Miért szeretnek az EPAM-osok inkább „T-shape”-ben gondolkodni, mint „I-shape”-ben? Egyáltalán mit jelentenek ezek a kifejezések, és miért fontosak egy informatikus számára? Mit csinál a Front-endes, ha irodalmi vénával is rendelkezik? És egyáltalán, mit csinál egy Front-endes az EPAM-nál? Neszt Marcell Lead Software Engineer mindenre válaszol!
Hol kezdtél, milyen pozícióban nyolc és fél éve, amikor beléptél az EPAM-hoz?
Junior Java Developer volt a szerepköröm, bár kevés közöm volt akkoriban a Back-endhez, vagy a Java-hoz, de igyekeztem minden tudást magamba szívni. Hirtelen ért a felismerés, hogy többet képzeltem magamról és rájöttem, hogy az EPAM-mal kitárult előttem egy ajtó a világra. Együtt dolgozhattam többszáz fejlesztővel a világ minden tájáról, és ez megmutatta a számomra is a megfelelő irányt. Elindulhattam a Front-end felé, és megtapasztaltam, hogy mit is jelent a gyakorlatban a „T-Shape” karrierút, ami a gondolkodás alapja ennél a cégnél.
Mit takar ez a kifejezés és miért olyan fontos számotokra?
Azt jelenti, hogy ha van egy terület, amiben nagyon erősek vagyunk, akkor az ezt körülvevő határtémákban is folyamatosan szélesítjük a tudásunkat. Ezzel szemben áll az „I-shape” modell, ahol valaki egyetlen témához ért, és csakis abban akar fejlődni, még több tapasztalatot szerezni. Mi, EPAM-osok, azért szeretünk „T-shape”-ben gondolkodni, mert úgy tartjuk, hogy a szakmánk túl változatos ahhoz hosszú távon leragadjunk egy dolognál.
Hogy lettél Juniorból Senior?
Miután én is magamévá tettem a fenti gondolkodásmódot, a munka iránti alázattal, állandó tanulással haladtam előre. Hamarosan Medior programozó lettem, majd szép lassan eljutottam a Senior szintig. Ahogyan a cégnél mások is, úgy én is a saját habitusomnak, képességeimnek megfelelően vívtam ki a jelenlegi pozíciómat.
Mi volt az, ami segített abban, hogy előrébb és előrébb lépj - a saját elszántságodon kívül?
Állandó tanulás, szakmai fejlődés, hatékonyság, elegendő pihenés és jó kommunikáció, dióhéjban.
Kissé bővebben?
Nyolc és fél éve a Front-end, ezen belül a webes Front-end, a webes UI pedig nagyon apró terület volt, ha valaki ezzel akart foglalkozni, muszáj volt a mélyére hatolni. Képletesen ez úgy nézett ki, hogy az, ami a weboldalakat alkotja, a csontváz, az a HTML. A bőr rajta a CSS, az izmok, a véráram pedig a JavaScript, amitől mozgó, dinamikus, életszerű lesz, amit alkotunk. A JavaScript után aztán sorban jöttek a különböző framework-ök, míg az elmúlt pár évben „felrobbant a világ”, és ma már millió szereplő van a piacon, ugyanennyi különböző keretrendszerrel, amelyekben boldogulni kell Front-endesként. Éppen ezért a legfontosabb tényező, amit szeretnék kiemelni a fejlődést illetően az a szüntelen tanulás. Egy Front-endesnek nyomon kell követnie a trendeket, ami persze nem azt jelenti, hogy azonnal fel kell ülni minden jövő-menő „hype train”-re, de a szakmánkban van néhány olyan nagy szereplő, akiknek a termékeit jól kell ismerni ahhoz, hogy dolgozni tudjunk. Sokszor kell újratanulni dolgokat a nulláról, eldobva a prekoncepciókat, ami nem könnyű feladat. A tanulás tekintetében nem mindegy a hogyan sem! A hatékonyság ugyanis a kulcs. A jó programozó egész nap keresgél, kutat a neten és pontosan tudja, miként juthat a világhálón valóban hasznos információhoz, méghozzá gyorsan. Mindemellett egy programozónak arra is nagyon kell figyelnie, hogy fenntartsa az egyensúlyt a munka és a magánélet, szabadidő között. Az, aki csak a munkára koncentrál, előbb-utóbb ki fog égni. Ha egy csapatban mindenki kipihenten, jókedvűen dolgozik, akkor hatékonyabbak lehetünk. Az EPAM-nál a fentiek mellett a jó kommunikációs készségre is nagy hangsúlyt fektetünk, hiszen az ügyfél gondolatait éppúgy meg kell értenünk, mint a kollégáinkét. Nem elég, ha azt hisszük tudjuk, mire gondolt a másik. Azt fejlesztjük le, amire az ügyfélnek szüksége van, nem azt, amiről azt gondoljuk, hogy szüksége lehet.
Versek és kódok
„Tizenkét éve vagyok programozó, ebből nyolc és fél évet az EPAM-nál töltöttem.” A most 36 éves Neszt Marcell állítása szerint „kockának” született, programozni négyévesen kezdett, a bátyja tanította, hogyan programozhat örök életet a Commodore-on a játékok szereplőinek. Tinédzserként az irodalom határozta meg az életét, könyveket, verseket írt. „Akkor döntöttem el azt is, hogy programozó leszek, mert azt szerettem volna, hogy a hobbim, az irodalom, szerelem maradjon és ne utáljam meg az egyetemen, ha kötelezően tanulom. Rájöttem időközben, hogy a kódolás tulajdonképpen olyan, mint a versírás, az a jó, ha a sorok összecsengenek, és amíg nem tökéletes, addig újra- és újraírjuk, tovább csiszoljuk, a kódot is, és a verset is. Ez lett az ars poeticám, így indult a pályafutásom.” Marcellről az évek során az is kiderült, hogy nagyon szeret szerepelni, és igen sikeres tud lenni ebben is. Ezt kihasználva konferenciákon ad elő, középiskolásoknak stand-up comedy-be csomagolva mesél az informatikáról. Mentorkodik, vezető fejlesztői munkája mellett pedig Resource Manageri szerepet is vállalt. „Ahol most tartok az számomra abszolút a csúcs, miközben tudom, hogy innen is van tovább. Amikor nyolc éve elindult a pályafutásom a cégnél, az EPAM is és én is teljesen mások voltunk. Hogy hol tartok majd nyolc év múlva és milyen lesz akkor az EPAM, nem tudom. Egy biztos, teljesen más, mint ma, és ez nagyon jó. Hiszen ami sokszínű, szüntelenül fejlődik, az folyamatosan változik.”
