Egy tech cég kulisszatitkai

Well-being: több mint irodai tesióra

2019. március 06. - EPAM

, igen, mindenkinek vannak emlékei a sulis tesi órákról és arról is, mekkora hajlandósággal vetettük bele magunkat… Felnőtt fejjel, amikor már a munkahelyeden talál meg a mozgás lehetősége, talán beugrik a régi reflex. Pedig lehet ezt teljesen másképp is csinálni! A november az EPAM budapesti irodájában a „well-being” jegyében telt, rengeteg tapasztalattal és nagyon jó fogadtatással.

Interjú Reimann Eszterrel a Well-being Hónap ötletgazdájával és fő szervezőjével, aki hivatalosan a belső kommunikációt menedzseli, de aki emellett ezer más dolgot is szervez, és akit házon belül mindenki ismer.

 

reimanneszter.jpg

 

 Ha egy munkahelyen egyébként is bevett gyakorlat, hogy támogatott a sport és a dolgozók jólléte egy központi téma, miért gondoltad, hogy dedikáltan egy egész hónapot érdemes szánni erre?

 „Egyrészt láttam már jó példát erre más cégeknél, nálunk szintén működnek well-being programok és ezeket szerettük volna tovább népszerűsíteni. Mindig van némi lemorzsolódás, új projektek, betegség, szabadság miatt, egy ilyen intenzív programsorozat pedig segíthet az újrakezdésben. Munkahelyi egészségprogramokkal foglalkozó partnereinkkel most állapotfelmérésekre, gerincgörbület vizsgálatra, járás analízisre, számos olyan vizsgálatra is sor kerülhetett, amelyek szembesítenek, pontosan milyen állapotban van a szervezeted.  Ezt nagyon fontosnak tartom, mert az emberek sokat ülnek a gép előtt és érdemes tisztában lenni azzal, megindult-e már esetleg egy olyan kompenzáció ennek következtében, amit magad sem veszel észre. Az egyénre szabott tanácsadás abban is segít, mit tehetsz ez ellen, milyen mozgásforma ajánlott kifejezetten neked.”

Milyen előkészületek előzték meg a „well-being” hónapot, milyen programokkal készültetek a már említetteken kívül?

„Létrehoztunk egy, a „well-being” hónapnak dedikált felületet; sok energiát fektettem a designba, a tartalomba. Ez azért volt fontos, mert szerettem volna, ha úgy élik meg a programsorozatot, mint egy konferenciát szokás az EPAM-on belül. Megkerestem a környéken a profilba vágó cégeket, edzőtermeket; ezáltal lett is néhány új partnerünk, ami jó alap lehet egy hosszabb távú kapcsolat kialakítására. Számos workshop indult, ami a lelki egyensúlyra fókuszált és nagyon népszerűek voltak a személyre szabott egyéni programok, amilyen a coaching vagy az Access Bars kezelés is. Mindezen felül, múlt héten zárult a jótékonysági süti-és saláta vásár, nagyon nagy sikerrel. Az Élelmiszer Bank „Együnk egymásért” programja számára közel 145, 000 Ft gyűlt össze. A megmaradt ételeket pedig a Menhely Alapítványnak vittük el.”

Azért ahhoz, hogy egy efféle eseménysorozat összeálljon, és minden rendben folyjék menet közben, irdatlan munkát kell belefektetni a szervezésbe.

„Nem tagadom, ez valóban összetett feladat és jóval több időt vesz igénybe, mint azt első ránézésre hinnéd. Hiszen több mint 75 különböző előadás, személyes coaching, felmérés és egyéb programelem megszervezésének már csak az időpont egyeztetése is igazi kihívás. Ha belegondolsz, egy időpontnak kell csak csúsznia és szinte minden borul, újabb egyeztetéseket, adminisztrációt, levelezést igényel az egész. Szóval korántsem állíthatom, hogy egy-egy ehhez hasonló, sikeres eseményhez nyílegyenes, kikövezett út vezet. Annál inkább örülök annak, hogy végül tulajdonképpen úgy sikerült minden, ahogyan terveztük.”

Tudsz esetleg olyat említeni, ami elsülhetett volna jobban is?

„Szerintem pont azoknak nagy tanulság, akik lemaradtak egy-egy időpontról, programról, hogy olvasni kell az emaileket, mert az a legkézenfekvőbb kommunikációs csatornánk. Ha átsiklasz a levelek felett, lehet, hogy éppen a legjobb dolgokból maradhatsz ki.

