Egy tech cég kulisszatitkai

„A karrierem nem nagy lépésekből, hanem a kicsi, apró mindennapokból épült fel, hiszen minden nap egy kicsit más és egy kicsit más felé visz.”

2020. július 13. - Kárpáti Judit

Ezúttal egy olyan EPAMos-sal beszélgettünk, akivel már korábban is; Fejes Róbert akkor a „Mit csinál a…?” podcast sorozatunkban arról beszélt, mivel foglalkozik a Delivery Manager. Akkor seniorként mesélt a tapasztalatairól, de időközben egy új pozícióban, még tágabbra nyílt a látószög és a világ is fordult egy nagyot.

robert_fejes.jpgNagyjából fél év telt el, mióta legutóbb találkoztunk. Mesélj kicsit, mi történt azóta veled?

Nagy fába vágtam a fejszémet, egy sokkal nagyobb fába. Korábban projekteket vezettem, mint Delivery Manager, most a hazai Delivery-t igyekszem összefogni, átlátni, Delivery Managereknek segíteni. Ez az új irány, egy szervezettámogató szerepkörbe léptem át.

Nagy vonalakban milyen lépcsőfokok vezettek idáig?

Egykor fejlesztőként kezdtem, majd kevesebb, mint egy év alatt kiderült, hogy sokkal jobban szeretek emberekkel foglalkozni, mint gépekkel. Egy kis fejlesztő csapatban kezdtem a munkát, és nagyon gyorsan eljött az a pont, hogy kiválasztottak vezetőjüknek. Hozzám fordultak a srácok akár technológiai, szakmai problémájuk, akár menedzsment jellegű kérdésük volt. Így mozdult el a karrierem fejlesztői irányból menedzsment irányba és barangoltam ennek gyakorlatilag minden területén. Vezettem támogatási osztályt, ahol egy szoftverterméknek a támogatása volt a feladat, dolgoztam üzemeltetési területen, ahol egy nagyobb irodának az informatikai üzemeltetése tartozott hozzám, rendszergazdák voltak a csapatomban. Mindezek után kerültem az EPAM-hoz és kezdtem szoftverfejlesztési projektek vezetésével foglalkozni: a kis 5-7 fős csapatoktól egészen a nagy, 160 fős programok vezetéséig. Most ismét léptem egyet és a magyarországi delivery-t fogom össze és koordinálom.

Mennyi idő alatt érted ezt el?

Már az egyetem alatt is dolgoztam, így már több, mint 20 év szakmai tapasztalat van a hátam mögött, ennyi idő telt el azóta, hogy az első programsort megírtam vállalati környezetben.

Mi az, ami legelőször eszedbe jut erről a húsz évről, az eddigi karrieredről?

Nem tudok kiemelni valami nagy vagy jelentős dolgot, mert az én szemszögemből a karrierem, nem nagy lépésekből épült fel, hanem a kicsi, apró mindennapokból. A mindennapi kihívásokból, hiszen minden nap egy kicsit más, egy kicsit más felé mutat. Visszatekintve persze vannak benne pontok, amikre nagyon büszke vagyok, de amit ki kell emelni azok a hétköznapok, amiket az ember a legjobb tudása szerint kell, hogy csináljon. Figyel a lehetőségekre, arra, hogy kinek hol tud segíteni, hogyan tudja a legtöbb értéket megteremteni és ha így teszi a dolgát, akkor szépen halad előre.

Mi az, amire azt mondod, hogy büszkeséggel tölt el?

Már a múltkori beszélgetésnél is kiemeltem és még mindig büszke vagyok arra, hogy két mentoráltam is elnyerte az EPAM Impact Award-ot, azóta pedig ez a lista bővült egy harmadik személlyel. Ők a legnagyobb büszkeségem. Fontos  még nekem, hogy az emberek, akikkel dolgozom, adnak a véleményemre, az apró visszajelzések, mikor megkeresnek, hogy: „Fú, figyelj Robi, tudnál ebben segíteni?", "Te értesz ehhez és múltkor is, mikor ezt vagy azt tanácsoltad, tényleg jól működött és segített rajtunk.”

Mi az, ami másként alakult, mint ahogy kezdőként elképzelted?

Gyakorlatilag minden. Mikor elkezdtem az egyetemet, azt képzeltem, hogy én akkora fejlesztő leszek, hogy ebből doktorit is fogok csinálni, ez lesz az életem, én írom majd a világ összes kódját. Doktori címem azóta sincsen szoftverfejlesztésből és valószínű nem is lesz. Nem gondoltam volna, hogy elmozdulok az üzleti világ felé és azt sem, hogy a fő fókusz az embereken lesz, a technológia helyett. Ez jelentős eltérés a kezdeti elvárásaimhoz képest. Meg kellett tanulnom, hogy emberekkel dolgozom, nem gépekkel, így nem minden kiszámítható. Mindenki más, máshogy, másképp viselkedik, így teljesen más eszközöket érdemes használni. Bár ez így első hallásra nem tűnik annyira komplexnek, de amikor az ember benne él és a napi helyzetekben megéli, hogy kér valamit és mégsem az történik amire számított, akkor magába kell néznie. Én ilyenkor elgondolkodom mit nem sikerült jól elmondani, hol volt a félreértés, hol hibáztam, hogy nem azt értem el, amit szerettem volna.

Mi az a tanács, amit te adnál, akár a kezdő önmagadnak, akár valaki olyannak, aki most indul el ezen az úton?

Ha valaki menedzsment irányba indul el, akkor nagyon fontos tudnia, hogy emberekkel fog dolgozni. Figyelni kell a reakcióikra, cselekedeteikre,meg kell érteni, mi motiválhatja őket, tudni kell beleképzelni magunkat az ő helyzetükbe, megérteni a másik oldalt és nem mindenáron a saját elképzeléseinket erőltetni, mert különben nagyon szépen el lehet egymás mellett beszélni. Szintén nagyon fontos, hogy ne próbáljuk meg feltalálni a fakereket. Tanuljunk sokat, hiszen nagyon jó menedzsment könyvek vannak, érdemes elolvasni ezeket, de nem érdemes a könyv szerint élni vagy csinálni a dolgokat, mert minden szituáció más. Mégis el kell olvasni az irodalmat, mert gondolkodásformáló hatása van, segít elsajátítani a szakmát.

Mi az, ami ebben a pillanatban téged leginkább foglalkoztat szakmailag?

Engem mindenképp az, hogy ennek a szituációnak, a COVID-19-nek, a karanténnak, az ezáltal kialakult gazdasági válságnak, átalakulásnak mik lesznek a hatásai. Rövid távon mik azok a sarkalatos pontok, azok a kihívások, amiket le kell győznünk, ahhoz, hogy ebben az új helyzetben tényleg jól tudjunk dolgozni. Az IT területén a túlnyomó többség otthonról dolgozik, ezért fontos kérdés, hogy mit jelent az, hogy nem találkozom napi szinten a kollégáimmal? Mit jelent az, hogy nincsen elválasztva a szabadidő és a munkaidő, hogy kiesett az a tíz perc, fél óra, egy óra közlekedés, míg beérek a munkahelyre, illetve hazaérek onnan? Hogyan kerüljük el azt, hogy valaki reggel leül a gép elé és éjfélig észre sem veszi, hogy fel kéne állnia? Ezek a rövid távú problémák, amikkel foglalkozni kell, amiket valahogyan meg kell oldani. Hosszú távon a karantén szituáció egy világszintű digitális átalakulást okoz, nagyon sok szolgáltatás „átmozgott” a való életből az online térbe, ami az IT területén még több munkát jelent. Sokkal nagyobb hangsúly helyeződött az informatikára, az infrastruktúrára. Kérdés, hogyan tudjuk ezt kihasználni? Ha csak a munkaerőpiacot nézem, már nem olyan lényeges, hogy az adott cég, akinek dolgozom, ugyanabban a városban, országban legyen, ahol élek. Miközben fizikailag bezáródtak sok tekintetben kinyíltak a határok, sokkal dinamikusabb lett a munkaerőpiac. Ez pedig azt is jelenti, hogy gyengébb a kötődés a munkahelyhez, ami gyengébb kötődést eredményez a cég felé is, ami szintén megoldandó kérdés. Ezek a fő területek, amik most engem foglalkoztatnak.

Szerinted hogyan fogunk élni, mi az, ami reális és meg fog valósulni?

Nagyon szeretnék bölcs dolgot mondani, de nem tudok, nem vagyok próféta. Én is beleestem abba a hibába a lezárások kezdetekor, hogy az egész járványügyi helyzet alakulására, próbáltam jóslatokat tenni. Ami tulajdonképpen lehetetlen. Most inkább próbálom követni az eseményeket, követem mi, hogy alakul, mik azok a lehetséges trendek, amikkel érdemes foglalkozni. Inkább most a nyugodt kivárásra játszom, óvatos duhaj szeretnék lenni és ezért nem is nagyon tudok jósolni.

Személy szerint hogyan élted meg az elmúlt időszakot?

Szembesültem kihívásokkal én is, nekem is ki kellett alakítanom a magam személyes rituáléit, hogy elválasszam a szabadidőm a munkaidőmtől. Nagyon sok nehézséget ró egy vezetőre, az, hogy nem tud személyesen találkozni emberekkel. Nagyon hiányoznak azok a pletykák is, amiket az ember a konyhában, a folyosón hall, hisz egy csésze kávé mellett össze lehet gyűjteni azokat a kis információkat, amik csak egy személyes találkozásnál jönnek elő. Nehéz a nonverbális kommunikáció hiánya is, hiszen mikor egy 80 fős megbeszélésen csak saját magamat látom a monitoromon, nem tudom, hogy a hallgatóságom mit szól ahhoz, amit mondok. Nekem ezek a dolgok okoznak most nehézséget.

Milyen motivációi vannak az embernek, amikor ilyen magas szintre jut el?

Az elmúlt húsz év a karrierem első fele, úgy hiszem, még legalább ugyanennyi vagy inkább kicsit több áll még előttem. Azt tartják, hogy 45-50 évesen az ember eléri a kerrierje csúcsát. Amit én látok, hogy azok, akik jelentős eredményeket értek el egy bizonyos területen nagyon sokszor 50-60 éves korukban váltanak másikra és az ott rejlő lehetőségeket igyekszenek kiaknázni. Amit én érzek, hogy engem valójában nem az mozgat, hogy minél feljebb kerüljek a karrieremben, hanem az, hogy megoldjam az aktuális problémákat, kihasználjam az éppen adódó lehetőségeket, hogy mindig ezek irányába haladjak. Nekem az a célom, hogy a jelenlegi tudásommal, tapasztalatommal segítsem, előre vigyem a rendszert, hogy javítsak azon, ami javítható. Ebből merítek motivációt. Nem karriercéljaim, hanem lehetőségek és problémák vannak, amiket meg akarok oldani.

Az első és a mostani beszélgetést Fejes Robival a LifeInTech podcast csatornán meg is hallgathatod a lenti linkekre kattintva.

"Nem az mozgat, hogy feljebb jussak a karrieremben." - Avagy milyen kihívásokkal néz szembe és mi motivál egy vérbeli people managert

 

Mit csinál a ... Delivery Manager - Beszélgetés Fejes Róbert Senior Delivery Managerrel

 

A bejegyzés trackback címe:

https://epam.blog.hu/api/trackback/id/tr1115991856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.