Egy tech cég kulisszatitkai

Highlights of 2021 - 1. rész

avagy EPAM-osok fontos mondatai 2021-ben

2021. december 22. - Kanta Bogi

epam_blog_highlights-2021_01.jpg

2021-ben több mint 40 blogposztot osztottunk meg veletek: némelyikük kifejezetten egy 'EPAM-os arc' bemutatására fókuszált; volt olyan, amikor egy adott szerepkört mutattunk be; de akadt köztük olyan is, amelyben egy érdekes, EPAM-mal kapcsolatos téma került terítékre. Kétség kívül mindegyik beszélgetéssel gazdagabbak lettünk, így nehezünkre esne a "legeket" kiválasztani - ám volt pár gondolat, amit úgy gondoljuk, érdemes ismét kiemelni.

Íme, a válogatás első része - amit természetesen hamarosan a második rész is követ majd. :)

 

„Az elején az tartott itt, hogy olyan emberekkel dolgozhattam, akik borzasztóan okosak és rengeteget tanulhattam tőlük mind konkrét szakmai kérdésekben, mind általános szervezési, projektvezetési tapasztalatban, mind pedig azzal kapcsolatban, hogyan kell emberekkel közösen dolgozni, őket vezetni és ügyfelekkel kommunikálni. Én tényleg nagyon fiatalon kerültem ide, 23 évesen, előtte pedig, ahogyan említettem is, csak kisebb magyar cégeknél dolgoztam, úgyhogy nem igazán volt gyakorlatom abban, hogy kell valamit igazán jól, profin csinálni. Az elején a fő hajtóerő az volt, hogy nagyon sokat tanultam itt. Ez aztán később változott abba az irányba, hogy a rengeteg lehetőség volt a motiváció forrása.”

Göllner Balázs, Solution Architect

A teljes cikket itt olvashatod.

 

„Az EPAM szerintem még mindig különleges azon a téren a hazai cégek között, hogy gyakorlatilag szabad az előrelépés lehetősége. A cég folyamatos növekedése lehetővé teszi, hogy aki szakmailag fejlődik, szinte bármikor magasabb szintre léphet, nem kell éveket várnia erre. Ha megfelelt a belső beszélgetésen, amit egy rangidős szakmai csapattal folytat, akkor már másnap az új, magasabb pozícióban kezdheti a napot. De nemcsak ebben, hanem technológiák tekintetében is előrébb jár az EPAM sok más IT cégnél Magyarországon, aminek az oka abban keresendő, hogy rengeteg új projekt indul folyamatosan, melyekhez a legfrissebb és a legaktuálisabb tudás szükséges. Ezt a tudást pedig annak megosztása jellemzi, itt a kollégák átadják egymásnak a megszerezett ismereteiket és Mindezek mellett fontos, hogy nálunk mindenki maga választhatja meg, milyen úton szeretne haladni, miben szeretne fejlődni, mit szeretne elérni.”

Csákó Tamás, Senior Software Testing Manager

A teljes cikket itt olvashatod.

 

„A szükséges tapasztalatok mértéke nagyban függ a megcélzott szinttől. Junior kollégáktól általában nem várunk el szakirányú tapasztalatokat, az ő esetükben az attitűd és a releváns soft skill-ek sokkal fontosabbak. A medior és senior kollégáknál 3-5 éves tapasztalat általánosságban elvártnak tekinthető, viszont fontos megemlíteni, hogy ez nem feltétlenül üzleti elemzőként szerzett szakmai tapasztalatot jelent. Szoftverfejlesztőként, szoftvertesztelőként, projektmenedzserként vagy sales-esként is lehet nagyon fontos, és az üzleti elemzésben remekül használható ismereteket szerezni. A képességek és készségek közül kiemelném a kommunikációs kompetenciákat: nem árt, ha valaki szóban és írásban is jó kifejezőkészséggel bír. A megbízhatóság, a pontosság és a jó elemzőképesség szintén fontosak az üzleti elemző számára. Egészében véve azt gondolom, ha valakiben él a kíváncsiság, a nyitottság és szereti megérteni az ok-okozati összefüggéseket, akkor mindez nagyon jó alapot jelent egy potenciális üzleti elemzői karrierhez.”

Balassa Zsolt, Senior Business Analyst

A teljes cikket itt olvashatod.

 

„Az ember szélsőségesen társas lény és ennek ellenére úgy érzem, nem fordítunk elég időt arra, hogy jobbak legyünk ebbéli minőségünkben. Hogy többet tudjunk adni a barátainknak és jobban tudjunk örülni annak, amit tőlük kapunk. Szerintem nagyon fontos tudatosítani az magunkban, hogy különböző tárgyakra, autóra, házra, ruhákra vágyunk és az idő nagy részében ez túlságosan is leköti a gondolatainkat. Ehelyett inkább arra lenne érdemes fókuszálni, hogyan lehetnénk jobb barátai, családtagjai egymásnak. Ahogy A kis hercegben is írja Saint- Exupéry, ha valakiért sok mindent megteszünk, fontossá válik számunkra. Ez ugyan elég rizikós dolog, de pont emiatt szép is. Hiszen bármilyen tárgyat elég hamar meg lehet unni, de egy barátság nagyon hosszú időn át örömet tud okozni.”

