Egy tech cég kulisszatitkai


A (munkahelyi) boldogság nyomában

2020. július 30. - Kárpáti Judit

A „dolgozói elkötelezettség” nem új keletű kifejezés, az ezredforduló óta pedig olyannyira népszerű lett, hogy talán már közhellyé is vált. Egyre nagyobb a verseny a legjobb munkaerőért, így a cégek számára is egyre fontosabb a munkavállalók érzelmi kötődése a céghez. A kötődés azonban nem a…

Tovább

Mit csinál a ... tesztelő? Avagy „...jobban szeretem megtalálni mások munkájában a hibát, mint a magaméban.”

Fejlesztői karriernek indult az övé, míg rá nem jött, hogy valahol hibádzik a dolog, nem szereti, amit csinál. Az IT területét azért nem hagyta el, de addig ment, míg rá nem lelt a saját útjára, a tesztelésre. Az EPAM-nál minden szempontból megtalálta a számítását, ma már a csapatát vezeti és segít…

Tovább

„A karrierem nem nagy lépésekből, hanem a kicsi, apró mindennapokból épült fel, hiszen minden nap egy kicsit más és egy kicsit más felé visz.”

Ezúttal egy olyan EPAMos-sal beszélgettünk, akivel már korábban is; Fejes Róbert akkor a „Mit csinál a…?” podcast sorozatunkban arról beszélt, mivel foglalkozik a Delivery Manager. Akkor seniorként mesélt a tapasztalatairól, de időközben egy új pozícióban, még tágabbra nyílt a látószög és a világ is…

Tovább

„Közösség, fejlődés, lehetőségek: nekem ez az EPAM.”

Földházi Péter (Lead Software Test Automation Engineer) gyakornok volt egy másik cégnél, amikor az EPAM-hoz jelentkezett. Nyolc év elteltével, megvalósítva gyerekkori álmát, már az USA-ban él és dolgozik, (persze az EPAM kötelékében) és újabb célok felé halad. Most, a vírushelyzet miatt itthonról…

Tovább

19 – nem is annyira - meglepő tény, amit tudnod érdemes a munkahelyi produktivitásról!

Blah, blah, blah, lehetne az első gondolata az irodai dolgozónak, amikor arról szól a fáma, hogy lehetne produktívabb a napja. Pedig néhány apróságon múlhat, hogy a nap végén elégedetten vagy lehangoltan mész haza. Íme, tizenkilenc tényező, ami akkor is befolyásolja a munkádat, ha nem is gondolsz…

Tovább

Így készülj a virtuális állásinterjúra - recruiterek tanácsai egy csokorban

Életünk minden területe változik, így az álláskeresés, a potenciális munkáltatókkal, jelöltekkel való kapcsolatfelvétel sem kivétel ez alól. Mára az online állásinterjú alapvetéssé vált, így fontos, hogy felkészültek legyünk, bármelyik oldalon is állunk. Nem elég, ha csak az önéletrajzunkról tudunk…

Tovább

A következő lépcsőfok – 5 dolog, ami megváltozik a vírus után

Az egyensúly vagy az, amit egyensúlynak véltünk, tagadhatatlanul felbillent. Ahhoz, hogy újraépítsük az életünk kereteit, el kell fogadnunk, hogy a megszokotthoz nem tudunk visszatérni, hisz már nem létezik. Bár a bevezett korlátozások feloldódni látszanak, a vírus még velünk maradt, és ha el is…

Tovább

„Rálátunk most olyan dolgokra, amelyek egyébként a napi verkliben nem biztos, hogy könnyen láthatóvá válnának...”

Kriszta soft skill tréner és úgy érzi a legjobb helyen van, azt csinálhatja, amit a legjobban szeret. Az EPAM-nál sokáig angoltanárként dolgozott, egy idő után lehetőséget kapott, hogy kipróbálja magát egy olyan területen is, mely felé menet közben a tapasztalatai, ösztönei vezették. Jelenleg online…

Tovább

A netikett új szabályai – Így (ne) viselkedj a Home Office-ban

Bár az élet kezd visszatérni, még sokan dolgozunk otthonról. A netikett most új szabályok után kiált, a WFH és az online megbeszélések során nem rögzültek még bizonyos szokások. Ez a fajta kommunikáció kissé másfajta figyelmet készségeket kíván, ami nem is olyan könnyű elsőre. Másodikra viszont…

Tovább

„Ezt a projektet a saját gyerekünknek tekintjük”

Az EPAM hazai UX csapata pro bono fejlesztette a Vöröskereszt koronavírus infó oldalát

A járvány miatt a Vöröskereszt weboldalát is gyorsan kellett átalakítani: a koronavírus tájékoztató oldalt is az EPAM budapesti UX csapata készítette.  Az EPAM együttműködése a Vöröskereszttel nem újkeletű, Radányi Zoltán, Experience Design igazgató és csapata fejlesztette a szervezet újragondolt,…

Tovább
süti beállítások módosítása