Néhány héttel ezelőtt a Nők a Tudományban Egyesület nagykövetei, tucatnyi fiatal lány látogatott az EPAM budapesti irodájába, hogy táborozásuk egy napját itt töltsék és egy workshop keretében a ’Design Thinking’ módszertanról tanuljanak. A workshop egyik vezetőjével, Mészáros Edittel, Experience Designerrel beszélgettünk arról ő hogyan alkalmazza ezt a munkájában, az életben és miként dolgoztak együtt a lányokkal.
Te miként fogalmaznád meg ennek a módszertannak a lényegét?
A ’Design Thinking’ gyakorlatilag tudományos alapokra helyezhető módszertan, mely megtalálható más tudományterületeken, a fizikában, matematikában, szociológában, egyéb kutatásmódszertanokban is. Ennek terméktervezésre átültetett vetülete ez, amelynek középpontjában a felhasználók, illetve leendő felhasználók, az ő igényeik állnak. A folyamat lényege, hogy őket minél alaposabban megismerjük.
Időről időre megjelennek különféle új irányzatok, módszerek, esetleg új nevet kapnak már korábban is létező jelenségek. Mi a helyzet a ’Design Thinkinggel’, miért kaphatott most teret szerinted?
Azokhoz a módszerekhez képest, amik már eddig is léteztek, ez annyiban különbözik, hogy más nézőpontba helyezi az egész folyamatot. Eddig is rendelkezésünkre álltak kutatási anyagok, korábban is készítettünk kérdőíveket, megkérdeztük a felhasználókat, azonban most más szemszögből vizsgáljuk meg az eredményeket. Megpróbálunk még pontosabban beleilleszkedni a felhasználók szerepébe, élethelyzetükbe, körülményeikbe, majd ennek alapján igyekszünk feltárni, hogy a majdani termék használatakor milyen problémákba ütköznének. Ezt követően lépünk csak tovább az ötletelés fázisába, azaz, hogy milyen megoldásokkal tudjuk mindezt támogatni. Ezután következik a tesztelés és a teszteredmények alapján újabb ötleteket hozunk és javítunk a már meglévő megoldásokon is. A ’Design Thinking’ megközelítés szerint előbb tárjuk fel a problémát és csak ezt követően gondolkozzunk megoldásokon.
Miért tartottátok fontosnak, hogy a NATE nagyköveteinek erről a területről tartsatok workshopot? Mire épült a tematika?
A NATE tábor lényege is az volt, hogy közelebb hozza a lányokhoz azokat a szakmákat, amelyekben mostanáig jellemzően férfiak dolgoztak, így az informatika területét is. Szerettük volna megmutatni, hogy a szoftverfejlesztés folyamatán belül más területek is léteznek, nem csupán a programozás. A ’Design Thinkingre’ azért esett a választásunk, mert tulajdonképpen ez képezheti a legtöbb projekt alapját, ami után elindul maga a kivitelezés és a fejlesztés. A workshopon egy kitalált példát vettünk alapul; azaz ha egy nagy divatcég megkeresné az EPAM-ot, hogy erősítsük digitális megjelenésüket, akkor hogyan indulnánk el ebben a folyamatban? Arra kértük a lányokat, képzeljék el, hogy ennek a cégnek, milyen típusú felhasználói lehetnek, kik azok, akik ott vásárolnak, milyen csoportba tudják őket osztani. Remek példák születtek, így például az akcióvadász, aki mindig a leárazott termékekre hajt, vagy a márkahű, aki visszajár, a véletlenszerűen betérő vásárló, aki az élmény kedvéért érkezik és betér ide is oda is, a napját szereti a plázában tölteni. Ezek mentén kezdtünk el a lányokkal kvázi interjúkat szervezni, bemutatva ezzel, hogy mennyire kézenfekvő opció ez arra, hogy az általunk megjelölt csoportokat ténylegesen is meghallgassuk. A válaszok alapján kategorizálhatók a szokások, milyen és honnan szerzett információk alapján érkezett a vásárló a boltba, mit és miért vásárolt, milyen módon fizetett, online vagy személyesen vásárolt. Mert bár digitális stratégiát alkotunk, meg kell vizsgálni, mi történik a személyes vásárláskor a boltban, milyen a vásárlási élmény. A workshopon én voltam a tesztalany, engem interjúvolhattak meg a lányok, az én szokásaimat kellett felderíteniük. Utána együtt állapítottuk meg és helyeztük el az én archetípusomat, - amit personának nevezünk - az előzőleg megnevezett csoportok egyikében. Azt már mi előkészítettük a lányok számára, hogy mindezeket az információkat hogyan lehetne egy un. élménytérképen ábrázolni, ami tartalmazza, hogy a vásárlást megelőző időtől egészen annak befejezéséig, milyen események, interakciók történtek a folyamatban és így levonható a következtetés, hogy mely pontokon lenne javítható egy-egy dolog.
Mi a legnagyobb nehézsége egyébként ennek a folyamatnak a munka során?
Pont az a legnehezebb, amitől igazán jó ez a módszertan. Azaz, hogy nem ugrunk bele egyből a megoldás kidolgozásába, hanem előzetesen feltérképezzük az adott helyzetet és eközben nem szabad, hogy megoldások jussanak az eszünkbe. Mert akkor már egy prekoncepcióval indulva félrecsúszhatnak a dolgok, befolyásolhatja, hogy később, mit szeretnél megvalósítani.
A munkán kívül, a hétköznapi életben is alkalmazod ezt a gondolkodásmódot?
Nagyon sokszor alkalmazom a tudtomon kívül is! Ha valaki egy problémával fordul hozzám vagy akár a saját életemben szeretnék valamit megoldani, akkor először feltérképezem az adott dolgot, minél több információt gyűjtök össze a fejemben, végiggondolom, hogyan jutottunk ide, mik a körülmények. Ezáltal jobban átlátom, mi lehet a válasz és milyen módokon lehet tenni ellene. Radányi Zoli a csapatunk vezetője szokta mondani, hogy bár minden tanulható, de ha valaki nem olyan alkat, hogy szereti a problémákat elemezni, akkor lehet, hogy nem való neki ez a pálya.
Hogyan reagáltak a lányok, mi volt a tapasztalatod testközelből ezzel a generációval?
Amikor összeállítottuk az anyagot úgy készültünk, hogy segítsünk a tinédzserek visszahúzódó viselkedését oldani, ha esetleg nem merik elmondani a véleményüket a többiek előtt. Meglepetésünkre ennek az ellenkezőjét tapasztaltuk, nagyon nyitottak voltak, kérdésekkel bombáztak bennünket, szívesen mondták el a meglátásaikat, véleményüket. Az a sztereotípia, amit ma gyakran hallani, beigazolódott, ez a generáció tényleg bátran megszólal, és szívesen mondja el a véleményét. Úgy tűnik tehát, hogy ezeknek a lányoknak még magasabbra tehető a léc...
Az interjú alapját képező podcast beszélgetést, itt hallgathatod meg