Simonyi Bulcsú, a magyarországi EPAM hardverfejlesztési vezetője

A teljes cikket itt olvashatod.

 

Az egyetemen programozni, kódolni tanultam, így számomra ez egyet jelentett az informatikai pályával. Azt a rengeteg lehetőséget, ami ezen a területen rendelkezésre áll, nagyon nehéz átlátni az iskolapadból, ha csupán a hagyományos oktatás keretein belül maradsz. Tesztelőnek egyáltalán nem tanulhatunk a felsőoktatásban, így nem csoda, ha fel sem merült bennem ez a hivatás. Egy kedves ismerősöm azonban beajánlott az EPAM-hoz, így tudtam meg, hogy ez egy létező szerepkör, amire ráadásul nagy kereslet is van. Az EPAM Mentorprogramjára jelentkeztem, és azonnal nagyon pozitív kép alakult ki bennem, mind a cégről, mind a képzésről. Megfogott a közeg és a munkalehetőség is izgalmasnak tűnt. Mindez együttesen sarkalt arra, hogy váltsak és belevágjak a képzésbe - annak dacára, hogy az előző munkahelyemen már magasabb pozícióban voltam, itt viszont újra juniorként kezdtem. A gyors haladásban rengeteget segített, hogy már az első napomon tapasztalt kollégák mellett dolgozhattam és élesben láthattam, mit is csinál nap mint nap egy szoftvertesztelő.”

Buczi Baldó, Software Testing Engineer

A teljes cikket itt olvashatod.

 

„...a legfontosabb tényező, amit szeretnék kiemelni a fejlődést illetően az a szüntelen tanulás. Egy Front-endesnek nyomon kell követnie a trendeket, ami persze nem azt jelenti, hogy azonnal fel kell ülni minden jövő-menő „hype train”-re, de a szakmánkban van néhány olyan nagy szereplő, akiknek a termékeit jól kell ismerni ahhoz, hogy dolgozni tudjunk. Sokszor kell újratanulni dolgokat a nulláról, eldobva a prekoncepciókat, ami nem könnyű feladat. A tanulás tekintetében nem mindegy a hogyan sem! A hatékonyság ugyanis a kulcs. A jó programozó egész nap keresgél, kutat a neten és pontosan tudja, miként juthat a világhálón valóban hasznos információhoz, méghozzá gyorsan. Mindemellett egy programozónak arra is nagyon kell figyelnie, hogy fenntartsa az egyensúlyt a munka, a magánélet és a szabadidő között. Az, aki csak a munkára koncentrál, előbb-utóbb ki fog égni. Ha egy csapatban mindenki kipihenten, jókedvűen dolgozik, akkor hatékonyabbak lehetünk. Az EPAM-nál a fentiek mellett a jó kommunikációs készségre is nagy hangsúlyt fektetünk, hiszen az ügyfél gondolatait éppúgy meg kell értenünk, mint a kollégáinkét. Nem elég, ha azt hisszük tudjuk, mire gondolt a másik. Azt fejlesztjük le, amire az ügyfélnek szüksége van, nem azt, amiről azt gondoljuk, hogy szüksége lehet.”

Neszt Marcell, Lead Software Engineer 

A teljes cikket itt olvashatod.

 

„Azt láttuk, hogy az üzleti oldalnak problémát okoz, hogy minden egyes alkalommal, amikor egy új ügyfélnek ajánlatot szeretnénk adni, olyan senior kollégák kerültek egy csapatba, akik sokszor még soha korábban nem dolgoztak együtt. Mivel nem volt közös munkatapasztalatuk, nehezen volt garantálható, hogy az elvárt magas minőséget szállítsuk. Azt is észrevettük, hogy számos tapasztalt kollégánk, bár maga mögött tudhat jó néhány projektet, már évek óta ugyanabban a feladatkörben dolgozik. Egy idő után repetitívvé és unalmassá válhat a feladat, ami egyfajta lefelé vezető spirált indíthat el az illető karrierjében. Ahhoz, hogy ezt megtörjük színesebb feladatokat kell biztosítani. Így két legyet ütöttünk egy csapásra ennek a szervezetnek a létrehozásával. Mindemellett volt egy harmadik tényező is; ez az utóbbi időben a technológiai fejlesztés iránt jelentkező kereslet emelkedése - globálisan. Egyre több ügyfél érdeklődik a szolgáltatásaink iránt, így meg kell vizsgálnunk, melyik ügyféllel fogunk együtt dolgozni, mennyire illik a portfoliónkba és mi magunk mit szeretnénk nyújtani. Ezt azonban nem biztos, hogy egy Business Development-tel foglalkozó kolléga egymaga képes eldönteni, fontos, hogy legyen egy olyan, magasan képzett, nagyon tapasztalt csapat, akikre támaszkodhat ebben.”

Bartók Tamás, Solution Architect

A teljes cikket itt olvashatod.

A bejegyzés trackback címe:

https://epam.blog.hu/api/trackback/id/tr2216790558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása