Egy tech cég kulisszatitkai

„Arra törekszünk, hogy a Practice-ek, lokációtól függetlenül működjenek.”

2021. január 14. - Kárpáti Judit

Kiss Richárd System Engineering Manager-rel beszélgettünk munkáról, fejlődésről és arról, hogy mit is jelentenek az EPAM-nál azok a bizonyos Practice-k.

kiss_ricsi_blog.png

Honnan indult az IT-s karriered, mi volt a kezdőpont?

Szabadúszó webfejlesztőként kezdtem és nekem kellett az üzemeltetést is megoldanom. Ezt követően egy startup-hoz szerződtem mint szoftverfejlesztő, ahol idővel „bejött a képbe” a Cloud és a Big Data, ekkor ért el ugyanis Magyarországra a „Big Data láz”, és erre ez a startup is felült. Az üzemeltetés és automatizáció azért ugyanúgy a feladataim között maradt. Mikor „kinőttem” ezt a vállalkozást, multicégeknél dolgoztam, melyek szintén a Big Data területen mozogtak és budapesti csapatokat alapítottak. Közéjük tartozott az EPAM is, ők is megkerestek. Ide Big Data fejlesztőként kerültem, majd sok izgalmas projekten keresztül, megjárva a ranglétrát jelenleg System Engineering Manager pozícióban dolgozom.

Mennyi időt vett igénybe eljutni ide?

A Big Data felfutása olyan 2007-2008 környékére tehető, ekkor kezdtek el Magyarországon is érdeklődni a cégek a technológia iránt. Tehát a kezdetek óta nagyjából 12-13 év telt el, míg a jelen szerepkörömbe kerültem.

Autodidakta módon lettél IT-s vagy szakirányú tanulmányokat folytattál?

Már egészen kiskoromtól kezdve játékfejlesztő szerettem volna lenni, majd tizenévesen autodidakta módon kezdtem el tanulni, ez vonzott a szakirányú iskola felé is, ahova jártam. De az autodidakta tanulás folyamatos maradt, mert szerintem a jelenlegi iskolarendszer nem nyújt friss tudást ezzel a területtel kapcsolatban. A Cloud és a Big Data legalábbis 2007-ben még nem volt a része a tananyagnak egyik iskolában sem.

Mi lett a játékfejlesztéssel, mint gyerekkori álommal?

Megmaradt álomnak, mert időközben rájöttem, hogy egy komoly játékprogram lefejlesztéséhez nagyon nagy csapat kell. Nemcsak szoftverfejlesztők, hanem designerek is. Ez pedig egy sokkal komplexebb probléma, mint applikációkat fejleszteni.

Megcáfolhatsz, de úgy képzelem, hogy szereted azt, amit csinálsz és ha valóban így van, akkor mesélj arról, hogy mi az, ami miatt erre a területre kalauzoltad magad és ami miatt végül ezt választottad az évek során?

Abszolút jól fogalmaztál, a szakmám a hivatásom és a hobbim is. Nálam nem áll meg az élet a napi nyolc óra után, sokszor utána is ezzel foglalkozom. Hogy kerültem ide, erre a területre? Ez nagyon jó kérdés! Először, amikor az ember még nem ír applikációkat, akkor ez a feladat önmagában is elég komplexnek tűnik mindenféle layer-ekkel és a kérdéssel, hogyan kommunikálnak ezek egymással? De miután már csináltál több applikációt, megszokottá, természetessé vált mindez. Ekkor kezdtem érdeklődni a komplex rendszerek iránt és itt jött be a képbe a DevOps. Egy komplex rendszerben több applikáció működik együtt, melyek kommunikálnak és ez borzasztóan izgalmas, de ebből is csinál az ember 20-30-at, még mindig izgalmas, ráadásul még mindig van feljebb. Ilyen például a Cloud, ahol már komplex rendszerek beszélgetnek egymással. A jelenlegi munkámnál, - hogy megint egy szinttel följebb lépjünk - azoknak az embereknek segítem a munkáját, akik írják ezeket a nagyon komplex felhőalapú rendszereket, ez pedig még ad egy plusz komplexitást a dolognak számomra.

Miben áll ennek a segítségnyújtásnak a lényege?

Mint System Engineering Manager tulajdonképpen támogatom a karrierútjukat, ami azt jelenti, hogy segítek a tudásukat frissen és karbantartani. Motiválom őket, hogy a jelenlegi piaci trendek irányába haladhassanak.

Honnan a késztetés, hogy másoknak segíts?

Mint DevOps-os, üzemeltetésért felelős ember tulajdonképpen a munkaköröm része, hogy segítsek az embereknek, tehát ez már nagyon régóta „benne volt a pakliban” nálam. Amikor az EPAM-hoz csatlakoztam, épp egy új Big Data csapatot épített a cég Budapesten, segíteni kellett a kollégáknak felvenni a fonalat, nem mindenki volt annyira jártas a big data-ban, mint én. Oktatásokat, tréningeket szerveztem és tartottam, és ez az EPAM-os karrierem során ez aztán mindvégig megmaradt.

A beszélgetésünk egyik fő témája, a karriered mellett tulajdonképpen az úgynevezett Practice-ek. Mik ezek pontosan?

Organizációs egységek, ahol az adott terület specialistáit gyűjtjük össze. Én egészen konkrétan a Cloud and DevTest, SecOps Practice-ben vagyok és annak is a Cloud and DevOps részét viszem, ahol Network Engineer-eket, DevOps-osokat, SecOps-osokat gyűjtünk össze. Azért van egy kicsit elkülönítve ez a Practice és ezek a specialisták a cégen belül, mert nekik teljesen más technológiai segítség kell a karrierútban, mint mondjuk egy back-end fejlesztőnek. Ezekben a Practice-ekben a vezetők, valaha szintén specialisták voltak, így ők teljesen képben vannak a szakmával, technológiákkal és a piaci trendekkel kapcsolatban, ezáltal sokkal hatékonyabban tudják a kollégák szakmai fejlődését segíteni.

Hogyan működnek ezek az egységek?

Viszonylag önállóan. Jelenleg Budapesten ötvenen vagyunk, Szegeden harmincan, Debrecenben öt fővel kezd működni hamarosan. Alapvetően ez egy nagyon friss Practice Magyarországon, tavalyelőtt alakult meg Budapesten, majd egy évvel később csatlakozott Szeged és ahogy említettem Debrecen is bekacsolódik.  Arra törekszünk, hogy lokációtól függetlenül működjünk, ennek az alapját pedig az EPAM szervezeti struktúrája és kommunikációs csatornái jelentik, így nem lógunk ki az általános EPAM szervezetből.

Milyen rendszerességgel egyeztettek, beszéltek? Milyen eseményeitek vannak?

Pezsgő szakmai élet zajlik nálunk is. Meetup-okat szervezünk havi, kéthavi rendszerességgel, a szakmai vezetőkkel pedig heti rendszerességgel egyeztetünk.

Mondj egy-két témát, amit érinteni szoktatok, hogyha összejöttök?

Nagyon „hot topic” például a Kubernetes, szinte minden meetup-on legalább egy előadás van, ami ezt érinti.

Miként menedzseled az idődet, hiszen az elmondottak alapján szerteágazóak és nagy felelősséggel járnak a feladataid. Miként oszlanak meg a Practice és az adott projekt feladatai?

Egy Engineering Manager idejének a nagy része az alatta lévő emberek támogatásával telik, persze emellett a projekten is részt vészek. Azt mondanám, hogy 50-60 százalékban a Practice életében veszek részt és a maradékban pedig projektet viszek.

Hogyan hatott a Practice életére a COVID?

Igazából nem változtatta meg. Az EPAM itthon és globálisan is nagyon jól kezelte a COVID-os időszakot, gyorsan át tudtunk állni otthoni munkavégzésre és ez volt a dolog kulcsa.

Még a beszélgetésünk elején elmesélted, hogy elég sok helyen dolgoztál, kis cégeknél is, így már jó sok tapasztalat van mögötted. Ennek fényében milyennek látod az EPAM-ot?

Nem titok, hogy úgy gondolom, az EPAM eddigi karrierem legjobb munkáltatója,  a legjobb cég, ahol eddig dolgoztam. Ha egy szóval kellene leírnom, akkor nekem az EPAM a lehetőséget jelenti. Aki az EPAM-nál dolgozik, megtalálja a számítását, hiszen annyi projekt van, annyiféle pozíció, hogy ha valaki ebben a szegmensben valamilyen specializációt keres, az EPAM-on belül biztos megtalálja. És ami a legfontosabb, hogy a vezetői támogatni fogják abban, hogy el tudja érni a karriercélját.

Mi felé haladsz jelenleg, mi az a cél, amit te tűztél ki magad elé a következőkre?

Nagyon friss a Practice, ezért sok dolgunk van még a folyamatok kialakításával, főleg azért, mert Magyarországon több lokáció is csatlakozott hozzá. A tudásbázisokat egyesíteni, a lokális folyamatokat pedig egységesíteni kell annak érdekében, hogy hatékonyan tudjunk működni. Ez a jövőbeni célom.

 

 

Balatoni nyaralásról ugrott be az interjúra, 12 éve EPAM-os

Göllner Balázs Solution Architect 2008 óta dolgozik az EPAM-nál, évtizednyi tapasztalattal a háta mögött, szakmáról, cégkultúráról és retro konyhai robotgépekről is beszélgettünk.

blog_gollner.png

Reál vagy humán gyerekkori indíttatás?

Mindig is erősen műszaki érdeklődésű voltam és ez nagyon széles spektrumot fedett le onnantól elkezdve, hogy gyerekként szétszedtem a nagyanyám turmixgépét, autót szereltem...

Várj egy percre, és össze is raktad utána a robotgépet?

Nem, sajnos és ezért ez az első, nagy azóta is emlegetett családi konfliktus volt az életemben. Viszonylag kicsi voltam még, olyan hatévesforma, ráadásul rendszerváltás környéki dolog volt ez, így nagyon fájt a felnőtteknek, hogy azt a drága jó turmixgépet én egy kicsit leamortizáltam. Azt hiszem, hogy nagyapámnak vagy apámnak kellett végül összeraknia. Azóta annyi változott, hogy mostanában, amit szétszedek, azt már össze is tudom rakni és nem kell egy kis dobozban elvinni az alkatrészeket valaki másnak, hogy helyrehozza helyettem.

Akkor végül is a válasz az eredeti kérdésemre, hogy reál vonal a kezdetektől determinált. Hova jártál suliba?

Egyébként az hozzátartozik a képhez, hogy engem nagyon érdekelt a történelem is és kifejezetten sokat gondolkodtam, hogy informatikusnak menjek vagy történésznek. Aztán a gimnázium után a Pázmány ITK-ra jártam műszaki informatika szakra és már az egyetem alatt elkezdtem dolgozni, ismerősökön keresztül. Ezek kisebb munkák voltak, mind valamilyen módon a webhez köthető, ilyen-olyan honlapok készítése, ilyen-olyan káeftéknek. Így, egy ismerősön keresztül kerültem egy hardverfejlesztéssel foglalkozó magyar céghez is - ma már startup-nak mondanánk - nagy teljesítményű akkumulátor töltőket gyártottak. Egyre többet kellet dolgoznom és döntésre jutottam, a munka és az egyetem nem fért meg egymás mellett, úgy, hogy el kellett tartanom az időközben alapított családomat is. Miután a cég csődbe ment, több magyar cégnél is szerencsét próbáltam, de egyik sem fogott meg annyira, hogy maradjak is huzamosabb ideig. Aztán 2008-ban egy blogban olvastam az EPAM-ról, korábban soha nem hallottam egyébként róla. Fejlesztőket kerestek és az egész cég szimpatikusnak tűnt. Beadtam a jelentkezésemet és amikor behívtak, feljöttem Pestre interjúzni.

Hol éltetek egyébként?

Vicces sztori, ugyanis Budapesten éltem egész életemben, abban a két hétben éppen nyaraltunk a Balatonakarattyán, onnan jöttem fel.

Ezek szerint akkor sikerült a nyaralásról feljőve egy állást szerezni.

Igen. Az interjú egyébként nagyon gyors volt, nem volt szó több körről, szakmai beszélgetés volt, az un. tech kör, kérték, hogy várjak egy kicsit, igyak meg egy pohár vizet majd visszajött a leendő Resource Managerem, hogy szeretnének velem dolgozni, a D2 szinten kezdhetek. Mondtam, hogy én is nagyon szeretnék velük dolgozni, ott helyben megállapodtunk a fizetésről, kezdési időpontról és azzal a lendülettel mehettem is vissza Balatonakarattyára nyaralni. Egy hónappal később pedig .NET fejlesztőként elkezdtem az EPAM-os pályafutásomat.

Ennek már 12 éve. Mi az, ami valakit, aki ilyen fiatal és ebben az iparágban dolgozik ilyen hosszan egy cégnél tart?

Az elején az tartott itt, hogy olyan emberekkel dolgozhattam, akik borzasztóan okosak és rengeteget tanulhattam tőlük mind konkrét szakmai kérdésekben, mind általános szervezési, projektvezetési tapasztalatban, mind pedig azzal kapcsolatban, hogyan kell emberekkel közösen dolgozni, őket vezetni, ügyfelekkel kommunikálni. Én tényleg nagyon fiatalon kerültem ide, 23 évesen, előtte pedig, ahogyan említettem is, csak kisebb magyar cégeknél dolgoztam, úgyhogy nem igazán volt gyakorlatom abban, hogy kell valamit igazán jól, profin csinálni. Az elején a fő hajtóerő az volt, hogy nagyon sokat tanultam itt. Ez aztán később változott abba az irányba, hogy a rengeteg lehetőség volt a motiváció forrása. .NET fejlesztőként kezdtem, de már két évvel később váltani tudtam iPhone fejlesztői track-re. Volt egy kollégám, akivel nagyon megtetszett nekünk ez a terület és addig rágtuk a budapesti vezetés meg a Sales fülét, hogy hozzanak ilyen projekteket, míg végül beadták a derekukat. Nagyon szerettem ezt a munkát, viszonylag sokáig maradtam ezen a területen, majdnem hét évig, ezalatt aztán eljutottam először a Senior, majd később a Lead szintekig.  Éreztem, hogy új kihívásra van szükségem és azt találtam ki, hogy milyen jó lenne, ha több platformot is érintő fejlesztésekbe vehetnék részt. Szerencsére ez a „skill” akkor felfutóban volt az EPAM-ban, így egy tréninget és vizsgát követően 2017-ben hivatalosan is átváltottam erre a track-re, két évet dolgoztam, mint Solution Architect. Azért menet közben még történtek érdekes dolgok. Nőtt a mobilfejlesztő közösség és célszerűnek tűnt őket Line Management vonalon is különválasztani a többi fejlesztőtől. 2018-ban lehetőségem nyílt, hogy Line Manager szerepkört vállaljak és a budapesti mobilfejlesztők hozzám kerültek, így innentől kezdve már nemcsak azért voltam felelős, hogy egy adott technikai problémára megoldást nyújtsak, hanem az is feladatommá vált, hogy 30+ ember részéről felemerülő bármilyen, az EPAM-os munkájukkal kapcsolatban felmerülő kérdésre találjak választ.

Mit is csinál egy Line Manager az EPAM-nál?

Ha valakinek problémája adódik, első körben hozzám jön, hogy oldjuk meg azt. Erre sok esetben nagyon könnyű a megoldás, hiszen egy nagy cégnek mindenre van folyamata. De azért néha akadnak fehér foltok, amikor önállóan kell kitalálnunk, hogyan oldjunk meg úgy egy dolgot, hogy az adott illetőnek is a megelégedésére szolgáljon, a cégnek is jó legyen és egyúttal betartsunk minden törvényi szabályozást. Sok egyéb mellett hozzám tartoznak az utolsó körös interjúk, bértárgyalások, feladatom, hogy a csapatom tagjainak olyan projekteket keressek, ahol ki tudják bontakoztatni a képességeiket. Azért is felelős vagyok, ha valaki már úgy érzi, hogy egy adott projekten megunta azt, amit csinált, másfél-két év után, akkor onnan „kirotáljam”, a helyére keressek olyan embert, aki oda ideális lesz.

Tizenkét év alatt az embernek a személyisége is rengeteget változik. Hogy értékelnéd, miben látod leginkább a változásodat?

Ez így igaz. Amikor beléptem a céghez, egy nagyon impulzív, azonnal döntést hozó, véleményt formáló ember voltam, nem mindig gondoltam végig, hogy az, amit mondok és az, ahogyan mondom a legmegfelelőbb kombináció-e. Ezen a téren fejlődtem talán a legtöbbet. Ez apránként változott és hogyha ez nem következett volna be, akkor mindazok a dolgok, amiket elértem, nem jöttek volna össze.

Ebben a változásban volt valami direkt tudatosság? A cég segített?

Igen és ami számomra a legnagyobb segítséget jelentette, az a negyedéves visszajelzés kampány volt. Régebben negyedévente, mostanában félévente írunk visszajelzéseket azokról a kollégákról, akikkel együtt dolgozunk. Majd az ő Line Managerük ezeket a visszajelzéseket összesíti, anonimizálja és az illetőnek ad egy visszajelzést arról, hogy mi az, ami az adott időszakban jól ment és mi az, amin alakítani kell, hogy az illető következő karriercélja vagy az EPAM-os pozíciója jó irányba haladjon. Ez nekem nagyon sokat segített, szerencsére nagyon jó Line Managereim voltak és az általuk javasoltak alapján aztán a céljaimhoz lehetett megfelelő tréningeket, mentorokat keresni. De az első szempont számomra az volt, hogy egy objektív visszajelzést kapjak arról, hogy mi az, amiben nekem fejlődnöm szükséges.

Milyen készségekre van szükséged a munkádhoz, minek veszed legnagyobb hasznát a mindennapokban?

Szeretek beszélgetni és kíváncsi vagyok az emberekre, meghallgatom őket és ez egy fontos dolog. Akiben ezek nincsenek meg, az nagyon nehezen boldogulna ebben a munkakörben.

Neked a munka mellett egy csomó más tevékenységed is van az EPAM-nál, ott voltál például a ma már ikonikusnak számító EPAM Garázs létrehozásakor és azóta is benne vagy a csapatban, amelyik működteti. Egyáltalán, mi az EPAM Garázs?

Úgy kell elképzelni, mint egy kis műhelyt, ami mindenki számára nyitva áll, hogy az ott lévő eszközöket, alkatrészeket használja és ezzel megvalósíthassa a saját ötletét. Pár hasonló mentalitású kollégával összefogtunk, mondván mindig kell csinálni valamit, ami kézzel fogható, hiszen mind szoftverrel dolgoztunk és ez nem volt elég, kellett valami, amit meg lehet a maga valójában fogni. Kitaláltuk, hogy jó, akkor építsünk egy 3D nyomtatót, akkoriban jelentek meg az első, az átlagemberek számára is elérhető modellek. Rendeltünk Kínából komponensenként egy nyomtatót, gondoltuk, hogy majd az irodában összeszereljük és már előre örültünk, hogy ez milyen király lesz. Az EPAM-os irodák általában mind open space irodák, hatalmas tér egybenyitva. Amikor egy ilyen helyen elkezdesz fúrni, kalapálni, vágni, közben beszélgetni, azt nem nagyon csípik azok, akik ez idő alatt dolgozni szeretnének. Elkezdtünk beszélgetni a budapesti menedzsmenttel, hogy hol lehetne egy ilyen labor/műhelyt kialakítani, úgy, hogy ne zavarjuk munka közben a kollégákat. Ezt a részét karoltam fel a dolognak és végül lett egy szoba, ami ki lett nevezve EPAM Garázsnak.


epamgaragejpg.jpg

Ahol azóta a legvadabb, legmenőbb projektek valósulhattak meg. Tudsz mondani néhány példát?

Az egyik érdekes projekt egy Polargraph nevezett rajzgép előállítása volt, ami egy táblára rajzolt egy folytonos vonallal mindenféle vektoros ábrákat. A valóságban persze sokkal jobb volt, mind így elmesélve, szerettünk dolgozni ezen. Egy másik projekt, ami egyben az utolsó is volt, még a járvány előtt, egy arcfelismerő rendszer megalkotás, ami azt próbálta megoldani, ha egy dolgozó otthon felejti a beléptető kártyáját, akkor azonosítani tudják a portán. De a mindenféle kütyük elkészítésén kívül olyan is előfordul, hogy valaki bent bütyköl össze műanyag elemekből egy műalkotást, aminek valójában nincs is köze a technológiához, de cserébe jól néz ki.

3dnyomtato.jpg

Fiatalon kezdted és fiatalon jutottál magas szintre is. Merre tovább, mi jelent még ösztönzést számodra?

A személyiségemtől nagyon távol áll, hogy megelégedjek azzal, amit éppen most csinálok. Ami engem motivál még most is, az, hogy az EPAM-nál mindig lehet váltani. Ha kitaláltam, hogy valami mást szeretnék, mindig volt erre mód és ha látták, hogy mi a cél, akkor támogattak ebben. A technológiától semmiképp nem szeretnék elszakadni, úgy képzelem a jövőt, hogy amellett, hogy emberekkel foglalkozom, ott marad nekem az IT része is a munkának.

Mi lenne a tanácsod egy olyan srácnak, aki most indulna el ezen a pályán?

Nagyon fontos, hogy az, aki ebben képzeli el magát, ne csak távolról érdeklődjön, ne csak olvasgasson, videókat nézegessen! Inkább vágjon bele, kezdje el és csinálja!

 

Best of LifeInTech 2020 – avagy a legjobb mondataitok egy helyen! /1. rész

Sok minden igen, de az biztosan nem változott idén sem, hogy a LifeInTech blog minden egyes interjújában elhangzottak olyan mondatok, amikre érdemes volt odafigyelni. Az elmúlt években szokássá tettük, hogy kiválogatjuk a jó mondatok közül is a legjobbakat és megosztjuk veletek ezt a gyűjtést itt, a blogon.  Így tettünk ezúttal is!

best_of_1resz.png

Lajter Ági, ex-recruiter, jelenleg Communications Speacialist üzenete az állásinterjúra készülőknek: „Annak, aki csak szeretne „beleülni a tutiba” nem való az EPAM. Szeretjük az olyan embereket, akik gondolkoznak, ötletelnek, képesek csapatban dolgozni és nyitottak a változásra. Arra, hogy mindig megújuljunk. Hiszen az EPAM történetét végigkíséri a megújulás és azt hiszem, ez itt a kulcsszó. Mindig azt szoktam mondani, hogy aki szeret pörögni, aki szereti, hogy változik az élet és elfogadja, hogy ez az élet része, annak az EPAM lesz a legjobb hely, ahol dolgozhat.” 

Kocsár Máté, Software Engineer a Mentorprogramról: „Szeretek számolni, olvasni és mindenféle új dologgal foglalkozni. Erre tök jó volt ez a program; számos témát gyűjtöttek össze egy helyre. Egyfajta vezetett tanulás volt, egy kijelölt úton kellett végighaladni, miközben végig jól éreztem magam. Úgy gondolom, hogy a mentorprogram pont annyira nehéz, amennyire belemélyedsz, amennyire mély tudást akarsz szerezni a témákban.” 

Kittka András, a Funside vezetőjének tanácsa szülőknek, a Biztonságos Internet Nap alkalmából készült interjúból: „Ha azt gondoljuk, hogy gyermekünk online életét teljes kontroll alá tudjuk vonni. Ez egész kicsi korban még igaz lehet, de már az általános iskola alsóbb osztályaiban is, ha egy gyermek ki szeretné kerülni a szülői felügyelet, akkor előbb vagy utóbb meg fogja találni rá a módot. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy a közösen lefektetett szabályok mentén történő óvó gondoskodást már a kezdetekben kiegészítse - majd idővel felváltsa - a mentoráló, segítő és nevelő szülői hozzáállás, mert hosszabb távon ez az, amit magával tud vinni gyermekünk, akkor is, ha mi éppen nem vagyunk ott mellette egy adott szituációban.” 

Juhász Gábor, Chief Process Engineer, mellesleg a legidősebb EPAMos, véleménye a életkorról:  „Néha észreveszem, hogy bácsiként akarnak kezelni, de ez nagyjából öt percig tart és szándékosan nem szoktam észrevenni. Mert akárkik is ülünk az asztal körül, mindannyian három éve tanultuk meg a szakmát, hiszen szakmának az nevezhető, ami ma eladható. 

(...) A legfontosabb, hogy ebben a szakmában egy év alatt az ember a tudásának a 40 százalékát elveszíti. Így nem a kor a döntő, hanem a tudás.”

Hegedüs Andrea, Senior Administrative Specialist, aki egy 93 országot bejárt ember tapasztalatával segíti felkészíteni az EPAMosokat ügyfélinterjúkra: „Mindenkinek azt szoktam mondani, hogy jó lenne, ha létezne az úgynevezett „chill pill”, amit az emberek bevehetnének interjú előtt, ugyanis nem az angolon fog állni vagy bukni a dolog. Még csak azt sem mondhatom, hogy nagyon szigorúan a technikai tudáson. Ugyanis szerintem, ha valaki csillogó szemmel érkezik az képes megcsillogtatni az egyéniségét és azt mondani, hogy „én ezt nagyon szeretném, mindent meg tudok tanulni és tudom, hogy a tojáshéj a fenekemen, de itt vagyok, használjatok”, akkor félig nyert ügye van.”

Rezes Ádám, a Gunsinger hardrock zenekar frontembere a kódolás és zeneszerzés párhuzamáról: „Van egy bizonyos fajta hozzáállás, ami a zenéléshez és a kódoláshoz is kell. Mindkettő nagyon kreatív tevékenység és szintén közös bennük, hogy bizonyos fajta koncentrációt igényelnek, sok időt vesz igénybe, hogy „szöszmötölünk” valamin. Logikára is szükség van és a flow is közös, amibe kerülök, ami benne tart a kreatív alkotó állapotban, akár kódolok, akár zenélek.”

Szikszai László, Lead Software Test Automation Engineer, a debreceni EPAMos közösség, az Idea Pool „apukája”: „Egy kollégám azért csatlakozott az Idea Pool-hoz, hogy fejlessze az előadói készségeit. Két évvel később az egyetemi szakmai napokon hallottam előadni és leesett az állam, olyan hatalmasat fejlődött. Szóval egyértelmű, hogy az emberekre, a közösségünk tagjaira vagyok a legbüszkébb.”

Pályer Kriszta, az EPAM soft skill trénerének kulcsfontosságú tanácsa: Amikor elérkeztünk ahhoz a fordulóponthoz, hogy mindenkinek hirtelen otthonról kellett dolgoznia, úgy döntöttem, hogy ezt a tréninget fogom átalakítani. Szerettem volna tudatosítani, hogy mi is történik most velünk és hogyan tudunk ebből a helyzetből minél többet kihozni egyénenként. Nincs fontosabb annál, hogy felismerjük, bármilyen változás történik velünk, annak lehetnek pozitív hatásai is az életünkre és egészen más kontextusban tudjuk megvizsgálni saját magunkat, a környezetünket, a munkánkat, a körülöttünk lévő dolgokat, csupán azáltal, hogy a dolgok egyszerűen másképp működnek, mint ahogyan megszoktuk.

Radányi Zoltán, Director - Experience Design, a Vöröskeresztnek pro bono fejlesztett koronavírus tájékoztató weboldal kapcsán: „Akárcsak mi, az EPAM-nál mindenki arra törekszik, hogy a maga módján segítséget nyújthasson ebben a válsághelyzetben. (...) Azt javasoltam a csapatnak, ne azt helyezzék a fókuszba, hogy amit csinálunk, az jótékonyság, ezt felejtsék el.  Összpontosítsanak inkább a cél megértésére és a lehetséges hatásokra. Ennek megértése sokat segített a projekt sikeréhez.” 

Földházi Péter, Lead Software Test Automation Engineer  véleménye a járványhelyzet hosszútávú hatásairól: „Az elsődleges, hogy a cégek így megtapasztalták, hogy ha otthonról dolgoznak az emberek, - olyan munkákról beszélek, melyek otthonról végezhetők - az nemcsak hogy rendben van néha, hanem talán még hatékonyabb is, mint az irodai munkavégzés. Kifejezetten szociális típus vagyok, de ha nagyon fókuszálni akartam a munkára, korábban is előfordult, hogy délelőtt otthonról dolgoztam és csak utána mentem be az irodába megbeszélésekre. Azt gondolom, hogy sokkal kisebbek lesznek az irodák és valószínű, hogy a csapatok váltásban fognak találkozni, dolgozni, rotálva egymást az irodában, hogy ne legyen egyszerre túl sok ember bent.”

 

"Kevés az, hogy le van írva: így kell. Mert ezek az emberek meg akarják érteni a dolgokat, vitatkoznak és sokszor igazuk is van.”

Széni Zoltán több évtizednyi nemzetközi munkatapasztalattal a háta mögött négy éve igazolt az EPAM-hoz. Vezetői szemléletét nem csupán saját habitusa határozta meg, hanem a hipersebességű növekedésből adódó, a hazai környezetben szokatlan közeg is. A szeptemberi podcast beszélgetés interjú változata az év végén is időszerű, egy színes karrierút és egy rendhagyó év tanulságaival.

Széni Zoltánnal, VP, az EPAM EMEA régióért felelős People (HR) vezetőjével beszélgettünk.

microsoftteams-image_7.png kép: Virtuális Téli Party 2020, EPAM UK

Megkerülhetetlen kérdés, hogyan alakult a karriered, mi vezetett az EPAM-ig?

Londonban dolgozom, egy elég nagy régiót vezetek, ami Európát és a Közel-Keletet foglalja magában, jelenleg 17 ország. Eredetileg pénzügyet, számvitelt, nemzetközi gazdaságtant tanultam. Ebből a szempontból talán kicsit meglepő, hogy HR-el foglalkozom. Dolgoztam annak idején még a szocialista rendszerben is, majd a rendszerváltást követően először külföldön szereztem tapasztalatot. Dolgoztam különböző tanácsadó cégeknél, pl. Németországban nagy bankoknak építettünk számítógépes rendszereket. A munkám akkor még főleg az üzleti működés modellezéséről és fejlesztéséről szólt, majd később egyre több lett az olyan projekt, ami változásmenedzsmentről, szervezetfejlesztésről szólt. Így lett egyre több olyan munkám is, aminek már kifejezetten HR vetülete volt. Számos HR tanácsadási projektet csináltam, majd végül  egy nagy nemzetközi tanácsadó céghez hívtak belső HR vezetőnek. Izgalmas feladatnak gondoltam, amit majd pár évig csinálok, aztán később visszamegyek tanácsadónak. Az élet aztán úgy hozta, hogy mindig jött egy következő izgalmas feladat. Először egy országért voltam felelős, aztán kaptam egy régiót, majd jött egy nagy fúzió és kimentem Oroszországba, ahol a FÁK államokért voltam felelős. Később még nagyobb régiót majd végül globális pozíciót kaptam. A néhány évből végül 20 év lett ugyanannál a cégnél. Mindig jött egy új lehetőség, olyan feladat, ahol valami újat kellett csinálni, valami addig nem létezőt felépíteni. Négy éve kerültem az EPAM-hoz és ez is beleillik ebbe a képbe, mivel korábban itt sem létezett még ez a pozíció. Izgalmas és szép feladat, hogy az EPAM fejlődését, növekedését támogassam.

Mindig nagyon fontos egy-egy karriernél, hogyan alkalmazkodik a család, ha külföldre vezet a megbízás. Nálatok ez hogyan alakult?

A nemzetközi munka mindig a szívem csücske volt, kifejezetten inspirál, hogy nemzetközi porondon mit tudok csinálni. Öt különböző országban éltem és dolgoztam. Volt amikor egyedül, volt, amikor már a feleségemmel és később olyan is, amikor már a gyerekekkel együtt. A feleségem támogatása rengeteget segített a karrierem alakulásában. Két fiam van, most már nagyok. A nagyobbikkal még sokat voltam együtt, a kisebbik már beleszületett abba, hogy egyfolytában utazom. Ő legfeljebb megkérdezte, hogy most épp hova megyek, mikor jövök vissza, esetleg hoztam-e valamilyen ajándékot. Nagyon érdekes, hogyan alakul most már az ő életük is „nemzetközi irányba’. A nagyobbik fiam 20 éves, Olaszországban jár egyetemre. A kisebbik még középiskolás, meglátjuk mit hoz az élet, de ő is nemzetközi óvodába járt, aztán osztrák, most pedig angol iskolában tanul. 

Ha már a nemzetköziségről beszélgetünk, egyszer az egyik podcastunkban egy beszélgetés során  hangzott el, hogy egészen más egy stockholmi családias EPAM iroda, és egész más mondjuk egy budapesti. Mennyiben alkalmazkodik ezekhez a különbözőségekhez a HR?

Ez mindig attól függ, hogy az ember milyen perspektívából nézi a dolgokat. Még ha csak egy országon belül is nézzük, a különböző EPAM irodákban, mint például Szegeden, Debrecenben és Budapesten egy sor olyan tényező van, amit figyelembe kell venni. Nem pont ugyanaz fontos az embereknek, így nem ugyanúgy kell a HR-t csinálni. Ha egyet hátralépünk, igaz ez Európára is: rengeteg olyan szituáció van, amikor az ember szembesül azzal, hogy nagyon más egy német, holland, olasz, magyar vagy egy svéd kollégával együtt dolgozni, egészen más dolgok mozgatják az embereket. Ugyanakkor ha még magasabb szintről nézzük, a világ egészét nézve azt látom, hogy rengeteg minden összeköt bennünket, “európaiakat”. Az, ahogy az ügyfelekkel együtt dolgozunk, Európában nagyon hasonló, és nagyon különbözik, attól, ahogyan ezt tesszük a Közel-Keleten vagy Ázsiában. De persze mi, akik ebben a régióban dolgozunk nyilván érzékeljük a magunk kulturális különbségeit is, rengeteg nagyon izgalmas sztori van. Még az előző cégemnél egyszer vezettem egy projekteket, ahol a csapat többsége holland és német volt. Egy többnapos meeting után jópár dologban megállapodtunk. Egy héttel később volt egy megbeszélés arról, hogy hol tartunk. A német kollégák sorolták, hogy megcsinálták, befejezték, kész vannak a feladattal. A hollandok hallgattak és néztek rám. Ők úgy fogták fel, hogy a korábbi megbeszélésen nagyon jót beszélgettünk, egy csomó vélemény elhangzott, de odáig szerintük nem jutottunk el, hogy ezt meg is kéne csinálni. De ha például bizonyos dolgokhoz meg kell nyerni embereket, abban is sok kulturális különbség van. Svájcban például kifejezetten a tények, az adatok azok, amikkel meg lehet győzni az embereket, míg Magyarországon és Kelet-közép Európában a kapcsolatok erőssége, a bizalom, a barátság fontos mozgatórugó.

Nemcsak az egyes nemzetek gondolkodása, maga a HR is különböző egy-egy iparágban. Miben más az IT iparban?

Egy ilyen cégben a tudás a fő érték, így rengeteg magasan képzett, kvalifikált ember van. Nyelveket beszélnek, nagyon sokan akár több diplomával, de mindenképpen komoly tudással és sokéves szakmai tapasztalattal rendelkeznek. Tájékozottak és igencsak határozott véleményük van mindenről. Ha pedig egy igényes, magas elvárásokkal rendelkező társaságnak része az ember, nem nagyon lehet azzal érvelni, hogy ‘én mondom, Széni Zoltán’. Az is nagyon kevés, hogy “ez le van írva valahol, ilyen-olyan cégpolitikában”. Az emberek meg akarják érteni a dolgokat, vitatkoznak, és sokszor igazuk is van. A másik fontos tényező, hogy a tech iparban dolgozó embereknek rengeteg választási lehetőségük van. Folyamatosan bombázzák őket jobbnál jobb cégek, jobbnál jobb ajánlatokkal. Ez egy igen kompetitív közeg, ahol nagyon meggondolják, hogy miért mennek valahova dolgozni és miért maradnak ott. Egy másik jellemző, hogy ha valaki, valamit tud a technológiai szektorban ma, az nem garancia arra, hogy pár év múlva is piacképes lesz. Egy csomó új technológia jön, bizonyos tudások felértékelődnek, bizonyos tudások elavulnak. Emiatt rendkívül fontos, hogy nemcsak be kell vonzani az embereket, hanem olyan körülményeket kell teremteni, amelyben a tudásukat folyamatosan naprakészen tudják tartani és ahol folyamatosan tanulni és fejlődni tudnak. Hozzánk sokan azért jönnek dolgozni és azért is maradnak itt, mert nagyon jó tanulási lehetőségek vannak: többszáz tréningből, kurzusból lehet válogatni, a határ a csillagos ég. Emellett itt a kollégák egymástól is folyamatosan tanulnak, a cégkultúra része, hogy megosztják egymással a tudásukat.

Milyen új dolgokat hozott az otthoni munkavégzés a mindennapjaitokba? Hogyan lehet a virtuális térbe adaptálni mindazt, ami a cég sajátja, amitől működik?

A munkavégzés és az ügyfelek elégedettsége szempontjából jó a helyzet, a hatékonyság vagy az eredményesség még tovább is javult. Másik oldalról azért azt is pontosan látni kell, hogy sok olyan dolog elvész, ami egy irodai környezetben adott. Egyre inkább hiányoznak az embernek a kollégái. Persze, nagyon klasszak a videókonferenciák és eleinte mindenki nagyon élvezte is őket, de amikor már nyolc-tíz hónapja változatlan a helyzet, akkor már mégsem szereti őket annyira az ember. A járvány pont azt vette el tőlünk, vagy legalábbis megnehezítette megmutatni, milyen EPAM-osnak lenni. Sokat gondolkodunk azon, hogyan lehet visszacsempészni az un. "EPAM-spirit"-et az életünkbe és sokszor felmerül, hogy mi az, amit ezért a HR-esek, vezetők tudunk tenni.

Fontos, hogy a virtuális térben is mindannyian azt érezzük, hogy egy emberi közösségben dolgozunk. Például a HR csapatunknak van rendszeres online találkozója, amit közös limonádézásnak hívunk. Háromszor-négyszer egy héten fél óra, amikor aki éppen ráér becsatlakozik. Csak egy szabály van: nem beszélünk munkáról. Ilyenkor látom a többiek gyerekét, kutyáját, elmesélik, mivel telt a hétvége. Egy másik példa itt Londonban a korábbi, pénteki közös sörözés online verziója. Persze felmerült, hogy mennyi van értelme egy sörözésnek a virtuális térben, de március óta még mindig él a dolog. Jönnek a kollégák, hozzák az italukat és ilyenkor kicsit ki tudjuk ereszteni a gőzt, közvetlenebbül megosztani dolgokat egymással. Azóta volt virtuális borkóstoló és virtuális főzőtanfolyamon is dolgozunk, de vannak például gyerekprogramjaink is. Nagyon sok kezdeményezés indult el az EPAM-ban és ezek nagyon jól működnek.

Most sok új kolléga érkezik a céghez és említetted, hogy ők nem is látták még az irodát, soha nem jártak ott. Hogyan oldottatok meg olyan dolgokat, mint például egy ember beléptetése?

Sok új dolgot hozott a 2020-as év, ilyen lett a virtuális beléptetés, az “onboarding” is. Nem tartozik a kedvenceink közé, mert itt is nagyon fontos a személyes kapcsolat.  Ideális esetben az újonnan belépő bejön az irodába, leül szemben veled, és úgy telnek az első napjai, hetei, hogy a többiek segítenek, mindent elmagyaráznak, megmutatnak, körbevezetik. Mindez a virtuális közegben persze sokkal nehezebb, ezért az onboarding portálunkat például alaposan ‘felturbóztuk’, így reményeink szerint az új belépőknek így is pozitív élmény a találkozás a céggel. Egyre több helyen indult un. buddy-program is, ahol egy-egy kolléga személyesen segít az új belépőnek eligazodni a cégen belül.

Minden HR-es beszélgetésnek kötelező eleme volt régen, hogy leültették az embert, beszélt, beszélt és egyszer megkérdezték, hogy hol látod magadat három év múlva? Ez a kérdés még menő vagy ezt már kiiktatták az interjú kérdések köréből?

Szerintem ez a kérdés mindig trendi marad. Lehet, hogy egy időben gyakrabban megkérdezték, de szerintem teljesen jogos, jó kérdés ma is.

Ha ez a helyzet, akkor tőled is meg lehet nyugodt szívvel kérdezni, hol látod magad három év múlva?

Egy olyan iparágban dolgozunk, ahol elképesztő sebességgel változik minden. Háromévente ráadásul nagyjából megduplázzuk a cég méretét. Még emlékszem, amikor jöttem, akkor világszinten talán 17.000-en voltunk, most meg lassan már közel vagyunk a 40.000-hez. Szerintem ha minden így folytatódik, három év múlva ismét egy másik, nagyobb és megújult EPAM-ot fogunk látni. Mindenféle szempontból új lesz az a közeg és ennek egy nagyon nagy részét ma még nem ismerjük, de reményeim szerint én is része leszek mindennek.

Szerinted mi az EPAM legnagyobb erőssége?

Nagyon sokféle, teljesen különböző „tűz és víz” ember dolgozik itt, más és más temperamentummal. Azt gondolnád, ha összezárod őket egy terembe, az fel fog robbanni. És valóban nagyon szenvedélyesen tudnak érvelni, nagyon különböző véleményük van dolgokról, de tiszteletben tartják, hogy mindenki más, és mindenkinek lehet más a véleménye. Az EPAM pont attól ilyen különleges, hogy ennyi színes egyéniség nagyon jól megfér egymással és nagyon eredményesen tud együtt dolgozni. Ettől működik minden: ettől marad egyben, ettől erős, ettől hatékony, amit itt csinálunk.

„Merni kell idiótának lenni, abból jönnek ki a jó dolgok„

Rátai Dániel feltaláló, informatikus. Tizennégy benyújtott szabadalmát jegyzik. Még nem töltötte be huszadik életévét, amikor Leonardo elnevezésű találmánya a világon elsőként tette lehetővé, hogy egy teljesen átlagos személyi számítógépet komplett virtuális valóság berendezéssé lehessen átalakítani. 2005-ben találmányával az INTEL ISEF-en a világ legnagyobb tudományos ifjúsági versenyén hat első díjat nyert az arizoniai Phoenix-ben. Magyar indulónak sem előtte, sem azóta nem sikerült ezt elérnie. Többek között átvehette a Gábor Dénes díjat, a Magyar Örökség díjat, a Magyar Tudományos Akadémián. Az Intelius International Enterpreneuership díjat a New York-i tőzsdén, valamint elnyerte a Tech Award-ot is, ami a Szilícium-völgy egyik legjelentősebb díja, mellyel az emberiség javát leginkább szolgáló technológiák alkotóit jutalmazzák. Jelenleg az ELTE-n egy új programozási paradigma kidolgozásán dolgozik, valamint Lead Consultant az EPAM-nál.

blog_template_1200x630.png

Vele beszélgettünk.

Megnéztem a TED előadásodat, aminek a címe a „Káoszból kozmoszt” és olyan nagy hatással volt rám, hogy muszáj, hogy ezzel kezdjük a beszélgetésünket. A téma egy olyan új programozási paradigma, melynek köszönhetően demokratizálható az információ áramlás. Az előadásra egy évvel ezelőtt került sor és az azóta eltelt időben éppen arra lenne talán a legnagyobb szükségünk, ahhoz, hogy élhető legyen a világ az emberiség számára, amiről te beszélsz, amit te kutatsz. Mi pedig laikusként benned és a kutatókban bízva szeretnénk egy kicsit optimisták lenni. Hogyan érzel a jelenlegi helyzettel kapcsolatban, annak fényében, hogy amikor tavaly elhangzott az előadásod, tulajdonképpen még a látóhatáron sem volt a COVID.

Ha nagyobb összefüggésében nézzük a jelenlegi helyzetet, akkor a középkorban magának az egyénnek sokkal nagyobb problémái voltak, mint egy ma élő embernek, ugyanakkor, ha össztársadalmi szinten vizsgáljuk ezt, már más a kép. Ha a középkorban egy nemzetnek volt egy problémája, az adott nemzetet érintette, ma pedig minden probléma globális szintű és ráadásul ezekre a problémákra, nincsenek megoldásaink egyelőre. Nézzük például a globális felmelegedést vagy az információs tér problémáit, lásd a Netflixen futó Social Dilemma című filmet, amelyben arról beszélnek, hogy ez a fajta mód, ahogy most működik a világháló, szinte törvényszerűen előbb-utóbb polgárháborús állapotokat idézhet elő globális szinten. Hogy azért némi optimizmusra adjak okot, ezek mellett a gerincroppantóan nagy problémák mellett a másik oldalon viszont ott áll, hogy olyan eszközeink is vannak ezeknek a problémáknak a megoldására, amik a történelemben soha eddig. Ma van egy olyan világhálónk, ami gyakorlatilag komplett idegpályaként köti össze az emberiséget és ebben olyan lehetőségek vannak, amit még messze-messze nem aknáztunk ki. Ahogyan most működik a kapcsolattartás, az egymás közötti kommunikáció az interneten, az mindennek nem a végleges formája, hanem csupán egy stáció, olyan, mint például az evolúció során a bogaraknál a dúc idegrendszer, melyből egyszer csak ki kellett alakulnia egy központi idegrendszernek és tovább kellett fejlődni annak a modellnek, ahogyan működik egy idegpálya. Hasonlóan ehhez a neten is nagy paradigmaváltások következnek és kiderül majd, hogy nagyon másfajta módon is tud működni az a globális idegpálya, ami behálózza az emberiséget. És ez meg hozhat magával megoldásokat olyan problémákra, amikről most még azt hisszük, hogy lehetetlen. Ezer szálon folynak a technológiai fejlesztések és én igenis látom azt, hogy kulturális-morális értelemben is - bár még természetesen bőven van hova fejlődni - de azért folyamatosan lépkedünk egyről a kettőre. Azért nagyon fontos látni, hogy honnan jöttünk és most hol vagyunk, merre tartunk, hogy ne feltétlenül egy pesszimista világkép éljen bennünk, mert iszonyatosan lélekterhelő tud lenni, hogyha azt érezzük, hogy ebből nincs kiút.

 Össze tudod foglalni a kutatásod lényegét, hogy mit is takar a „káoszból kozmosz”?

Az Eli Pariser által megfigyelt és általa elnevezett filter buborék talán már közismert fogalom. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a különböző „ajánló algoritmusok” a közösségi média különböző platformjaiban, több ezer mérési pont alapján vizsgálva a felhasználót összeállítják a találati listánkat, azt, ami megjelenik előttünk. Kattintásra maximalizálnak ezek az algoritmusok, aminek van egy olyan mellékhatása, hogy nagy élvezettel és addiktív módon fogyasztjuk a nekünk kínált tartalmakat. Mivel ezek úgy vannak kiválogatva, hogy a mi mintánkhoz illeszkednek, ezért nem találkozunk, vagy csak minimális számban ellenvéleményekkel vagy ellenkező álláspontokkal. Mindig a kényelmes tartalmak lesznek kiválogatva számunkra, amitől a szélsőségek még szélsőségesebbek lesznek. Mindennek következtében nem is vagyunk tudatában annak, hogy máshogy is működik a világ, hogy máshonnan is lehet nézni a dolgokat, hogy van egy másfajta valóság is. Pariser hívta fel a nagy tech óriások figyelmét arra, hogy hangolják úgy az algoritmusaikat, hogy minden oldalról érkezzenek információk a tartalomfogyasztóhoz, különben az emberiség a szélsőségek irányába halad és szétszakadozik a társadalom. Ezt a munkát el is kezdték a közösségi média cégek, például a Twitter, aki próbálja például tagekkel feltűzdelni a twittjeit, annak alapján, hogy mi az igazságtartalma egy-egy bejegyzésnek. Ezt mind manuális, mind algoritmikus úton keresve végzik, de ez felveti annak a kérdését, hogy mi alapján cenzúráznak, egyúttal a hatékonysága is megkérdőjelezhető ennek a munkának. Hiszen a probléma gyökere az, hogy emberi gondolkodást igénylő feladatot próbálunk meg rábízni egy gépre. Egy tartalomról eldönteni, hogy az helyes vagy nem helyes, morálisan megkérdőjelezhető-e vagy sem, ehhez morális világkép kell. Tehát egy algoritmustól várjuk el azt, hogy morális világképe legyen és ez alapján tudjunk szűrni információkat. Ma pedig még nem tartunk ott – talán szerencsére - hogy ténylegesen emberi agyat tudjunk szimulálni. Leegyszerűsítve, azt, hogy rendszerezzük az emberek által létrehozott információt, nem tudjuk másképp megoldani csak úgy, ha mi magunk emberek rendszerezzük. Az én alaphipotézisem, hogy mi lenne akkor, hogyha azt mondanánk, hogy behúzzuk a tudatunk egy mélyebb szintjét ebbe a rendszerezési folyamatba, a képi látás, a képi gondolkodás képességét használva. Hiszen ebben mind a mai napig erősebbek vagyunk, mint bármilyen szuperszámítógép. Pont ezzel a képességünkkel döntik el a különböző weboldalak is azt, hogy éppen egy élő hús-vér ember nézi a weboldat vagy egy algoritmus. Ha ezt a hatalmas információ mennyiséget képi módon, képi strukturálással, közös képi alkotással próbálnánk megrajzolni, együtt alkotnánk meg a központi idegrendszerét a világhálónak, akkor nemhogy kereshetővé válna az internet, - mint ahogy most is kereshető a Google által - hanem átláthatóvá is válna az, ami körbevesz minket.  Egy ilyen rendszernél már nem kerülünk filter buborékba, mert mindannyian ugyanabból a képből indulunk ki, mindannyian ugyanazt látjuk. És bár lehet, hogy valami minket jobban érdekel és valamilyen tudatalatti mechanizmus szerint éppen ennek a globális képnek az egyik része nekünk jobban tetszik, azt nagyítjuk ki, de tudjuk, hogy honnan mentünk oda és tudjuk, hogy mi minden az, amit nem fedeztünk fel. Erről szól ez a projekt, hogy hogyan lehet olyan képi alkotó szabályrendszert létrehozni, amit használva nagyon egyszerűen, de akár több millió vagy milliárd ember is közösen tud egy képet létrehozni. Olyat, ami egyébként linkel saját magára, ahogy az agyban a szinapszisok összekötik az agynak a szerkezetét, de linkel a teljes világhálóra is, egyfajta információs gerincet adva annak.

 Hol tartasz jelenleg a megvalósításban?

Ez annyira újfajta megközelítést és megoldásokat igényel, hogy a PhD kutatásom lényege is arról szól, hogy lehet mindezt technológiailag megvalósítani. Már szerencsére tartok ott, hogy ez elképzelésem megvalósítható és az is körvonalazódott, hogyan. De még rengeteg munka van hátra, hogy ez tényleg fel is épüljön.

Nagyon érdekelne az alkotás folyamata. Mi történik, amikor valamilyen felismerésre jutsz, ezen a tudományterületen miként jön az ihlet?

Többféle technikát is szoktam alkalmazni. Egyfelől van az, amikor egyszer csak jön az ötlet és heuréka és hú. Egyébként pont ez a kutatás is egy ilyen bevillanó ötlet volt, teljesen máson gondolkodtam és akkor állt össze a fejemben és jött az, hogy ÚRISTEN!

Emlékszel, hogy mit csináltál éppen?

Emlékszem igen, pont a feleségem szüleinél voltunk. Ültem a kanapén és azon gondolkoztam, hogyan tudok kitalálni és összerakni egy háromdimenziós modellező szoftvert, aztán bekattant, hogy az egyik algoritmussal közösségi képet is lehetne csinálni és gyakorlatilag másodpercek alatt, szinte villámcsapás szerűen állt össze, hogy ez mihez vezethet. Sokkoló élmény volt és onnantól fogva nem hagyott nyugodni, össze is raktam az első prototípust egy hétvége alatt. Megint épp egy családi összejövetel zajlott, jöttek hozzánk és volt ott egy 11-12 éves srác, aki remek tesztalanynak tűnt. Feküdt a szőnyegen, odaadtam neki a laptopot, hogy tessék, akkor próbálgasd és két órán keresztül nem tudtuk leszedni a gépről, mert csak ezt rajzolgatta, próbálgatta. Később még hat különböző prototípust építettem, mire eljutott a dolog odáig, hogy tényleg működik és beindul a képi evolúció, jelenleg pedig már a skálázódáson van a hangsúly. Visszatérve az alkotási folyamatra olyan is előfordul, hogy nincs idő várni az ihletre, amikor muszáj gyorsan ötletet vagy olyan technológiai megoldást produkálni, ami egyszerűen idáig még nem volt. Ilyenkor nekem az a technikám, hogy megpróbálom a fejemből kikapcsolni a dumagépet. Amikor gondolkodunk, akkor általában egy „beszélőgép” megy a fejünkben, ami a gondolatainkat nyelvvé alakítja.  Tudatosan hátra lépek egy kicsit és kikapcsolom ezt a beszélőgépet, próbálom elengedni a gondolataimat, hogy természetes formájában történhessen a gondolkodás. Merthogy minden egyes szó lassítja ezt, illetve be is szűkíti azt a halmazt, amire gondolni tudunk. Van egy pár ezer szavas szókincskészletünk és ennek szavaihoz hozzátapadnak a gondolataink, közben pedig a természetes gondolkodás sokkal szabadabb ennél. Megpróbálom ebbe az irányba irányítani magamat és általában jó dolgok szoktak születni. Aztán ott a klasszikus brainstormingos megoldás, amikor van egy probléma és leírom az első száz megoldást, ami eszembe jut. Gondolkodás nélkül, jó vagy nem jó, tök mindegy. Ha pedig valamit írni kell és nincs ötletem, apu megoldását szoktam alkalmazni, miszerint, nem baj, ha rossz, amit írok, de kezdjem el írni. Így beindul az alkotás folyamata.

Pár éve  itt a LifeInTech blogon meg is jelent egy interjú, amiben sokat beszélgettünk a kisgyerekkorodról, a gyerekkorodról. Hogyan éled meg a mai fejeddel azt, amin keresztül mentél a sikerekig, amikor elismerték a tudásodat?

Már nem tudom hány éves voltam csak az érzésre emlékszem, hogy felnőttekkel vagyok, akik talán a szomszédaink, nem közvetlenül a család és bennem van az érzés, hogy sokkal többre vagyok képes gyerekként, mint amit ők gondolnak rólam. Emlékszem, nem értettem, hogy miért hiszik azt, hogy egy gyerek csak ennyire képes. Ők már elfelejtették azt, hogy milyen volt, amikor ők voltak gyerekek? Nagyon erősen emlékszem, hogy megfogadtam magamnak, hogy soha nem fogom elfelejteni, hogy milyen gyereknek lenni.

Amikor elkezdtünk beszélgetni mondtad, hogy lehet, hogy fogok madárcsipogást hallani, ami nem egy madártól származik, hanem a nyolchónapos kislányodtól. Ő jó alany arra, hogy ezt a fogadalmadat leteszteld.

Igen, ez eszembe is jut néha. Nagyon érdekes, hogy szülőként az ember mennyi mindent átél a gyerekkorából és mennyire előjönnek dolgok. Pláne, mikor keresgéljük, hogy mi a helyes a gyereknevelés szempontjából, mit, hogy érdemes csinálni. Ilyenkor óhatatlanul is előjön az, hogy ez velünk, hogy volt a gyerekkorunkban. Próbáltam mindig is megőrizni a játékot magamnak, azt, hogy merni kell idiótának lenni, abból jönnek ki a jó dolgok.

Vagy hogy játéknak tekinted, amit csinálsz és akkor attól működhet. Hogy nem veszed olyan komolyan, hogy az megakadályozza utána a legvadabb dolgoknak a kiagyalását is.

Előfordult, hogy annyira őrült ötletem támadt egy háromdimenziós megjelenítő létrehozása kapcsán az akkori cégünkben, hogy az alvállalkozó fogta magát és azt mondta, most akkor elmegy, ezt nem vállalja, lehet, hogy fizetünk érte, de szerinte ez teljes badarság. Egyébként igaza volt, tényleg, csak ugye az, hogy merni kell idiótának lenni, az alapja annak, hogy utána jönnek azok az ötletek is, amik nem hülyeségek. Hogy ilyen vagyok, azt nagyban köszönhetem a szüleimnek. Ha azt mondtam, hogy kitaláltam az örökmozgót, akkor anyu kérte, rajzoljam le és menjünk együtt a szabadalmi hivatalba, szabadalmaztatjuk az örökmozgót.

A gyerekkori ötleteken, a Leonardon, saját cégen keresztül hogyan jött a képbe az EPAM?

Éppen véget értek a „Leo-s idők”, a saját céges tapasztalatokon is túl voltam, szerettem volna kipróbálni, milyen, ha egy olyan cégnek dolgozom, ami nem az enyém. Elmentem a HVG állásbörzéjére szétnézni, hogy milyen lehetőségek vannak.

A sikerek, díjak, elismerések özöne után, fogtad és besétáltál egy HVG állásbörzére?

Persze. Láttam, hogy jön egy új időszak az életemben, tájékozódni akartam, gondoltam, miért ne menjek el? Nézelődtem, amikor egyszer csak rám köszönt egy ismerős, „Szia Dani, te mit csinálsz itt?”  Kiderült, hogy az EPAM-nál dolgozik a HR-en, mondta, hogy „Gyere hozzánk!”. Így indult, aztán úgy folytatódott, hogy hamarosan megállapodtunk, hogy tanácsadóként fogom erősíteni az EPAM csapatát.

Hogyan alakult aztán ez az együttműködés?

Olyan projekteken voltam, ahol épp az én extra tudásom hiányzott vagy ahol úgy tudtam hozzáadott értéket nyújtani, hogy közben én is fejlődhettem. Volt, ahol Big Data szakértőként dolgoztam, volt, ahol a Leonardo-s tapasztalatokkal tudtam segíteni, részt vettem pre-sales folyamatban, máskor egy cég 3D-s grafikával kapcsolatos projektjébe hívtak meg. Számomra azért volt nagyon fontos ez a váltás, mert az EPAM-nál kapcsolódhattam egy olyan bázishoz, ahol irdatlan mennyiségű tudás és tapasztalat van felhalmozva, rengeteget tanulhatok és fejlődhetek ezáltal. Most pedig lehetőségem van emellett a PhD-men dolgozni, úgy, hogy szinte teljesen erre fókuszálhatok.

Sokszor felmerül egy-egy interjú kapcsán, hogy mi a következőkre a motiváció. De itt annyira esetlennek érzem ezt, hiszen az, amit csinálsz egy hihetetlen horizont, a megvalósítása hatalmas távlat. Milyennek látod ezt a távlatot?

Jó kérdés, mert bár látom már a megoldás technológiai részét, de azért nagyon komplex mindezt összerakni. Még évekbe telik. Szokták kérdezni, hogy mi az, amivel foglalkozom, mondjam el, röviden. Akkor viccesen azt szoktam mondani, hogy világbéke. Szeretem az olyan projekteket, aminél kockázatosabb a kimenetel, aminél kérdés, tényleg összeáll-e. Mert itt bármikor lehetséges, hogy a feltételezés nem úgy működik, hogy valami hibádzik abban a rendszerben, ami épül, hogy lehetnek tényezők, amik keresztbe húzzák a dolgokat. Sokkal egyszerűbb valami olyat felépíteni, ahol van egy fix üzleti terv, megvan, hogy ki a vásárló, mi a hozzáadott érték, milyen problémát, hogyan oldunk meg. De én valahogy nagyon szeretem az ilyeneket, hogy igen, kockázatos, na de ha sikerül... Akkor Atyaúristen, felrobban a világ és valami hatalmas dolgot sikerül csinálni.

 

Hallgasd meg a podcastokat is!

Gyökeresen változtathatja meg az internetezést a magyar kutató, Rátai Dániel munkája - 1. rész

Rátai Dani kutatói karrierjét az óvodában kezdte - 2. rész

Kapcsolódj az örömhöz, az „adni jó” öröméhez! – Segítő linkgyűjtemény a Community-Z oldalonn!

Otthon vagyunk, ki-ki, a maga asztala mellett, külön, mégis egymással a gépeinken keresztül kapcsolódva. Létrejön így is, pont az, amit együtt, egy szobában, egy épületben, közösen alkotunk.  Most kicsit másra hívunk, mást alkotunk, együtt másoknak valami mást adunk. Idén otthonról, egyenként, mégis, mint szoktuk, ugyanúgy közösen adunk. Ha adni jó, segítő közösséget szervezni, ezáltal segíteni, még jobb!
miki.png

 Amikor azokkal a szervezetekkel, akiket most csokorba gyűjtöttünk, egy-egy projekt során együtt dolgozunk, rengeteget tanulunk tőlük. A segítő alapítványok, szerveződések olyan dolgokat vállalnak ügyükként, melyet egyenként, egyedül valószínűleg nem tennénk, tehetnénk meg. Kijárni, megtalálni az utakat, hogyan és kinek, miként a legjobb az adományozás, a segítségük nélkül nehezen menne. De, amikor aztán egyénként veszünk részt ezekben a kampányokban, mégis hozzá tehetünk a közös ügyhöz. Kialakul egy közösség, a segítők közössége, aminek részei leszünk és a miénk lesz az érzés, hogy adni jó, együtt, közösen, még jobb.

 Összegyűjtöttük azokat a szervezeteket, akikkel együtt dolgoztunk, akik szervezetté teszik a segítségnyújtást, a listában található alapítványokról és az általuk szervezett gyűjtésekről pedig bővebben is olvashattok, hogy könnyebb legyen a döntés, kinek szeretnétek segíteni. Várjuk egyúttal az ötleteiteket is az oldalon, dobjátok be ti is a közösbe, szerintetek, kiknek jöhet jól a segítség, egész évben vagy most, decemberben!

Együtt többet tehetünk, segítsünk azoknak közösen, akiknek a legnagyobb szüksége van rá!

 

 Mit csinál a ... Solution Architecht?

Nagy András István Solution Architect szerepkörben dolgozik, szakterülete a Big Data és a Machine Learning, a LifeIntech podcast csatornára készült beszélgetésből kiderül, hogyan alakult a karrierje és milyen feladatai vannak jelenleg és mi az a két szó, amivel az EPAM-ot leginkább jellemezné

 nagy_andras_istvan.jpgHogyan vezetett az utad az EPAM-ig?

Egy magyar cégnél dolgoztam tíz éven keresztül, előbb Java fejlesztőjeként, majd vezető fejlesztőként, végül Solution Architect szerepkörben, mielőtt az EPAM-hoz jöttem volna, hét évvel ezelőtt. Az utóbbi pár évben főleg Big Data-val és mostanában Machine Learning-el foglalkozom. Ezen a területen nem magukat a Big Data eszközöket fejlesztjük, hanem azokra épülő vállalati data platformokat építünk (tipikusan cloud-ban), és valamilyen üzleti problémát megoldó Big Data alkalmazásokon dolgozunk.

Milyen feladatai vannak egy Solution Architect-nek általánosságban, illetve a te szakterületeden?

Elsődlegesen szoftver megoldások tervezése a feladat, amibe a konkrét tervezési munkán kívül sok minden beletartozik. A technológiák nagyon gyorsan változnak, főleg a Big Data területen, és tudni kell, hogy adott környezetben, egy-egy adott problémára mi lenne a legmegfelelőbb megoldás. Ehhez naprakésznek kell lenni a technológiák és az eszközök tekintetében. A környezet alatt pedig egyrészt értem a megrendelőt, az iparágának, cégének az adottságait, szabályozását, vagy akár a szervezeti felépítését, nyitottságát is az új dolgokra. Másrészt ebbe a környezetbe beletartozik a team is, aki az implementáción dolgozik. Pusztán technológiai szempontok mellett nyilván az is számít, hogy egy csapatnak mivel van tapasztalata, mivel dolgozik hatékonyan.

Solution Architect-ként egyébként a technológia mellett egyre többet dolgozom emberekkel. A szoftverfejlesztés minden lépésénél mindenki folyamatosan tervez és hoz döntéseket. Az Architect feladata az is, hogy világosak legyenek azok az elvek, amik alapján mindenki meg tudja hozni ezeket a döntéseket, vagyis hogy egy adott rendszerben bizonyos problémákat hol és hogyan oldjunk meg, hogy a rendszer egy koherens egész legyen, ami jól megérthető és jól karbantartható.

Ehhez a szerepkörhöz milyen szakmai tapasztalatra, tudásra, készségekre van szükség?

Solution Architect-ként egyrészt arra van szükség, hogy átlásd a rendszer egészét, annak kapcsolódását más rendszerekhez, meglegyen a „big picture”, beleértve azt is, hogy a rendszer hogyan segíti az ügyfél üzleti modelljét. Ugyanakkor fontos az is, hogy szükség esetén le tudj ásni a megvalósításban, képes legyél segíteni egy-egy konkrét alacsony szintű probléma megoldásában. Projektenként, csapatonként is változik, hogy ezek milyen súllyal jönnek elő az SA munkájában. Nagyon fontos még a kommunikáció, az együttműködés készsége vagy éppen a konfrontáció, a konfliktusok vállalása is. Nagyra tartom Gregor Hohpe-ot (akit a legtöbben talán az „Enterprise Integration Patterns” című könyv szerzőjeként ismernek), akivel egy német konferencián találkoztam, ő fogalmazta meg, hogy az Architect alapvetően extrovertált személyiség. Én eredendően kevésbé vagyok extrovertált – bár ez nyilván nem egy lineáris dolog, hanem egy spektrum - de SA-ként ezen túl kell lépni, az SA egy „influencer” kell legyen mind a csapat, mind az ügyfél felé. Ha pedig szakmailag valamivel nem tudok azonosulni, akkor ennek érdekében fel kell vállalnom konfliktusokat, akár az ügyfelekkel is. Az egyébként a tapasztalatom, hogy az ügyfelek ezt értékelni szokták – igazából azért keresnek meg minket, mert a tapasztalatainkra, a szakértelmünkre van szükségük.

Igénybe vettél tréningeket ahhoz, hogy fejlődj ezekben a készségekben?

A Solution Architect community az EPAM-nál folyamatosan szervez képzéseket, tréningjeik jól meghatározott tematikán haladnak végig belsős és külső előadókkal. Ilyen program például az SA School, illetve az erre épülő SA University, melyen én is részt vettem és nagyon hasznosnak tartom. A képzés végén a Sofware Engineering Institute által kiadott certification-t kapnak azok, akik elvégezték azt. Emellett szintén az SA community révén hozzáférésünk van szakirodalomhoz, online tréningekhez is. A projektekről is rendszeresen tartunk belső online session-öket, amikor megnézünk egy-egy konkrét esetet, amin valaki dolgozott és annak a tapasztalatairól beszélünk.

Hol van a belépési pont és mi a csúcs, hova lehet eljutni ezen a területen?

Ez is egy olyan terület, amiben az a jó, hogy mindig lehet fejlődni, szakmai vonalon is. Az EPAM körülbelül úgy különbözteti meg az egyes szinteket, hogy milyen volumenű projektet tud vinni valaki architectként, és ezzel változik az is, hogy mi a szerepe, mire lesz elsődlegesen hatással az ügyféllel való együttműködés során. Egyre többször olyan szerepben dolgozom, ahol inkább csak egy nagyon magas szintű vision van meg az ügyfél részéről, és szokszor már a konkrétan megoldandó probléma meghatározásán is közösen dolgozunk. Egy konkrét esetben, amin nemrég dolgoztam, az ügyfél egyik nagy befektetőjének a képviselőjétől származott ez a high level vision. Az ügyfél itt egy nagy multinacionális pénzügyi szolgáltató volt, a vision pedig körülbelül arról szólt, hogy a jelenlegi erősen manuális folyamataikra, döntéseikre, az egyes alkalmazottak személyes kapcsolataira építő szervezetet hogyan lehetne elindítani egy inkább szoftver-driven, data-driven átalakulás felé. Ehhez terveztünk ott egy data platformot és kerestünk olyan use case-eket amik a szervezet felé jól tudják demonstrálni ennek a megközelítésnek az erejét. Ez például egy olyan feladat, aminek nagy a hatása, impact-je, és ezért különösen érdekes tud lenni.

Hogyan tudnád összegezni az EPAM-os munkádat? Miként fogalmazod meg, ha valakinek, akit nem ismersz, elmondod, hogy itt dolgozol és ezzel foglalkozol?

Talán még ma is az a legnagyobb kihívás, hogy hogyan hozzuk össze a valós üzleti igényt egy szoftverben megvalósított megoldással. Valahol minden lead szerepkör feladata ennek a támogatása. Nyilván ebben másra fókuszál egy Delivery Manager, egy Business Analyst vagy egy Solution Architect, de mindenkinek fontos értenie, hogy mi a valós probléma, amit szoftverrel meg akarunk oldani, és én is ennek egy vetületén dolgozom. A Solution Architect feladata nagyon leegyszerűsítve az, hogy a „miért?” kérdés minél alaposabb megértésével segítsen az ügyfélnek a „hogyan?” és a delivery team-nek a „mit?” kérdést megválaszolni, egy koherens szoftver architektúra tervre lefordítva, hogy végül egy hatékony, jól karbantartható és az ügyfél üzleti célkitűzéseit előmozdító rendszer szülessen a csapat munkája által.

Megszokott kis játék a beszélgetéseink végén: mit jelent számodra pár szóban az EPAM?

Egy közösséget, ahol kapcsolatban vagyok olyan kollégákkal, akik hasonló problémákon, hasonló környezetben dolgoznak. Változatosságot, mert az EPAM egy olyan munkahely, ahol úgy tudok munkát váltani, hogy nem kell munkahelyet váltanom.

 

"Pizsamán kívül bármiben", avagy így zajlik az állásinterjú HR köre az EPAM-nál

Tóth Kinga négy és fél, Varga Gergely három éve dolgozik Recruiterként az EPAM-nál, ma már mindketten Senior pozícióban. A LifeInTech podcast csatornán arról beszélgettünk velük, pontosan hogyan zajlik a toborzás folyamata, mire kell figyelni és min nem érdemes görcsölni. Részletes útmutató mindazoknak, akik interjúra készülnek és azoknak is, akik még csak fontolgatják a váltás lehetőségét.

ta.JPG

Milyen lépései, folyamata van a toborzásnak? Mi az, ami kifejezetten EPAM specifikus?

Varga Gergely: Az EPAM-nál end-to-end recruitmentet folytatunk, ami azt jelenti nagy vonalakban, hogy a jelöltek megszólításától, megkeresésétől egészen az EPAM-hoz való belépésükig nyomon követjük a jelöltek útját. Az első és legfontosabb rész megtalálni és megszólítani a releváns jelölteket. Leggyakrabban a LinkedIn-ről illetve egyéb különböző forrásokból találjuk meg őket és akár telefonon, akár e-mail formájában történik a kapcsolatfelvétel. Ha érdeklődést mutatnak a cég felé, akkor először az ún. HR vagy első körös interjúra kerül sor. Hogyha ezt sikerrel veszik a jelöltek akkor egy technikai interjú a következő része a folyamatnak. Amennyiben ezen is sikerrel járnak, akkor egy menedzser interjút szervezünk, aminek optimális esetben a vége egy ajánlat. Ha ezt az ajánlatot elfogadja a jelölt, akkor már csak be kell lépnie az EPAM-hoz. Az interjúk adott esetben még kiegészülhetnek „project fit”, vagy „team fit” interjúkkal, melyeknek az a lényege, hogy megtaláljuk a lehető legjobb pozíciót a jelöltnek, ezzel is elősegítve azt, hogy a lehető legrelevánsabb pozícióban tudjon csatlakozni az EPAM-hoz.

Tóth Kinga: Amit mindenképp kiemelnék, az talán a szakmai interjú, mely a második lépés a kiválasztási folyamatban. Szerintem ez van a legnagyobb hatással a jelöltekre, időben is a leghosszabb, egy-másfél órás beszélgetés szokott lenni. Itt már a szakmai kérdésekről van szó és EPAM-os kollégák az interjúztatók, lehetőség nyílik arra, hogy akár a jövőbeli csapattagokkal is találkozzanak a jelöltek. A legtöbb pozitív visszajelzés ezek kapcsán érkezik, ezt a kört élvezik a legjobban, ugyanakkor ennek van a legnagyobb jelentősége is. Azon túl, hogy felmérik a jelölt tudását, attitűdjét, a szakmai interjúztatók azok, akik a leghitelesebb információt tudják nyújtani arra vonatkozóan, hogy milyen nálunk dolgozni, milyen projekteken dolgoznak ők.

Ez a beszélgetés is egészen másképp zajlik, mint egy évvel ezelőtt zajlott volna, amikor szemtől szembe ültem és láttam az interjúalanyaimat. Más készségeket igényelt részemről és az alanyaim részéről is. Ugyanez valószínűleg egy ilyen helyzetben is fennáll. Mi az, ami megváltozott most, ebben a helyzetben nektek és valószínűleg a jelölteknek is?

VG: Hagyományosan, a COVID előtti időszakban nagy hangsúlyt fektettünk a személyes beszélgetésekre és a találkozásra. A jelölt korábban bejött az irodába, látta azt a környezetet, ahol esetlegesen dolgozni fog, maga az iroda, az impozáns környék is egy „selling point” tudott lenni. Mindez most kiesett, átkerült az egész az online térbe. Mindez azonban nem okozott nagy fejtörést vagy problémát nekünk, hiszen maga a „home office" kultúra is a céges kultúránk része volt, hamar át tudtunk erre térni. Nyilván nagyon hiányzik az, hogy személyesen találkozzunk a jelöltekkel, ahogy neked is hiányzik az, hogy személyesen találkozz az interjúalanyaiddal, de azt gondolom, hogy a modern technikának köszönhetően a lehető legkönnyebben meg tudtuk oldani, hangsúlyozva, hogy a hatékonyságunk nem csökkent ennek következtében

Milyen tanácsaitok vannak, hogyan lehet felkészülni egy ilyen folyamatra, ami nem a szakmai, hanem az emberi részét illeti a dolognak? Mik azok a legfontosabb sarokpontok, amiket ti kiemelnétek?

TK: Amit tanácsolni szoktam a jelölteknek, hogy próbáljanak meg felkészülni kicsit saját magukból, ha ez így elsőre viccesen is hangzik. Azt gondolnánk, hogy magáról mindenki tud összeszedetten beszélni, mégis fontos, hogy az ember végig gondolja, hogy kerek mondatokban, megszakítás nélkül el tudja mondani a tapasztalatait, válaszolni tudjon a kérdésekre. Az interneten rengeteg segítséget lehet találni ehhez és nagyrészt azért átfedésben van mindez azzal, amit mi is meg szoktunk kérdezni a jelöltektől. A legnagyobb „vízválasztó” a folyamat során mindig a szakmai interjú, sokat is nyom a latban, hogy ez hogyan sikerül. Azonban itt is mindig  segítenek a jelölteknek az interjúztató kollégák. Elméleti kérdéseken kívül, például a fejlesztőknél mindig vannak kódolós feladatok is. Mindezeken kívül még az angoltudás az, ami fontos, hiszen nálunk minden projekt külföldi ügyfelekkel zajlik, akikkel napi szinten kommunikálni is kell. Éppen ezért javaslom, hogy ne csak magyarul, hanem angolul is próbálják meg összeszedni a gondolataikat.

VG: Technikai oldalról igazából az első és a legfontosabb dolog, a stabil internet kapcsolat az interjúfolyamathoz. Ha ez nem feltétlen tud megvalósulni, akkor akár mobilinternet kapcsolat is legyen, mint B opció. Ha valaki asztali gépről dolgozik otthon, akkor legyen hozzá egy webkamera, mert ez mindenképp fontos lesz az interjúfolyamatban. Érdemes keresni egy nyugodt sarkot, szobát, ahol lehetőség szerint nem nagyon adódnak zavaró tényezők.

Nemrég láttam egy mémet, amiben egy nő ül otthon a gépe előtt és a gyereke vastag celluxszal a háta mögött a földhöz van ragasztva. Egy otthoni szituációban váratlan helyzetek is adódhatnak, akár a gyerekek, háziállatok vagy más tényezők miatt. Mennyire vagytok rugalmasak e tekintetben?

TK: Szerintem nagyon rugalmasan. Velem is előfordult, hogy hallottam, hogy ott egy kisbaba vagy zajlik az élet a háttérben. Az élet sokszor közbeszól, de ezt a jelenlegi helyzetben feladatunk is megoldani, illetve tolerálni, úgyhogy ebből nem szokott gond lenni.

Az időtényezőről még nem beszéltünk. Mennyi ideig tart a toborzás folyamata onnantól kezdve, hogy mondjuk a LinkedIn-en felfedeztek egy megfelelő jelöltet, egészen odáig, hogy „leigazoljátok” az EPAM-hoz?

VG: Nemrégiben zajlott a „Hiring Week”, ennek az ideje alatt nagyon gyorsan, akár pár óra lefolyása alatt EPAM-ossá válhatott valaki. Ezen az időszakon kívül átlagosan másfél hét alatt zajlik le a folyamat, az ún. HR kör, a technikai interjú és a menedzser interjú. Ha egy másik munkahelyről érkezik a jelölt, akkor a felmondási időtől függ, mikor kezdhet nálunk.

Mik lehetnek a legnagyobb buktatók vagy nehézségek, esetleges bakik, amit elkövethetnek a jelöltek az interjúk alatt?

VG: Nagyon fontos, hogy a technikát, amin keresztül zajlik majd az interjú, kipróbálják a jelöltek, illetve, hogy emellett olyan környezetet biztosítsanak, amiben nyugodtan tudnak koncentrálni az interjúra. Ami még fontos lehet a második, technikai körön, hogy ne próbáljanak meg puskázni, mert kiszúrják az interjúztatók és véget is ér a beszélgetés. Inkább próbálják meg a legőszintébb technikai tudásukat nyújtani.

TK: Igazából az első kör, meglehetősen informális beszélgetés, ezért is szeretem inkább kötetlen beszélgetésnek hívni, mint interjúnak. Ezért viszonylag nehéz elrontani vagy bakizni benne, mert tényleg nagyon türelmesen és nyitottan állunk minden jelölthöz.

Talán érdemes azt is elmondani, hogy mi az, ami jó benyomást tesz.

VG: Hogyha a jelölt összeszedetten tud beszélni a szakmai tapasztalatáról, nyíltan tud válaszolni minden kérdésünkre, érdeklődik az EPAM iránt, az mind jó pont. Ezek mind olyan dolgok, amik nagyban megkönnyítik a mi döntésünket is. Fontos a kommunikatív személyiség is. A céges kultúránkban nagyon fontos az, hogy olyan kollégákkal dolgozzunk együtt, akik az ügyfél előtt is megállják a helyüket.

TK: Nagy pozitívum szokott lenni mind a menedzsereknek, mind a szakmai interjúztatóknak, ha a jelölteknek a munkájukon kívül van valamilyen saját kis projektjük, amit otthon, a saját szórakozásukra vagy önfejlesztő jelleggel készítenek.

Mit érdemes felvenni? Milyen ruhában üljenek a jelöltek a gép elé?

TK: Szerintem pizsamán kívül bármi megfelelő lehet. Az EPAM-nál nincs dress code. Nyilván strandruhában nem illik bejárni az irodába sem, de sokszor pulóverben, pólóban interjúznak a jelöltjeink, nem kell sem inget, sem öltönyt felvenni.

Ha már a toborzásról beszélgetünk, érdekes lehet az is, milyen a ti munkátok az EPAM-nál? Miben áll az itt dolgozó recruieterek munkájának lényege vagy miben más, mint esetleg más cégeknél?

VG: Ahogy már az elején is említettem, mi end-to-end recruitmentet folytatunk az EPAM-nál, ám ha valaki recruiterként csatlakozik hozzánk, a toborzás minden részletét meg tudja tanulni. Ehhez egyfelől adott a céges kultúra, a technológiai környezet és a csapat is, hiszen nagyon erős a csapatszellem a recruitmenten belül is. Mindenki nagyon segítőkész a másikkal, bárkihez, bármikor, bármilyen kérdéssel lehet fordulni. Olyan kollégákat várunk egyébként, akik agilisak, asszertívak és proaktívak. Ha ez a három tulajdonság adott, akkor nagy baj nem lehet, mi pedig mindent lehetőséget biztosítunk a fejlődéshez.

TK: Az EPAM-nál a recruitment folyamat, illetve maga a HR élesen elkülönül egymástól, két külön csapatról is beszélünk. Nálunk, ahogy a jelölt elfogadja az ajánlatot igazából véget ér a munkánk.

VG: Valóban fontos kiemelni, hogy ellentétben sok céggel, az EPAM-nál a toborzás elkülönül mind a HR-től, mind pedig a marketingtől. Szorosan együttműködünk velük, de a toborzó kollégáknak sem HR-es, sem marketinges feladataik nincsenek. Mi kizárólag a toborzásra koncentrálunk.

Vissza tudtok emlékezni a saját interjúitokra, kinél, hogyan zajlott egykor ez?

TK: Egy telefonos előszűrés volt az első lépés, utána pedig a jelenlegi vezetőmmel zajlott egy úgynevezett menedzseri kör. Mindenki nagyon segítőkész volt, így tényleg élveztem is a folyamatot, pedig először pályáztam teljes munkaidős állásra, úgyhogy nem kis izgalommal vágtam bele. Szerencsére nagyon gyorsan reagáltak, még aznap, majdnem rögtön, ahogy kisétáltam az épületből meg is kaptam az ajánlatomat. Ez is egy nagy pozitívum volt, hogy azt éreztem, szeretnének engem a csapatba. Az elmúlt négy és fél év azt bizonyította, hogy jó döntés volt, hogy akkor elfogadtam ezt az ajánlatot. Ha valaki recruiterként csatlakozik hozzánk, itt nemcsak munkatársakat, hanem barátokat is talál az ember.

VG: Az én utam kicsit hosszabb és kacifántosabb volt, mint Kingáé. Először ajánlás útján kerültem a céghez, egy volt kolléganőm, aki időközben EPAM-os lett, szólt nekem, hogy van egy lehetőség, próbáljam meg. Akkor végül nem úgy alakult a dolog, de fél év múlva megkerestek újra, hogy most lenne itt az alkalom, jöjjek el egy újabb beszélgetésre. Pár nappal később pedig ajánlatot tettek, amit el is fogadtam és azóta sem bántam meg, hogy csatlakoztam a céghez. Kinga útja tényleg egy klasszikus, a „nagy könyvben” megírt, gyors folyamat volt. Az én példám viszont azt mutatja, hogy érdemes nyíltan, jól kommunikálni, mert ha első körben esetleg nem is sikerül valamilyen oknál fogva bejutni az EPAM-hoz, lehet, hogy lesz újabb esély. Minden jelöltnek azt tudom tanácsolni, hogy ne adja fel a próbálkozást és ha elsőre nem jön össze, másodszorra sikerülhet!

 

„Mit csinál a… Project Manager?”

Józsa Péter négy éve dolgozik PM- ként az EPAM-nál, ahova nem programozói háttérrel érkezett. Mégis sikerült olyan karriert építenie ebben a szerepkörben, ami a vezetők figyelmét is felkeltette.

jp.jpgMiben változott a munkád, a korábbi hasonló szerepkörben végzett munkádhoz képest?

Két dolgot emelnék ki, az egyik, hogy az EPAM-nál nagyobb és komolyabb projektekkel, ügyfelekkel kezdhettem el a foglalkozni, míg korábban 2-4 fős projektjeim voltak, most nem ritka az 50 fős sem. A másik jelentős különbség, hogy az EPAM-os folyamatok nagyon kidolgozottak, a munkakörök sokkal jobban definiáltak és sokkal jobban követik, be is tartják az emberek ezeket. Nincs az a „svájci bicska érzés”, mint egy kis cégnél, ahol 100-150 fő dolgozik és mindenki éppen azt csinálja, amit kell.

Ha nem az EPAM-os munkádat vizsgáljuk, hanem csak úgy általánosságban egy projektmenedzser munkáját, akkor ez mit jelent pontosan?

A projekt időben és térben jól körülhatárolt feladat, mely a kijelölt céloknak megfelelő tevékenységek révén, rendelkezésre álló erőforrások összehangolt, észszerű felhasználásával valósítható meg. Tehát van egy világos cél, adott kompetens embereknek egy csoportja, akik minden erejükkel azon dolgoznak, hogy a célt határidőre megvalósítsák, a költségeket nem túllépve, kiváló minőségben. Azonban az ilyen példaszerű projekt olyan, mint a jeti, csak néhányan látták vagy nekik is csak meséltek róla, azaz nincs. Egy projekt ezerféleképpen csúszhat el, kezdve onnan, hogy az ügyfél nem tudja pontosan, hogy mit akar vagy pontosan tudja, de igazából nem arra van szüksége. Vagy éppenséggel tudja, hogy mit akar, de nem tudja jól elmondani, a fejlesztők nem értik pontosan. Előfordulhat, hogy alábecsülték az erőforrásokat, nem a megfelelő emberek ülnek a megfelelő székekben, rosszul válogatták össze a csapatot, rosszak a folyamatok. A projektmenedzsernek pedig az a dolga, hogy mindezeket a potenciális problémákat, kockázatokat megoldja. Tehát kicsit olyan, mint a ponyvaregényben Mr. Wolfe, a „megoldóember”. Azzal a különbséggel, hogy a projektmenedzsmentben a projektmenedzser nemcsak megoldja ezeket a problémákat, hanem előre látja a kockázatokat és még azelőtt kézbe veszi őket, mielőtt ezekből problémák válnak. Rengeteg dologra kell odafigyelni, a különböző területeket – ütemezés, költségek, minőség, emberek, kommunikáció, kockázatok, beszerzés - folyamatosan monitorozni kell a projekt teljes életciklusa alatt.

Ez nagyon sokrétű és sokféle odafigyelést igényel. Alapvetően milyen készségekre, képzettségre, tapasztalatra van szüksége egy PM-nek?

Sokan azt gondolják, hogy ehhez a szerepkörhöz programozói vagy valamilyen gazdasági szakirányú végzettség kell. Nos, ezzel szemben az igazság az, hogy mindez előnyt jelenthet, de nem követelmény, nem feltétlenül a jó programozókból vagy a jó közgazdászokból lesznek a jó projektmenedzserek. A PM nemcsak a programozókkal – akik szintén nagyon heterogén, sokféle tudással rendelkező csoport - dolgozik, hanem Designerekkel, UXesekkel, Solution Architechtekkel, Scrum Masterekkel, Data Scientistekkel, Business Analystekkel. Neki tehát mindannyiuk munkájához kell érteni annyira, hogy tudja, hogy milyen elvárásai lehetnek velük szemben és mire van szükségük ahhoz, hogy jól tudják végezni a munkájukat. Hogy a problémáikról, nehézségeikről érdemben tudjon velük beszélgetni és hatékonyan tudjon rá megoldást keresni. A PM-nek az a dolga alapvetően, hogy projekten dolgozó szakembereknek minden feltétel biztosított legyen ahhoz, hogy optimálisan tudják végezni a munkájukat. A készségek tekintetében a hard skill-ekkel szemben a soft skill-ekre helyezném a hangsúlyt. A legfontosabb talán a kommunikációs készség, illetve az alkalmazkodás készsége. A PM munkája 90 százalékban a kommunikáció. Szóban, írásban, nonverbálisan. Kommunikál a csapattal, az ügyféllel, a különböző stakeholder-ekkel. Fontos a már említett alkalmazkodóképesség, a gyors helyzetfelismerés. Minden projekt, minden nap más, egy projekt életében, a legkülönbözőbb helyzetek fordulhatnak elő és fontos, hogy a PM tudja, mit, hogyan lehet az adott helyzetben, az adott emberekkel a legjobban kezelni. Kezdve onnan, hogy mikor vonuljon háttérbe, mikor vegye kezébe az irányítást, mikor legyen asszertív, mikor legyen kompromisszum kereső. Nagyon fontos még a munkabírás, a stressztűrés is, illetve az, hogy a kockázatokat jól mérje fel. Ugyanúgy, mint az autóvezetésnél a jó sofőr nem akkor fékez, amikor előugrik egy óvodás a busz takarásából, hanem már akkor rajta van a fékpedálon a lába, amikor megközelíti a buszt, amelyik utána megáll. A jó PM-re is igaz mindez.

Honnan indul egy PM karrier?

Sokan fejlesztőként, tesztelőként, vagy akár Business Analyst-ként kezdik a karrierjük építését és menet közben váltanak a projektmenedzsment karrierútra. Junior projektmenedzserek lesznek és innen haladhatnak felfelé a ranglétrán, egészen a Senior Director szintig, ahol már elszakad a munka a napi feladatoktól és sokkal inkább az irányok meghatározásán, stratégiaalkotáson van a fókusz.

Te hol tartasz a karrieredben ezen a skálán?

Senior PM vagyok és nem kizárt, hogy ezen a ranglétrán nem felfelé fogok haladni, valószínűbb, hogy „kilépek oldalra” a Delivery Manager irányba, ami nagyon hasonlít a projektmenedzserhez, azonban egy kicsit technikaibb jellegű feladatkör, félúton a Solution Architecht és a projektmenedzser között.

Sokszor beszélgetek a LifeInTech podcastokban különböző szerepkörben, különböző szinten álló emberekkel és gyakran elhangzik, hogy bár az EPAM egy munkahely, egy közösség, mégis olyan változatosak a lehetőségek egy-egy karrierút során, mintha több, különböző munkahelyen dolgozna az illető.

A beszélgetésünk elején kérdezted, hogy mi volt a különbség a korábbi munkahelyem, egy kis cég és az EPAM-os munkám között. Az EPAM több mint 38.000 főt számlál globálisan és ennek megfelelően nagyon sok ügyféllel, technológiával dolgozik, nagyon sokféle projektet visz. Sok olyan kollégát ismerek az cégen belül, akik elindultak egy karrierúton és menet közben kezdtek bele egy új szakmába. Itt lehet valaki tesztelőből Resource Manager vagy fejlesztőből projektmenedzser. Az EPAM nagyon is támogatja az ilyenféle váltásokat, mert ebben a fejlődést látja. Ami szintén idézőjelben luxust jelent az EPAM-nál, hogy egy-egy konkrét szakmán belül is nagyon sok lehetőség van arra, hogy különböző dolgokat kipróbáljunk. Például, ha valaki Java fejlesztő, de elkezdi érdekelni a felhő alapú szolgáltatás, mint technológia, nem kell elmennie egy másik céghez, hiszen itt számos olyan projekt van, ahol belekóstolhat ebbe.

A te EPAM-os karrieredben mi volt szerinted a legnagyobb siker?

Megtisztelő, hogy az idén rám bízták egy több, mint 50 fős projekt vezetését, de azt is említhetném, nekem nincs markáns IT hátterem, két éve mégis megkaptam az Impact Award-ot, ami talán a legmagasabb szintű belső elismerés, az alkalmazottak 2-3 százaléka kapja meg és azokat jutalmazzák ezzel, akik abban az évben a legjobban teljesítettek, valami kiemelkedőt nyújtottak.

 

"Mit csinál a ... DevOps-os?"

A LifeInTech podcast csatornán futó, különböző szerepköröket bemutató sorozatunkban Nagy Gábor DevOps Team Lead-el beszélgettünk a munkájáról, a pozíciójához kapcsolódó feladatokról, a fejlesztésnek a DevOps-ost érintő feladatairól.

 

nagy_gabor.jpgHogyan alakult a karriered a kezdetektől?

Viszonylag régóta vagyok a szakmában, a ’90-es évek vége felé kezdtem el dolgozni. Egy kisebb utazási irodánál először webfejlesztéssel, majd ennek folyományaként szerverek karbantartásával foglalkoztam. Megtetszett az üzemeltetés, ez az akkor még nagyon klasszikus rendszergazdai szerepkör, így végül váltottam a fejlesztési részről üzemeltetési irányba. Ezt követően volt egy hosszú, tíz éves szakasz az életemben, amikor a légiirányításban dolgoztam különböző informatikai szerepkörökben. A 2010-es években felismertem, hogy a rendszergazdai szerepkör meg fog változni, át fog alakulni. Már látszott a piaci hangulatból, az eszközökből, a módszertanokból, amik akkor bejöttek, hogy váltásra lesz szükség, ha továbbra is a szakma élvonalában lévő technológiáival szeretnék foglalkozni. Ekkor úgy döntöttem, hogy otthagyom a légiirányítást és kiköltöztem három évre Norvégiába, ahol cloudos, automatizációs technológiákkal dolgoztam. Miután családi döntés eredményeként hazaköltöztünk, egy Big Data-val foglalkozó cégnél helyezkedtem el, ekkor már kifejezetten Bild Engineer, Infrastructure Engineer, illetve DevOps Engineer szerepkörben. Majd körülbelül egy éve jött a váltás, átkerültem az EPAM-hoz és azóta is itt, a jelenlegi pozíciómban dolgozom.

Mit takar pontosan ez a pozíció, amiben dolgozol, mit csinál a DevOps-os nap, mint nap?

Nagyon sokféle definíció létezik, én azt mondanám, hogy nincs egy nagyon pontos leírás, mindenki kicsit mást ért alatta, így csak az én olvasatomat mondhatom el. A DevOps Engineer egy olyan szerep, megközelítés, ami a szoftverfejlesztési ciklust elejétől a végéig felöleli. Onnantól kezdve, hogy a fejlesztő leül fejleszteni a kódját a saját laptopján, egészen odáig, hogy ez a kód kikerül egy cloudba és kiszolgál egy nagy alkalmazást. A DevOps Engineer ezt az egész folyamatot különböző területeken támogatja és segíti, hogy mindez minél zökkenőmentesebben és gyorsabban tudjon megvalósulni. Ebből is látszik, hogy kell hozzá szakmai tapasztalat a különböző területeken, így DevOps-osnak a szakma különböző területeiről érkeznek. Van, aki fejlesztői vénával, fejlesztői pozícióból gondolja úgy, hogy egy kicsit más irányba szeretne menni. Van, aki - mint én - inkább a rendszergazdai oldalról érkezik és innen kerül bele a dologba.

Van-e valami speciális az EPAM-nál ebben a szerepben, az általános DevOps-os pozícióhoz képest?

Inkább úgy fogalmaznám meg, az, hogy a DevOps-os mennyire tudja támogatni a fejlesztési folyamatot, a vállalat, a projekt érettségétől függ. A döntéshozók akik kitalálják, hogyan épüljön fel az adott projekt, az ő víziójukon, a szervezett érettségén múlik, hogy a DevOps Engineer, mennyire tudja jól összekötni a szereplőket és segíteni a szoftverfejlesztési életciklust és lesz belőle valóban DevOps-os vagy csupán átnevezett System Administrator. Úgy gondolom, hogy ebben az EPAM elöl jár, itt ez egy több életcikluson átívelő szerepkör valóban.

Említetted korábban, hogy tapasztalatra, előképzettségre van szüksége annak, aki ezzel szeretne foglalkozni. Milyen készségekre van szükség a szakmai tudáson kívül?

Akár fejlesztői, akár rendszergazdai irányból jön át valaki erre a pozícióra, az attitűd meg kell legyen benne, hogy meg akarja szeretni, ismerni, tanulni azt a részét a munkának, amit eddig kívülről ismert csupán. Ez a szépsége és a nehézsége is egyben ennek, hogy rendelkezz bármilyen típusú tudással, meg kell szerezd a hiányzó tudásrészt, ami a munkádhoz szükséges. Eszembe jut régről a tipikus mém: „Én: Nálam fut a program, részemről rendben! Rendszergazda: Ez itt nem fut, oldjátok meg, mert valami probléma van!” Ma egy teljesen más szemléletmódra, van szükség, hogy közösen próbáljuk meg kialakítani és elérni a célt. Emellett, jó, ha szinte minden területbe, ami kapcsolódik a fejlesztéshez - a tesztelésbe, az üzemeltetésbe, adott esetben egy kis projektmenedzsmentbe - valamennyire belelát az ember és össze tudja ezeket kapcsolni és az egész workflow-t egyben látni. Nyitottságra, analitikus látásmódra tehát mindenképp szükség van. Szintén fontos a jó kommunikációs készség, hiszen nagyon sokat kell másokkal egyeztetni, megérteni mások problémáit, gondolkozását, hogy egy adott dolgot ő, miért éppen úgy szeretne csinálni. Hiszen az én feladatom, hogy támogassam és segítsem, hogy meg tudja valósítani, amit elképzelt.

Mi az, ami esetleg nehéz, vagy amiben neked is fejlődnöd kellett?

Mivel – rövid fejlesztői múlttal - rendszergazdai irányból jöttem, meg kellett ismernem a fejlesztési és az ehhez kapcsolódó tesztelési módszertanokat, hogy amikor például egy rendszer kialakításáról beszélgetünk, akkor azt az eszközkészletet, szókészletet tudjam használni, amit a fejlesztő vagy a tesztelő használ. Jelenleg is próbálok ezen a területen fejlődni, mert úgy gondolom, hogy itt vannak kis hiányosságaim, rések, amiket mindenképp érdemes betömni.

Kik azok pontosan, akikkel közvetlen kapcsolatban vagy a napi munka során?

Nézzünk egy ideális, elképzelt DevOps-os szerepkört! A DevOps-os már a tervezési fázisba beszáll, hiszen ő tud abban segíteni, hogy lehet minél gyorsabb ciklusokban fejleszteni, ezeket könnyen kirakni különböző környezetekre. Ilyenkor az  architecht-ekkel és részben az ügyféllel kell beszélni, illetve különféle projektmenedzserekkel, hiszen ők tudják megmondani, hogy milyen ciklusokban milyen gyorsan szeretnének iterálni. A munka egészében pedig leginkább a fejlesztőkkel kell egyeztetni, mert valójában az ő munkájukat támogatjuk, segítjük. Ebbe a körbe vonnám be a tesztelőket is, illetve a folyamat végén azt is, aki a szoftvert üzemelteti majd, hiszen az ő munkáját is segíteni kell. Amikor megtervezem, hogy egy szoftver hogyan kerül ki az éles rendszerre, akkor figyelembe kell vennem, hogy aki majd üzemelteti, hogy fog hozzányúlni, neki mi a szempont, milyen metrikákat szeretne arról a rendszerről látni, igy nyilván vele is kell egyeztetni. Összegezve, viszonylag kevés ember van a szoftverfejlesztési folyamatban, akivel egy DevOps-osnak nem kell beszélnie, mire lezárul egy projekt.

Mi ebben a szakmában a csúcs, hogyan épül fel a hierarchia?

Az EPAM-os szakmai karrierszinteknek megfelelően itt is van junior, medior, senior, lead és chief szint. DevOps Engineer-ként amíg junior, medior az ember, ennek az egész szoftverfejlesztési folyamatnak egyes részeivel foglalkozik, abban merül el jobban. Ahogy aztán fejlődik, halad előre a szakmai ranglétrán és bővül a tudása is, egyre jobban átlátja a rendszert, akkor már inkább azzal foglalkozik, hogy az elejétől a végéig, hogy fog jól, olajozottan működni az egész folyamat.

Hogy látod, nálad mi a következő lépcsőfok?

Azért is jöttem az EPAM-hoz, körülbelül egy éve, mert szerettem volna a technológiai mellett egy kicsit kitekinteni a People Management irányába. Bár mindenképp szeretnék a szakmánál maradni, de az emberekkel való foglalkozás, mások útjának az egyengetése is érdekel, a közeljövőben ezzel szeretnék foglalkozni.

 

süti beállítások módosítása