Egy tech cég kulisszatitkai

Amanoba.com: Profi segítség a sebtében összerakott digitális oktatáshoz

"Mint a Hidra feje, egy eltűnik és kettő új „nő” a helyére"

2020. május 12. - KárpátiJdt

Az iskolabezárások kihirdetésének napján, "A manóba!" felkiáltás után született meg "Apuka 1" és "Apuka 2" fejében a gondolat, majd néhány nap múlva már létre is jött a távoktatásban, digitális átállásban a tanároknak, iskoláknak segítő önkéntes mozgalom, az Amanoba. A kezdeményezés bár önkéntes, az alapítók szakmai tudásának köszönhetően professzionálisan felépített mátrix szervezet. Mára már több mint 200 iskolának segítettek és a napi célok mellett távlati terveik is vannak.

 

cs_moldovan.jpg

Hal helyett hálót

„Jelen titulusom Apuka 1, matematikus vagyok és amikor az Amanoba mellett mellékállásban a főállásomat végzem akkor a Hiventures-nél kockázati tőkebefektető, három gyerek édesapja.” – mondja nevetve Moldován Csaba, az Amanoba létrehozója és ötletgazdája.

Azon a napon, amikor kihirdették, hogy bezárják az iskolákat, Apuka 2-vel - aki régi jó barátja és kettejüknek összesen öt gyerekük van - tanakodni kezdtek és rövid beszélgetés után elhatározták, hogy valamit tenni akarnak és ha lehet, akkor inkább nem halat, hanem hálót adnának a pedagógusoknak. Azaz nem szoftvert vagy digitális tudásanyagot kezdenek fejleszteni, hanem egy olyan rendszert, amivel a tanárok problémáira, kérdéseire tudnak válaszolni. „A zérópont az volt, hogyha legalább egy iskolának tudunk segíteni, akkor már jók vagyunk. Gondoltuk, hogy a legjobb, ha azonnal felmérjük, mire lehet szükség, ezért összegyűjtöttünk egy olyan csapatot, mintha egy szoftverfejlesztésének állnánk neki. Voltak UX-esek, Productosok, Scrum Masterek, ügyfélinterjúkat tartottunk, egyszóval mindent pontosan úgy csináltunk, mintha egy valós termék fejlesztéséről lenne szó. Csak éppen az ügyfelek ebben az esetben a tanárok és az intézmények igazgatói voltak. Létrehoztunk egy kérdőívet, amit több mint 1000 tanár ki is töltött és a válaszok alapján megalkottuk azokat az un. personakat, típusokat, akiknek segíteni tudunk.” – magyarázza a kezdeteket IT világban bevett terminológiákkal Apuka 1.

Önkéntes segítség profi eszköztárral

A problémák megoldására már az első napokban egy mátrix szervezet alapjait fektették le, ami azt jelentette, hogy csapatokat alkottak a különböző típusú problémák megoldására. Az egyes csapattagok különböző guildeket, azaz céheket alkotnak, ezáltal, ha bármilyen erőforrás hiányzik a tudásmegosztás által hamar megoldják a helyzetet. Egy nagyon rugalmas, gyorsan tanuló szervezetet tudtak létrehozni, roppant rövid idő alatt. A szervezeti keretek professzionális kialakításán túl segítségül hívták az összes olyan technológiát, amit egyébként a mindennapokban is alkalmaznak, így például Slacket használnak, eleinte a Trelloban rendszerezték a feladatokat, most már Jira-ban gyűjtik azokat a ticketeket, azaz kérdéseket, amikre válaszolniuk kell, illetve a saját feladataikat is, Confluence-ben pedig tudásbázist építenek a tanároknak. Létrehoztak egy CRM rendszert, amit be is kötöttek az oldalukba, így, amikor az illető iskola/tanár a honlapon keresztül jelentkezik hozzájuk, azonnal be tudják azonosítani, milyen típusú problémája van, így gyorsabban és jól tudnak reagálni. Emellett emailben is érkeznek kérdések, amik szintén a CRM-be csatornázódnak, valamint Moldován Csaba, azaz Apuka 1 telefonszáma is elérhető. Naponta több tucat hívás érkezik, a kérdéseket ilyenkor ő viszi fel a rendszerbe és az önkéntesek segítenek feldolgozni, megválaszolni ezeket.

FAQ

Ami a felmerülő problémákat illeti, legjobban a jogosultságok beállításának kérdése pörög, de nagyon „népszerű” az is, hogyan lehet úgy órát tartani, hogy a tanár a táblát is használni tudja a digitális környezetben. A szociális izoláció nehézségei is gyakran felmerülnek, akár a gyerekek, akár a tanárok, szülők oldaláról. Olyan helyzetek is akadnak, amikor a rendszer ellenében kell valamilyen megoldást találni. Komoly fejtörést okozott például amikor egy iskola Google Classroom-ot hozott létre az oktatás megszervezésére, de a tankerület azt mondta, hogy nem megfelelő az email cím formátum, ahogyan regisztrálták. A túlbuzgó informatikus törölte az email címet és ezzel kizárta a teljes iskolát. Most a Google szakembereivel dolgoznak a visszaállításon.

Nem könnyíti meg az Amanobások életét, hogy napi szinten alakulnak a folyamataik, mert folyamatosan újabb problémák, kérdések érkeznek. „Olyan ez, mint a Hidra feje, egy eltűnik és kettő új „nő” a helyére. Ez mindig arra kényszerít, hogy az eredeti elképzeléshez képest módosítsunk a terven. De szerencsére a mátrix szervezetnek köszönhetően könnyen formálható a struktúra.” – meséli Moldován Csaba.

amanoba_logo.png

Egy a fontos, szeressen segíteni

Az első napokban, mikor elindították az Amanobát, szájhagyomány útján terjedt a hír, hogy segítőket keresnek és nagyon gyorsan ötven cég ötven önkéntese sorakozott fel a kezdeményezés mögé. Nekik köszönhetően most már a legnagyobb álláskereső portálokon hirdetik az önkéntes pozíciókat. A másik oldalról pedig partneri megállapodást kötöttek a Pedagógus Intézettel, a Magyar Digitális Oktatásért Egyesülettel és a Digitális Jólét Programmal, ezek a szervezetek közvetlenül elérik az iskolákat és hírüket viszik országszerte. Moldován szerint az útnak még csak az elején járnak, 3000 iskola van, de már most is több mint 200 iskolának tudtak segíteni. Céljaik nagyon egyszerűek, minden hozzájuk forduló, tanárnak, gyereknek és szülőnek segíteni szeretnének a távoktatásban és a digitális átállásban. „Nem tudjuk hogyan változik, alakul a helyzet, most a mindennapokkal és az ezekhez kapcsolódó kérdésekkel foglalkozunk. Hosszú távú céljaink is vannak: az egyik egy olyan tudásbázis létrehozása, ami a mindenkori távoktatást segíti, nem csak olyankor, amikor vészhelyzet van. Ha például egy diák megbetegszik és nem tud iskolába menni, ezek az eszközök akkor is segítenek. Másik elérendő célunk, hogy azokban a térségekben, ahol nem megoldott az összes szaktanár jelenléte, távoktatásban oktathassanak ezek a tanárok.” – számol be a tervekről Csaba (Apuka 1).

Ahhoz, hogy a terveik megvalósuljanak az amanoba.com oldalon várják az önkéntesek jelentkezését. Egyetlen feltétel van csupán, hogy a jelentkező szeressen segíteni.

Az Amanóba indulása igazi példája a modern termékfejlesztésnek. Moldován Csabáék egy lean szervezetet építettek a kezdetektől, ahol a design thinking és az agilis fejlesztés legjobb eszközeiből válogattak - "ügyfeleik" segítségével folyamatosan újragondolják és optimalizálják a folyamataikat, tudásbázist építenek, a jó megoldásaikat a Stackoverflow engine-nel választják és publikálják, a több csapat hatékony együttműködését segítő Guild pedig a Spotify metodológiájából érkezett: „A kezdetektől kutatásra építettük az egész folyamatot, azaz a valós problémákra adunk válaszokat, nyújtunk megoldást. Úgy gondolom, ez igazi „techie” megközelítés. Szintén a technológia világára hajaz, hogy mátrix szervezetet alakítottunk ki, ahol a klasszikus scrum csapatok mellett guild típusú tudásmegosztást üzemeltetünk az első naptól kezdve, a kommunikációs csatornák a Confluence, a Jira és a Slack. Ezáltal folyamatossá tudtuk tenni a tudásbázis frissítését, amire a munkája során a szervezet támaszkodik. Összefoglalva, olyan technológia stacket vezettünk be, aminek nagyon alacsony a tanulási görbéje. Amire igazán büszkék vagyunk, hogy egy „Stack Overflow”-ra épülő diák -tanár segítő appot is fejlesztettünk és működtetünk majd’ egy hónapja, melyen keresztül már több mint 150 problémát sikerült megoldanunk. Ahogyan bármely valamire való IT projekt, úgy mi is mérjük magunkat, például, hogy hány tanár van ma Magyarországon, aki már ismeri a kezdeményezést és ha problémája, kérdése van, nem fél minket megkeresni. Ez azért különösen árulkodó mérőszám, mert szép siker, ha egy tanár, aki hagyományosan a válaszokat adja, kérdezni is mer. Annak pedig, hogy hány iskolának, tanárnak tudunk segíteni már semmi nem szab határt: skálázható rendszert hoztunk létre, a kapacitást nem az önkéntesek száma határozza meg.”

 (Az egyik EPAMos önkéntes, Zsófi mesél arról, hogy miért is fontos regisztrálni a rendszerbe.)

A bejegyzés trackback címe:

https://epam.blog.hu/api/trackback/id/tr5715684070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása