Egy tech cég kulisszatitkai

Szeged különlegessége az EPAM-on belül! Ismerd meg és próbáld ki a turuljátékot!

2019. március 06. - VGeri

Több száz kollégánk él és dolgozik Szegeden, azonban kevesen tudják, hogy egy olyan városban dolgoznak napról napra, amelynek nevéhez egy különleges sportág kötődik. Ma már igen kevesen ismerik, pedig a turuljáték több mint 100 éves történelemre tekint vissza. A turuljátékról egyik EPAMerünkkel, Császár Józseffel beszélgettünk.

Miért választottad ezt a sportágat?

Nem mondanám, hogy én választottam, hiszen mióta az eszemet tudom, játszom ezt a sportot. Mivel édesanyám azok közé tartozik, akik még fenntartják a turuljáték hagyományát Szegeden, neki köszönhetem, hogy megismertem és megszerettem a turuljátékot.

Mesélj nekünk a játékról, annak kialakulásáról, valamint hogy hogyan kell elképzelni!

A sport 1903-ból származik, Halácsy Antal játék-, torna- és vívómester alakította ki a szabályait. Eredetileg vívás kiegészítőgyakorlatnak szánták – ekkoriban az ütő még egy méter hosszú volt és főképp vívó mozdulatokkal kellett ütni a labdát. Idővel az ütő nyele lerövidült, mára jó egy arasznyi csupán.

A turuljáték a röplabda, tollaslabda és tenisz szabályait és mozgásformáját ötvözi. Vizuálisan úgy kell elképzelni, hogy a pálya 5×10 méteres, a két féltekét egy 2 méter magas háló választja el. Kevesen tudják például, hogy a szegedi partfürdőn dedikált turuljáték pálya van, de a homok mellett lehet fűben vagy akár betonon is játszani – mindenkinek ott, ahol a legkényelmesebb.

A szabályok szinte megegyeznek a röplabda szabályaival, a különbség az, hogy egy szett 6 pontig megy és 2 pontnyi különbséggel kell nyerni – tehát előfordulhat, hogy akár 10-ig is elmegy egy-egy mérkőzés. A férfiaknál 3 nyert szett, a nőknél és a párosban 2 nyert szettig mennek a mérkőzések. A játék kuriózuma, hogy a szerva itt hátránynak számít, mivel a pályán kívül eső részről történik a szerva, a játékosnak igyekeznie kell visszafutnia, hogy tudja fogadni a vissza-labdát.

Milyen eszközök kellenek a játékhoz?

A labda sima teniszlabda, az ütő pedig nagyjából egy arasznyi hosszú, a korong átmérője pedig ennél picit nagyobb. A férfi, női és gyerekütők között nincs különbség, azonban ezeket az ütőket csak nagyon kevés sportüzletben lehet kapni, általában egyénileg gyártják őket. A „nagyöregek”, akik már több éve játszanak turuljátékot, saját kézre szabott ütőkkel játszanak

Kik számítanak „nagyöregnek”?

Azok, akik már 60-70-80 évesek, és tényleg vérükben van a játék. Őket szinte lehetetlen megverni, mert annyira taktikus játékosok, hogy nincs ellenük semmi esélyünk. Persze ennek ellenére fantasztikus élmény velük versenyre kelni vagy csak nézni a játékukat. Nagyon pici mozgással nagyon nagy teret tudnak befogni – már-már leutánozhatatlan trükköket ismernek.

Hányan játszhatnak egyszerre? Milyen felállások, bevált cselek és taktikák vannak?

Egyéni, azaz 1-v-1 mérkőzések és páros meccsek vannak, azaz legfeljebb négyen vannak a pályán egyszerre. A pingpong szabályaival ellentétben azonban a turuljátéknál nem szükséges a páros meccseken, hogy felváltva üssenek a csapattagok. Külön taktikák alapvetően nincsenek, de természetesen minden ellenfél az ütők állását nézi, amiből nagyjából meghatározható, hogy merre fog menni a labda – így főképp az ütés erősségével tudjuk átverni az ellenfelet.

Te milyen gyakran jársz edzésekre és milyen más sportokat űzöl?

Korábban még évente néhányszor – főképp a Dr. Harsányi Géza Emlékversenyen – játszottam, de nemrégiben határoztuk el, hogy minden vasárnap kijárunk majd a partfürdőre játszani. Nyáron a szabadban, télen pedig zárt sportteremben is lehet játszani. Emellett első sorban focizom és kosarazok.

Milyen versenyeken vettél már részt? Nyertél díjakat?

Igen, minden évben részt veszek a Dr. Harsányi Géza Emlékversenyen, ahol idén négy alkalommal lettem második. Az egyik örök vetélytársammal már évek óta nem bírok, de azért a második is szép helyezés.

Hogyan szeretnétek megismertetni az EPAM-on belül is a játékot?

Szeretnénk egy házibajnokságot szervezni, ahol mi biztosítjuk az ütőket és a labdákat is, valamint az EPAM nemrégiben szerzett be egy mobil pályát, amit könnyedén fel lehet állítani bárhol.

Ha egyszer valaki rászánja magát, hogy kipróbálja, megfogja az ütőt és nem is fogja többet letenni. Mindössze 20 perc alatt bárkinek meg lehet tanítani annyira, hogy akár bajnokságra is jelentkezzen.

Az első házibajnokságra 15-20 kolléga jelentkezését várjuk, hogy megismerjék és egy kis gyakorlás után tesztelhessék a turuljátékot.

Miért ajánlanád a kollégáknak a turuljátékot?

Alapvetően egy kellemes és dinamikus játékról van szó, ami nagyon sokat segít a labdaérzékelésen. Fontos, hogy az ütőtől nem fájdul meg az ember keze, a tenisz például sokkal jobban megerőlteti az egész kart.

 

Az EPAM turuljáték házibajnokságának időpontja még nem fix, de jelentkezni Császár Józsefnél tudtok. Ne hagyjátok ki a lehetőséget!

A bejegyzés trackback címe:

https://epam.blog.hu/api/trackback/id/tr2914222047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása