Bódis Melinda, hivatását tekintve az EPAM senior szoftvertesztelője. De munka után sem tesz mást; életvitelszerűen tesztel. Hol a lehetőségeket, amik épp utolérik, hol egy tortát vagy épp egy új varrási technikát. Színes, sok ízzel fűszerezett életéről mesélt a LifeInTech blogon.
Honnan ered az informatika iránti érdeklődésed?
A kiindulópont az volt, hogy minden érdekelt. Az a fajta gimnazista voltam, aki azért nem tudja, mivel foglalkozzon, mert minden izgatja. Régész, csillagász akartam lenni, imádtam a történelmet, a fizikát. A továbbtanulás idején olyan lehetőséget kerestem, ahol a matek és a fizika iránti érdeklődésemet is kamatoztatni tudom, addig is, míg eldöntöm, mi leszek. Jelentkeztem és felvettek az ELTE matematika - informatika szakára. Azt szoktam mondani, sosem adok fel semmit, csak van, hogy meggondolom magam. Nos, itt is épp ez történt. Egy diákmunkával kezdődött, szoftvertesztelőt kerestek. Már korábban is belevágtam sokmindenbe, cukrászdában dolgoztam, még hennát is festettem a Balaton partján, így gondoltam nincs mitől tartani. Felvettek és szinte azonnal megszerettem ezt a munkát. Eldöntöttem, hogy otthagyom az ELTE-t és inkább az informatikával folytatom gyakorlatiasabb képzés keretében. Az egykori Műszaki Főiskola, ma Óbudai Egyetem Neumann karán kezdtem műszaki informatikát tanulni; így csöppentem az IT világába.
Hogyan landoltál aztán az EPAM-nál?
Nagy szerencsém volt, hogy kezdőként egyből élesben, egy munkahelyen foglalkozhattam az informatikával, mert így sokkal többet tanultam, mint évek alatt az iskolában. Nagyszerű ugródeszka volt, mert amikor az EPAM átvette a projektet attól a cégtől ahol még diákként dolgoztam, egy felvételi után már én is itt, az EPAM-nál folytathattam a munkát.Ha valamit szeretek csinálni, akkor hamar képes vagyok elmélyülni benne. Aztán ha észreveszem, hogy az adott dologhoz van érzékem, akkor végtelen lelkesedéssel vetem bele magam. Számomra ez a kulcsa az érvényesülésnek, ha valaki felismeri ezt magában, ezt követően már sokkal könnyebb karriert építeni.
Hány éve annak, hogy lelkes kezdőként beléptél a céghez?
Lassan 16 éve vagyok EPAM-os, junior szoftvertesztelőként kezdtem, most senior tesztelő vagyok. Az évek során általában nagyobb projekteken voltam, de ezeken belül mozogtam a csapatok között. Most androidos alkalmazásokat fejlesztünk, ami nekem nagyon nagy lépés volt. Rengeteget kellett tanulni és ez jellemezte az egész itteni pályafutásomat.
Milyen egyéb készségeidet alkalmazod a munkád során?
A műszaki tudás fontos, jól jön, hogy tanultam programozni, még ha ez nem is feltétlenül szükséges. Ami ennél fontosabb, hogy jó szemem van, meglátom a hibákat. Nagyon szeretek elmélyülni, mélységében vizsgálni a dolgokat, ennek köszönhetően találok olyan hibákat is, amiket másképp nem fedeznénk fel. A tesztelés ugyanakkor azért is illik hozzám nagyon, mert nagyon gyors a visszajelzés, egyből jön sikerélmény.
Talán ezért is választottad hobbidnak a főzést? Végül is az elkészült sütit is azonnal meg lehet enni, persze, ha kicsit kihűlt…
A főzés is azért került az életembe, mert felismertem, hogy van hozzá érzékem. Ehhez társult, hogy jó a szaglásom és az ízérzékelésem is, ennél fogva felismerem egy-egy ételben az összetevőket és reprodukálni tudom, amit egyszer megkóstoltam. Amikor elkezdtem főzni, az olasz konyha érdekelt, ezzel együtt az olasz történelem, kultúra minden szeletét igyekeztem magamévá tenni. Ehhez igazítottam az utazásaimat és másnak is azt tudom javasolni, hogy ha egy nép kultúrája érdekli, utazzon oda, ismerje meg a történelmet, a gasztronómiát, az embereket, a természetet! De nem csak a főzés volt szerelem; egy időben belemerültem a patchwork technikába, a varrásba, évekig foglalkoztam párhuzamosan ezzel is.
Mondhatni az életed is egy patchwork, tele színnel; munka, utazás, főzés, varrás és ki tudja, még mi minden.
Újabban tortasütéssel, tortadekorálással foglalkozom, rengeteg formatortát készítettem már és volt négy esküvő is, ahova én készíthettem el a tortát.
Mindemellett „Ha a medve főzni tudna” címen blogot is írsz.
A bloggal azt a küldetésemet követem, hogy az embereknek kedvet csináljak ahhoz, hogy főzzenek, jó alapanyagból készült, házilag készített ételeket egyenek, szezonális hozzávalókból. Fontos, hogy ne dobjunk ki semmit, használjuk fel az ételeket, ami megmaradt. Folyamatosan tanulok, most éppen kémiát, hogy még jobban megértsem, hogyan készülnek az ételek. Szeretném minél jobban elsajátítani a fotózás fortélyait is, mert igyekszem képességeimhez mérten igényes fotókat feltölteni.
A hobbi legtöbbször valamely ponton összeér, találkozik a munkával. Ilyen volt a jótékonysági sütivásár, melyből már hagyomány lett. Honnan jött az ötlet?
A cégnél számos jótékonysági akciót szerveznek és mivel én gyakran hoztam be az irodába süteményt, hogy leteszteljem a kollégákon egy-egy új receptemet, kitaláltuk, hogy mi lenne, ha ezúttal süteményeket árulnánk, az Élelmiszerbank javára fordítva a bevételt. Hiszem, hogy az emberek szívesen mozdulnak a jóért és valóban, nagyon szép eredménnyel zárult az első és az azóta megrendezett két másik vásár is. Sokan készültek valamilyen finomsággal és minden elfogyott. Előfordult, hogy egy szelet zserbó tízezer forintért kelt el a becsületkasszában.
Merre tart az utad tesztelőként, merre gasztrobloggerként, a hobbijaidban?
Ez egy roppant nehéz kérdés, mert nem a holnapban hiszek, hanem abban, ami ma az enyém. Ami ma a feladatom, azt kell megtennem. Mindig azt nézem, hogy jelenleg milyen lehetőségeim vannak, mi a következő lépés. Lehetsz akármilyen jó valamiben, mindig tudsz újat tanulni. Nincs hosszú táv, nincs konkrétan kitűzött cél és felé vezető út, így a válaszutak is szabad döntés elé állítanak, bármilyen új kihívás jön.
