Egy tech cég kulisszatitkai

EPAM Java Mentorprogram - Interjú Giczi Dániel mentorunkkal

2019. március 06. - VGeri

Pár mondatban mutasd be magad és a céget ahol dolgozol. Harmadik éve dolgozom az EPAM budapesti irodájában, a mentoráltakhoz hasonlóan egy több hónapos training programmal kezdtem. Azóta több projekten vehettem részt, ahol izgalmas kihívások mellett temérdek új tapasztalatot szereztem. Folyamatosan…

Tovább

Egy munkahely, ahonnan a gyerekek nem akarnak hazamenni

Bevallom, azokban az utolsó iskolai napokban, amikor felkerülnek a vakáció betűi a kisfiam iskolájában a táblára, mindig gombóc nő a torkomban és mire felkerül a felkiáltójel a táblára, én bőgve bújok a zsebkendőmbe, annyira eleven bennem ennek a szónak a felszabadultsága. Szülőként ez aztán mára a…

Tovább

„ A célom az volt, hogy bemutassam, milyen egyszerű az Azure használata”

“Gépi tanulás és mesterséges intelligencia a Microsoft felhőszolgáltatásán, az Azuron” címmel tartott előadást a GPU Day-en Rajz Vivien, az EPAM  senior szoftverfejlesztője  Vivien arról beszélt, hogy az Azure szolgáltatásai hogyan segíthetnek vállalati környezetben, illetve, hogyan tudják a diákok…

Tovább

EFOTT, Campus, SZIN; három fesztivál, ahol nemcsak bulit, menő állást is találhatsz

Ha megveszed a kedvenc nyári fesztiválodra a hetijegyet, elsőre biztos nem arra gondolsz, hogy jegyet váltottál egy jó kis állás interjúra. Valószínűleg másodikra sem, pedig van esélye annak, hogy bulizás közben, két koncert között olyan emberekkel beszélgess, akik állást is ajánlhatnak és a…

Tovább

„Kutatók vagy fejlesztők, mindannyian a lehetőséget látjuk”

Az idei GPU Day már a nyolcadik a sorban, a rendezvény a kezdetek óta kétnapossá duzzadt és mind a fejlesztők, mind a kutatók egyik jelentős fóruma lett az évek alatt.  A rendezvény tapasztalatairól és az idei előadásokról beszélgettünk Harangozó Szilveszterrel, az egykori szervezővel, aki ma már az…

Tovább

“Nem győzöm hangsúlyozni a folyóson szerzett tudás fontosságát!”

A júniusi Budapest Data Fórum jelentős, ám kifejezetten szűk szakmai réteget vonzó konferencia, amelyen a kollégáink minden évben előadóként és hallgatóságként is képviseltetik magukat. Salló László, az EPAM Delivery Managere rutinos mindkét szerepben, ám ezúttal arról beszélt miből profitált az…

Tovább

Júliusban indul a következő szegedi EPAM Java Bootcamp!

Az EPAM Bootcamp egy ingyenes szakmai képzési program, méghozzá online formában. Olyan hallgatók, illetve fejlesztők számára készítettük, akik már ismerik a Java programozási nyelv alapjait. A kurzus során a Java-alapú webalkalmazások fejlesztéséhez szükséges technológiákat mutatjuk be. Témáink…

Tovább

“Minőségi képzést akartam, amit meg is kaptam.” - Hegedűs Ádám, ex-mentorált az EPAM Mentorprogramról

  Mik a karrier céljaid? Mivel szeretnél foglalkozni? Java tudással már rendelkeztem és foglalkoztam front end technológiákkal is ezt megelőzően. A végső célom, hogy full stack fejlesztőként dolgozzak. Mit gondolsz miben és milyen mértékben segít, segített az egyetemi képzés a karrier céljaid…

Tovább

‘Mi, EPAMosok’ - Interjú Horváth Viktorral, az EPAM Airsoft- és LAN Party-k ‘főrendezőjével’

Horváth Viktor 2015 év elején csatlakozott a budapesti EPAM-hoz, mint Front-end fejlesztő, és ma már seniorként erősíti az egyik pénzügyi applikációt fejlesztő csapatot. Cégen belül úgy ismerik, mint az airsoft események szervezőjét, úgyhogy most arról is kérdeztük, hogy hogyan lett ő a főszervező,…

Tovább

“Egy tapasztalt mentor, aki végig ott van melletted a program során, hihetetlen mértékben tudja segíteni a fejlődésed”

- Ébel Zsolttal beszélgettünk az EPAM Java Mentorprogram egyik mentoráltjával

  Mik a karrier céljaid? Mivel szeretnél foglalkozni? Az eddigi munkáim során több területet is volt szerencsém kipróbálni, de a programozásban találtam rá arra, amit igazán szívesen csinálok. Ez változatos, folyamatos fejlődést és kreativitást igényel. Elsősorban Java-val szeretnék foglalkozni…

Tovább
süti beállítások módosítása