Egy tech cég kulisszatitkai

„Ez egy üst, amiben sok minden fő egyszerre és mindenbe bele lehet kóstolni.”

2019. december 25. - KárpátiJdt

Ha valakinek, akkor Tárkányi Ferencnek van rálátása arra, hogyan építhető fel egy EPAM-os karrier, amely egészen a legmagasabb pozícióig ível. Az EPAM Presales igazgatója karrierjéről és munkájáról beszél a "Mit csinál a ...?” sorozat legújabb részében.

tarkanyi.jpg

Majd két évtizede dolgozol az EPAM-nál, ez idő alatt milyen pozíciókban dolgoztál a cégnél?

Architecht-ként kezdtem, majd projekt menedzser és később program menedzser is voltam.  Ezt követően account menedzser pozícióban dolgoztam, majd amikor az értékesítés támogatás területén helyezkedtem el, értékesítési konzultáns lettem. Ezt már az igazgatói pozíció követte, két éve pedig a jelenlegi szerepkörben dolgozom, azaz a Presales csapat vezetőjeként.

Mit takar ez a pozíció?

Voltaképpen az utóbbi három munkám hasonló célokat szolgál, azonban különböző szintű szaktudást igényel mindegyik. Most egy nemzetközi értékesítés támogatási csapatot vezetek, amely felelős az európai és ázsiai részlegek értékesítésének a támogatásáért. Ez majd’ a fele a teljes EPAM portfóliónak. A munkánk lényege, hogy az új projektek ajánlatait mi készítjük el.

Vezetőként milyen feladatokkal jár ez a szerepkör?

Igen sokrétű feladatokkal. Egyrészt én magam is részt veszek a jelentősebb ajánlatok elkészítésében és igyekszem olyan megoldásokat kreálni, amelyek valóban érdekesek és versenyképesek. A munkám jelentős részét koordinációs és projekt menedzsment feladatok alkotják, hiszen havonta körülbelül 20-30 új projekt érkezik a 11 fős csapathoz.

Hogyan, milyen arányban oszlanak el a koordinációs és az egyéb feladataid?

Nagyjából fele-fele arányban. Ez azt jelenti, hogy a munkaidőm felét ajánlatok kidolgozásával töltöm, a maradék idő a csapat és a projektek menedzselésével telik.

Melyikben leled leginkább kedvedet?

Ez változó. Rengeteg új lehetőséggel, potenciális projekttel találkozom és amennyiben ez olyan feladat, amit még soha nem csináltunk, akkor ez különösen izgalmas számomra. Fel kell fedezni, nincs még rá minta, kész megoldás, ezért inspiráló, hogyan lehetne a legjobban megcsinálni. Másrészt szeretem azt a részét is a munkámnak, amikor segíthetek a kollégáimnak abban, hogy maguk is meg tudjanak oldani új feladatokat. Bár sokszor érzem, hogy ezzel még többet szeretnék foglalkozni, de ez is egy kihívás; egyensúlyba hozni a munkám különböző részeit.

Igen hosszú ideje dolgozol a cégnél, így jogos lehet a kérdés, mi tartja életben a lelkesedésedet?

Azért tart még ennyi idő után is izgalomban a munkám, mert nagyon sokrétű. Maga a tudás is az, amit igényel, egyúttal nagyon változatos a mindennapokban. Ez talán az egyik legváltozatosabb pozíció, ami csak létezik az EPAM-on belül, hiszen, ahogyan említettem is, havonta 20-30 új projekttel, ügyfélproblémával kell megismerkedni és ez nagyon érdekes számomra. Annak, aki szereti a változatosságot és szereti beleásni magát különféle problémákba és megérteni, hogy mire van szüksége az ügyfélnek, majd kitalálni egy koncepciót és azt, hogy miként lehet ezt árazni, megoldani, leszállítani, annak ez egy nagyon jó pozíció. Mindig azt szoktam mondani, hogy ez olyan, mint egy üst, amiben sok minden fő egyszerre és mindenbe bele lehet kóstolni.

Az egzakt tudáson kívül, melyek azok a készségek, amikre egy jó Presales szakembernek szüksége van?

Jó kérdés, szoktam ezen gondolkodni, ezért van is egy konkrét válaszom erre! Úgy gondolom, hogy 6 dologra van szükség. Az egyik – ahogyan én hívom - a portréfestői képesség, amelynek lényege, hogy képesek legyünk elmondani, mit tud az EPAM, miben különbözik a többi cégtől. Azonban nem mindig egyféle portrét kell festeni, hanem minden egyes ügyfélnek egy kicsit más jellemzőt kell kidomborítani, az ügyfél ízlését is bele kell „festeni”, így készül el a jó portré. Szükséges képesség az is, hogy gyorsak legyünk az üzleti problémák elemzésében, azaz megértsük, hogy pontosan mire van szüksége az ügyfelünknek. Szintén nagyon fontos a technikai konzultánsi képesség is, vagyis, hogy mely problémára, mely technikai megoldás a megfelelő a ma létező milliónyiból. Az árazás képessége ugyancsak elengedhetetlen, ez már-már művészet, hiszen sok ezernyi paraméterből áll össze az egész. Az ötödik a sorban az, hogy el tudjuk magyarázni az ügyfélnek, hogy fogjuk elkészíteni, leszállítani a megoldást, hiszen csak így hiheti el, hogy amit kitaláltunk, meg is tudjuk valósítani. Végül nem hagyható ki a karmesteri készség sem; nagyon sok emberrel kell kommunikálni, a dolgokat irányítani ahhoz, hogy a végső ajánlat összeálljon.

Onnan, ahol most állsz épp, hogyan látod, milyen lehetőségeket tartogatnak a következő évek számodra?

A két legfontosabb dolog, amivel szeretnék szignifikánsan hozzájárulni az EPAM életéhez, az az adaptáció és a változásmenedzsment. A cég növekszik, és folyamatosan vizsgálnunk kell, hogy milyen belső változtatások kellenek ahhoz, hogy az új, egyre komplexebb projekteket sikeresen le tudjuk szállítani. Ez nagyon fontos terület, ami folyamatos önvizsgálatot és belső tanácsadást jelent a cégen belül. A másik terület, amivel szeretnék foglalkozni a jövőben, a coaching. A tudás, aminek a birtokában vagyok tankönyvekből nem elérhető, nagyon hosszú évek tapasztalatának eredménye és mindenkinek, aki birtokában van ennek, át kell ezt adnia ahhoz, hogy az EPAM sikeres legyen.

A teljes beszélgetést itt, a LifeInTech podcast csatornán hallgathatod meg!

A bejegyzés trackback címe:

https://epam.blog.hu/api/trackback/id/tr9815358616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása