Egy tech cég kulisszatitkai

Fogtöméstől szoftverekig, avagy így lettem fogászati asszisztensből Java fejlesztő

2019. április 25. - KárpátiJdt

Nagy Anasztázia története egyfelől különleges és érdekes, másfelől az EPAM berkeiben inkább olyan út, ami nem példa nélkül való, hanem egyre gyakoribb. Fogorvosi asszisztensből lett Java fejlesztő, egy év leforgása alatt vált az érdeklődésből egy teljesen új karrier.

webp_net-resizeimage_5.jpg

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt találkoztunk először, amikor egy EPAM meetupon, a hallgatóság soraiban ülve tetted fel a kérdéseidet. Legközelebb pedig akkor bukkantál fel, amikor egy hasonló eseményen már EPAM-osként mondtad el a véleményedet. Mi a történt a kettő között, felelevenítenéd, miért jöttél el erre az első meet up-ra?

„Akkor, amikor először vettem részt, már egy ideje kacérkodtam az informatikai pályával, illetve azzal, hogy váltsak, és efelé induljak el. A párom javasolta, hogy vegyek részt meetupokon, ismerkedjek a közösséggel. Így találtam rá az EPAM eseményére és mivel a cég neve ismerős volt és a téma is tetszett – nők az IT-ban – feliratkoztam és eljöttem.”

Miért kezdett érdekelni a váltás gondolata?

„Gimis korom óta izgatott ez a terület, jártam is „informatikai tanfolyamra”, ahogyan egykor hívták. Akkor mégsem lett folytatása a dolognak, helyette fogászati asszisztensnek tanultam és el is helyezkedtem a pályán. Később a FB-on bukkantam egy ösztöndíjas, online, androidos kurzus hirdetésére, amire jelentkeztem és elvégeztem. Nagyon élveztem, és amikor befejeződött, már meg tudtam valósítani a különféle app ötleteimet. Ekkor jött az EPAM meetup, ahol azon belül, hogyan érvényesülhetnek a nők az informatikában a szűkebb téma az volt, miként vezethet az út más pályák felől a tech világba. Úgy gondoltam, hogy ez mind nagyon szép és jó, de van-e esélye valaki olyannak is labdába rúgni, akinek nincs diplomája? A beszélgetésből kiderült számomra, hogy ha akarsz tanulni és rászánod az időt, energiát, akkor diploma nélkül is van lehetőség ezen a területen dolgozni.”

Úgy gondoltad a birtokodban van a szükséges tudás, amivel el lehet kezdeni?

„Bár segített, hogy otthon komoly támogatásban volt részem, hiszen a párom is fejlesztő, eleinte meglehetősen kételkedtem önmagamban.”

Végül mi oszlatta el a kételyeidet? Mi történt onnantól kezdve, hogy hazamentél arról a bizonyos meetup-ról? Emésztgetted még a hallottakat?

„Nem volt idő emésztgetni. Tudom magamról, ha én elkezdek gondolkodni azon, hogyan tovább, akkor nem tudom megtenni az első lépést. Úgyhogy este a meetup után hazamentem és másnap azzal kezdtem a napot, hogy elküldtem az e-mailt, hogy megkaphassam az említett anyagokat, amikkel fel lehet készülni a mentorprogramra. Két-három hétig tanultam, majd jelentkeztem, hogy készen állok a tesztekre, beszélgetésre.”

Mit tapasztaltál? Nagyon nagy volt a különbség aközött, amit tudsz, és amit meg kell ugrani, vagy esetleg biztatást adott, hogy nem is vagy messze a szinttől, ami szükséges a kezdéshez?

„Inkább ez utóbb. Igazából pozitív meglepetést jelentett, hogy meg tudtam oldani olyan dolgokat is, amiket nem hittem volna. A gyakorlás, a folyamatos agytorna és szellemi igénybevétel, amit a feladatok nyújtottak, sokat jelentett. „

Mi volt a következő lépés?

„A sikeres online teszt után, jöttek az interjúk.”

Mi járt a fejedben ezen a ponton?

„Eléggé vegyes érzelmeim voltak. Enyhe pánikkal kezdődött és egy párbeszéddel a fejemben; „Biztos, hogy akarom én ezt? Igen, igen biztosan akartam én ezt. Jó, de menni fog? Igen, menni fog, biztos, hogy menni fog.” Így indultam neki az egésznek.”

Közben pedig még az előző munkádat végezted, a fogászatra jártál be reggelente, de a fejedben már elképzeltél egy másik karriert.

„Pontosan. Olyan tekintetben könnyű dolgom volt, hogy részmunkaidőben dolgoztam, így több időm volt a tanulásra. Aztán menet közben, amikor már eldőlt bennem, hogy ezt akarom a továbbiakban csinálni, felmondtam és minden időmet erre áldoztam. Éreztem, hogy szükség van a teljes figyelemre.”

Mi volt számodra a Mentorprogram legnagyobb tanulsága?

„Az, amit már előtte is gondoltam és itt bizonyossággá vált, hogy igenis kell az iránymutatás. Mert bár össze lehet szedni a neten a tudást, de az felbecsülhetetlen érték, ha van valaki, aki megmondja, hogy mire kell odafigyelni, merre menjél, mit kell megtanulni, mit hogyan kell csinálni.”

Amikor elvégezted a programot és munkába álltál, mi volt a pozíció, amit elfoglaltál?

„Junior Java szoftver fejlesztőként kezdtem. Ez most nagyon tetszik és élvezem, hogy nap, mint nap új kihívások, új feladatok várnak. Amikor megoldok valamit és látom, hogy elkezd működni, az földob és további tanulásra ösztönöz. Ez visz engem előre. „

Mennyiben érzed az előző munkádhoz képest másnak ezt? Mennyivel ad többet? A helyedre kerültél?

„Azt is nagyon élveztem és szerettem, de az egy olyan szakma, aminek szűkösek a keretei a fejlődést illetően. Ha eljutsz egy szintre, onnan nem vezet tovább út. Éreztem, hogy nagyon közel kerültem ehhez a ponthoz és hiányzott az új kihívás. Ezzel szemben a fejlesztői egy olyan foglalkozás, ahol a fejlődés lehetősége a nyugdíjig tart. Olyan tempóban fejlődik a szakma és jelen pillanatban is annyi szerteágazó vonala van, hogy minden nap lehet újat tanulni.”

Van olyan tanácsod a váltás vagy pályaválasztás előtt állóknak, ami túlmutat a közhelyeken és a te elmúlt tapasztalataidból táplálkozik?

„A közhelyes tanácsok, nem véletlenül váltak közhelyes tanácsokká, ezért talán én sem tudok újat mondani. Azt tudom tanácsolni, hogy akarni kell, időt és energiát fektetni a tanulásba, e nélkül nem fog menni. De közben élvezni kell ezt az egészet, mert másképp szintén nem lehet. Érezni kell az alkotás örömét, hogy valami újat hoz létre az ember. Ha ezt érted és érzed, akkor ne várj, kezdd el, vágj bele!”

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://epam.blog.hu/api/trackback/id/tr8214785224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.