a kollégák karrierútját, de szintén hozzám tartoznak a szabadságolások, a fizetések, a kompenzáció megtervezése, és ezek kommunikációja.

A beszélgetésünk elején említetted, hogy volt jó pár előítéleted a multikkal szemben. Visszatekintve mi az, ami teljesen más, mint ami a fejedben élt erről a világról?

Nekem egy munkahelyen a legfontosabb a csapat és a hangulat. Reggeltől estig együtt dolgozunk a kollégákkal, nagyon fontos, hogy jól érezzem magam velük. Egy cég, akkor élhető és jó hely, ha szívesen járnak be az emberek reggelente, ha az ott dolgozók munkája hivatás lehet és élvezettel, jó társaságban telnek a napok. A legnagyobb félelmem abból fakadt, hogy azt hittem, ez egy multinál kizárt. Az EPAM-nál a fent említett dolgok mind jelen vannak, de abban továbbra sem vagyok biztos, hogy ez minden nagy cégre ugyanígy igaz...

Milyen tudásra, tapasztalatra, készségekre van szüksége annak, aki PHP fejlesztői pályára lépne az EPAM-nál?

Juniortól a vezető szintig kínálunk lehetőségeket, így nem feltétlenül a tapasztalat elsősorban a meghatározó. Ami igazán fontos, hogy az ideális jelölt nem egy bizonyos keretrendszerre fókuszál, hanem inkább jól ismeri az alapokat, általánosságban van egy biztos tudása, talpraesett és jó a problémamegoldó készsége. A kommunikáció szintén kiemelendő, sokan alábecsülik ennek a területnek a jelentőségét: úgy képzelik el, hogy a programozáshoz csak matek kell és technikai véna, más nem is szükséges. Azonban többnyire csapatban dolgozunk, nagyon sok interakcióval jár tehát a munka, így tudni kell szót érteni a vezetőkkel, az azonos szinten dolgozó kollégákkal és az ügyfelekkel egyaránt. Tapasztalatom szerint jobb programozók azok, akik csapatjátékosok, mint azok, akik hatalmas tudást halmoznak fel a maguk területén, de nehezen vagy egyáltalán nem tudnak másokkal együtt dolgozni.

Milyen lehetőségeket nyújt a rendszer az itt dolgozó fejlesztőknek?

Rengeteg belső képzésünk van, ami hatalmas előnye a cégnek más IT cégekkel szemben. Sokan juniorként kezdik itt a szakmai életútjukat, és cégen belül, mentorált- vagy más belső képzéseken keresztül szedik össze a fejlődéshez szükséges ismereteket. Hatalmas tudásbázis és rengeteg oktatási anyag hozzáférhető a kollégák számára, így ha valaki szeretne tanulni, haladni, itt minden lehetőséget megkap, akár technológiai, akár soft skill oldalról. Igaz ez a seniorok szintű kollégákra is, hiszen mindig van hova fejlődni, ezért a vezetők számára is ösztönzőek a programok. De példaként említhetem a tapasztalatszerzésre azt is, hogy nemrégiben kaptam én is egy nagy lehetőséget egy fontos ügyfél teljes belső rendszerének fejlesztése kapcsán. Hiszen a képzéseken kívül az ember a legtöbbet, a folyamatos kihívások, új megoldásokat igénylő feladatok által tanul.

Lendülettel, örömmel mesélsz a munkádról, érezhetően szereted, amit csinálsz. Mi hajtja ezt a lelkesedést, mi a motorja mindennek?

A szakma, az informatika szeretete számomra az alkotáshoz köthető. Ez egy nagyon kreatív munka, elvégre folyamatosan új dolgokat kell létrehozni. Egyúttal maga a realitása, hiszen absztrakciókat, komplex rendszereket kell megérteni, szétbontani és összerakni. A teremtés öröme nagyon sokat ad, és amikor elkészült és működik, amit elterveztünk, ott a legnagyobb élmény a végén, a heuréka.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://epam.blog.hu/api/trackback/id/tr216486806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása