Egy tech cég kulisszatitkai

EPAM VR Lab: “Új technológiák jelennek meg, ezért fontos, hogy ezekkel, vagyis ezek előtt haladjunk.”

2019. március 06. - EPAM

  A szeptember 27-i EPAM IT Night egyik nagy meglepetése a VR Lab bemutatása lesz, nem ok nélkül. Egy kitartó, minden akadályt leküzdő csapat olyan laboron dolgozott az elmúlt egy évben, ami itthon egyedülálló, de világszinten is nagy érdeklődésre tart számot az EPAM irodák körében. A csapat…

Tovább

Megbuktatták informatikából, nemzetközi díjakat hozott haza

Rátai Dániel neve nemcsak azoknak lehet ismerős, akik otthonosan mozognak a technológia világában. A 2000-es évek közepén szinte minden létező díjat besöpört, amit feltalálók vagy kutatók megnyerhetnek, hiszen 19 évesen egy olyan virtuális valóság berendezést hozott létre, amitől leesett az álla a…

Tovább

„A Java biztonságos, fejlődik és tör előre”

Verhás Péter, az EPAM Senior Architect-jének neve a Java világában fogalom. Könyveit, előadásait, blogjait rengeten olvassák, hallgatják, követik. A zürichi EPAM irodából előbb Minszkbe utazott a SEC-re, a héten pedig már a budapesti EPAM IT Night-on hallgathatjuk meg, mi foglalkoztatja épp.…

Tovább

Startol a jelentkezés az októberi EPAM Social Hackathon-ra!

A következő hetekben valami olyanban lehet részünk, amiben eddig nem; Social Hackathont szervezünk, amire bárki jelentkezhet! A versenyt megelőzően, szeptemberben meetupot szervezünk az érdeklődőknek, október 12-13-án pedig megtelik az EPAM budapesti irodája ötletelőkkel. Nem adtuk alább a témát…

Tovább

„A nők emberközpontú szemléletet hoznak, a férfiak a tartalomra koncentrálnak.”

Tavasszal már összejöttünk egy meetup-on, mi EPAM-os nők és egy egész teltháznyi érdeklődő. A sikeren felbuzdulva augusztus 30-án, a következő meetup-on ismét beszélgetünk a munkáról, szerepekről, lehetőségekről. Kedvcsinálóként a „Mi, EPAM-os nők - A munkában nem ismerünk nemet, avagy karrier és…

Tovább

“Ha felszólalunk, figyelnek ránk, de az elismerésért jobban kell küzdeni és bizonyítani.”

Tavasszal már összejöttünk egy meetup-on, mi EPAM-os nők és egy egész teltháznyi érdeklődő. A sikeren felbuzdulva augusztus 30-án, a következő meetup-on ismét beszélgetünk a munkáról, szerepekről, lehetőségekről. Kedvcsinálóként a „Mi, EPAM-os nők - A munkában nem ismerünk nemet, avagy karrier és…

Tovább

EPAM Java Bootcamp, egy résztvevő, Tamás szemével

Szabó Tamás egy éve dolgozik a szegedi EPAM-nál mint Junior Software Engineer. Középiskolás kora óta informatikával foglalkozik és az egyetemet is ezen a területen kezdte, de végül gépészmérnökként végzett. A 2017 februári EPAM Java Bootcamp-en vett részt.  Az EPAM Java Bootcamp egy ingyenes,…

Tovább

„AZ EPAM ideális munkahely, főleg, ha még többen leszünk lányok.”

Tavasszal már összejöttünk egy meetup-on, mi EPAM-os nők és egy egész teltháznyi érdeklődő. A sikeren felbuzdulva augusztus 30-án, a következő meetup-on ismét beszélgetünk a munkáról, szerepekről, lehetőségekről. Kedvcsinálóként a „Mi, EPAM-os nők -  A munkában nem ismerünk nemet, avagy karrier és…

Tovább

Ahol a kulisszatitkokra fény derül – EPAM „Office Tour”

Egy láda őszibarack, egy nagy tál alma az asztalon. „Vegyél belőle bátran, míg körbejárunk meg is eheted!” – biztat Anna, akit egészen véletlenszerűen választottam ki, hogy legyen a mai napon a vezetőm. Ő kalauzol körbe az EPAM budapesti irodájában, hogy bepillanthassak egy nagy szoftverfejlesztő…

Tovább

„Annak, akinek jó képességei vannak, úgyis meg tudunk tanítani bármit.”

Programozó matematikusként végzett az ELTE-n, programozóként kezdte a karrierjét. Egykori főnöke azonban észrevette, hogy szeret másokat segíteni, ezért efelé terelte. Egészen addig, míg ő maga is rájött, hogy számára sokkal nagyobb öröm mások fejlődését támogatni, mint eredeti, szoftverfejlesztői…

Tovább
süti beállítások módosítása