Egy tech cég kulisszatitkai


„A Java biztonságos, fejlődik és tör előre”

2019. március 06. - EPAM

Verhás Péter, az EPAM Senior Architect-jének neve a Java világában fogalom. Könyveit, előadásait, blogjait rengeten olvassák, hallgatják, követik. A zürichi EPAM irodából előbb Minszkbe utazott a SEC-re, a héten pedig már a budapesti EPAM IT Night-on hallgathatjuk meg, mi foglalkoztatja épp.…

Tovább

EPAM Java Bootcamp, egy résztvevő, Tamás szemével

Szabó Tamás egy éve dolgozik a szegedi EPAM-nál mint Junior Software Engineer. Középiskolás kora óta informatikával foglalkozik és az egyetemet is ezen a területen kezdte, de végül gépészmérnökként végzett. A 2017 februári EPAM Java Bootcamp-en vett részt.  Az EPAM Java Bootcamp egy ingyenes,…

Tovább

„Annak, akinek jó képességei vannak, úgyis meg tudunk tanítani bármit.”

Programozó matematikusként végzett az ELTE-n, programozóként kezdte a karrierjét. Egykori főnöke azonban észrevette, hogy szeret másokat segíteni, ezért efelé terelte. Egészen addig, míg ő maga is rájött, hogy számára sokkal nagyobb öröm mások fejlődését támogatni, mint eredeti, szoftverfejlesztői…

Tovább

EPAM Java Mentorprogram - Interjú Giczi Dániel mentorunkkal

Pár mondatban mutasd be magad és a céget ahol dolgozol. Harmadik éve dolgozom az EPAM budapesti irodájában, a mentoráltakhoz hasonlóan egy több hónapos training programmal kezdtem. Azóta több projekten vehettem részt, ahol izgalmas kihívások mellett temérdek új tapasztalatot szereztem. Folyamatosan…

Tovább

Júliusban indul a következő szegedi EPAM Java Bootcamp!

Az EPAM Bootcamp egy ingyenes szakmai képzési program, méghozzá online formában. Olyan hallgatók, illetve fejlesztők számára készítettük, akik már ismerik a Java programozási nyelv alapjait. A kurzus során a Java-alapú webalkalmazások fejlesztéséhez szükséges technológiákat mutatjuk be. Témáink…

Tovább

“Minőségi képzést akartam, amit meg is kaptam.” - Hegedűs Ádám, ex-mentorált az EPAM Mentorprogramról

  Mik a karrier céljaid? Mivel szeretnél foglalkozni? Java tudással már rendelkeztem és foglalkoztam front end technológiákkal is ezt megelőzően. A végső célom, hogy full stack fejlesztőként dolgozzak. Mit gondolsz miben és milyen mértékben segít, segített az egyetemi képzés a karrier céljaid…

Tovább

“Egy tapasztalt mentor, aki végig ott van melletted a program során, hihetetlen mértékben tudja segíteni a fejlődésed”

- Ébel Zsolttal beszélgettünk az EPAM Java Mentorprogram egyik mentoráltjával

  Mik a karrier céljaid? Mivel szeretnél foglalkozni? Az eddigi munkáim során több területet is volt szerencsém kipróbálni, de a programozásban találtam rá arra, amit igazán szívesen csinálok. Ez változatos, folyamatos fejlődést és kreativitást igényel. Elsősorban Java-val szeretnék foglalkozni…

Tovább

Papp Krisztián története

Hogyan kezdtem programozni - Történetek programozóktól

“Közel 23 éve lehetett, hogy a kezembe akadt életem első számítógépe, az akkoriban egyedülálló Commodore 64-es. Mint minden gyerek, az első ami eszembe jutott ekkor, hogy „videójáték”. Ekkoriban igen közel álltam ahhoz, hogy hívő legyek, ugyanis igazi lutri volt, hogy a szalagos meghajtóról betölt-e…

Tovább

MILYEN AZ ÉLET EPAMOS NŐKÉNT?

A múlt heti meetup után két kolléganőnket mutatjuk be nektek, akik egy hagyományosan férfiasnak gondolt ágazat két nagyon különböző területén erősítik csapatunkat. Csoknyai Anna IT recruiterünk és Muhari Nikoletta senior szoftverfejlesztőnk (és resource team lead-ünk) rácáfol minden idejétmúlt…

Tovább

Ha még mindig kételkednél mentorprogramunkban...

…Gáspár Tamás tapasztalatai biztosan meggyőznek.

Mik a karrier céljaid? Mivel szeretnél foglalkozni? Az biztos, hogy szoftverfejlesztéssel szeretnék foglalkozni. Egyelőre próbálom minél jobban kiszélesíteni a látókörömet aztán kiderül majd, hogy merre tovább. Amikor megkérdezik, hogy mivel foglalkozom azt szoktam mondani, hogy a számítógépeknek…

Tovább
süti beállítások módosítása