Ez egy sűrű, intenzív hónap volt, ami dedikáltan az egészségről szólt. Milyen lehetőségek vannak a hétköznapokban? Mi az, ami úgy általában rendelkezésre áll a cégnél annak érdekében, hogy aki itt tölti a napjait, az élete jelentős részét, jó közérzettel bírjon?

„Az irodai és irodán kívüli sportok mindenképpen ide sorolandók. A cég által támogatott a Tai Chi, három-négyféle jóga, a gerinctorna, illetve egy igényfelmérés alapján most hozunk be új mozgásformákat, a nyújtás és a meditáció például már biztosan felkerülnek a palettára. Az irodában megtartott sportfoglalkozás mellett vannak irodán kívüli sporttevékenységek is, amiket támogat a cég; nagyon sokan járnak az irodával szemközti Life 1 fitness terembe, de van kosárcsapatunk, focicsapatunk, akik az Üzleti Ligában indulnak. Egyre jobban alakul a bringások és az úszók közössége, a legerősebb pedig a futóké. Ezek mind alulról, önszerveződően indultak, majd őket is felkarolta és támogatja is az úgymond a céges „well-being mozgalom”. De ahhoz, hogy tényleg egy élhető, kellemes közegben folyjon itt a munka, az is hozzájárul, hogy minden nap gyümölcsnap, amikor tele a konyha friss gyümölcsökkel, hogy vannak pihenősarkok, dedikált rekreációs szobák, céges masszázs és gerinckímélő állóasztalok. Aki pedig már 10-15 éve a cégnél dolgozik, extra juttatásként igényelhet magának saját állóasztalt vagy számára kényelmes felső kategóriás bútorzatot.”

Visszatérve még a sportokra, miben nyilvánul meg a cég támogatása, mondjuk egy úszó vagy futócsapat esetében?

„Finanszírozzuk a versenynevezéseket, ha szükség van rá, álljuk az utazási költséget. A bringásoknak workshopot szervezünk arról, hogyan tarthatják karban a kerékpárjukat, amihez a biciklitárolóban javítókészletet is találnak. A futók céges csapatban indulnak a versenyeken, a koordinátoruk a meghirdetéstől, a regisztráción át, a welcome csomagok elhozásáig, a gyűjtőpont kialakításán át mindent megszervez. Versenyfelszerelést, futópólót biztosítunk, igaz ez a foci és a kosárcsapat mezére is, de az edzőhely, a terem bérleti díját is álljuk.”

 

bringa.jpg

Mi a helyzet az irodai foglalkozásokkal, ezeket is a cég finanszírozza?

„Ezeknek mind van díja, pont azért, hogy erősítsük a sportoló kollégák elköteleződését. Ha valaminek ára van, akkor az értéke is nagyobb, párhuzamosan a részvételi hajlandósággal. Úgy gondolom, hogy klassz lehetőség, ha még az iroda kapuján sem kell kilépni, házhoz jön, mondjuk egy szuper jógaedző és még a nyugodt, erre szánt helyiség és szükséges felszerelések is adottak.”

Az EPAM 25-nél is többországban van jelen, mennyiben használják az egyes országok egymás tapasztalatait?

„Nagyon is! Létezik kifejezetten erre egy virtuális projekt, a „Well-Being Club”, ami segít abban, hogy megismerjük és megvitassuk, melyik országban mi jött be, hogyan működött egy-egy program. Inspiráló példákat látni, ösztönzést nyerni. A krakkói irodában például egy csodálatos lounge-ot építettek, spéci design bútorokkal, gyönyörű kilátással. Tavalyelőtt a szegedi iroda szervezett egy jótékonysági marathont, ami külsősök számára is nyitott és nagyon sikeres volt. Különböző „challengek” indulnak el, amiben sokszor a vezetők is jó példával járnak elöl. Ezek persze nem mind kifejezetten a „well-being” jegyében szerveződnek, mégis valahol ez az eredményük. A cél minden esetben az, hogy az itt dolgozók jobban érezzék magukat.”

A novemberi programsorozat egyedi alkalom volt vagy gondolkoztok a folytatáson?

„Próbaként elsőnek, de nem egyetlennek szántuk ezt a „well-being” hónapot. Szeretnénk, ha jövőre nem csak egyszer kerülne rá sor, mert hatalmas az igény. Láttuk, hogy milyen jó volt a fogadtatás, és most már tapasztalataink is vannak. A következő pedig még ennél is jobb lesz!

foci.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://epam.blog.hu/api/trackback/id/tr6614670059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása