Egy tech cég kulisszatitkai

“Egy tapasztalt mentor, aki végig ott van melletted a program során, hihetetlen mértékben tudja segíteni a fejlődésed”

- Ébel Zsolttal beszélgettünk az EPAM Java Mentorprogram egyik mentoráltjával

2019. március 06. - VGeri

 

Mik a karrier céljaid? Mivel szeretnél foglalkozni?

Az eddigi munkáim során több területet is volt szerencsém kipróbálni, de a programozásban találtam rá arra, amit igazán szívesen csinálok. Ez változatos, folyamatos fejlődést és kreativitást igényel. Elsősorban Java-val szeretnék foglalkozni továbbra is. Korábban részt vettem egy androidos ösztöndíj programban, ami szintén Javara épült. Ez még egy lehetséges irány számomra a Java után, de nem zárkózom el semmilyen egyéb lehetőség elől sem.

Mit gondolsz miben és milyen mértékben segít, segített az egyetemi képzés a karrier céljaid elérésében?

Szakirányú végzettséggel sajnos nem rendelkezem, más irányultságú diplomám van. A pénzügy számviteli végzettségem előnye a gazdasági szemlélet. Fontos, hogy ne csak programozói szemszögből tudjak egy problémát elemezni, hanem az ügyfél szempontjából illetve gazdasági szempontból is. Amit még kiemelnék az a pontosság, amit nagyon belénk neveltek az egyetemen, hogy végig pontosak és precízek legyünk a munkánk során. Ezt a két dolgot abszolút tudom hasznosítani az IT szférában is. De konkrétan az informatikai képzésre nincs rálátásom illetve nincs benne tapasztalatom.

Miért jelentkeztél a programunkra?

Manapság rengeteg képzést lehet találni a piacon, óriási a választék akár az itthoni akár a külföldi lehetőségeket tekintve is. A mentorprogramra először a közösségi média egyik hirdetésében találtam rá. Aztán egy állásbörzén sikerült több információt is megtudnom a programról. Végül a képzés anyaga miatt döntöttem a mentorprogram mellett. A tananyag minősége, az érintett témák sokasága és a személyes mentorálás mind nagyon tetszett. Egy tapasztalt mentror, aki végig ott van melletted a program során hihetetlen mértékben tudja segíteni a fejlődésed.

Voltak-e előzetes elvárásaid, és ha igen, akkor mik?

Az előbb említett állásbörzén elég részletes felvilágosítást kaptam a programról, a képzés tematikájáról. Tisztában voltam vele, hogy ez egy komoly és biztos, piacképes tudást és gyakorlatot nyújtó képzés lesz.

Hogy érzed sikerült fejlődnöd a program során? Ha volt fejlődés röviden leírnád, hogy miben fejlődtél?

Úgy érzem rengeteget fejlődtem. Biztos vagyok benne, hogy ugyanezt a tudást egyedül sokkal hosszabb idő alatt és nehezebben tudtam volna megszerezni. Nagy segítség volt az előre összegyűjtött és megfelelően rendszerezett, felépített anyag. Ami még nagyon tetszett a programban az a fokozatosság, hogy az alapoktól indult. A szemléletmódomat változtatta meg a programozással kapcsolatban. Sokat segített, és kétségtelen, hogy ma már egy egészen más kódot írok, mint amit a program előtt írtam volna.

Mennyire érezted a mentorodat segítőkésznek a program során?

Végig nagyon pozitív és segítőkész volt. Bármikor fordulhattam hozzá, mindig volt rám ideje. A szakmai tapasztaltságának köszönhetően nagyon gyorsan talált megoldást a különböző problémáimra.

Hogyan tovább? Mik a terveid a következő időszakban, a karrieredben?

Ha lehetőségem lesz rá, akkor a későbbiekben sem szeretném abbahagyni a programozást. Épp most kerültem rá egy projektre, és itt minél több tapasztalatot szeretnék gyűjteni.

Kinek ajánlanád elsősorban a programunkat?

Bárkinek, aki elegendő lelkesedést és kitartást érez magában ahhoz, hogy fél év alatt teljesítse a mentorprogram követelményeit. Nem csak kimondottan felsőoktatási tanulmányokkal rendelkezőknek. Én magam is élő példa vagyok rá, hogy szakirányú végzettség nélkül is el lehet végezni, csak a kellő elszántság kell.

Ha pár szóval kellene összefoglalnod, hogy mit kaptál a mentorprogramtól, mik lennének azok?

Piacképes tudás, gyakorlat, jó társaság, szemléletmódot.

Az interjú eredetije itt olvasható: http://blooment.org/interviews/zsolt_ebel_interview.html

Jelentkezz a Mentorprogramra!

Vagy ha még nem vagy biztos benne akkor  gyere el  az EPAM Mentorprogram - #Vizsgatemető ‘Challenge’ -re Június 21-én 17:00–19:30 és tudj meg többet  a programról!

A bejegyzés trackback címe:

https://epam.blog.hu/api/trackback/id/tr4414224361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása